Ráma örvendve hallgatta Szugríva bölcs ajánlatát, s erősen megszorította kezét kezével boldogan. Hanumán, aki elhagyta a szerzetesi alakot, most már saját alakjában két fácskával tüzet csiholt. A tűz fellobbanó lángját virágokkal tisztelte meg, s a szerződést kötő két fél közé helyezte a tüzet. Jobbkéz felől körüljárták a tüzet a szövetkezők, így fogadott barátságot Ráma és a majomkirály. Ekkor vígasztaló szóval fordult Rámához a király: "Szívbeli jóbarátom vagy, örömünk s bánatunk közös. Bízz bennem! Nejed elvesztét nem kell sokáig sínylened; mint az eltűnt igazságot, visszaszerzem neked megint..."

Így váltott szót a haldokló Törzs és a két ifjú vitéz, majd a hegy nagy barlangjában tüzet csiholtak szaporán. Most Laksmana erős lánggal lobogó üszköt ragadott, s mindenfelől meggyújtotta a máglyát. Fellángolt a tűz. A Törzs hatalmas tetemét mint óriás vaj-darabot nyalták körül a lángnyelvek; saját zsírjában sercegett. Hirtelen összerázkódott, lerázta a máglya tüzét, s erőben, égi köntösben, mint lángnyelv felemelkedett. Majd ragyogó ruhájában, tarka ékszerrel ékesen a levegőbe felröppent, elégedetten, boldogan.

Haragtól lángoló arccal hallgatta Manthará szavát Kaikéjí, azután hosszú, forró sóhajjal így beszélt: "Még a mai napon Rámát az erdőbe száműzetem, Bharatát a mai napon ifjú királlyá kenetem!"  Így döntött Manthará álnok tanácsára a balga nő, és összevont szemöldökkel, sírva a földön elterült. Majd tarka koszorúit és káprázatos sok ékszerét letépte-dobta testéről, a föld porába szórta szét. A szertehullt virágszirmok és a sok ékes drágakő úgy csillogott a föld színén, mint mennybolton a csillagok. Rongyos, szennyes ruhát öltött, s a harag-házba sietett...

Az égi szentek ujjongtak, magasztalták a Lét Urát. Visnu elköszönt Brahmától, és eltűnt szemeik elől. Az áldozati oltáron a tűzből kiemelkedett egy csodás, soha nem látott, sötétbőrű, vörösruhás, nap-csillogású ékszerrel ékített, földöntúli lény, erőt, hatalmat árasztva, túlragyogva a tűzsugárt. Bűverejű itallal telt, ezüsttalpú arany edényt ölelt magához karjával, mint férfi kedves hitvesét. Dasaratha felé fordult, s megszólította a királyt: "Tudd meg, király, miért jöttem: a Teremtő küldött ide." A föld ura alázattal kulcsolta össze két kezét: "Üdv jöttödön, Magasságos! Mondd, mit tehetek kedvedért?" A Teremtő-küldötte lény ilyen szavakkal válaszolt: "Népek ura, jutalmat nyert buzgó lelkű áhítatod..."