Nem is tud adni az ember semmit önmagából, csak azt adhatja tovább, amit ő is úgy kapott. Ha nem fogadtuk még el Istentől az ő igen bőséges szeretetét, akkor továbbadni sem tudjuk azt. Az elfogadott szeretet mértékétől függ a továbbadható szeretet mértéke. Nagy szerencsénk, hogy Isten már mindent elvégzett annak érdekében, hogy mi egy kimeríthetetlen szeretetforrásból vehessünk minden nap, mérték nélkül. Rajtunk áll, hogy hányszor megyünk a kúthoz, mennyit merítünk, és mennyit adunk tovább.

Kik vagyunk és honnan származunk? Mi az, ami „emberré” tesz minket? Merre haladunk és mi a célunk? Nincs közöttünk olyan, akiben ne merültek volna fel ilyen és ehez hasonló kédések. Neveltetésünktől függetlenül is hallhattuk már, hogy az ember a legcsodálatosabb, legegyedibb lény, akit az különböztet meg az állatoktól, hogy tud uralkodni magán. Ez az állítás igaz, de a leglényegesebb igazság megragadásához nem elegendő, mert csak az „ágat” ismerteti, a „gyökeret” nem. Ha pedig a gyökeret kezdjük el kutatni, könnyen konfliktusok viharába kerülhetünk.

Kétfajta tökéletlenségről beszélhetünk e haladók esetében: az egyik az állandó, a másik az alkalmi hibák esete. Állandók a tökéletlenség azon vonzalmakban és szokásokban föllelhető formái, melyek a lélekben mintegy gyökeret vertek, melyekig az érzékek tisztulása el nem hatott. Az érzékek tisztulása ugyanis kapu, a szemlélődés kezdete a lélek számára; az érzékit a szellemibe mintegy átvezeti, hogy az Úrral egyesítse. A régi ember foltjai a szellemiben megőrződnek, jóllehet nem látja, nem is tudja észrevenni azokat...

"Jézus mondta: Lehetetlen, hogy egy ember két lovat üljön meg és két ijjat feszítsen. És nem lehetséges az, hogy egy szolga két urat szolgáljon. Vagy tiszteli az egyiket és a másikat megveti. Egy ember sem iszik óbort és rá azonnal újbort kíván inni. Nem öntenek újbort régi tömlőbe, nehogy szétrepedjenek, és nem öntenek óbort új tömlőbe, nehogy megrontsa azt."

Azoknak, akik "lelki szegények", szintén megígérte a mennyek országát (Máté 5, 3), ellentétben az értelmiségiekkel, a farizeusokkal és írástudókkal, akik mesterkélt törvénymagyarázataikban megszűrik a szúnyogot, de a tevét lenyelik (Máté 23, 24), és a lényegtelen, mellékes dolgoktól nem látják a törvényben legfontosabbat, tudniillik az ítéletet, az irgalmat és a hűséget (Máté 23, 25 skk.). A hűség, azaz a hit nem valamiféle saját egyéni megfontolással szerzett ismeret, hanem meghatározó az ember valláshoz való viszonya és jövője szempontjából. A bölcsek és okosak elől az igazságot az Úr elrejtette, a kicsinyeknek kinyilvánította (Máté 11, 25). Minden lehetséges azonban...

"1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17). 2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik. 3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.  4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat)..."

Az újrakeresztelők (görögül: anabaptisták) közül némelyek ezt a kívánságukat mértéktartó határok között törekedtek megvalósítani, mások viszont keresztelési elméletüket a legkülönfélébb rajongó elképzelésekkel kapcsolták egybe, így pl. a münsteri próféták, akik 1534-ben kezükbe ragadták a város kormányzását, bevezették a vagyonközösséget és a többnejűséget; nem sokkal később azonban kegyetlen megtorlásnak estek áldozatul. Az ana-baptizmust erősen üldözték, követői mindenfelé szétszóródtak.

A kenyeret és bort a pap az általa kimondott "szavak erejével" (vi verborum) Krisztus testévé és vérévé változtatja. Ez az átváltozás páratlan, mert a kenyér és a bor összes integráns és alkotó része megmarad, ezért a különleges "transsubstantiatio" [átlényegülés] kifejezéssel jelölik. Krisztus (a kenyér és a bor) mindegyik alakjának (színének) bár-melyik részében teljes egészében jelen van, "úgyhogy az, akinek az ostya egy részét átnyújtják, mégis az egész Krisztust veszi magához". A kenyér és a bor egész szubsztanciája átváltozik Krisztus testévé és vérévé...

Az angyalok egy része nem állotta ki az említett próbát; a gőgtől elvakultan elfordultak az istentől, ezért az isten az alvilág sötét mélyébe taszította őket. Noha az örök tűzben szenvedik kínjaikat (Máté 25, 41), tartózkodási helyüket időnként mégis elhagyhatják...