A Védák a világi sík élőlényeit két fő csoportra osztják: mozdulatlan (szthávara) és mozgó (dzsangama). Az utóbbi három csoportból áll: vízi, földi és a légben élő vagy mozgó élőlények. A földi lények közül az emberek a legfejlettebbek. Kis csoportjuk véda-nistha, azaz a védikus tanok követője. Ezek többsége csak szavakban követi a Védákat, ok az adharmacsárík. Aki tetteiben is hű az írásokhoz, azt dharmacsárí néven ismerik. A dharmacsárík túlnyomó része karmí, azaz a...

Az anyagi univerzumok tehát a májá-sakti termékei. A lelki világban is létezik a májá, de csak mint jóga-májá. Ott Istent antarangá kedvteléseiben szolgálja, erősíti és fűszerezi a híveivel fennálló szeretetteljes kapcsolatot. Az anyagi világban pedig a Legfelsőbb bahirangá kedvteléseiben segédkezik úgy, hogy megtéveszti az Istennek hátatfordító élőlényeket. Így a világon, a természeten uralkodni vágyó emberek mind a májá illúziójának rabjai.

Csaitanja Buddhához és Jézushoz hasonlóan nem írta le tanait – egyedül a csupán nyolc versszakból álló Siksástaka című költeménye maradt ránk, illetve egyik életrajzírója megemlíti, hogy Csaitanja még diákkorában írt egy magyarázatot a Njájához, a védikus logikát taglaló műhöz [...] – tanítása még életében elterjedt egész Indiában, s az idővel elcsökevényesedett, sok-sok szektára ágazó hinduizmusban újraélesztette a bhakti hitet, más néven vaisnavizmust. Csaitanja nem alkotott új filozófiát, csupán az ősi Védák üzenetét tanította egy teljesebb megvilágításban.

Tizenötödik fejezet - A Legfelsőbb Úrról szóló yoga
Tizenhatodik fejezet - Az isteni és démoni természet
Tizenhetedik fejezet - A háromféle hit
Tizennyolcadik fejezet -  Végkövetkeztetés: a tökéletes lemondás

Tizenegyedik fejezet - Az univerzális forma
Tizenkettedik fejezet - Az odaadó szolgálat
Tizenharmadik fejezet - A prakrti, a purusa és a tudat
Tizennegyedik fejezet - Az anyagi természet három kötőereje