Menu Content/Inhalt
Főmenü > Világvallások > Krisna-tudat
Az önmegvalósítás útjai II.
ImageManapság a világ ismert tudósai, filozófusai között egyre-másra találkozhatunk olyanokkal, akik szerint a tudás megszerzésének nyugati módszere elégtelen és ráadásul meglehetősen problematikus is. Ennek oka abban rejlik, hogy eredetéből fakadóan korlátozott, sőt számos nyugtalanító hiányossággal is rendelkezik. Ezzel egyidőben az élet céljának elvesztése krónikus betegségként rágja Európa, Amerika...
Tovább...
 
Az önmegvalósítás útjai I.
ImageÍgy jutottam el a Védák könyveihez, melyek nagy részét egy kiváló indiai származású, és világszerte elfogadott tanító mester, Sríla Prabhupáda fordításai és kommentárjai alapján tanulmányoztam. Sríla Prabhupáda nem csak képzett szanszkrit tudós (a Védák eredeti nyelvezete a szanszkrit nyelv), hanem elismert "gyakorló", hiteles lelki tanító mester is, aki a hatvanas évek közepétől egészen eltávozásáig nagy hangsúlyt fektetett a csaknem elfelejtett ősi tudományos könyvek felkutatására és bemutatására.
Tovább...
 
Az ISKCON nyilatkozata a más vallásúakhoz való viszonyáról
ImageAz ISKCON a saját hívei és a más vallású emberek közötti párbeszédet lehetőségnek tekinti arra, hogy meghallgassunk másokat, és megértsük, miben hisznek ők, mit tartanak fontosnak, valamint, hogy kölcsönös megértést és bizalmat fejlesszünk ki egymás iránt. A párbeszéd lehetőség arra, hogy megismertessük egymással hitünket, mindvégig tiszteletben tartva egymás elkötelezettségét.
Tovább...
 
Csaitanja Maháprabhu tanítása V. - A bhakti
ImageCsaitanja kihangsúlyozza, hogy Istent egyedül bhaktival lehet elérni. E kijelentését a védikus írások következő idézeteivel támasztotta alá: "Óh, Uddhava, sem a gjána, sem a jóga folyamatával, de nem is lemondással, vezekléssel, az írások tanulmányozásával, vagy pedig a dharma teljesítésével lehet engem elérni, hanem egyedül a bhaktival." (Bhágavata-purána 11.14.20.) "Engem egyedül a makulátlan odaadás által lehet igazán megismerni…" (Bhagavad-gítá 18.55.)
Tovább...
 
Csaitanja Maháprabhu tanítása IV. - A Legfelsőbb
ImageAz emberi ész számára tehát felfoghatatlan, miként személyes Isten, ugyanakkor egyidejűleg végtelen is. A mi felfogásunk azt sugallja, hogy a személyiség a végtelenségnek ellentmondó valami. Persze arra nézve nincsen semmilyen bizonyíték, hogy ez az ellentmondás az elménken kívül máshol is létezne.
Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

Találatok 6 - 10 / 17