Minden dolog, még a legkisebb vízcsepp, vagy az idő legrövidebb pillanata is azonos a mindenséggel. Mindezt azonban csak elméletben tudjuk. A megvilágosodásban azonban át is éljük ezt az igazságot. Az élmény pedig nagy biztonságot és nem sejtett boldogságot ad. A nem megvilágosodott ember saját /empirikus/ énjének rabja. De ez az én, amelyet ő igazi önmagának tekint, csak időleges. Nem ez az ő tulajdonképpeni lényege. Igazi énjét vagy önmagát még nem pillantotta meg. Ki kell lépnie vélt énjéből, én-tudatából.

1970. május 5-én egy Bombay-tól 150 mérföldnyire lévő tengerparti faluban, Nargolban, elérte ezt a tapasztalást és Sahasrara csakrájának megnyílását. Ezután utazni kezdett, hogy felébressze a Kundalinit az emberek tömegeiben. Így jellemezte a Sahasrara csakra megnyitását: "Úgy láttam a Kundalinit, mely az Ősi Erő bennünk, a Szentlélek bennünk, mint egy kinyíló teleszkópot. Ezután láttam az egész dolgot nyitva és sugarak nagy esőzuhataga kezdett folyni a fejemen keresztül, mindenütt."

A Korán azt is kijelenti, hogy a földi élet felkészülés a túlvilági és örök életre. Akik ezt megtagadják, azok szenvedélyeik és vágyaik rabjaivá válnak és kinevetik az erényes, istenfélő embereket. Az ilyen emberek ostobaságukra csak halálukkor jönnek rá, de akkor már hiába áhítoznak a már elszalasztott lehetőség után.

A hit nem jelenti azt, hogy vakon átugrunk a szakadékon, vagy beléje vetjük magunkat. Az értelem parancsa és a hit megállapításai között majdnem mérhető kapcsolat áll fenn. Ahol megáll az ész, mert nem tud tovább haladni, ott felbukkan a hit, hogy segítsen az embernek átlátni önmagát, a világot és Teremtőjét. A hit nem a gyengék, a hiányos eszűek vagy a gyenge erkölcsűek menedéke. A hit, úgy vélem, az ember képességeinek kiterjesztése a láthatóról...

Az angyalok egy része nem állotta ki az említett próbát; a gőgtől elvakultan elfordultak az istentől, ezért az isten az alvilág sötét mélyébe taszította őket. Noha az örök tűzben szenvedik kínjaikat (Máté 25, 41), tartózkodási helyüket időnként mégis elhagyhatják...

Az univerzizmus szerint ég, föld és ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belső kölcsönhatásban állanak egymással, és mindenre kiterjedő törvény szabályozza őket. A makrokozmosz valamennyi jelenségének megvan a maga megfelelője az ember fizikai, szellemi és erkölcsi életében, ugyanakkor az, ami az emberi társadalomban biztosítja a rendet, irányító elvül szolgál a világ egész építménye számára is. A Szertartások feljegyzéseiben (Li ki) ez áll: "Az erkölcs ereje az, amelynek révén ég és föld együttműködik, amely a négy évszakot összhangba hozza..."