Menu Content/Inhalt
Főmenü > Világvallások > Buddhizmus > Ki is a Buddha? - A Karma Kagyü vonal
 
 
Ki is a Buddha? - A Karma Kagyü vonal
ImageA Buddha körülbelül 2500 évvel ezelőtt született Észak-Indiában. Hosszú útkeresés után mély meditációban felismerte a tudat természetét, és elérte a teljes megvilágosodást. Ezután 45 évig tanított az akkori Észak-India magasan fejlett kultúrájú társadalmában. A buddhizmus több kelet-ázsiai ország fő vallása, mely az önálló emberekhez szól. A Buddha nézetei a hetvenes évek óta egyre több nyugati embert érdekelnek és ösztönöznek.

Mit tanít a Buddha?

A Buddha mindenki számára érthető, s az életben kiválóan használható magyarázatokat ad arról, hogy mi a végső valóság, és mi az, ami feltételekhez kötött. Ezek megértésével tartós boldogságot tapasztalhatunk. A buddhizmus nem ismer dogmákat, sőt bátorít, hogy tegyünk fel kérdéseket. A megértett információ a megfelelő meditációkon keresztül saját tapasztalássá válik, a kiegészítő módszerek pedig megszilárdítják az elért tudatszinteket. A Buddha tanításainak célja, hogy teljesen megvalósítsuk a test, a beszéd és a tudat bennünk rejlő lehetőségeit.

Mit tud a Buddha tanítása nyújtani a nyugati társadalmaknak?

"Hatékony eszközöket, melyek a tudat közvetlen megtapasztalásához vezetnek" - mondja Lopön Csecsu Rinpocse, a tibeti buddhizmus egyik legtapasztaltabb tanítója. A Buddha tanítása olyan, mint egy gyémánt, mely lényegiségében nem változik, mégis a mögötte lévő dolgok színeiben ragyog. Így illeszkedett az egyes országok kulturális hátteréhez, anélkül, hogy lényege elveszett volna. A tanításokat először 1500 évig Indiában, majd 1000 évig Tibetben adták tovább. A mai Nyugat jól képzett és önálló emberei számára e szemlélet, s annak korlátoktól mentes módszerei érthetőbbek, mint valaha.

A Karma Kagyü vonal

A Karma Kagyü a Gyémánt Út egyik nagy buddhista iskolája. Mivel a vonal a közvetlen szóbeli átadáson alapul, a hangsúlyt a meditációra és tudat természetének közvetlen megvalósítására helyezi. Ez a tanítók átadásán keresztül történik. A Karma Kagyü Vonal a történelmi Buddhától származik, Indiában és Tibetben a megvilágosodáshoz vezető hatékony úttá vált. Ezer évvel ezelőtt jelentős Mahasziddhák, mint Naropa, Maitripa és az ismert megvalósítók, Marpa, Milarepa, mindenki által használható világi irányzattá formálták azt. Nem sokkal ezután Gampopa kialakította a szerzetesi ágat is. A XII. század óta a Karmapa-inkarnációk töretlen sora tartja a vonalat frissen és erőteljesen. Ma az olyan buddhista tanítók, mint Künzig Shamarpa, Lopön Csecsu Rinpocse és Khenpo Csödrak Rinpocse továbbítják a keleti átadást. Támogatják az összes új, nyugati beállítottságú centrumot, és segítik azok munkáját szerte a világon.

Mi a karma?

A karma nem sorsot, hanem ok és okozatot jelent. Mindenki felelős a saját életéért. Ennek megértésével tudatosan szerzünk olyan benyomásokat, melyek tartós boldogsághoz és a szenvedés elkerüléséhez vezetnek. A Gyémánt Út hatékony módszerei által erősödik a még be nem érett pozitív karma, a negatív pedig megtisztul.

Mi a meditáció?

A buddhizmusban a meditáció jelentése: erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van. Ez az állapot a tudat lenyugtatásán és összpontosításán, vagy a belső energiákkal és fényformákkal való munkán keresztül valósul meg. A leghatásosabb mód: saját buddhatermészetünkkel való állandó azonosulás, s nemcsak a formális meditációk alatt, hanem - a Gyémánt Út tanításai szerint - azokon kívül is.

Mit jelent a megszabadulás és a megvilágosodás?

A megszabadulás annak felismerését jelenti, hogy a test, a gondolatok és az érzések állandóan változnak, s ezért nem tudnak egy valóban létező ént felépíteni. Így többé már nem érezzük magunkat áldozatnak, ami minden szenvedés forrását jelenti. A megvilágosodás a következő lépés. Itt a tudat tiszta fénye minden tapasztalást beragyog. Nincs többé elválasztás a tapasztaló, a tapasztalt dolog és a tapasztalás között. A tudat minden pillanatban élvezi kibontakozó tulajdonságait, önmagában szabad, minden spontán és erőfeszítés nélküli.

Miben különböznek a buddhista irányzatok?

A Buddha három különböző embertípusnak adott tanításokat. Az első csoportba tartozók a szenvedést akarták elkerülni. Ők az ok és okozatról kaptak tanítást (Kis Jármű, szanszkrítül Hinajána). A második csoportot azok alkották, akik másokért akartak tenni valamit. Ők az együttérzésről és a bölcsességről kaptak tanítást (Nagy Jármű, szk. Mahajána). Ha pedig az embereknek erős bizalmuk volt saját buddhatermészetükben, akkor a Buddha fény- és energiaformákban jelent meg (Gyémánt Út, szk. Vadzsrajána), vagy pedig a tudat természetének megvilágosodott látásmódját közvetítette (Mahamudra). A Gyémánt Úton megtanuljuk a világot gazdag és önfelszabadító módon szemlélni. A gyakorlatok mély belső gazdagságot fejlesztenek ki, természetességhez, megingathatatlansághoz vezetnek, s végül kibontakoztatják a tudat megvilágosodott erejét.
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk