Egy keresztyén ember számára alapvető parancsolat a szeretet, amelyet Isten a Bibliában az első helyre tett. Nem csak azért került a szeretet a legfontosabb parancsolatok élére, mert Isten maga a szeretet,  hanem azért is, mert a gyakorlati szeretet a Biblia központi témája. Isten, a teremtéstől fogva, a megváltás legutolsó mozzanatáig  bemutatta nekünk, hogyan kell szeretni.

 

Kétezer évvel ezelőtt, a szeretet megjelent emberi testben. Isten, Jézus Krisztusban emberré vált, hogy meghalhasson az emberekért, hogy cselekedeteivel súlyt adjon kimondott szavainak:

 

 

A megváltás egyszeri és megismételhetetlen. Értelmetlenség volna a felebarátunk iránti szeretetünket saját kínhalálunkkal bizonyítanunk, hiszen ebből a másik ember nem nyer semmit (de mi sem). Mégis oda kell adnunk az életünket! Oda kell adnunk Krisztusnak azáltal, hogy neki élünk, oda kell adnunk embertársunknak azáltal, hogy személyes áldozatokat hozunk értük. A segítségnyújtás mikor számít önátadásnak? Amikor a másik ember érdekében lemondunk önző terveinkről, pillanatnyi kényelmünkről, önös érdekeinkről.

 

Olyat teszünk a másikért, ami nekünk sem olcsó: adunk a magunkéból annak, aki rászorul. Miért kell írni erről? Talán nem egyértelmű a szeretet szó jelentése? Abban az esetben nem, ha összekeverjük a világ szeretetével. A világ szeretete a bűnös kívánságokon, a telhetetlenségen, és a büszkeségen alapszik. Ha a szeretetünket ezek a motívumok vezérlik, nem igazi (nem bibliai) szeretetről van szó. Az igazi szeretet mindig Istenközpontú, mindig az Úr akaratát keresi és cselekszi, nem a maga hasznát nézi, hanem a másikét.

 

De honnan tudhatom azt, hogy mivel szolgálhatom a másik hasznát? A Biblia alapvető igazságai alapján el lehet dönteni, hogy egy általános helyzetben mi a hasznos a másiknak, és mi nem. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, meg kell tanulnunk különbséget tenni a jó, és a rossz között. Isten igéjének az ismerete elengedhetetlen feltétele a szeretetünk hatékonyságának. Sőt, bonyolultabb helyzetekben még Isten személyes vezetésére is szükségünk van, hogy el tudjuk dönteni: mi a jó. Száz szónak is egy a vége: Isten nélkül nem lehet szeretni.

 

Nem is tud adni az ember semmit önmagából, csak azt adhatja tovább, amit ő is úgy kapott. Ha nem fogadtuk még el Istentől az ő igen bőséges szeretetét, akkor továbbadni sem tudjuk azt. Az elfogadott szeretet mértékétől függ a továbbadható szeretet mértéke. Nagy szerencsénk, hogy Isten már mindent elvégzett annak érdekében, hogy mi egy kimeríthetetlen szeretetforrásból vehessünk minden nap, mérték nélkül. Rajtunk áll, hogy hányszor megyünk a kúthoz, mennyit merítünk, és mennyit adunk tovább.

 

 

Ahhoz, hogy a felebaráti szeretetet stabil alapokra építsük, beszélnünk kell az első és nagy parancsolat fontosságáról, amely nem más, mint az Isten iránti szeretet.  Olvashattuk, hogy a legnagyobb parancsolatra épül minden más parancsolat megtartása. Biztos vagyok benne, hogy közülünk senki nem akarna egy alap nélküli házba költözni.  Fektessük le hát az alapokat, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mit jelent az Urat szeretni!

 

 

 

Igen, szeretnünk kell Őt, de nem akárhogyan! Ahhoz hogy valakit teljes szívvel és lélekkel szeressünk, kevés azt mondani: szeretlek. Kevés az érzelmi ömlengés, kevés a fogadkozás, kevés a látványos hangulati megnyilvánulás, pillanatnyi felbuzdulás. A valós szeretet, cselekedetekben jut érvényre! Nem más ez, mint aktív és folyamatos szívbeli magatartás.

 

Ha szeretem Őt, mindig vele akarok lenni, és semmit nem akarok nélküle tenni.
Ha szeretem Őt, bízom benne, és feltétel nélkül megteszem, amit Ő akar.
Ha szeretem Őt, mindent elkövetek, hogy jobban és jobban megismerjem.
Ha szeretem Őt, meg akarom ajándékozni, hogy örömet okozzak Neki. [Zs 27,6]
Ha szeretem Őt, nem teszek olyat, ami Őt megszomorítja. [Jes 63,10; Ef 4,30]
Ha szeretem Őt, engem is bánt, ami Őt bántja. [Zs 42,11; 69,10]
Ha szeretem Őt, tanulmányozom és megtartom az Ő beszédét, parancsolatait.
Ha szeretem Őt, hűséges maradok mindenféle kísértés között. [Lk 22,28; 1Kor 10,13; Jak 1,12]
Ha szeretem Őt, ragaszkodom hozzá minden körülmények között. [Rm 8,35—39; 5M 13,4]
Ha szeretem Őt, örülök a jelenlétének, mert tudom, hogy Ő is örül nekem.
Ha szeretem Őt, örülök a feddésnek, mert tudom, hogy szeretetből fenyít. [Zsid 12,5—11]
Ha szeretem Őt, mindig mindenért hálás vagyok Neki. [Zs 69,31; Jón 2,10; Fil 4,6; 2Thess 1,3]
Ha szeretem Őt, megtisztelem Őt, ujjongva dicsőítem Őt. [5M 10,12. 20; Zs 29,2; 63,6; 84,3]
Ha szeretem Őt, vágyom Hozzá, várom Őt, buzgón keresem Őt. [Zs 63,2; 130,5—6; 27,8]
Ha szeretem Őt, gyűlölöm a Gonoszt, gyűlölöm a bűnt. [Zs 97,10; Ám 5,15; Rm 12,9; Jób 1,8]
Ha szeretem Őt, kiállok mellette, ha mások vádolják, szidalmazzák. [1Sám 26,8; Jn 8,49]
Ha szeretem Őt, már nem magamnak élek, hanem Neki. [Gal 2,20; 2Kor 5,15; 1Kor 6,19—20]
Ha szeretem Őt, nem az Ellenségének szolgálok, hanem Neki. [5Mózes 11,13; Máté 6,24]

 

Láthatjuk tehát, a föntebb felsorolt fogalmak alapján, hogy a szeretet szó mennyi mindent magába folglal, hogy jelentése nem merül ki egy puszta szimpátia határai között. Ugye sejthető már, mire akarok rámutatni? Mondjuk csak ki: ez a szerelem! Szenvedélyes, hitvesi szerelem Isten iránt. A gyülekezetnek – mint Krisztus menyasszonyának – ezt a szerelmet kell gyakorolnia minden napon.

 

Izgalommal teli várakozás ez, alapos készülődés: tisztálkodás, szeplők eltüntetése, illatos testápolószerek magunkhoz vétele, tiszta ruha felöltése. Mind-mind a kívánt személy iránti sóvárgás bensőből fakadó őszinte megnyilvánulásai.  Nekem sincs szükségem egy olyan menyasszonyra, aki nem vár engem, nem készül a randevúra, nem csinosítja ki magát, vagy el se jön. Krisztusnak sem kell egy olyan jegyes, aki nem szerelmes belé.  Isten legyen a szívünk minden zugában, és ne más.

 

Megfigyelhetjük a szenvedélyt Péternél, aki a vízbe vetette magát és kiúszott a partra, csak azért, hogy az Úrral előbb találkozhasson.  De ott volt Mária is (Lázár húga), aki megkente Jézust egy olyan értékes illatszerrel, amelynek egyévi átlagkeresetnek megfelelő összeg volt az ára.  A szeretet gyakorlásának komoly ára van, de megéri kifizetni. Tegyük meg mi is!

 

 

Kitárgyaltuk már: hogyha nem szeretjük Istent, nem tudjuk szeretni az embereket sem. De a parancsolat azt mondja, hogy úgy kell szeretnem az embertársamat, mint önmagamat. Ha tudom szeretni Istent, akkor az önmagam iránti szeretettel sem lesz problémám. De ha nem szeretem magamat, a másikat sem fogom tudni szeretni. Fontos ezt hangsúlyozni, hogy a szeretetünk ne erőtlenedjen el a vallásos vakbuzgóság „holtvágányán”. Még távolról sem nevezhető szeretetnek az, ha önmagam tönkretevése árán segítek a másikon. Senkit nem szerethetek úgy, hogy belegebedjek, csődbe kerüljek. Ilyen magatartással, a körülöttem élő személyeket nem a megtérés felé, hanem éppen az ellenkező irányba indítom el. Miért? Mert egészségtelen, és meggondolatlan fanatizmusomat látva, nem vonzó, hanem elrettentő emberi példának fognak tekinteni.

 

Őrültnek fognak nézni, ami nem lenne baj, ha mindez a Krisztusért való üldöztetés kategóriájába tartozna. De nem oda tartozik! Úgy segítsünk a másikon, hogy később is tudjunk segíteni: így elkerülhetjük a teljes megszégyenülést. Rossz példát mutatunk a környezetünknek akkor is, ha hagyjuk magunkat kihasználni, elnyomni, megfélemlíteni, levádolni, és hülyének nézni – a szeretet ürügyén. Ezáltal nem csak mi veszítjük el a tekintélyünket és beszámíthatóságunkat az emberek előtt, hanem Isten is. Ne tegyük ezt Istennel! Ne mutassunk rossz képet róla, mintha ő is erőtlen és félkegyelmű lenne. Krisztus csak a kereszthalál kapcsán volt erőtlen – de valójában erős  – azért, hogy meg tudjon minket menteni.

 

Csak a közeledő megváltás fontossága miatt tűrte el azt, hogy semminek nézzék, leköpdössék, vagy felpofozzák, de még akkor sem minden esetben!  Jézus, háromévi szolgálata alatt – leszámítva az utolsó napokat – szinte mindig megvédte magát, és élesen kiállt Isten igazsága mellett.  Az apostolok és a tanítványok ugyanezt tették Pünkösdtől kezdve.  Pál, Krisztus apostola, mély felháborodásának adott hangot, amikor a korinthusi hívőket megintette e téma kapcsán:

 

 

Helyes tehát, ha egy keresztyén hagyja, hogy úgy bánjanak vele, mint egy átlagnál is ostobább birkával? Tény, hogy Isten legelőjének juhai  vagyunk, de még az igazi juhok is inkább a pásztornak engedelmeskednek, nem pedig az idegennek, ahogy ezt már Jézus is megmondta.  Érthető Pál feldúltsága, aki – röviddel később – így folytatja:

 

 

Az idézett bibliai rész elsősorban a „vallásos kihasználók” általi támadásokra vonatkozik, de a „világi bepalizókra” is vannak példák a Bibliában (a lábjegyzetekben feltüntettem néhányat), akik nem egyszer vallási alapon „élnek vissza”. Tény, hogy mi, keresztyének, jobban megelőlegezzük a bizalmat a másik ember felé, mint a világiak. Nagyon helyes, hiszen csak a nyíltszívű ember tud szíveket nyitogatni. De a nyiltság nem egyenlő a bambasággal. Aljas, burkolt, vagy durva támadás esetén védekezni kell. A lényeg minden esetben ugyanaz: ha szereted magad, ne hagyd magad, hogy tudd szeretni embertársadat.

 

Ha el tudtuk fogadni Isten szeretetét, ha viszonozzuk is Neki, szeretve azt, akit Ő szeret: önmagunkat, akkor már nem állhat akadály a felebaráti szeretet útjába. Kivéve, ha fogalomzavar lép föl: Ki az én felebarátom?
Ki az én felebarátom?

 

 

Az említett törvénytudó kérdését nem az őszinte érdeklődés motiválta, de Jézus mégis türelmesen válaszolt, nemcsak a körülötte levő sokaság miatt, hanem miattunk is. Hogyan szeressem az egész emberiséget? Melyik emberen segítsek a sok közül? Vajon mindenki felebarát? Még az ellenségem is? Hála az Úrnak a Bibliában található válaszokért, és az előre elkészített jócselekedetekért,  amelyek közül egybe a „legendás” samaritánus is „belebotlott”.
 
„Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.” {Lukács 10,30-37}

 

Nem nehéz kitalálni, hogy az a felebarátunk, aki szükségben van, és akin tudunk segíteni. Ebben a történetben a samáriai ember nem tett mást, csak a nagy parancsolatot teljesítette. Egyszerű átutazó polgár volt, mint bárki közülünk. Nem kellett különös feltételeknek megfelelnie ahhoz, hogy irgalmasságot gyakoroljon. Csak helyén volt a szíve: engedelmes volt Isten felé, és könyörületes az emberek felé. A felebaráti szeretet kulcsszava: az irgalmasság.

 

 

 

Az irgalmasság: szívből fakadó szánalom a másik személy felé, aki szükségben van. Ez az egyetlen helyénvaló indulat, amikor nyomorult, elesett emberrel találkozunk. A Biblia azt mondja, hogy Krisztus nélkül minden ember szükségben van.  Így az irgalmasság, mindennapi szívbeli, és hitbeli magatartásunk kell, hogy legyen: minden embertársunknak irgalmaznunk kell. Mert az irgalmasság nem más, mint a felebaráti szeretet.  Az igazi irgalmasság nemcsak érzelmekben és beszédben, hanem tettekben is kifejeződik.

 

Az emberi irgalomnak van egy másik, fontos alapmondata: Én is kerülhetek olyan nyomorult helyzetbe, mint az a másik; és ha belekerülnék, nekem is kegyelemre lenne szükségem. Becsüljük meg tehát, hogy Isten a szívéből megszánt minket, és könyörült rajtunk, a mi megmenekülésünk érdekében. Mert az irgalmasság – a megbocsájtáshoz hasonlóan – kölcsönös kell, hogy legyen: Isten, csak az irgalmasoknak irgalmaz. Ő gyönyörködik az irgalmasságban. Az Ő irgalma, az ember egyetlen esélye.  Jézus mondta, hogy Isten törvényének része az irgalmasság, mégpedig a súlyosabb része, amit cselekedni kell.  Ez pedig a nagy parancsolat, melytől az egész törvény függ. Isten, igen nagy szenvedéllyel irgalmaz a nyomorultaknak, árváknak: akik felismerik és elismerik, hogy szükségük van az Úr kegyelmére.  Az irgalom: ajándék. Isten dönti el, hogy kinek irgalmaz, nem pedig mi.

 

Néha nem értjük, hogy Ő miért könyörült bizonyos embereken (például rajtunk), de egy biztos: az Úr mindig a szíveket nézi, és minden cselekedete jogos.  Azért írom ezeket, mert rá akarok világítani arra a tényre, hogy nekünk is ok nélkül kell irgalmaznunk, kiérdemléstől függetlenül.

 

Van e jutalma annak, ha mások felé irgalmasok vagyunk? Nagy jutalma van, mert az Úr többre becsüli az ember könyörületét, mint az áldozatot.  Sőt ha irgalmasak vagyunk, védettséget élvezünk majd az ítéletkor.

 

 

Bizony, voltak olyanok akik ezt nem értették, de mi értsük meg, hogy ne járjunk úgy, mint ők!

 

 

Vigyázz: az ember el tudja fojtani a szívében az irgalmasságot, de te soha ne tegyél ilyet!

 

 

Ha nem gyakorolunk szeretetet, akkor tartozásban vagyunk. A legtöbb keresztyén nem is tudja, hogy még a legalapvetőbb isteni törvényt sem teljesíti. Valójában a szeretet az egyetlen törvény, amelynek betartása automatikusan felszabadít az összes többi parancsolat alól. Miért? Mert aki szereti az embertársát, az már beteljesítette az egész törvényt!

 

 

Ugye érthető, hogy a szeretett személy ellen nem követek el olyan dolgokat, amiket a Biblia bűnnek nevez? Ha mégis, akkor nem szeretem. Hiába a beszéd: a cselekedet bizonyít. Sőt, ha tudunk jót cselekedni, de nem tesszük, az is bűn.  Lehet, hogy nekünk is fel kell ébrednünk, mint az első századbeli hívőknek, és elkezdeni a cselekvő szeretetet, mert egyedül a szeretet világít.

 

„Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket,  és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” {Máté 5,16}
 
Nem lehetetlen

 

Az újjászületett hívőnek nem lehet teher a szeretet, hiszen Isten Szeretete ki lett töltve a szívünkbe, a Szent Szellem által.  Nekünk a parancsolat, már nem törvény, hanem kegyelem. Már nem félelemből, hanem szeretetből engedelmeskedünk Istennek. Nem lehetetlen tehát, amit Isten kér a gyermekeitől.  Vajon meddig működik az engedelmesség akkor, ha azt csak a félelem motiválja? Szeretetből kell engedelmeskedni, mert a szeretet soha el nem fogy.  Így nem lesz kényszer, Isten parancsolatainak megtartása: –Istenem, boldogan engedelmeskedek neked, mert szeretlek téged. (Persze, az egészséges istenfélelemnek is megvan a maga helye.)

 

A testi ember nem is tud engedelmeskedni Istennek,  csak a szellemi (újjászületett) ember. Az ilyen ember – Isten gyermekeként – már úgy fogad szót Neki, mint gyermek a jó apának. Mennyivel könnyebb a királyi törvényt úgy megtartani, ha a Király nem más, mint az édesapánk.

 

 

A szeretet örökké megmarad. A szeretet a szentség mozgatórugója. A szeretet a szentek energiája, a világosság forrása, Isten természete. A szeretet az, ahova mindnyájunknak erős gyökeret kell eresztenünk,  hogy az utolsó időkben ne hidegüljünk meg.  A szeretet tudja csak elpusztítani a keserűség gyökerét.  Ez a szeretet mindent eltűr, de nem örül a hamisságnak, nem nézi el a bűnt, ahogy Isten szolgái sem nézték el.  Hiszen a Krisztusban való szeretetnek nemcsak a vigasztalás, de az intés is a része.  Nem szabad személyválogatóknak lennünk a szeretetben, nem köthetjük azt feltételekhez, „ha” és „mert” szócskákhoz. Az igazi szeretetet semmilyen körülmény sem tudja megváltoztatni.

 

„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Kövessétek a szeretetet…” {1Korintus 13,13; 14,1}

ÁMEN

Kedves barátom! Ha ezt az írást elolvasva rádöbbentél, hogy még nem ismered személyesen Jézus Krisztust, hogy még nem lakik ott a szívedben, hogy még elveszett állapotban vagy és úgy érzed szükséged van rá: most, ebben a percben befogadhatod őt a szívedbe! Isten megígérte a Bibliában, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét: az megmenekül. Csak mondd el ezt az imát:

DRÁGA JÉZUS KRISZTUS!
KÉRLEK, SEGÍTS RAJTAM, MERT SZÜKSÉGEM VAN RÁD! HISZEM, HOGY TE VAGY AZ ISTEN FIA. KÖSZÖNÖM, HOGY EMBERRÉ LETTÉL ÉRTEM, ÉS MEGHALTÁL A BŰNEIMÉRT. KÖSZÖNÖM, HOGY FELTÁMADTÁL, HOGY ÉN IS ÉLHESSEK VELED. TE VAGY AZ ÉN URAM ÉS MEGVÁLTÓM. MÁTÓL A TIÉD VAGYOK, KÉRLEK, JÖJJ BE A SZÍVEMBE! VEZESS A TE AKARATOD SZERINT! JÉZUS NEVÉBEN: ÁMEN

Szerző: Tóth Sándor Péter

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez