Menu Content/Inhalt
Főmenü > Életvitel, önismeret > Létezik-e duálpár, avagy az ideális párkapcsolatról asztrológus szemmel
Létezik-e duálpár, avagy az ideális párkapcsolatról asztrológus szemmel
Mottó:
"Együtt születtek és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai
szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek
még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok,
és a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.
Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partja között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből,
de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok,
de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak,
habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
és a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik. "
(Khalil Gibran: A házasságról - Révbíró Tamás fordítása)

ImageSzokásomhoz híven, mielőtt a párkapcsolatról szóló témába belefogtam, tettem egy rövid kis utazást a világhálón, a „duálpár” kifejezés után kutatva, és bevallom, elég érdekes írásokat találtam. Nagy örömöm telik mindig ezekben az Internetes „portyázásokban”, mert akkor is tanulok belőlük, ha a kauzális asztrológia szemléletmódjához hasonló gondolatokra, nézőpontokra bukkanok rá, egy-egy szerzőnél, és akkor is, ha csupán részleges, zavaros, felszínes humanista közhelyekre bukkanok, mert továbbgondolva azokat, egyre mélyebben át tudom látni a civilizált emberiség nagy életkrízisét. A kauzális asztrológia a párkapcsolati kérdéseket az anyai ágon öröklődő életfeladatok szerint vizsgálja és értelmezi, és az általa nyújtott konkrét feloldási lehetőségek a két ember közötti közös kiegyenlítődési életfeladat, a közöttük lévő un. karmikus provokáció (szerelmi vonzás) színezetét tárják fel.
 
A „minden férfiban ott van egy nő, és minden nőben egy férfi”- már olyan általános életigazságnak bizonyul a modern ember életében, annyi pszichológus, orvos, művészember, stb. szájából hallottuk már ezt a kifejezést, hogy manapság már inkább az jelenti számunkra a legnagyobb problémát, hogy mit kezdhetünk nőként a bennünk lévő férfival, és mit kezdhetünk férfiként a bennünk lévő nővel? A kauzális asztrológia szerint a civilizált ember párkapcsolati konfliktusainak, krízishelyzeteinek a kulcsa e kérdés megválaszolásában rejlik: Hogyan tudom nőként a Szeretet lételvet (egység-bontási és egység-helyreállítási képesség, odaadás és befogadás) realizálni, hogyan tudom férfiként a Fény-lételvet (tapasztalati ismeret) realizálni, illetve a kettő közötti kiegyenlítődést, a bennem lévő Szeretet és Fény kölcsönös áthatolását megvalósítani a saját lényemben úgy, hogy ez által a saját belső harmóniámat és a párkapcsolati-családi életem békéjét megvalósíthassam? Hogy a Szeretet ne váljon korrupcióvá és gyűlöletté és a Fény ne váljon őrületté és erőszakká bennem. A történelem folyamán a kauzális asztrológiának ez a fajta problémafelvetése számos gondolkodó, festő, író, költő, politikus, tudós életművében is megtalálható volt azoknak, akik az ideális párkapcsolat titkát keresték.
 
Talán ismerős némely olvasó számára a szókratészi lakomán felidézett atlantiszi mítosz: A szerelmi vágy megvilágításához Arisztophanész meséli el az androgün (férfi-nő; három nemű lény) legendáját: Zeusz kettéhasította õket - innen az olthatatlan vágy. A nemek megosztásáról az ókor nagy bölcse, Platón így emlékezik meg a Lakomában:
 
„Valamikor ugyanis az androgün (férfi–nő) külön nem volt, alakra is, névre is, s egyenlő része volt mindkét nemből, a férfiból és a nőből. (...) Végül Zeusz hosszas fejtörés után így szólt: azt hiszem, találtam olyan módot, amely meghagyja ugyan az embereket, mégis véget vet féktelenségüknek, mert gyengébbé teszi őket. Kettévágom őket, mindegyiket kétfelé. (...) Így szólván kettévágta az embereket, mint ahogy a naspolyát szokás aszalás előtt, vagy fonallal a tojást. (...) Ebben az időben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, mely ősi természetüket ismét összehozza, igyekszik egyesíteni kettejüket s meggyógyítani az emberi természetet.”
 
A cikkem mottójaként választott verssorok Jakab Zoltán Csaba újságcikkéből származnak, aki a következő gondolatait osztja meg velünk a párkapcsolati együttéléssel, a házassággal kapcsolatosan:
 
„A nők emancipációs törekvései nem váltották be a hozzá fûzött reményeket: ettől életük nem lett sem könnyebb, sem boldogabb. Hiszen a férjek továbbra is elvárják hitveseiktől, hogy feleségek és családanyák legyenek, miközben az újonnan kivívott szabadságukkal a nőknek helyt kell állniuk az eddig hagyományosan férfiúi hivatásnak tartott területeken is. A megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok hatására számos nő férfiként kezd viselkedni, és sok férfiban aktiválódnak a hagyományosan női szerepek. Ugyanis a két fél-lény egy láthatatlan kötéllel van összekötve, és ha az egyiknél valami kibillen, az a másikat is érzékenyen érinti. Jól ismert a pszichológia azon tétele, miszerint mindannyian magunkban hordozzuk a másik fél képét, amit egy másik nemû lényre kivetítve próbálunk megélni a valóságban. A modern társadalmakban összezavarodtak a nemi szerepek, és hatásukra vészesen megszaporodott a válások s a csonka családban élő gyermekek száma. Nagyon sok ember boldogtalan, magányosan él és lelki elhagyatottságban sínylődik mind a férfiak, mind a nők körében.
Mit kell tennünk tehát? Hiszen semmivel sem vagyunk rosszabbak szüleinknél, csak a dolgunk lett nehezebb. Ugyanis nem könnyebb szabadon, méghozzá nemrég kivívott szabadságban élni, mint kitaposott utakon a hagyomány védelmében lépkedni. Felszabadultunk ugyan, de még nem vagyunk szabadok. Az új házasság megszületett, de az új ember még nem”.
 
Hasonló gondolatokra találtam Minya Klára egyik írásában is: „...míg a korábbi korok kijelölték a férfi-nő kapcsolat határait, kereteit, formáit, addig ma ezt a nyugati civilizációkban, az individuumok korában minden párnak magának kell kidolgoznia. Ez pedig roppant bátorságot igényel, mivel ebben a viszonyban mérettetünk meg a leginkább. Itt áruljuk el magunkról a legtöbbet, itt derülnek ki legkegyetlenebbül a gyengeségeink, de az erősségeink is. Ebben a nehéz és felelősségteljes helyzetben, kapcsolatban az igazi segítséget csak egymástól remélhetjük, ezért becsüljük meg egymást, s a vakító szerelem elmúltával köszönjük meg egymásnak a mindennapok apró-cseprő konfliktusait, ahol megtanulhatjuk a legfontosabb karmikus leckéinket is!” (Minya Klára: A szerelemről szellemi szempontból)
 
Hogyan éljük meg valójában a párkapcsolati-házas életünket? Az egyedülálló férfiak és nők nagy része az „ideális párt” keresi, s elvárják, hogy minél több kritériumnak megfeleljen, mivel nincs idő arra, hogy újat keressenek, ha az aktuális nem működik - derül ki egy párkapcsolatokat elemző kutatásból, melyet egy brit szociológiai társaság közreműködésével a match.com oldal végzett.
 
„A társas és párkapcsolatok jövője” elnevezésű felmérést Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Svédországban végezték el 2500 személy és négy spanyol pszichológus közreműködésével. Eszerint ahogy az ember megtervezi a karrierjét, a szabadidejét, és a munkáját, úgy a párkapcsolatát, a randevúit is.
 
A kutatás vezetője elmondta, hogy a férfiak 75 százaléka és a nők 72 százaléka gondolta úgy, hogy „az ember páros életre született”, s a válaszadók 85 százaléka tartós kapcsolatban kíván élni, szemben a kilencvenes évekkel, amikor a szexuális tapasztalatszerzés dominált.
 
Az utóbbi években megnövekedett a válások száma is, mely újfajta egyedülállók megjelenéséhez vezetett, akik 40 körül szabadulnak a házasságból, s boldogok, ha újra megtalálják azt, amit elvesztettek.
 
Ezenkívül, az utóbbi időben teret vesztett az a nézet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, inkább választanak olyan párt maguknak, aki hozzájuk hasonló mentalitással, célokkal, ízléssel bír. Az újkori romanticizmus nem elégszik meg egy gyertyafényes vacsorával, és egy csokor virággal, élmények, utazások, gondolkodásmód megosztása mind fontos tényezők. Mivel manapság a nőknek nincs szükségük a gazdasági biztonsághoz és a gyermekvállashoz házasságra, újabban a férfiak éreznek olthatatlan vágyat arra, hogy „benőjön a fejük lágya” s megértő férjjé válhassanak, aki segít otthon a háztartásban. A 16 és 59 év közötti európaiak 25 százaléka él élettársi kapcsolatban, s egyre nő azok száma, akik egyedül nevelik gyermeküket. A spanyol nőtlenek és hajadonok 50 százaléka nem bocsátaná meg társa hűtlenségét, csak a férfiak 25 százaléka és a nők 13 százaléka tartja felejthetőnek az eseti flörtölést.
 
Közismert pszichológusok, un. mentálhigiénés szakemberek véleménye szerint - még ha nem is tudunk róla - minden párválasztásunkban szerepet játszanak gyerekkori élményeink, szüleink, nagyszüleink jelleme és gondolkodásmódja, családunk jelene és múltja. Az egyik embert vonzónak, a másikat valamiért taszítónak találjuk és sok esetben magunk sem tudjuk, miért. Ők azt javasolják, tartsuk mindig szem előtt a párunk családjának a példáját, hisz meglehet, idővel életünk nagy szerelme egyre jobban fog zsörtölődő apjára, vagy rendmániás anyjára hasonlítani. Ha ezzel együtt is mellette döntünk, legyünk segítségére abban, hogy meglássa a jelen és a múlt között húzódó összefüggéseket, segítsünk neki abban, hogy gyermekeinket még jobban nevelje, mint őt nevelték szülei. Az együtt töltött évek során úgyis mindketten változni fogunk - jó esetben tanulunk egymástól, és érettebb, kiforrottabb egyéniségek leszünk, mint korábban voltunk. Lehet, hogy épp társunk hoz majd ki belőlünk olyan tulajdonságokat, amelyekről nem is tudtuk, hogy - elrejtve bár, de - mindig bennünk éltek. Legyünk önmagunkkal is kritikusak. Fontos, hogy felismerjük személyiségjegyeinket, és azokat a másoktól eltanult viselkedésformákat, amelyektől esetleg meg akarunk szabadulni. Ha tisztában vagyunk az „örökölt” családi rossz szokásainkkal és képesek vagyunk tudatosan változtatni ezeken, máris elindultunk azon az ösvényen, amely a „boldog házasság” felé vezet.
 
Nagy öröm volt számomra ezeket a fenti gondolatokat olvasni, hiszen a saját élettörténetemre, szüleim, nagyszüleim élettörténetére ismertem bennük, és a saját élettörténetemből is felelevenedtek a férjemmel való megismerkedés óta eltelt 9 év időszaka. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen mély nyomokat hagyott bennem 12 éves kamaszlányként a szüleim válása, a nagyszüleim viharos, szenvedélyes vitatkozásokkal teli házasélete. Ám a tudományos, genetikai, vallásos, filozófiai, pszichológiai és mentálhigiéniai magyarázatok kevésnek bizonyultak számomra a gyökeres, mélyre hatoló változáshoz. Soha nem váltam volna képes megváltozni, vagyis megváltoztatni a házasságról, együttélésről, férfi-nő kapcsolatról, szexualitásról, szerelemről való, az irracionalitásig elmenően, szélsőségesen romantikus, szenvedélyes és ellenséges képzeteimet, ha nem hallottam volna a Lilithről. Arról a minden emberben ott lappangó tudattalan mélypontról, irracionális másság utáni sóvárgásról, a mely a kauzális asztrológia álláspontja szerint a párkapcsolati konfliktusok, krízishelyzetek, tragikus csalódások és elválások, a kölcsönös (ön)ámítások, félrevezetések, titkolózások, a féltékenység és az erőszak szellemi hátterét képezi: Vagyis a minden ember tudattalanjában lappangó, egész életképzeletét mozgató rejtett személytelen kéjvágyról, élvezet- és kényelemvágyról, bebiztosítási késztetésről, dominálási - hatalmi és birtoklási-kontrollálási ösztönről. És ha nem hallottam volna a Lilith szerinti tévképzetek továbbörökítését lehetővé tevő spirituális memóriáról. Arról, hogy hogyan örökítődnek tovább és hogyan ívódnak bele egész-génrendszerünkbe, tudatos és tudattalan lelki- és érzelmi világunkba, egész életképzeletünkbe azoknak a szélsőséges, negatív élethelyzeteknek, negatív gondolati-érzelmi mintáknak, viszonyulási módoknak, késztetéseknek, vágyaknak, ambícióknak és sóvárgásoknak az emlékei, amelyek egykor édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk megoldatlan párkapcsolati - szerelmi-szexuális sorsfeladatai voltak.
 
Ennyit röviden a duálpárokról és a szerelmi beteljesülésről. Sokszor abban a kapcsolatban találjuk meg ténylegesen a boldogságunkat, amelyet a hófehér lovon száguldó herceg és rózsaillatú hercegkisasszony utáni epekedésünk miatt újra és újra elutasítottunk. Mert a szerelem önmagában, mint ahogy az általam idézett szerzők is említik, önmagában nem elég. Nem elég az, ha a párunkban pusztán csak a szerelmi-szexuális partnert lássuk, és nem pedig azt a sors által elénk nyújtott lehetőséget, amely tudatos, sokszor nagyon fájdalmas és kimerítő erőfeszítések árán a spirituális fejlődésünkhöz vezet.
 
Még lenne írnivalóm e témáról, de talán egy következő cikkemben kitérek majd a párkapcsolati házasélet testi vetületeire, és a modern ember szexuális életét is sikerül a kauzális asztrológia mélyre hatoló, az egyetemes törvények és a Lilith szerinti tévképzetek, aberrációk és az ehhez kapcsolódó tragikus élethelyzetek, sorstapasztalatok szempontjából megvizsgálnom.
 
Szerző: Kozma Szilárd
www.kozmaszilard.hu
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk