Menu Content/Inhalt
Főmenü > Természetgyógyászat > Dr. Edward Bach a Bach-virágterápia megalkotója
 
Dr. Edward Bach a Bach-virágterápia megalkotója
ImageDr. Edward Bach 1886. szeptemberében született egy walesi rézöntő családban. Már fiatalkorában észrevehető volt, hogy érdeklődése nem az édesapja mestersége felé irányul, hanem inkább a gyógyítás, és a filozófia felé. Nagy érdeklődéssel figyelte és jegyezte fel a munkások körében előforduló testi betegségek lelki hátterét. Orvosi tanulmányait Londonban 20 éves korában kezdte el, majd pályafutása baleseti sebészeti osztályon indult. Ez a terület azonban számára nagyon durvának tűnt, így munkáját a kórház bakteriológiai osztályán folytatta, ahol oltóanyagokat készített saját kutatásai alapján. Hamarosan elismertté vált ezen a szakterületen.

1917-ben rákos megbetegedése miatt megoperálták. Az orvosok mindössze 3 hónapot jósoltak neki, de szerencsére nem lett igazuk. Dr. Bach felépülése után egyre jobban próbált eltávolodni a hivatalos orvoslástól, így egy homeopátiás kórházban helyezkedett el. Itt megismerkedett Samuel Hahnemann munkásságával, melynek hatására az oltóanyagait már homeopátiás készítményekként állította elő. Ezeket 7 fő kategóriába osztotta, és mindegyik csoport mellé egy lelki magatartás típust társított.

Később Londonban saját laboratóriumot és rendelőt nyitott, ahol folytatta kutatásait, hogy további betegségekre is megtalálja a gyógyírt. Itt módja volt jobban megfigyelni a betegségek pszichikai háttereit is. 1930-ban orvoslása csúcsán azonban eladta rendelőjét, hogy visszavonultságában teljes figyelmét újabb gyógyító növények felkutatásának szentelhesse.

Kutatásainak eredményeképpen egyre több növénynek értette meg gyógyító üzenetét. Eredményeit volt kollégáival is kipróbáltatta, akik munkájának folytatására bíztatták.

Közben folyamatosan figyelte és vizsgálta a betegségek és a mögöttük meghúzódó lelki problémák összefüggéseit, hiszen tudta, hogy csak akkor képes a beteg teljesen meggyógyulni, ha a problémájának okát lelkében és szellemében keresi és szünteti meg. Erről így nyilatkozott 1931-ben Soutport-ban tartott előadásán: "Paracelsus és Hahnemann megtanított bennünket arra, hogy ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a betegség részleteinek, inkább az egyéniséget, a belső embert kezeljük, felismervén, hogy ha lelkünk és szellemünk harmóniába kerül, akkor a betegség magától eltűnik. Ez az alapvető tanítás építményünk alapja, amit tovább kell fejlesztenünk."

Kiadott írásaiban egyszerűen és mindenki számára érthetően írta le a virágok hatásait és a hozzá társuló gyógyulási elméleteit. Az orvosi kamara egyre kevésbe nézte jó szemmel dr. Edward Bach tevékenykedését, és meg is fenyegették, hogy működési engedélyét visszavonják. Azonban ez egyáltalán nem zavarta, és tovább folytatta munkáját.

Bach fokozódó érzékenysége következtében egyre több negatív kedélyállapotot élt át, melyek hozzásegítették, hogy ezekre is megtalálja a megfelelő növényt. Kutatásait 1936-ban lezárta, mert munkáját befejezettnek ítélte meg. 38 féle gyógynövényből készült esszencia sorozata és a Rescue (elsősegély-csepp) alkotja művét.

Fő célja volt, hogy felfedezéseit ne csak az orvosok, hanem az egyszerű emberek is használhassák. Ezért országos körútra indult, ahol terápiás módszereit és nézeteit szélesebb körben kívánta terjeszteni.

1936 november 27-én álmában érte a halál.

Szerző:
Tolnai Erzsébet Éva
www.ebredesbt.hu
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk