Dr. Edward Bach is rámutatott, hogy a betegség a személyiség tévedésén alapszik mely nem megfelelő gondolkodási és cselekvési formában mutatkozik meg. Ezért szükségszerű a teljes gyógyuláshoz ennek okait felkutatni, és azt gyógyítani. Mindezt annyira fontosnak érezte, hogy több írást is megjelentetett ezzel kapcsolatban. Orvosi konferenciákon hangot adott ezen véleményének, és nagyon bízott abban, hogy kollégái is elfogadják e nézetet, melyet már Hippokratész, Paracelsus, és Hahnemann is megfogalmazott és követett.

Bach annyira biztos volt abban, hogy ez a gyógyítás ezen eszméje az igazán célravezető, hogy elképzelése szerint a jövő orvoslása már a következőképpen működik:

Az orvos mélyrehatóan ismeri az emberi természetet, és az embereket irányító törvényeket. Így a hozzá fordulónak segítheti önismeretét, és megmutathatja a számára legmegfelelőbb utat harmóniájának megteremtéséhez. Ezzel képes a betegség megelőzésére is. Hiszen idejében rámutatva a nem megfelelő lelkiállapotra - mely a körülötte élőkre is, és a testre is folyamatos hatást gyakorol -, lehetőséget ad a probléma feldolgozására még a testi tünet megjelenése előtt.

Célja felismerni betegénél a konfliktust okozó eltérést lelke és személyiségének akarata között. Tudásnak birtokában képes rámutatni személyiség tévedésére, ki nem fejlesztett képességére. Feladatához tartozik továbbá, hogy betegében felkeltse a gyógyulás iránti hitet és reményt.

Az orvos csak és kizárólag olyan gyógyszert írhat fel betege számára, mely egész személyiségét a béke és harmónia felé segíti, mely egyaránt erősíti a testet és a lelket. Ezek

Dr. Edward Bach 1931-ben a „Magatoktól szenvedtek” című írásában annyira gyönyörűen írta le elképzelését a jövő kórházáról, hogy ezt érdemes szó szerint megismerni:
„Nincs kapkodás, nincs zaj, teljesen mentes napjaink rémítő berendezéseitől és szerkezeteitől, a fertőtlenítők és az érzéstelenítők szagától, mindentől, ami betegséget és szenvedést sugall”. „Laboratóriumokra sem lesz szükség; mivel a részletek aprólékos és mikroszkopikus vizsgálata már nem lesz fontos, hiszen régen felismerték, hogy magát a beteget és nem a betegséget kell kezelni. Minden ilyen intézmény feladata a békesség, a nyugalom, az öröm és a hit légkörének megteremtése lesz. Mindent azért tesznek majd, hogy segítsenek a betegnek megfeledkezni betegségéről, küzdeni az egészségért, s egyidejűleg kijavítani hibáját és megérteni a megtanulandó leckét is. A jövő kórházában felemelő és szép lesz minden; menedéket nyújt a betegnek, nemcsak azért, hogy enyhítsen a szenvedésén, hanem azért is, hogy fejlessze benne a Lelke parancsaival való harmonikusabb együttélés vágyát. A kórház a betegek édesanyja lesz: a karjába emeli, megnyugtatja és vigasztalja őket, reményt, hitet és bátorságot önt beléjük, hogy felülemelkedhessenek nehézségeiken”.

A kedves olvasóra bízom, a döntést, hogy ez a leírás napjainkban még teljesen naiv elképzelésnek tűnik, vagy már apró csírájában megtalálható itt-ott.

Szerző: Tolnai Erzsébet Éva
www.ebredesbt.hu