Menu Content/Inhalt
Főmenü > Természetgyógyászat > Miért a virágok? - Bach-esszenciák készítése
 
Miért a virágok? - Bach-esszenciák készítése
ImageDr. Edward Bach (az esszenciák megalkotója) egész orvosi pályafutása alatt azokat a gyógyszereket tartotta jónak, melyek életadók és építőek a szervezet és a szellemiség, a lélek számára. Ezért kutatásai során nem is gondolt arra, hogy fémekből készítsen gyógyírt, hiszen ezek az embernél alacsonyabb szinten helyezkednek el. Az állatokat pedig kegyetlenségnek tartotta gyógyszerek készítésére felhasználni. Így maradtak számára a növények. Úgy gondolta, hogy a növények felhasználása nem számít kegyetlenségnek, hiszen az „ő” vágyuk az emberiség hasznára lenni.

A növényeket három csoportba sorolta:
  • Az első csoportba a mérgező és alacsony életformájú növényeket tette, melyek az embernél alacsonyabb szinten helyezkednek el. Ezek csökkentik a test rezgéseit esetlegesen akár a halál állapotáig is (mérgezés), így alkalmatlanok bármiféle gyógykészítmény előállítására.
  • A második csoportba az étkezési-, vagy fűszernövényeket kategorizálta, melyek az emberrel azonos szinten rezegnek. Ezek nem képesek a testes és a lelket emelkedettebb állapotba hozni, csupán a test fenntartását képesek szolgálni.
  • A harmadik csoportba tartozó növények az átlagembernél magasabb szinten lévők. Ezeknek igazán áldott a hatásuk, hiszen emelkedett rezgésükkel képesek a beteg testet és lelket tisztítani, gyógyítani. Ezek között kutatva talált rá az általa felhasznált növényekre.
Fontosnak tartotta, hogy olyan növényekből készítse el az esszenciáit, melyek energiában gazdag helyen nőttek. Általa legalkalmasabbnak vélt terület Közép-Angliában található, ahol a Bach Központ is megépült. A központ a mai napig erről a területről gyűjti be a virágokat, így biztosítva az esszenciák „tisztaságát”.

Dr. Edward Bach orvosi munkássága alatt különböző oltóanyagok, homeopátiás szerek készítésével is foglalkozott. Azonban számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem a testet, hanem a lelket kell megtisztítani a teljes gyógyulás érdekében. Ezért folyamatosan kereste azt a módszert, mellyel a növényekből nem a hatóanyagukat, hanem az információjukat tudja kinyerni. Így talált rá a napsütéses és a forralásos módszerre.

Napsütéses módszernél egy vékony falú üvegedényt kell teletölteni forrásvízzel. A víz felületét olyan virágokkal kell beborítani, melyet aznap már körülbelül 2 órán át érte a napsütés. A növényeket körülbelül 3-4 órán át kell hagyni az edényben „napozni”. Az elkészült és leszűrt folyadékhoz 20%-os tiszta alkoholt kell adni a folyadék mennyiségével azonos mértékben. Ez az esszencia korlátlan ideig megőrzi hatását.

Forralásos módszert általában a kora tavasszal leszedett virágoknál alkalmazzák, melyeket még nem ért túl sok napsütés. Ebben az esetben a vízbe helyezett növényeket körülbelül 30 percig kell forralni. Utána hasonlóan a napsütéses módszerhez, az alkohol hozzáadásával biztosítják az eltarthatóságát a leszűrt folyadéknak.

Bach fontosnak tartotta – talán az egységhez tartozás végett – hogy, ezeknél a folyamatoknál jelen van mind a négy elem: a tűz, a víz, a föld és a levegő. Hiszen a növényeket a föld táplálta, a levegő lélegeztette, a naptól (vagyis a tűztől) kapták életerejüket, majd végül a víz gyűjtötte össze gyógyító hatásukat, a lelküket.

Szerző: Tolnai Erzsébet Éva
www.ebredesbt.hu
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk