Menu Content/Inhalt
Főmenü > Életvitel, önismeret > Párkapcsolat játszmák nélkül
Párkapcsolat játszmák nélkül
2008.02.18.

Egyensúlyban

ImageA párkapcsolat összhangjából, a kielégítő szexuális életből és a tartalmas beszélgetésekből mindannyiunknak van tapasztalata. Ezek a csodás, harmonikus időszakok, megújítják, energiával töltenek fel bennünket, így örömtelibbek, bizakodóbbak lehetünk. Ugye milyen jó lenne folyamatosan, ebben a kiegyensúlyozott, szeretetteli, pozitív állapotban lenni? Mennyivel szebb és tartalmasabb lenne az életünk, mennyivel jobban működnének a dolgaink, a nehézségeink ellenére is.
Igen, de legyünk őszinték, valami még sem működik. A probléma újra és újra megjelenik. Először az apró, majd nagyobb csapdák, játszmák.

A csapdák, vagyis játszmák 

Ahhoz, hogy az ember a játszmák működését értse, értenie kell a saját működését és látnia kell, hogy érzelmei, gondolatai, cselekedetei, úgy változnak, mint a hangulatai. Személyisége állandó színváltásban, mint a kaméleon, mindig mást mutat és ez automatikusan történik. Így a külső dolgokra való azonosulásokban elveszik és reagálóvá válik, így nem tud irányítani, hiszen az érzelmei, gondolatai, képzelgései irányítják. A játszma automatikus, mert legtöbbször az ember nem gondolja végig, így nem látja előre, hogyan fog bizonyos dologra reagálni. Így van ez akkor is, ha még ennek tetejében fel van paprikázva. Ha pedig fáj a feje, felbosszantotta a szomszéd, vagy rossz az időjárás, s mindeközben az alsónadrág a szoba közepén árválkodik... még inkább beleköt valamibe, játszmát indít, vagy még inkább bevonhatóvá válik a játszmába.

Láthatjuk, hogy a játszmában az ember sodorhatóvá válik, nem ura Belső történéseinek, nem ura az érzelmeinek és gondolatainak, legtöbbször pedig a túlfűszerezett helyzetekben, még a cselekedeteinek sem!  A játszma mindig negatív és méltatlan, bántó helyzetbe sodorja mindkét felet, s legtöbbször mély megbánással jár, ami külön nehéz, mert ezt a bűntudat követi és a többi negatív emóció, melyek nagyon rossz tanácsadók. Nő és a férfi mindent elkövet, hogy mindez ne következzen be és mégis, a dühöt, sérelmet, önérzetet és haragot nehéz megfékezni.

A figyelem gyakorlata

Az egyik legnehezebb dolog, a "nekem van igazam", "hányszor megmondtam ", "miért kell mindig hazudnod", "mindig neked kell igazad legyen", "rám ki figyel", "engem nem szeret senki", "miért nem figyelsz rám", "sosem érsz rá", már megint...te soha...sérelmi helyzeteket lefékezni, hagyományosan tízig számolni. Mivel a számolás nem mindig működtethető - valljuk be magunknak bátran és az indulatok elnyomása sem vezet célhoz, hiszen ezzel még nagyobb problémát okoznánk magunknak, a legjobb, ha az ember megfigyeli magát akkor és rendszeresen, amikor még nincs baj. Ez egy Belső megfigyelés, a Belső történés figyelemmel követése, kinek - kinek magában. A "hogyan hozom létre a konfliktust?" Belső figyelem gyakorlat, számos felfedezéssel lephet meg, a saját működés tekintetében. Amikor meg tudod figyelni a gondolataidat és érzelmei működéseidet, leleplezhetővé válik a negatív indulati állapotot gerjesztő kis "én".

A kedvesség atmoszférája
 
A negatív gondolat és érzelem, az ezzel való azonosulás leállítása, a STOP a negatív emóciónak, nagymértékben és hosszútávon eredményesen védi meg a kapcsolatokat a játszmáktól, de ehhez a figyelem gyakorlatának kitartó alkalmazása szükséges. ezzel a gyakorlattal elérhető az önmérséklet, a türelem, a figyelmesség, a kedvesség atmoszférája, s ez bőven meghaladja a "szeretem, nem szeretem" ma oly divatos játszmát.

 A figyelmes és megértő kapcsolatban nagyon sokszor a másik javára való lemondás, a saját akaratosság háttérbe szorítása hozza meg azt, amire a ma embere legjobban vágyik, de dühéről, haragjáról, igazáról, sérelméről, önös érdekeiről, a játszmáról nehezen tud lemondani érte : ez a Szeretet.

 
Szerző: Knolmár Mária (Marica) - a Turiyam Program vezetője
www.turiyam.com
 
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk