Menu Content/Inhalt
Főmenü > Jóga > TANTRA: Az önmegvalósítás útja
 
TANTRA: Az önmegvalósítás útja
Az ősi tanítás

ImageA több ezer évvel ezelőtti titkos tanokhoz csak az igazán kiérdemeltek juthattak hozzá, s a visszaélések megakadályozásának szándékával tartották titokban ezeket a tanításokat!
Ezzel szemben a mai gyakorlat egészen mást mutat. Az ősi tanítások velünk élnek. Mondhatnánk, szerencsés a mai világ az eddig féltve őrzött kincsek birtokában. Igen és nem, hiszen az értésért, az elsajátításért legtöbbször mélyre kell menni. Így van ez a Tantrával is.

A Tantra

Tanítása Shívától és feleségétől, Parvatitól ered, eredeti leírását a Maha-Nirvana-Tantra Szent Irat őrzi. A Tantra a felébredés, a cselekvés útja, így tanítása a mai ember számára nagy jelentőségű. Jelentős hangsúlyt fektet saját nehézségeid transzformálására, a magadon való munkára és arra ösztönöz, nézz szembe a halállal. Ez kicsit riasztó lehet, hiszen a mai kor embere a halálnak egyáltalán nincs tudatában. Ha ugyanis tudatában volna, az Életet sokkal inkább tisztelné magában és a maga környezetében is.

A Tantra tanítása egy nagy tiszteletben álló női tanító, Brahmini vagy másképpen Bhairavi nevéhez fűződik. Ő Az, aki ismeri a Valódi Ént, az Önvalót, a Brahmant.

Bátran állíthatjuk, hogy a tantrikus szerelmeskedés eltérést mutat a mai modern szex szokásaitól. Ez mutatkozik meg a Tantra fő motívumában is, miszerint a nőt és a férfit az Isteni Fény, Shiva és Shakti Fényébe, a Tág Terű Univerzális Szent Mezejébe emeli. Így a Tantra lehetőség, az Isteni mivoltunkkal való egyesülés megtapasztalására. Mindez idegenül hat a mai rutin számára, hiszen a szex ma inkább cél, a Tantránál pedig eszköz. Ez a hozzáállásbeli különbség pedig nagymértékben befolyásolja a szerelmeskedés minőségét.

Szeretkezz úgy, hogy közben üres az elméd, nincsenek ott a gondjaid, feszültségeid, éber vagy, jelen vagy a pillanatban, beleengeded magad a végtelen áramlásba, ahol eltűnik az „én”. Engeded, hogy te legyél a másik fél, hol nő, hol férfi vagy és ez egy csodálatos megélése az  eggyé válásnak, az egyesültség állapotának. Mindennek gyakorlata egy életre szóló lehetőség, amely új és új megtapasztalásokat teremt. ebben a gyakorlatban nemesedhet a szexualitás, az önfeladás, odaadottság az elfogadás gyakorlatává.

Fedezd fel Istent!

Tehát túl a mai modern gyakorlaton, miszerint bonyolult testhelyzetek kigyakorlásáról volna szó, a Tantra nagyon szép és mély, bölcs és hasznos tanításokat őrzött meg a mai ember számára, mely az érzékek fejlesztése mellett az egyéni fejlődést és az egymással való figyelmes törődést, a szeretet útjának kiteljesedését támogatja. Éppen ezért a tantrikus gyakorlat testi-lelki-szellemi átalakulásunk, kiteljesedésünk, önmegvalósításunk mindennapi gyakorlata is. Az ősi tudást, a szexualitás isteni lényegét mindannyian őrizzük magunkban. A Tantra gyakorlata e mélyen őrzött kincsünket kívánja ébreszteni.

Bizonyára magad is a kiteljesedésre vágysz, arra, hogy szeretetben, figyelmességben élj. Ugorj egyet! Mi mást veszthetnél, mint gyötrő félelmeid és játszmáid csapdáit?
 
Szerző: Knolmár Mária (Marica)
- a Turiyam Program vezetője
www.turiyam.com
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk