A mostani sorozatunkban folytatjuk az áltatatok feltett kérdések megválaszolását, továbbra is egy-egy témakörbe csoportosítva ezeket. Minden kérdést megválaszolunk idővel, de ezek nem egy-egy embertől beérkező személyes kérdések, inkább a kérdések egyfajta sűrített esszenciái; minden kérdést úgy állítunk össze, hogy abban több kérdező több kérdése van jelen, és így idővel mindenki szembe fog találkozni a maga kérdésével, pont úgy, ahogy feltette nekünk. Nem ördöngösség ez, csupán játék az energiával, ezzel is szeretném nektek megmutatni, hogy a gondolat, az idea, az energia milyen mozgékony, hajlékony, mennyire átalakítható; mert igazából az nem tesz mást, mint a ti szándékaitoknak megfelelő mintázatot szolgálja.

Lássuk akkor a mai témát, ami a szabadsággal kapcsolatos kérdéseket gyűjti csokorba.

Adamus! Mindig azt mondod, legyünk szabadok, mindig azt mondod, hogy nem akarni kell, csak szabadon választani, s nekem erről az jutott az eszembe, hogy vannak olyan emberek, akik a szabadságot egy olyan módon értelmezik és élik meg, amivel maguknak és másoknak is árthatnak. Hol itt a határ, az én szabadságom, ha mások érdekeit sérti, nevezhető-e valóban szabadságnak?

 

Drágám, a szabadság fogalmát kell ehhez a kérdéshez először tisztáznunk, és ez a tisztázás már magában is hordozza a választ a kérdésedre. Mi tehát a szabadság? Én ezt úgy válaszolom meg, hogy a szabadság az nem más, mint hogy megválasztod, ki vagy. A szabadság tehát nem annak a meghatározása, megválasztása, hogy mit csinálsz, mert az nem szabadság, és mindjárt arra is kitérek, miért mondom ezt.

 

Az igazi szabadság az abból fakad, hogy te a magad szuverén választásából meghatározod, hogy ki vagy te. És ez persze nem azt jelenti, hogy azt választod, hogy te egy víziló vagy, vagy egy töltőtoll, hanem azt jelenti, hogy te, aki valamilyen módon behatárolod és meghatározod magad, mint létezőt, szabad vagy a tekintetben, hogy eldöntsd, ezen a meghatározott kereten belül kivé válj. A meghatározottság is egyfajta illúzió, de figyelembe veendő illúzió, különben odavész a játék íze, és a választás földi csodája. Mondok egy szemléletes példát, hogy akik most nem értik a szavaimat, azoknak is világosság gyúljék a kis buksijában:Barátaiddal elhatározzátok, hogy társasjátékot fogtok játszani. Ez egy olyan társasjáték, ahol van egy játékmező, mindenkinek van egy bábuja, és különböző akadályokon kell végigmenni a pályán, hogy aztán valaki győztesként érjen a célba. A játéknak van egy meghatározott szabálya, van egy szabálykönyve, amiben le van fektetve az a szabályrendszer, ami lehetővé teszi, hogy mind a hat játékos együtt játszhasson. Miért is kellenek ezek a szabályok, tehát? Azért, mert ha nem fektetnék le a játékosok ezeket a szabályokat előre, még a játék kezdete előtt, lehetetlen lenne maga az együtt játszás, hiszen ha az egyik játékos úgy játszik, hogy kockával dob, míg a másik meg találomra lépked, hát nem igazán tudnának egymással játszani. Mindenki választ magának egy figurát, amit a játék során már nem cserélget, mert az megint zavart okozna, hiszen ha mondjuk minden kör után össze-vissza csereberélnék a játékosok maguk között a bábuikat, akkor ez azt eredményezné, hogy nem tudnának azonosulni egyik színű bábuval sem, és így hamar elveszne a játék varázsa, oda lenne az izgalom.

 

Tehát egy közös egyetértésben elfogadott szabály szerint, egy bábut használva folyik a játék, mert ennek csak így van értelme. Tehát amikor én azt mondom, szabad választásod van, amikor én azt mondom neked, hogy ez nem jelent mást, mint meghatározni szabadon azt, aki te vagy, akkor ezzel azt mondom, hogy a földi élet társasjátékában, amire te is vállalkoztál, elfogadva a játékszabályokat; azt, hogy létezik az anyag, hogy egy adott testben fogod meghatározni a játék menete alatt önmagad, hogy az időt lineárisan szemléled, hogy a játéknak egyszer vége lesz, hogy többekkel játszol ebben a játékban, és azon a pályán mész végig, azon a mindenki által végigjátszott játékmezőn fogsz végighaladni, ami a születéstől a halálig tart - nos akkor te ezt vállaltad és elfogadtad még azelőtt, hogy egyáltalán kivettétek volna a dobozból a játéktáblát, és választottál volna magadnak egy zöld bábut. De az, hogy te ezen a játékon belül hogyan játszol, nos, kincsem, ez a te szabad választásod most; és ha ügyes vagy, és magadat ezen játékon belül sikerül a leghűbben meghatároznod, az bizony ki fog hatni a következő játékodra is, ami már lehet, hogy nem egy táblás játék lesz, hanem mondjuk egy kockapóker, ahol nincs szükséged sem játékmezőre, sem meghatározott színű bábura.

 

De ti azért választottátok most ezt a táblás játékot a bábukkal és a lineáris lépkedéssel, mert igazából ebben a játékban van módod magadat a legsokoldalúbban meghatározni, mert itt ér titeket annyi változatos hatás, ami ezt egyfelől lehetővé teszi, másrészt meg a lineáris lépkedés okán - amiatt, hogy neked bizony meg kell várnod míg sorra kerülsz, neked meg kell várnod, hogy mit lép a másik, hogy stratégiailag ki tudj találni valami neked kedvező lépést - nos ezáltal rengeteg információt, tapasztalást leszel képes önmagaddal kapcsolatban elraktározni és megélni. S amikor te jogosan felteszed azt a kérdést, hogy a szabadságnak hol a határa, hogyan lehetek úgy ebben a játékban szabad, hogy mások is megőrizhessék a maguk szabadságát, akkor erre én a példán keresztül azt válaszolom: hogy ha te - mint a zöld bábuval játszó játékos - ezen játékmezőn meghatározod magad, mondjuk oly módon, hogy te egyfajta támadó játékot játszol és minden játékos bábuját le kívánod ütni, akkor ez a te teljes szabad választásod eredménye; és abban biztos lehetsz - mert ez törvény, ugyanolyan törvény mint a gravitáció, még ha számotokra nem is annyira látható és nyilvánvaló, az alacsony perspektívátokból kifolyólag - tehát abban biztos lehetsz, hogy azon játékosok bábuját fogod nagy svunggal leröpíteni a pályáról, akik meg azt választották, hogy ők ebben a játékban áldozatok kívánnak lenni, meg akarják tapasztalni, milyen is mindig újra és újra a rajtvonalon állni, és kezdeni elölről a lépkedést. S hidd el, kedvesem, mindkét játékos idővel elunja a választott szerepét és a következő játékban választ egy másikat, akár a leütőből lesz leütött vagy fordítva, sőt az sem kizárt, hogy menet közben dönt úgy egy játékos, hogy stratégiát vált. Ám ti nem sima játékosok vagytok, nem ám! Ti ennek a társasjátéknak már a mestereivé váltatok, mert annyi számtalan játék van már mögöttetek, hogy kitanultátok minden szerepen keresztül ennek a játéknak minden fortélyát. S ti - pontosabban közületek jó sokan - azért ültetek le még egyet játszani, hogy megtapasztaljátok, milyen az, amikor minden szerepet megélve játszotok, most már csak pusztán a játék öröméért. Amikor bátran ütsz, de hagyod, hogy leüssenek, és a ismét ott állj a rajtvonalnál a hatos dobásra várva; milyen, amikor úgy játszol, hogy végre először valóban kacagva, felszabadultan csak a játék öröméért ülsz ott, s megmutasd a többieknek - akik talán annyira belefeledkeznek ebbe a játékba, hogy el is felejtik, hogy ők nem a kék bábu, és a táblán igazából nem lépkednek szép sorban, csak a bábuikkal tesznek úgy, mintha - szóval, hogy megmutasd nekik pont a sokféle módú játékod során, hogy hékás, barátom, nézz csak ide! Ez csak játék! Nézd, én most azt választottam, hogy leüssenek, de nevetek rajta, mert tudom, bármikor választhatom azt, hogy mindig hatost dobjak, és bizony pár dobás után megint én leszek az első!

 

És ha a többiek ezt látják, ők is elkezdenek majd szép lassan kikerülni a játék illúziójából, föléemelkednek, és önfeledten játszanak. És akkor nem lesz olyan, hogy az én szabadságom korlátozza a másik szabadságát, mert ennek ebben az esetben így semmi, de semmi értelme nincs. Hiszen ha mindannyian tudjuk, hogy a szabad akaratunkból játszunk, a szabad akartunkból választunk ilyen vagy olyan stratégiát, nos, akkor képtelenség lenne ilyen módon ezt a kérdést feltenni, mert akkor ez olyan lenne, mintha én most megkérdezném tőled, drágaságom, hogy hogyan vagy képes úgy mozgatni a bal karodat szabadon, hogy az nem korlátozza a jobb karod szabadságát? Buta kérdés, ugye, drágáim?

 

Adamus drága! Mi a különbség munka és kikapcsolódás között, mi a különbség az önmegvalósítás útjaiban, amikor ebbe sok energiát fektetek, és amikor ezt más módon teszem, mondjuk csak fekve az ágyon egy számomra kellemes zenét hallgatva? Ez egyénileg meghatározott, hogy ki milyen módon fejezi ki magát, vagy mindenkinek kellenek passzív és aktív tevékenységek is?

 

Hm, ez a kérdés kicsit egy olyan rétegből fakad, pontosabban annak a talajáról eredeztethető, ami különbséget tesz munka és szabadidő között. Ami különbséget tesz a kötelező feladat és az ebből való kikapcsolódás között. Ám ha a kérdést a ti szempontotokból vizsgálom, azoknak a szempontjából, akik meghatározván magukat, már minden cselekedetüket egyfajta önkifejezés szolgálatába állították szabadon, nos akkor azt mondhatom, hogy az önkifejezésnek számos módja létezik; és bizony az az energetikailag kiegyensúlyozott, az áramlás által meghatározott létezési forma, ami szabadon, de egyfajta kiegyensúlyozott ritmusban váltogatja ennek a módozatait. Megint mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen, egy számomra friss élménnyel megvilágítva a dolgot.

 

Megfigyeltem egy csodás élmény keretén belül, hogy hogyan tud pihenni egy nyaralás során az, aki áramlik, és hogyan az, aki nem tudja változatosan váltogatni a pihenés módozatait. Aki áramlik, az még egyetlen napon belül is rugalmasan váltogatja a tevékenységeit aszerint, hogy az energiát mi módon kívánja megmozgatni.  Ez természetesen egy percig sem tudatos döntés eredménye, de egy kis olvasgatást követően úszik a tengerben, majd relaxál az árnyékban, hol figyel az emberekre, hol teljesen elcsendesedve csak önmagában van, és a napok közé is betervez egész napos kirándulást és egész napos pihenést. Ugyanolyan jelentőségteljes munka bejárni egy csodás város utcáit, mint másnap az így szerzett információkat és az élményeket elraktározni, leföldelni, ahogy én mondanám. Figyeld meg egy hetedet, és figyeld meg azon belül egy napodat! Mennyire változatos az, annak a módját tekintve, ahogy meghatározod és kifejezed magad? Mindig mindent ugyanúgy csinálsz? Kiszámítható vagy ilyen szempontból? Inkább a passzív önkifejezést választod az aktív helyett? Képtelen vagy kikapcsolni, „leereszteni” és „nem csinálni semmit”? Mennyire tudod azt, ami által meghatározod, megtapasztalod és kifejezed magad, szabadon és kreatívan variálni? Mennyire csak pár tevékenységi formába sűríted az életed, a számos kifejezésmód helyett? Mennyire vagy vállalkozó szellemű abban a tekintetben, hogy belevágj ismeretlen dolgokba, hogy kipróbáld magad egy számodra ismeretlen tevékenységformában? Ha mondjuk, te is pihensz a vízparton, milyen gyakran váltogatod a tevékenységeidet az aktív és a passzív között?

 

Amikor főzöl, mennyire vagy hajlandó a megszokottat, és a szokatlant váltogatni? Téli estéken mennyire válsz passzívvá, és mennyire vagy képes hirtelen egyfajta aktivitásban is megnyilvánulni? S a legfontosabb, ha megválaszoltad a kérdéseket, mennyire harmonikus ez a fajta hullámzás, mennyire hasonlít az áramláshoz? Mennyire harmonikus a gyors-lassú, a passzív-aktív, a megszokott-szokatlan váltogatása? Mindenki, aki a tengerparton nyaral, az napozik, fürdik, embereket néz, olvas, várost néz, majd pihen. No de hogy ezt milyen módon, milyen ritmusban, milyen változatosan teszi, s mindez harmonikus folyamattá áll-e össze, vagy valami zaklatottságot tükröz; nos, ez a lényeg, mert ha nincs harmónia, ha nincs áramlás, akkor ez két dolgot jelenthet: vagy külső tevékenységformákból próbáljátok még mindig felépíteni önmagatokat, vagy maga a belső tartalom nem elég harmonikus. Nos, mindkét esetben egyet lépni kell egy mélyebb pontra, s onnan meghatározni magatokat, és akkor ezek a tevékenységek elkezdenek hasonlatossá válni az áramláshoz, a monotónia, vagy éppen a zaklatott kapkodás helyett. Minden, még a napi tevékenységeid is azt tükrözik, annak a tünetei, hogy úgy mondjam, hogy mely pontból élsz, mi van belül, benned: harmónia, bőség és áramló életenergia, vagy káosz, összevisszaság, zaklatottság, amit a hazugságrétegek próbálnak valami módon egységbe fogni.
 
Azoknak, akik még olyan munkahelyen dolgoznak, ahol nem az önmegvalósítás a fő meghatározója a tevékenységüknek, lenne egy konkrét tanácsom, hogy ne váljon szét számukra a munka és a szabadidő a régi, buta és hazug módon: mindenképpen vigyenek a napi rutinfeladataik közé valami pici elemet, ami megbontja ezt a kötelesség mentén, legyen az bármi, csak ne legyen feladat jellege; legyen játékos és ritmusos a napi teendők menetében. Ha te egy irodában ülsz unalmas számsorok és feljegyzések között, egy belső órából vezérelve, időről-időre játssz el pár percig a számokkal, érdekes számsorokat alkotva, amit kis külön füzetbe vezess! Ha te tanár vagy és napi rendszerességgel tanítod a gyermekeket egyfajta tantárgyra, minden órába csempéssz bele valamit, ami számodra kikapcsoló; olvass fel nekik egy kedves odaillő részletet egy vicces könyvből, rajzolj a táblára szemléltető ábrát színes krétákkal, vagy vigyél be egy magnót és hallgassátok meg az adott kor szép nótáját! S amikor hazatérsz a munkából, ne placcsanj le a fotelbe, mint egy paca, hanem ott is próbálj az aktív és a passzív pihenési módozatok között egyfajta szabad áramlást teremteni a fenti mód inverzeként. Javítsd meg a beragadt kapcsolót, futtasd meg a kutyád, töröld le a port, vagy sikáld ki a kádat, s csak utána feküdj bele! Ha ezt megfogadod, garantálom, egyre jobban önmagad kifejezésévé válnak a cselekedeteid, és ez kicsit vissza is fog hatni, mert ha belső ritmusodra hagyatkozva végzed ezeket a tevékenységeket rugalmasan váltogatva, idővel csodálatos áramló harmóniába kerülsz a tevékenységeid által, és már kevés dolog fog untatni és fárasztani, mert szabaddá válsz, mert tudod, te választasz, hogy mit, és hogyan teszel meg!

 

A következőkben egy olyan témát járunk körbe, ami mindenkit érint, aki a Földön testben él: a betegségekkel, és az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdéseiteket válaszolom meg.

 

Forrás: Adamus Saint Germain

www.adamus-saint-germain.hu