A Jóga erejével (interjú) |
„Ugye eljátsznál velem az idő kerekén, hol végtelen táncát lejti a lét?” (Knolmár Marica) ![]() Hogyan ismerkedett meg a jógával és kiktől tanult? 19 éves voltam, amikor megtaláltam albérleti szobám polcán Weininger Antal: Az idő partján című könyvét. Már kisgyerek koromban közel kerültem a sporthoz, így a mozgás mindig is része volt az életemnek. Sporttevékenységem csúcspontjának a kosárlabda mondható, hiszen MBI-ben is játszhattam volna, de nem vállaltam az élsportot. Amikor érettségi után dolgoztam és tanultam, kerestem egy mozgáslehetőséget a munka és tanulás mellé, hogy megtartsam a kondiciómat. Ekkor bukkantam rá Weininger Antal Jógakönyvére. Egyéni próbálkozásaim után jóval később sokat segített korrigálni a hozzáállásomon Krishna Kumar Bathia, majd Dr. Dicsőfi Endre és Koller Judit. Köszönöm. Hogyan gyakorolt, hiszen akkoriban 1984-ben még nem igazán lehetett jóga tanfolyamot találni? Egyedül gyakoroltam több évig. Minden nap kipróbáltam egy-egy gyakorlatot. Nos, ez nem volt egyértelműen felhőtlen próbálkozás, hiszen aki ismeri Weininger Antal könyvét tudja, hogy nincsenek benne képek. Ez megnehezítette a tanulásomat, de előnyömre vált. Győrben indult el jógacsoportjaival... Kezdetben férfi-nő jógacsoportokkal dolgoztam. A körülmények változásával, női jógacsoportokkal folytattam. Így született meg a Maricayoga - nőknek, ami később a Földanya Nők Iskolája Programom alapja lett. Mit gondol mi az, amit speciálisan a nőknek tud nyújtani a jóga? A jógával való találkozásom legközvetlenebb tapasztalata, hogy a testem felszabadultabb, a testi –lelki és szellemi korlátaim oldódnak, másként gondolkodom test és lélek lehetőségeiről. Női jógafoglalkozásaim alapmotívuma a finomérzékelés, mely lassú, finom belső munkát jelent. Munkám üzenete a nők számára, hogy a magunkkal való figyelmes törődéssel felszámolhatjuk negativitásunkat, önromboló tendenciánkat, s ezáltal hozzáférhetünk belső értékeinkhez. Mivel nagyon könnyen elhisszük, hogy velünk minden rendben, „köszönöm jól vagyok”, ez a munka nem könnyű, hosszadalmas procedúra, de megéri. A foglalkozásaimon résztvevők tapasztalatait követve, általánosságban elmondható, hogy a gyakorlás hatására javul a teherbírás. Ez a teherbírás nem csak testileg, lelkileg is megjelenik. A belső minőségi változások nyitottabbá , érzékennyebbé (észlelőbbé), a finomabb tapasztalatok megszerzőjévé formálnak bennünket. Éberebbé, "jelenlévőbbé" válunk. A női és férfi minőségek mélyítése, megélése által kibontakozik természetes női ritmusunk. Mélyül a belső figyelem, megjelenik a belső fegyelem , s ebben a mély, önmegismerő folyamatban megjelenik a spontenaitás, az alkotó kreativitás kifejezésének lehetősége az az erő, melynek jelenlétében teljesedhet életünk. Az elmondottak alapján önismeretet is tanulhatunk? A gyakorlás során tanítjuk magunkat. Ez megtanulható. Több ismeretet szerzünk meg magunkról és ez megnyitja az önismeret kapuit. A magunk ismerete életünk minden területére jó hatással van: emberi kapcsolatainkra, szexualitásunkra, női szerepeink megélésére és megvalósítására is. Megértjük és éljük a tanítást: nem a világon és nem egy másik emberen kell változtatnunk jobb életünk megvalósításához. Mi vagyunk, akik alkalmassá tesszük magunkat a jobb, a teljesebb életre. Megértjük, hogy a múlt kivetítése a jelenre, az még csak a múlt. Meghívjuk a Tantrát, a meditációt - az imádság mezejét, ahol nincs „én”. Sokat és sokféleképpen hallunk arról, hogy éljünk teljesebb életet. Mit jelent ez voltaképpen? Sok olyan levelet kapok, amelyben ugyanaz a probléma: nem jó a munkahelyem - másik kell, nem jó a szeretőm - lecserélem, nem tetszik - más kell. A sok probléma, feszültség közepette jól akarunk élni, boldogságra vágyunk és ez érthető! Ez a természetes - mondjuk. De az, ami természetes, az Teljes és ezt a legtöbben elfelejtik, vagy nem is tudják. Az életünk nem tud csak jó lenni. Nehézségek vannak. Jobb életünkhöz szükséges, hogy a nehézségekhez való hozzáállásunkat megváltoztassuk, így kibírjuk és elviselni tudjuk a nehézségek nyomását, mert az ember többet is bír. A szenvedésen keresztül haladunk és létezésünk minőségére figyelünk. Az ehhez szükséges erő megszerzése lehetséges, bár nehéz feladat. Meg kell dolgozniunk érte – sajnos, keményen. Ember az, aki a testi-lelki-szellemi hármasság Embere, Egész-séges Ember. Az Egész-séges Ember, Teljes, aki része és nem ura a teremtett világnak. Milyen gyakorlatot ajánl az egész nap rohanó, stresszes, nyughatatlan modern embernek? A rohanáshoz ajánlom a lelassulást, lecsendesedést azt, hogy mélyítsük a csend erejével való kapcsolatunkat. Menjünk a szabadba, kerüljünk közelebb a Földhöz. Ne engedjünk a hangulatok, a kedv kínálta kényelmes és könnyű lehetőségeknek. Nyújtózkodjunk, bontsuk ki, oldjuk a test és elme csomóit, figyeljük meg a légzésünket, masszírozzuk magunkat, igyunk sok tiszta vizet, együnk tiszta ételeket, főzzünk és adjunk teret legbelsőbb igényünknek: az emberibb, szeretet teljesebb kapcsolatoknak. Mit jelent az Ön életében a jóga? A test lélek és szellem felszabadításának, a testi - lelki, szellemi erő és a hála kifejezésének eszközét. A jóga több ezer éves tudománya felbecsülhetetlen értékű tudást tár elénk, a gyakorlással az ősi mestereket is idézzük. A jóga jelenti számomra azt is, amit a nő és a jóga kapcsolatában felvázoltam: a transzformáció művészetének lehetséges megélését. Most, hogy Új-Zélandon él, mi lett a jógával? Itt Új-Zélandon a Turiyam Nemzetközi Program keretén belül a Maricayogából - Turiyam Yoga lett, ami szépen belesímult abba a módszertanba, amiben az elmúlt esztendők, - közel 23évnyi- tapasztalatait fogtam össze egy csokorba. Ez a csokor ötvözete az ősi tanításoknak és a modern pszichológia eszközeinek. Már itt is voltak Workshopjaim (megszerveztem egy Világmeditációt is innen), de jelenleg főként egyéni terápiákra fókuszálok, ezen dolgozom. Mostani munkám a masszázs és a mozgásmeditáció kapcsolatában zajlik. Újat tanulok, s főként egészen más szokások között, egy számomra igencsak nehéz nyelvterületen és ez, a közösségekkel való kapcsolatomnak, közösségi munkámnak is egy új, mélyebb, szélesebb lehetőséget, színezetet ad. Mit üzen az olvasóknak? Tűzzenek ki magasabb célokat az életükben. Induljanak el felfelé, törekedjenek megérteni eredetüket azt, hogy honnan jöttek, s hová tartanak. Segítsünk Istennek, hogy segíthessen bennünket! Szerző: Knolmár Mária (Marica) - a Turiyam Program vezetője www.turiyam.com Interjú: -Csé. Ma.- |