„Szabaddá tenni az emberiséget” ez az alapvető vágya Sri Ammának és Bhagavannak.
 
Ez a látomás szövi át, mint az idegpályák az egység mozgalom minden cselekedetét. Az eredete ennek a vágynak visszavezet minket egészen Bhagavan gyermekkorába, amikor még csak három éves volt. Úgy tapasztalta az egész univerzumot, mintha az ő meghosszabbítása lenne, mintha minden az ő része lenne. Az ő tudatállapota mindig is ilyen volt. Amikor Sri Bhagavan elkezdett emberekkel találkozni és tapasztalta az ő állapotukat, egyre inkább azt ismerte fel, hogy ők nem úgy tapasztalják a világot, mint ő. Azt látta, hogy ők elválasztottnak érzékelik magukat a világtól. Felfedezte, hogy ez a különállóan - elválasztva létezés érzése az, ami okozza az emberek szenvedését. Ez volt az a felismerés, ami Sri Bhagavan jövőbeli munkáját formálta. Sri Bhagavan úgy érezte, hogy az emberi tudat sokkal gazdagabb és teljesebb valóság tapasztalására képes, mint amit ma tapasztal. Visszahelyezni az embert az ő csodálatos és ragyogó természetes állapotába Sri Bhagavan szenvedélyévé vált. Így született meg a látomás.

A létezés természete a határtalan boldogság, aminek különböző minőségei vannak, mint például: szeretet, együttérzés, összetartozás érzése, belső csönd. Az ember tudata meg van bilincselve a különböző koncepciók, ideák, befolyásoló tényezők és mentális programok által. Sri Bhagavan megfigyelte, hogy amikor a tudat megszabadul, kitisztul ezektől a szennyeződésektől, nem marad más mint maga az élet, a tiszta isteni tudatosság.

Bhagavan 1949. március 7-én született egy Nattham nevű kis faluban Tamil Nadu tartományban, Indiában. Indiai tradíció szerint hisznek abban, hogy Isten megszülethet a gyermekükként. Az édesanyja, mint egy rendkívül ártatlan teremtés rendszeresen járt templomba és Krishna istenhez imádkozott, mindig ezt mondta neki: „Meg kell, hogy szüless nekem, mint a gyermekem.” Állandóan úgy látta istent, mint egy kisbaba Krishnát, aki őbenne van. Mindig beszélt is hozzá Krishna belülről, amíg várandós volt és érezte, hogy az történik pontosan, amit kért, hogy ő születik majd meg a gyermekében. Amikor a gyermek megszületett, Krishna formája eltűnt. „Talán ez befolyásolt ilyen irányba.”- mondta később Sri Bhagavan.

Ahogy Bhagavan kezdett növekedni, már egészen kicsi korától kezdve tapasztalta azt, hogy az emberek körülötte egy teljesen más valóságot érzékelnek, nem azt, amit ő és mindig azon gondolkozott, hogyan adhatná meg nekik azt az állapotot, amit ő tapasztal, aztán rájött, hogy ezt közvetíteni kell számukra. Ekkor kezdődött ez a munka, pici gyermek korában. Körülbelül négy éves lehetett, amikor egy óriási arany gömb jelent meg előtte, mindig látta, akár nyitva volt a szeme, akár csukva. Nem tűnt el soha, de nem is akadályozta a látását. Nem volt más választása, minthogy állandóan bele nézzen, szünet nélkül. És állandóan egy szanszkrit mantrát kellett énekelnie ebbe az aranygömbbe anélkül, hogy abbahagyhatta volna. Nem ismerte sem ezt a nyelvet, sem ezt a mantrát akkor. Ez alatt az idő alatt nem tudott sem játszani, sem tanulni. Ez a folyamat 18 éven át tartott, amikor végül egyszer csak hirtelen megállt. Az Aranygömb eltűnt, de Bhagavan tudta, hogy amikor eljön az idő, vissza fog jönni. Ez 1989-ben történt meg, akkoriban Bhagavan egy iskolát vezetett Ammával együtt, ahol ő volt az igazgató. A Jeevashram egy különleges iskola volt, mivel az igazgató és felesége azt látta, hogy az akkori tanítási rendszer rombolja a gyerekeket, ezért egy olyan alternatív iskolát akartak létre hozni, ahol a gyermekek kivirágozhatnak és felfedezhetik azt, hogy valóban kik is ők.

Az elsődleges fókusz az elejétől kezdve arra irányult, hogy a gyermekek megszabaduljanak az elkülönült én érzésétől, az én központú gondolkodástól. Egy félelem és versengés nélküli légkört akartak teremteni. Bhagavan mint az igazgató, főleg az iskola lelki-spirituális vezetésével foglalkozott, a gyermekeknek meditációt, spirituális és filozófiai tanításokat adott, de gyakran tanított matematikát, amiből ő maga is diplomázott annak idején és történelmet is. A gyermekek ugyanúgy elsajátították az állami követelményeket, de soha nem voltak osztályozva, összehasonlítva, megkülönböztetve, elmarasztalva, mert nem ment olyan jól a tanulmány. A tanároknak tilos volt bántani, megszidni a gyermekeket. Az igazgató és a felesége mellett mindig nagyon jól érezték magukat a gyerekek, szabadon azok lehettek, akik voltak. Egy napon ismét megjelent az Aranygömb és az egyik diák testében foglalt helyet, ő Krishna, az igazgató fia volt. Az isteni áldás aranygömbje a szívében helyezkedett el és kommunikálni kezdett vele, majd különböző misztikus állapotokat tapasztalt meg a fiú. Később Bhagavan kérte a fiát, hogy tegye a kezeit az egyik diák fejére, így kezdődött a diksha, a másik diák rendkívül mély békét, szeretetet tapasztalt meg. Majd folytatódott a történés, a gyermekek rendkívül emelkedett, boldog tudatállapotokat tapasztaltak meg, sohasem kellett orvost hívni hozzájuk, mert egymás meggyógyították.

Ahogy telt az idő, 1991-re az iskola teljesen átalakult, feltöltődött az isteni áldással, ami számtalan csodát hozott létre, a gyermekek mindenféle rendkívül mély tapasztalásokon estek át, az egész iskolát valami fantasztikusan szent és szeretetteli légkör töltötte be. Ahogy egyre nőtt az isteni áldás ereje, a gyermekek szülei közül sokan nem szimpatizáltak a gyermekeik tapasztalásai hallatán az eseményekkel és többen panaszt tettek Bhagavannál. Ekkor ő úgy döntött, hogy bezárja az iskolát és nyit egy központot, ahol elkezdheti a spirituális munkáját. Ekkor a folyamat intenzitása enyhült, a gyermekekkel sokkal kevesebb misztikus tapasztalás történt és megtartották az első programot az érdeklődő szülőknek.

Azok a diákok, akiknek a szülei támogatták Bhagavan munkáját, később az első tanítványaivá, szerzetesekké váltak, ők lettek később a mozgalom vezető tanítói (acharya-i). Először ők vitték az áldást Indiában kezüket az emberekre helyezve, közvetítve ezáltal az isteni erőt számukra. Majd amikor terjedni kezdett a jelenség, megalapították a 200 főből álló úgynevezett dasa-k, segítő szerzetesek önkéntes nőkből és férfiakból álló csoportját. Egyre nagyobb lett az érdeklődés, ezért több tábort is létrehoztak, ahol főleg indiaiaknak tartottak programokat, az isteni áldást közvetítve.

Majd eljött a pillanat, amikor a nyugati világ is befogadóvá kezdett válni az áldásra és az egyre nagyobb érdeklődésre való tekintettel Sri Amma és Sri Bhagavan megalapított az Egység Egyetemét 2002-ben a dél-Indiai Madrastól 80 km-re, Andra Pradesh tartomány Chittor megyéjében. Ez egy rendkívül speciális hely, a Föld energiavonalainak találkozási helye, ezért itt nagyon erősek a spirituális energiák. Ezen a területen kezdte el felépíteni Amma és Bhagavan az Egység Egyetemét és az Egység Templomát.

 

Itt folynak ma is az egység tanfolyamok nyugatiak számára is, akik napjainkban már a világ különböző országaiból utaznak ide, hogy részesüljenek ebben a csodálatos eseményben.

 

 

Forrás: www.deeksha.extra.hu