Menu Content/Inhalt
Főmenü > Világvallások > Taoizmus > A kínai univerzizmus II.
 
 
A kínai univerzizmus II.
A világ

ImageA világmindenség égből és földből áll. Az előbbi férfias, jang-lény; az utóbbi asszonyi, jin-lény; az egyik a "tízezer dolog" atyja, a másik az anyja. Együttműködésük eredményeként jönnek létre az évszakok és a szerves világ, amely később az ő magjuk hatására továbbszaporodik. Az ég szellem (légnemű), a föld test. Az ég szüntelen mozgásban, a föld állandó nyugalomban van, az ég gömb (mások szerint kör alakú lap vagy félgömb), a föld négyzet; az ég kék, a föld sárga (vagyis Észak-Kína agyagos lösztalajának színét viseli).

Más szempont szerinti felosztások azt tanították, hogy a világ három részből tevődik össze: az égből, a szellemek világából és az emberek világából. Egy valószínűleg Babhónból átvett nézet szerint a tér öt régióra oszlik, egy középsőre és négy másikra, amelyek a közbülsőt a négy égtáj irányából körülveszik. E régiók mindegyike egy-egy bolygónak van alávetve (l. I45.1.).

Istenek és démonok

A világot számos isten és démon, a legkülönfélébb jö és rossz szellemek népesítik be. A jó lények (sen) a jangból, a gonoszak (kui) a jinből származtak.

Az államvallás istenei elsősorban kozmikus hatalmak, amelyeknek a mindenségben különféle funkciókat kell ellátniuk, mások bizonyos földi dolgok oltalmazói, pl. az utaké, a házé, a családi tűzhelyé, a kapuké, ismét mások istenként tisztelt emberek. Hivatali hierarchiához hasonlóan osztályokba sorolták őket; ebből a sajátosságból következik, hogy némely istennek nem mindenki áldozhat, szakrális tiszteletben csak az részesítheti őket, aki megfelelő rangfokozottal rendelkezik.

A császár évente a téli napforduló napján mutatott be áldozatot ősatyjának, az ég istenének, Sang tinak, a birodalom legnagyobb és legfenségesebb szentélyében, a Menny Templomának kerek márványoltárán, Peking déli részén. Hódolatának bemutatása egyúttal kiterjedt azokra az emberi őseire is, akik már az ég társai lettek, továbbá a napra, a holdra és az öt bolygóra, a csillagokra, a fellegekre, az esőre, a szélre és a mennydörgésre is. Az isteneket és az ősöket írástáblák jelképezték.

Ennek az ünnepélyes ceremóniának párja az a tiszteletadás volt, amelyet szintév a császár mutatott be a földanyának, a neki szentelt négyzet alakú oltáron, a nyári napforduló napján, amikor a jin-elem az év során ismét hatalomra jutott. A finnek a főváros északi részén fekvő szentélye mellett helyezték el az öt szent hegy, a négy tenger és a négy folyó tábláit, amelyeknek az uralkodó bemutatta az áldozatot.

Kizárólag a császárnak volt joga hozzá, hogy a termőföld és a gabona isteneit kultikus cselekményekkel tisztelje, a császárné pedig a selyemhernyó-tenyésztés istennőjének áldozott. Voltak olyan kultuszok, amelyek a Menny Fia székhelyéhez voltak kötve, más állami áldozatokat viszont magas rangú tisztviselők vidéken mutattak be, pl. Sen Nungnak, a földművelés oltalmazójának. Az államilag gondozott istenek közé tartozott még T'ai szui szing, "a nagy év csillaga", vagyis a Jupiter bolygó, amelynek keringési ideje tizenkét év, és amelyet az idő istenének tekintettek, továbbá Wen-cs'ang, az irodalom istene, Cseng-huang sen, a városfalak istene és még sok más.

Különleges helyet foglal el a panteonban Kuan ti, a hadisten. Eredetileg hadvezér volt, az i. sz. 2. században élt, és a 16. század végén egy császár nyilvánította istenné, mert a kínai császár mintpontifex maximus [főpap] jogot formált arra, hogy egyes személyeket isteni méltóságra emeljen. Mint majd látni fogjuk, Konfuciusznak is előkelő hely jutott az államkultuszban.

Ezeken a nagy isteneken kívül volt még számos más is, közülük sok helyi eredetű, akiknek az egész nép áldozott. A kínaiak istenvilága már magában is rendkívül gazdag, de még jobban kibővült akkor, amikor a konfuciánusok kidolgozta államkultusznak ezekhez az alakjaihoz még több új is járult, olyanok, akik a taoisták és a buddhisták panteonjából származtak, vagy akik létrejöttüket egyes vidékek vagy egyének igényeinek, hagyományainak és szokásainak köszönhették.

A nagy tömegek hitét elsősorban az az elképzelés határozta meg, amely szerint számtalan jó és rossz szellem létezik, ezek mindenfelé ide-oda csaponganak, és képesek szerencsét hozni vagy kárt okozni. Az első helyen természetesen a gonosz szellemek állanak, mint amelyek leginkább foglalkoztatják a képzeletet. Sokféle alakban, főként mint farkasemberek, rókák, tigrisek és kígyók ijesztgetik a szegény embereket. A legkülönfélébb módszereket eszelték ki annak érdekében, hogy elriasszák, vagy kordában tartsák őket.

Amulettekkel, kísértetfalakkal, zajos körmenetekkel és az ördögűzés legkülönbözőbb fajtáival igyekeztek magukat megvédelmezni. Hegyi, erdei, vízi és földi szellemeken kívül főképp a halottak, különösen a vízbefúltak, akasztottak és legesleginkább az öngyilkosok kísértetétől rettegtek, mivel ezek szüntelenül fenyegették az ember életét, egészségét és boldogságát. Ez elvezet bennünket annak a kérdésnek megtárgyalásához, hogy milyennek képzelték el a kínaiak a halál utáni életet.

A holtak szelleme és tiszteletük

Az ősök kultusza ősidők óta a kínai vallás legfontosabb eleme. Az elődök iránt tanúsított kegyelet mindenkor a kínai nép legmarkánsabb jellemvonásainak egyike volt; az a hit, hogy haláluk után tiszteletadással tartoznak nekik, bizonyos értelemben úgy tekinthető, mint e gyermeki tiszteletnek a földi lét utáni kiterjesztése. Az a szokás, hogy a halottaknak áldozati ajándékokkal kedveskednek, természetesen feltételezi azt az elképzelést, hogy az elhaltak, miután földi testüket elhagyták, továbbra is léteznek az emberihez hasonló, habár annál finomabb formában.

Általában azt hitték, hogy házuk vagy sírjuk közelében tartózkodnak, és családjuk sorsában továbbra is részt vesznek, sőt, azt bizonyos mértékig mint védőszellemek képesek befolyásolni is. Az a hit, hogy cselekedeteik jutalmául vagy büntetéseként az elhunytak a mennybe vagy a pokolba kerülnek, kezdetben ismeretlen volt a kínaiaknál, úgy látszik, nem tudtak sem arról, hogy a halottaknak van állandó tartózkodási helye, sem arról, hogy van túlvilági ítélet. Csak a halott uralkodók vagy más előkelő személyiségek szelleméről képzelték, hogy felemelkedik az istenekhez, és segít nekik a világ irányításában.

Az őstisztelet közvetlenül a halál beállta után kezdődött, azzal a szertartással, amellyel az elhunytat igyekeztek visszaszólítani. A később megtartott halotti ünnepségen az elhunytat a régebbi időkben unokája képviselte; ez ún. "si"-nek (tetem; Rückert "halottfi"-nak fordítja) öltözött, felvéve az elköltözött díszköntösét, ő állt a hátramaradottak foglalatosságának középpontjában, különösen a halott tiszteletére rendezett ünnepi lakomán.

Később a halott élő képviselőjének helyét emléktábla foglalta el. Ilyen táblákat minden kínai házban őriztek, és áldozati ajándékokkal tisztelték meg őket. Az az elképzelés, amely szerint az ősök a családhoz tartoznak még akkor is, ha már eltűntek szemük elől, abban jutott kifejezésre, hogy a fontos családi eseményeket, pl. a házasságkötést stb. bejelentették nekik.

Az ősök kultuszával kapcsolatos valamennyi kötelesség gondos teljesítésével, elsősorban a nekik adott ajándékokkal, a holtak szellemének olyan erőket vélnek juttatni, amelyek révén azok a hátramaradottakat áldásukban részesíthetik. Az ősök kultusza többnyire csak az utolsó generációk közvetlen elődeire terjedt ki. Bizonyos számú nemzedék kihalása után a legrégebbi emléktáblákat eltávolították, hogy az újonnan jövőknek helyet csináljanak. Csak a legrégibb ősatya és a későbbi időszakokban különleges érdemeket szerzett ősök részesültek állandó tiszteletben.

Az őstiszteletet a későbbi filozófia a következőképpen magyarázta: az ember az ég és a föld együttműködésének következményeként jön létre, az égtől kapja szellemét, azaz a finom jang-fluidumot, a földtől a testet, a durva jin-fluidumot. Úgy képzelték, hogy az, amit mi léleknek nevezünk, nem kizárólag szellemi, hanem anyagtalan égi (sen) és anyagi, démoni, földhöz kötődő (kui) részből áll. A halál bekövetkeztekor a két összetevő különválik, és visszatér forrásához.

Amiképpen a test sem tűnik el azonnal, hanem fokozatosan feloszlási folyamat megy végbe benne, ugyanúgy a szellem is túléli egy ideig a halált, esetleg több évvel, míg azután végül ő is megszűnik. A lélek eszerint egyéni, individuális létezőként még hosszabb ideig fennmaradhat a testtől való elválása után, ez különösen akkor történik meg, ha rendkívüli szellemi ereje tartós létet biztosít neki.

Ez a nézet mégsem vált általánossá. Sok filozófus szkeptikusan szemben állott a halhatatlanság kérdésével, vagy teljességgel tagadta annak lehetőségét. Ez azonban nem gátolta őket abban, hogy ne tekintették volna kötelezőnek az előírt rítusok hűséges végrehajtását. Az áldozat bemutatásához számos konfuciánus számára elegendő volt az az "als-ob" elképzelés [annak feltételezése, "mintha" valami valóban létezne], hogy az elköltözöttek arra valók, hogy a kegyelet stb. szükséges érzését ébren tartsák. Mások viszont elismerték a halál utáni továbbélést, és logikailag igyekeztek bebizonyítani, mint pl. Mo Ti és iskolája. A taoisták, részben a buddhizmus hatására, konkrét túlvilág elképzelést alakítottak ki.

A kultusz

"Valamennyi eszköz közül, amelyekre az emberek kormányzásához szükség van, legnélkülözhetetlenebb a szertartások (li) intézménye" - olvashatjuk a Li kiben (22, 1). Ezért a kínai császárság a kultuszt legsajátabb ügyének tekintette, és saját kezébe vette. A birodalmi vallásnak ennek következtében nem volt tulajdonképpeni papsága; a szakrális feladatokat legtöbbször hivatalnokok látták el, akik a rítusok miniszterének voltak alárendelve. Az, hogy a taoizmus és a buddhizmus a maga papságával széles körben jelentős befolyásra tett szert, elsősorban annak köszönhető, hogy ezek a hivatalnokok nem tudták kielégíteni a tömegek vallási igényeit.

A rítusoknak öt fajtája különböztethető meg: a szerencsés előjelek rítusai (áldozás és ajándékok adományozása a szellemeknek), temetési rítusok, katonai rítusok, a vendéglátás (látogatások és követségek) rítusai és az örömrítusok (menyegző, ünnepek stb.). A legfontosabb közülük az áldozás, mivel bemutatásának igénye mélyen az emberi természetben gyökerezik. A fentebb idézett szöveg más helye azt mondja: "Az áldozás nem valami kívülről jövő, hanem belülről kifelé irányuló és a szívben születő…, ezért csak a bölcs képes az áldozat értelmét feltárni."

A leggyakoribb az ősöknek felajánlott áldozat; nyugodtan elmondható, hogy az ősök kultusza a kínaiaknál valamennyi társadalmi rend és réteg közös kultusz formája volt. Az elhaltaknak ételt, teát és más italokat, virágot, ruhát, valamint papírból készült pénzérméket, használati tárgyakat, állatokat és embereket (szolgákat, asszonyokat) ajánlottak fel; a papírszimbólumokat elégették, mert azt képzelték, hogy az ábrázolt eredeti szellemi esszenciája ezáltal az elhunytnak a túlvilágon rendelkezésére áll majd.

Az isteneknek állatokat, különösen baromfit, kutyát, disznót, szarvasmarhát, lovat áldoztak. Az égieknek fel-ajánlott áldozatot elégették, a földnek szántakat pedig elásták. Némelyik szent szertartást ének és zene kísért, táncot és pantomimet is alkalmaztak a kultuszban. Példaként arra, hogy a szakrális ügyek univerzalisztikus elképzelésekkel voltak átszőve, álljon itt a Szertartások feljegyzéseiből (Li ki) az a részlet, amely az első tavaszhónapról szól:

"Ebben a hónapban ülik meg a tavasz kezdettnek ünnepét. Három nappal a tavaszkezdet előtt a főasztrológus a következő szavakkal tájékoztatja erről a Menny Fiát: "Ezen és ezen a napon van a tavasz kezdete. Sajátos tevékenysége a fákban (a növényzetben) rejlik. Ekkor a Menny Fia böjtöl. A tavasz kezdetének napján a Menny Fia, a birodalom három legfőbb méltóságának, a kilenc miniszterek, a hűbéres fejedelmeknek és a főhivatalnokoknak kíséretében személyese. megy el a keleti külvárosba a tavasz ünnepélyes fogadására. Onnan visszatérve jutalmakat oszt ki a három legfőbb méltóságnak, a minisztereknek, a hűbéres fejedelmeknek és a főméltóságoknak a palota negyedik udvarán.

Ebben a hónapban a Menny Fia az első szerencsés napon könyörgéssel fordul Sing tihoz jó termésért. Nem sokkal ezután egy másik szerencsés napot választanak ki, amelyen a Menny Fia személyesen helyez el egy ekevasat háromüléses kocsijában, a kocsihajtó és egy vértestiszt közé. A három legfőbb méltóság, a kilenc miniszter, a hűbéres fejedelmek és a főhivatalnokok élén és maga szántja fel a Sang tinak szentelt szántóföldet. A Menny Fia három barázdát húz, a három legfőbb méltóság mindegyike ötöt, a miniszterek és a hűbéres fejedelmek egyenként kilencet. Visszatérve, a Menny Fia főlakosztályában egy serleget ragad, és beszédet intéz a három legfőbb méltósághoz, a kilenc miniszterhez, a hűbéres fejedelmekhez és a főhivatalnokokhoz, akik mind összegyűlnek körülötte: Nektek áldozom ezt a bort hálából fáradozásotokért."


Azután átnézik az áldozati szabályokat, és parancsot adnak, hogy mutassanak be áldozatokat a hegyek, erdők, folyók és tavak szellemeinek; de tilos nőstény áldozati állatot felhasználni.

Szánalomérzésből (az állatok) csontját és rothadó húsát elássák a földbe.

Ebben a hónapban nem szabad háborúskodni. Ha harcolnak, feltétlenül utoléri őket az ég büntetése. Amíg fegyvert nem fognak ránk, addig nem szabad nekünk sem ezt kezdeményezni.

Nem szabad az ég létrehozta rendet megváltoztatni, nem szabad a földön a munkák természetes folyamatát megszakítani és az emberek viselkedésének és munkálkodásának szabályait megzavarni.

Ha a császár az első tavasz-hónapban azokat az előírásokat követné, amelyek a nyárra érvényesek, akkor nem érkezne meg az eső a megfelelő időben, a füvek és fák idő előtt elfonnyadnának, és az országok állandó rettegésben élnének. Ha az őszre érvényes előírásoknak tenne eleget, akkor a népet járványok lepnék meg, tomboló viharok és roppant esőzések következnének be mindenütt, tövis és bogáncs, konkoly és üröm burjánzana el egy csapásra. Ha a télre vonatkozó előírásokat követné, akkor árvizek okoznának pusztítást, hó és dér idézne elő nagy károkat, és nem kelne ki az első vetés."


Hasonlóképp beszél az év többi hónapjáról is; az univerzista alapeszmék mindenütt világosan érvényre jutnak.

Az univerzizmus az örök világtörvényről (tao), a két őserő, jin és jang összjátékáról, az öt elemről (változó állapotról) és az ég, föld, ember összhangjáról szóló tanításával, természettiszteletével, ős-kultuszával és szertartásrendjével, az egyén, a család és az állam életére egyaránt kiterjedő etikájával, amely végső fokon a taónak az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását tükrözi, évezredeken át a kínai császárság irányadó világnézete volt.

Mivel az egész rendszer Központi fogalma a "tao", ezért az univerzizmus régi, összkínai taoizmusnak is nevezhető. Világ és ember rendeltetésének ez a felfogása, amelynek kezdete a kínai nép őstörténetének mitikus ködébe vész, a történelmi korszakokban főképp két történetileg jelentős megjelenési formát öltött: a "konfucianizmus"-t és a szűkebb értelemben vett "taoizmus"-t. A kettő között az a különbség, hogy ugyanazokat az alapeszméket más módon értékelik. Lao-ce [Lao-ci] és első követőinek tanítása magában véve a régi taoizmus legtisztább és legmélyenszántóbb formája; annak következtében azonban, hogy a tan kvietista eszményeket dédelgetett, hogy végeláthatatlan természetfilozófiai spekulációkat és mágikus szokásokat alakított ki, s hogy végül sajátos egyházat hozott létre, külön, önálló hitformává lett, amelyhez a kínaiaknak csak egy része tartozott.

A konfucianizmus eredetileg a régi taoizmus misztikus, mágikus és kvietista eszméinek és szokásainak túlburjánzása elleni reakcióból alakult ki. Konfuciust a régi elődök tanításait akarta azok - saját elképzelése szerinti - tisztaságában helyreállítani. Ezzel azonban egyúttal meg is reformálta őket, mert mindent kiküszöbölt belőlük, ami ellentétben állt józan humanitáseszményével. Ellentétben Lao-céval, ő az aktív cselekvés értékét hangsúlyozta, a család és az állam céljaira egyaránt gyakorlatilag felhasználható erkölcstant hirdetett.

Ezzel a szabványos kínaiság megtestesítője lett, és tanítása, politikai erők támogatásával, fokozatosan államvallássá fejlődött, amely a hivatalnokok befolyásos rétegében buzgó és türelmetlen védelmezőkre talált. A konfucianizmus ily módon mind fokozottabb mértékben mindenkire kötelező, ortodox államfilozófiává alakult. Ezért tesszük Konfuciuszt és tanítását ismertetésünk elejére, a taoizmus és a kínai vallástörténet többi áramlata csak később követi ezt.
 

A Világ Tanítói

Get the Flash Player to see this player.
Flash Image Rotator Module by Joomlashack.
Ajaib Singh
Prabhupada
Ching Hai
Steiner
Kriyananda

Barátaink

Siddhartha.hu
Santmat
Kepesseg
Body Talk