Van egy angol mondás, miszerint "Ami nem öl meg, az megerősít.". A családállítások során a betegségek, nehézségek sokszor úgy jelennek meg, mint próbatételek, amiken felülkerekedhetünk. Sorcsapás, ami valójában segítség?

A súlyos betegnek szinte egy halálos ítélettel felér, ha az orvos már csak három hónapot jósol neki. Mit tesz a beteg? Feladja a reményt és várja a halált. Vagy kétségbeesetten harcol ellene, nem hajlandó tudomásul venni, szembenézni a betegséggel. Ahelyett, hogy mozgósítaná a betegségében rejlő erőt,ami elvezetheti a lelki (és esetenként a testi) gyógyuláshoz.

A betegség elfogadása nem azonos a passzív beletörődéssel. A Supermant alakító színész egy lovaspóló baleset után bénult le teljesen. Christopher Reeve halála napjáig reménykedett a gyógyulásban, alapítványával támogatta az orvosi kutatásokat. Járni soha nem tudott többé, de mégsem mondhatjuk, hogy a betegség legyőzte.

A bennünket ért sorscsapásokra nehéz először úgy nézni mintha segítséget kaptunk volna a fejlődésünkhöz. Először inkább a düh és a kétségbeesés lesz úrrá rajtunk. Ha egy ökölcsapással leterít valaki, nem az lesz az első mondatunk, hogy "köszönöm a tanítást!" De ami átoknak tűnik először, az áldás is lehet. Azokat az élethelyeteket amikkel szembe kell nézünk - végső soron - csak magunknak köszönhetjük.

Ezek a próbatételek lelki fejlődésünket segítik, mert "Teher alatt nő a pálma.". Minél inkább a mélybe taszít lelkileg egy betegség valakit, annál inkább képes lesz felfelé törni. Eckhart Tolle tanításait ma milliók ismerik, pedig megjárta a hadak útját, hajléktanként élete csaknem összeomlott. Súlyos betegségétől nem tudott teljesen megszabadulni. Éjszakánként ma is órákat tölt ébren, mert képtelen aludni a fájdalomtól.

Vass Gyula (Tűzsólyom) egy baleset következtében deréktól lefelé megbénult. Mozgásában korlátozott ugyan, de a lelke és a szelleme szabad. Ez a tragédia segítette hozzá, hogy megtalálja Igazi Énjét és azóta lélekgyógyászként segít a rászorulóknak. Nemrég megjelent könyvéből idézek:

"Mindig az legyen a fontos, hogy segítsd az embereket. Mutasd meg nekik az utat, az utat ami mindenki előtt ott van. Mutass rá, hogy nem kell elpusztítani mindent. Éreztesd mindenkivel az igaz szeretet erejét, mutasd a fényt ami mindenkiben benne van". (Julius Iron: Fényben járok)

Sokan sanyarúnak ítélik helyzetüket: "Csúnyán elbánt velem a sors. Csak ennyi adatott meg.". és észre sem veszik, hogy mások mennyivel több nehézséggel küzdenek meg nap mint nap. Felnagyítják problémájukat, ha kell ha nem gyógyszerekkel tömik magukat. Folyamatos panaszáradattal csak tovább rontanak helyzetükön, mert előbb utóbb környezetük is megelégeli az önsajnálatot.

Gyula reggelente mosolyogva néz a tükörbe és köszönti magát: "Jó reggelt! Legyen szép napod!". Tolószékben ül, de mégsem kérdezi magától: "Mi okom van a jókedvre?". Példájával erőt ad a mozgáskorlátozott sorstársainak és mindenki másnak is, hogy felülkerekedjenek a nehézségeken.

Mi meg tudjuk ezt tenni? Vagy elég egy esős hétfő reggel és máris elmegy az életkedvünk?

Szerző: Szabó János
http://hellingermodszer.blogspot.com/