A hinduk éppen ezért szívesen nevezik vallásukat "szanátana-dharmá"-nak, azaz "örök vallás"-nak. Ennek megfelelĂľen azt tanítják, hogy idĂľrĂľl idĂľre, mindig újból bölcs férfiak és testet öltött istenek jelennek meg, hogy hirdessék az igazságot. Ilyen volt Ráma, Krisna, Vjásza, Manu, Vaszistha, Agasztja, Savkara stb., de egyikük sem fektette le új tanok alapját, hanem csak a már kezdettĂľl fogva ismert igazságot fogalmazta vagy hirdette meg újból. A hinduizmus tehát nem ahhoz a kerthez hasonlít, amelyet egy ember tervszerĂťen hozott létre, és amelyet utódai azután tovább fejlesztettek...

A beteljesedés rendkívüli tudatállapotot jelent, átlépést magasabb megismerési síkra. Ez az átalakulás mĂťvi és természetes módszerekkel idézhetĂľ elĂľ. Az 1. szútra fogalmainak vizsgálatából kiderül, hogy valójában egyre finomodó, egyre tudatosabb eszközök soráról van szó. A születés a beteljesedés állapotának természetes kialakulását jelenti. Ekkor a tudat elĂľzĂľ tapasztalásai révén mintegy "éretté" válik a magasabb állapotok megélésére, vagyis a beteljesedés a tudat természetes, készen kapott állapotát jelenti. Hasonló állapotokat lehet elérni a hitbĂľl táplálkozó igékkel, a vágyak kiégetésével, és a révület által.

Hétköznapi tapasztalásunkban a megismerés idĂľbevetett, pillanatnyi, mivel mindig újabb megismerési pillanat következik utána. Ha az összpontosulás ezekre a megismerési pillanatokra, illetve azok sorrendjére irányul, megszületik annak felismerése, hogy bár minden pillanat más és más, mégis magába foglalja az összes többi megismerést, hiszen az elĂľzĂľkre támaszkodik, és a következĂľket célozza. A különbségtevésbĂľl születĂľ, vagyis a létet az idĂľ és a történések folyamatából kiemelĂľ Megismerés állapotában a jelen pillanat mindentĂľl független, önmagába záruló, egyedüli valósággá tisztul, amiben minden "eddigi" és "ezután lehetséges" pillanat tükrözĂľdik, és elnyeri végsĂľ értelmét.

A hajlamos cselekvés eredménye vagy kielégülés, vagy pedig csalódás. Az elĂľbbi egy idĂľre csillapítja az elme éhségét, az utóbbi rögtön új szenves cselekvésre hevít. A "jó" és "rossz" szándékokból fakadó cselekvés magától értetĂľdĂľen kellemesnek és kellemetlennek minĂľsített élményekhez vezet majd. Ám a Természet lényegébĂľl adódóan minden állapotot újabb állapot követ, minden ösztönzés után újabb ösztönzés következik. A tudati minĂľségek is törvényszerĂťen váltakoznak. A Világos minĂľséget mindig Homályos vagy Ragaszkodó váltja fel. A szenvedés így végsĂľ soron nem a fájdalmasnak ítélt tapasztalásokból, hanem a "jó" és "rossz" közötti különbségtevésbĂľl születik.

Az Igázás, a Jóga, az elmemĂťködés feletti uralmat, a tudat rezdüléseinek megzabolázását jelenti. Az uralom nem azonos a folyamatok megsemmisítésével. ElsĂľdleges célja az, hogy a Látó, az Ember, a tapasztalás végsĂľ alanya ne vesszen el a tudat-tartalmakban, ne azok hordozzák, hanem önmagában megálljon. Ha ez nem történik meg, akkor a Látó nem lát, hanem újra meg újra belegabalyodik...

"7. Bár a világ és az elme együtt születik meg és enyészik el, a világ az elme fénye által ragyog. MindkettĂľ alapja - melybĂľl erednek, s ahová visszatérnek az a tökéletesség, mely anélkül ragyog, hogy keletkezne vagy eltĂťnne: ez a Valóság.

8. Bármilyen névben és formában tiszteljük is Azt, Az elvezet bennünket a név és forma nélküli Abszolút megismeréséhez. Az Igazság valódi megismerése mégis az, hogy meglátjuk igaz Önvalónkat az Abszolútban, beleolvadunk, és eggyé válunk vele."

E különbözĂľ szellemi szférákon áthaladva jól megoldott élethelyzetek esetén fel tudja venni magába azokat a szellemi erĂľket, amelyekkel találkozik, viszont a "rontások" nyomán erre képtelen. Mindennek következményei megjelennek a következĂľ életben. S minden szféra végén ott marad összegyĂťjtve...

A nagy Gaváksa, Gavaja, s a hegycsúcs-termetĂť Gadzsa járjon az élen, mint tehén-csordában a büszke bika. A majomsereg jobb szárnyát fedezze Risabha majom, erdĂľlakók oroszlánja, ugrálva járó nép feje. A majomsereg bal szárnyán haladjon Gandhamádana,  megközelíthetetlen, mint megvadult elefántbika. A sereg közepén majd én buzdítom a derékhadat; mint harci elefánt Indrát, vigyen a hátán Hanumán! Üljön Angada hátára a halálosztó Laksmana, mint Világelefánt hátán KincsĂľrzĂľ Szellemek Ura. Vezesse az utóvédet Dzsámbaván, medvék bajnoka. Szuséna Végadarsinnal fedezetül menjen vele.

Van egy vitéz mahárádzsa, Dasaratha, sok nép ura, szelíd szívĂť, igazságos, kocsija-lova számtalan. Annak telihold-szép arcú, elsĂľszülött kedves fia a törvénytisztelĂľ Ráma, íjjal lövĂľk legjobbika. Hogy ne szegje szavát atyja, a jót és rosszat ismerĂľ Ráma nejével s öccsével vállalta a számĂťzetést. Miközben a vad ĂľserdĂľ sĂťrĂťjében vadászgatott, ráksaszákkal akadt össze, és leölte a szörnyeket. Vitézei elestérĂľl tudomást szerzett Rávana, és elragadta bosszúból tĂľle a Dzsanaka-leányt. Hibátlan hitvesét, Szítát, kereste Ráma mindenütt, s szövetségest talált közben: Szugrívát, a majomkirályt.