A sámánok elképzelése a lélekrõl |
A sámán hitĂ» népek körében szinte általánosan elterjedt a több lélek képzete, ami megelõzte az egyetlen (monisztikus) lélek képzetét. Észak-Eurázsiában általánosan elterjedt a "lélekkettõsség", a magyarok, a pogány magyarok körében is a `kettõslélek` hite élt. E két lélek, a szabadlélek és a testlélek. A "testlélek", az "életlélek", legtöbbször "lélekzetlélekként" jelenik meg. Ez a légzésnek az életelvvel, az élettel való azonosítására utal. A magyar lélek szó a "lélegzet" szó származéka. A lélek és a lélegzet szó, ill. a lélek és a test szoros kapcsolatára utal pl. a "kileheli a lelkét", "hálni jár belé a lélek", "csak aludni jár belé a lélek" szólások. Ez utóbbi kettõ mögött, - melyeket a beteges, gyenge egészségĂ» emberekre használják -, egy olyan képzet is meghúzódik, hogy a lélek idõrõl idõre eltávozik a testbõl, véglegesen még nem hagyja el, aludni, hálni még visszatér, visszajár belé. A testlélek lehet egy vagy több. Az indiánok között a test minden részének megvan a maga szelleme, lelke. A sámánhitĂ» törzseknél ugyanazon szó lélek és szellemjelentésĂ» is. A "szabadlélek" az ember testen kívüli megjelenési formája, vagyis magának az embernek a testen kívüli megjelenése. Ez sokszor az ember kicsinyített képmása, Észak-Eurázsiában ezt gyakran árnyéklélek jellegĂ»nek tekintik. A vogul és osztják szabadlélek, árnyéklélek: "isz", a régi magyar "iz" szóval rokon, melynek jelentése: "rák, rákfekély, rákfene, egy rossz betegség, ami a foghúst támadja meg, kisgyereknél ún. szájpenész". A magyar "iz", az eredeti elképzelés szerint gonosz, félelmetes lény. Ez az "Iz egyen meg!, Rágjon meg az iz!" szidalmak is jeleznek. Ez az árnyéklélek kapcsolatba hozható a Jungi árnyék fogalommal. A legkülönbözõbb népeknél az emberi lélek szomorú sorsa az, hogy a halál után iszonyú szellemmé alakul át, amely a hátramaradottakat különbözõ módon megragadja, megsérti. Ebbõl a gonosz szellembõl betegségszellem alakulhat, és ennek a nevét azután átviszi magára a betegségre is. Ez a folyamat van itt is, amikor a lélekbõl egy betegség lett. (Iz-szó szabadlélek, árnyéklélek, rosszbetegség, rákbetegség). Itt csak utalni szeretnék Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve a betegség címĂ» könyvére, illetve e könyv elsõ kötetére, Út a teljességhez (társszerzõ Thorwald Dethlefsen), melyekben a betegségeket az árnyék megnyilvánulásainak tekintenek. A szabadlélek leginkább az álmok alatt, sámánoknál a transzállapot idején, illetve a lélek elvesztésének különbözõ állapotainál (betegségeknél, ájulásnál) mutatkoznak meg. A vogulok képzete szerint, az élet folyamán, amíg az ember egészséges, a szabadlélek nála van, és rendszerint csak az álom idején hagyja el. Nyelvükben az "álomba merült" azt jelenti "elhagyódott", az "elalszom", azt, hogy "elhagyódtam". Délkelet-Ázsia egyes részein is úgy tartják, hogy veszélyes az alvót hírtelen felébreszteni, mert álmában a lelke messze járhat, s idõt kell hagyni a biztonságos visszatérésre. Ha a lelke nem tud visszatérni, megbetegedhet. Amikor a test elhagyódott, a lélek különbözõ helyeket látogat meg és más lelkekkel találkozik, és azokkal békés vagy ellenséges kapcsolatba kerül. Ha a lélek ellenfele erõsebb, nem mer kimenni a testbõl, ennek következtében az ember nem mer elaludni. Összegezve: a szabadlélek az én lélek - ma talán azt mondanánk a személyiség magva -, és az egy vagy több testlélek az életlélek megjelenési formája. A sámánok lélekhitével kapcsolatosan még érdemes megemlíteni a kanadai eszkimók, az inuitok elképzelését. Szerintük a tárgyak és elnevezéseik egyformán valóságosak. Az ember neve a lelke része. Ha két embernek azonos neve volt, azáltal lelki társakká váltak. Tehát az ember neve összekötheti õt másokkal, néha egy egész csoporttal. Még az azonos nevet viselõ halottakkal is szoros kapcsolatban álltak, mintegy közös lélek hálózatot alkotva, amely hídként szolgált az élõk, a holtak s az állatok világa között. Forrás: Horváthné Schmidt Ilona, A sámánisztikus világkép alapszimbólumai |