A karma-tan tökéletességre fejlesztett determinizmus, a hézag nélkül egymásba kapcsolódó ok-okozati viszonyok szövevénye. A tett és a következmény életen és halálon átívelĂľ összefüggésrendszere.

A hindu hitvilág és lélektan alaptétele, hogy az emberi  viszonyokon változtatni, lelki-szellemi értelemben fejlĂľdni csak a földi életben lehet. Két élet között csak a szemlélĂľdés van, csak konstatálás, szellemi erĂľk fölvétele, vagy az arra való képtelenség, az eljövendĂľ újabb élet helyzeteinek kiformálódása. Íme a "papírforma":

A test halála - mert soha nem a lélek hagyja el a testet, mindig a test rohad ki alóla - a mai emberek többsége számára ájulásszerĂť sokkhatást eredményez. Aki ebbĂľl magához tér, mintegy kiterítve látja maga elĂľtt az eltelt életet, mozdulatlan tablóként, azzal a többlettel, hogy tisztán látja a rejtett történéseket is. (Tehát nemcsak azt konstatálja, hogy beszélt valakivel, hanem ezt a hatást is, amit szavai keltettek a másik emberben.)

E látásnak persze semmi köze nincsen a fizikai érzékeléshez, ez egy vízió felderengése, "olyan, mint amikor testi életében látott". E néma szemlélet képe két-három nap után elhalványul és kialszik. Ez idĂľ alatt a halott körül csendnek és nyugalomnak kell lennie, mert még nagyon "testközelben" van. Ezért eltávolítják a holttest közelébĂľl a "sírókat", azokat, akik visszahúznák az elhagyott életébe. Szerintük ez a rejtett tudás az oka annak, hogy a legtöbb vallás nem temet azonnal, hanem ravataloz.

A test halála után még további három halál következik, amelyek felé lassan elindul az életbĂľl eltávozott. ElĂľször az életerĂľk oszlanak szét a világban. Azután a vágyak, érzések és indulatok olvadnak bele különbözĂľ lelki szférákba. Végül a szellemi régiókban az emberi lélek, a gondolatok, egyszóval az intellektus egyedisége szĂťnik meg, s válik újra azoknak a szellemi erĂľknek a részévé, amelyekbĂľl egykor kivált. Mi marad, meg tehát? Mi születik újjá? A titokzatos, a racionális úton meg nem ismerhetĂľ mag, az a bizonyos nehezen megszerzett és öntudatra ébredt Én.

Most már mélyen benne járunk egy olyan hiedelemrendszerben, amelynek lélekfelfogása látszólag különbözik attól, amit a zsidó, keresztény vagy iszlám hitvilág hirdet. Bár... "Vagyok aki vagyok!" - feleli egykor Jehova a lángoló csipkebokorból Mózes kérdésére. "Feleld Izrael fiainak: Az "Én vagyok" küldött hozzátok!" Ezt üzeni a "saját képére" teremtetteknek.

Lássuk tovább a két élet közötti út állomásait, pontosabban szakaszait. ElĂľször a vágyak helye, a káma lóka következik. Szenvedésbeli periódus, mert az élet során megszokott élményekre ekkor még igény van. Lélegzene, de nincs mivel. Enne-inna, ölelne, tapintana, de nem rendelkezik az ehhez szükséges testtel. IdĂľ kell ahhoz, amíg a fizikai érzékelés élményigények kiég az emberbĂľl, s ez meglehetĂľsen nagyfokú kínlódással jár. Még az is lehetséges, hogy ennek megsejtése öltötte fel Nyugaton a tisztítótĂťz, a purgatórium képzeletének formáját. A káma lóka annyi ideig tart, amennyit az ember aludt az életében. Messzire vezetne, ha ennek az okát boncolgatnánk.

Tehát durván az átélt életidĂľ egyharmadáról van szó. Ezekben az évtizedekben az elmúlt élet visszafelé pereg, filmszerĂťen, víziókban a halál pillanatától a születésig. (Istenem, mit meg nem tudott álmodni Karinthy!) A káma lóka idején az élet eseményei közül a közvetlen emberi kapcsolatok emelkednek ki, a morális és érzelmi értelemben jól megoldott helyzetek és az elintézetlenségek. Mint mondottuk, változtatni ekkor már nem lehet, csak konstatálni. A halál pillanatában minden helyzet, kapcsolat, érzelem "megmerevedett". S a rossz megoldások kínt okoznak éppen a tehetetlenség miatt. EzekbĂľl a kínokból gyĂťlik össze az elintézetlenségek "batyuja". Ezt a batyut egy idĂľ után maga mögött hagyja a "köztes létezés" útjain haladó.

A továbbiakban - más és más szellemi szférákon áthaladva - egyre tágulóbb köröken éli újra az életét, amikor is mindig más és más "szempont" emelkedik ki: Hogy állt helyt mint népének,... nemzetének gyermeke? Mit vett fel magába a világ szellemi lényegébĂľl, hitébĂľl, vallásából? Hogyan élt és viselkedett mint az emberiségtagja: Milyen volt a viszonya a "három ember alatti világhoz", az állatokhoz, a növényekhez és az ásványokhoz? S "látása" eközben ráterjed elmúlt életeinek fejlĂľdéstörténetére is. (Tetszik élvezni a szimmetriát? Megint együtt van minden: fizikai test, életjelenségek, affekciók, intellektus, Én. Ásvány, növény, állat és ember.)

E különbözĂľ szellemi szférákon áthaladva jól megoldott élethelyzetek esetén fel tudja venni magába azokat a szellemi erĂľket, amelyekkel találkozik, viszont a "rontások" nyomán erre képtelen. Mindennek következményei megjelennek a következĂľ életben. S minden szféra végén ott marad összegyĂťjtve az elintézetlenségek "batyuja". Amikor visszafelé indul, "felszedi a batyuit", s elkezdi kiformálni az új életét: milyen helyzetekbe kell kerülnie, kikkel kell találkoznia ahhoz, hogy megpróbálja rendbe hozni azt, amit az elĂľzĂľ életében elrontott. Milyen eseményeket kell átélnie, hogy fejlessze magát ott, ahol satnyábbak az erĂľi? Ezért nem tartják véletlennek, hogy valaki hová születik, kikkel találkozik, milyen helyzetekbe kerül. A lényeg az, hogy öndeterminációról van szó.

Nincs égi bíró, nincs ítélet, csak tettek vannak és következmények. Egy indiai számára a vakbélgyulladás nem pech, hanem egy helyzet, amit a köztes létben vállalt, s kiegyenlít vele valamit. A kaszt információ arról, hogy milyen sorsot épített magának erre az életre továbbfejlĂľdése érdekében. Az emberi kapcsolatok, találkozások feladatot jelentenek számára: annak idején valami elintézetlen maradt. Mármost vagy rendbe hozza a dolgot, vagy tovább rontja, ebben szabad, de cselekedeteinek következményeit a jövĂľben majd viselnie kell. Végtelen idĂľ van és nagyon sok élet.

Ez lenne tehát a karma. Dharmának pedig a létezés törvényeit nevezik. Ez a hinduizmus ontológiája.

A karma meghatározott - ámbár önmaga által - erre az életre, a dharma felismerése rajta múlik. Ám az élet nemcsak a múlt következményeibĂľl áll. Az embernek módja van új karmikus bonyodalmak elĂľidézésére - éppen szabadsága következtében.

 

Forrás: Popper Péter, Az önmagába térĂľ ösvény