„Szabaddá tenni az emberiséget” ez az alapvetõ vágya Sri Ammának és Bhagavannak.
 
Ez a látomás szövi át, mint az idegpályák az egység mozgalom minden cselekedetét. Az eredete ennek a vágynak visszavezet minket egészen Bhagavan gyermekkorába, amikor még csak három éves volt. Úgy tapasztalta az egész univerzumot, mintha az õ meghosszabbítása lenne, mintha minden az õ része lenne. Az õ tudatállapota mindig is ilyen volt. Amikor Sri Bhagavan elkezdett emberekkel találkozni és tapasztalta az õ állapotukat, egyre inkább azt ismerte fel, hogy õk nem úgy tapasztalják a világot, mint õ. Azt látta, hogy õk elválasztottnak érzékelik magukat a világtól. Felfedezte, hogy ez a különállóan - elválasztva létezés érzése az, ami okozza az emberek szenvedését. Ez volt az a felismerés, ami Sri Bhagavan jövõbeli munkáját formálta. Sri Bhagavan úgy érezte, hogy az emberi tudat sokkal gazdagabb és teljesebb valóság tapasztalására képes, mint amit ma tapasztal. Visszahelyezni az embert az õ csodálatos és ragyogó természetes állapotába Sri Bhagavan szenvedélyévé vált. Így született meg a látomás.

A létezés természete a határtalan boldogság, aminek különbözõ minõségei vannak, mint például: szeretet, együttérzés, összetartozás érzése, belsõ csönd. Az ember tudata meg van bilincselve a különbözõ koncepciók, ideák, befolyásoló tényezõk és mentális programok által. Sri Bhagavan megfigyelte, hogy amikor a tudat megszabadul, kitisztul ezektõl a szennyezõdésektõl, nem marad más mint maga az élet, a tiszta isteni tudatosság.

Bhagavan 1949. március 7-én született egy Nattham nevû kis faluban Tamil Nadu tartományban, Indiában. Indiai tradíció szerint hisznek abban, hogy Isten megszülethet a gyermekükként. Az édesanyja, mint egy rendkívül ártatlan teremtés rendszeresen járt templomba és Krishna istenhez imádkozott, mindig ezt mondta neki: „Meg kell, hogy szüless nekem, mint a gyermekem.” Állandóan úgy látta istent, mint egy kisbaba Krishnát, aki õbenne van. Mindig beszélt is hozzá Krishna belülrõl, amíg várandós volt és érezte, hogy az történik pontosan, amit kért, hogy õ születik majd meg a gyermekében. Amikor a gyermek megszületett, Krishna formája eltûnt. „Talán ez befolyásolt ilyen irányba.”- mondta késõbb Sri Bhagavan.

Ahogy Bhagavan kezdett növekedni, már egészen kicsi korától kezdve tapasztalta azt, hogy az emberek körülötte egy teljesen más valóságot érzékelnek, nem azt, amit õ és mindig azon gondolkozott, hogyan adhatná meg nekik azt az állapotot, amit õ tapasztal, aztán rájött, hogy ezt közvetíteni kell számukra. Ekkor kezdõdött ez a munka, pici gyermek korában. Körülbelül négy éves lehetett, amikor egy óriási arany gömb jelent meg elõtte, mindig látta, akár nyitva volt a szeme, akár csukva. Nem tûnt el soha, de nem is akadályozta a látását. Nem volt más választása, minthogy állandóan bele nézzen, szünet nélkül. És állandóan egy szanszkrit mantrát kellett énekelnie ebbe az aranygömbbe anélkül, hogy abbahagyhatta volna. Nem ismerte sem ezt a nyelvet, sem ezt a mantrát akkor. Ez alatt az idõ alatt nem tudott sem játszani, sem tanulni. Ez a folyamat 18 éven át tartott, amikor végül egyszer csak hirtelen megállt. Az Aranygömb eltûnt, de Bhagavan tudta, hogy amikor eljön az idõ, vissza fog jönni. Ez 1989-ben történt meg, akkoriban Bhagavan egy iskolát vezetett Ammával együtt, ahol õ volt az igazgató. A Jeevashram egy különleges iskola volt, mivel az igazgató és felesége azt látta, hogy az akkori tanítási rendszer rombolja a gyerekeket, ezért egy olyan alternatív iskolát akartak létre hozni, ahol a gyermekek kivirágozhatnak és felfedezhetik azt, hogy valóban kik is õk.

Az elsõdleges fókusz az elejétõl kezdve arra irányult, hogy a gyermekek megszabaduljanak az elkülönült én érzésétõl, az én központú gondolkodástól. Egy félelem és versengés nélküli légkört akartak teremteni. Bhagavan mint az igazgató, fõleg az iskola lelki-spirituális vezetésével foglalkozott, a gyermekeknek meditációt, spirituális és filozófiai tanításokat adott, de gyakran tanított matematikát, amibõl õ maga is diplomázott annak idején és történelmet is. A gyermekek ugyanúgy elsajátították az állami követelményeket, de soha nem voltak osztályozva, összehasonlítva, megkülönböztetve, elmarasztalva, mert nem ment olyan jól a tanulmány. A tanároknak tilos volt bántani, megszidni a gyermekeket. Az igazgató és a felesége mellett mindig nagyon jól érezték magukat a gyerekek, szabadon azok lehettek, akik voltak. Egy napon ismét megjelent az Aranygömb és az egyik diák testében foglalt helyet, õ Krishna, az igazgató fia volt. Az isteni áldás aranygömbje a szívében helyezkedett el és kommunikálni kezdett vele, majd különbözõ misztikus állapotokat tapasztalt meg a fiú. Késõbb Bhagavan kérte a fiát, hogy tegye a kezeit az egyik diák fejére, így kezdõdött a diksha, a másik diák rendkívül mély békét, szeretetet tapasztalt meg. Majd folytatódott a történés, a gyermekek rendkívül emelkedett, boldog tudatállapotokat tapasztaltak meg, sohasem kellett orvost hívni hozzájuk, mert egymás meggyógyították.

Ahogy telt az idõ, 1991-re az iskola teljesen átalakult, feltöltõdött az isteni áldással, ami számtalan csodát hozott létre, a gyermekek mindenféle rendkívül mély tapasztalásokon estek át, az egész iskolát valami fantasztikusan szent és szeretetteli légkör töltötte be. Ahogy egyre nõtt az isteni áldás ereje, a gyermekek szülei közül sokan nem szimpatizáltak a gyermekeik tapasztalásai hallatán az eseményekkel és többen panaszt tettek Bhagavannál. Ekkor õ úgy döntött, hogy bezárja az iskolát és nyit egy központot, ahol elkezdheti a spirituális munkáját. Ekkor a folyamat intenzitása enyhült, a gyermekekkel sokkal kevesebb misztikus tapasztalás történt és megtartották az elsõ programot az érdeklõdõ szülõknek.

Azok a diákok, akiknek a szülei támogatták Bhagavan munkáját, késõbb az elsõ tanítványaivá, szerzetesekké váltak, õk lettek késõbb a mozgalom vezetõ tanítói (acharya-i). Elõször õk vitték az áldást Indiában kezüket az emberekre helyezve, közvetítve ezáltal az isteni erõt számukra. Majd amikor terjedni kezdett a jelenség, megalapították a 200 fõbõl álló úgynevezett dasa-k, segítõ szerzetesek önkéntes nõkbõl és férfiakból álló csoportját. Egyre nagyobb lett az érdeklõdés, ezért több tábort is létrehoztak, ahol fõleg indiaiaknak tartottak programokat, az isteni áldást közvetítve.

Majd eljött a pillanat, amikor a nyugati világ is befogadóvá kezdett válni az áldásra és az egyre nagyobb érdeklõdésre való tekintettel Sri Amma és Sri Bhagavan megalapított az Egység Egyetemét 2002-ben a dél-Indiai Madrastól 80 km-re, Andra Pradesh tartomány Chittor megyéjében. Ez egy rendkívül speciális hely, a Föld energiavonalainak találkozási helye, ezért itt nagyon erõsek a spirituális energiák. Ezen a területen kezdte el felépíteni Amma és Bhagavan az Egység Egyetemét és az Egység Templomát.

 

Itt folynak ma is az egység tanfolyamok nyugatiak számára is, akik napjainkban már a világ különbözõ országaiból utaznak ide, hogy részesüljenek ebben a csodálatos eseményben.

 

 

Forrás: www.deeksha.extra.hu