A LegfelsĂľbb (Bhagaván vagy Krsna) számtalan isteni energiával (saktival) rendelkezik, melyek közül a csit-sakti, a májá-sakti és a dzsíva-sakti a legfontosabbak (Visnu-purána 6.7.61.). Ezeket belsĂľ (antarangá), külsĂľ (bahirangá) és közbülsĂľ vagy határ (tataszthá) energi ának is nevezik. Az anyagi világ forrása a májá-sakti. Amikor Bhagaván teremteni kíván, ezt egyik teljesértékĂť isteni kiterjedésén, Mahávisnun keresztül teszi.

A teremtés folyamata tehát Isten akaratának eredménye. Mahávisnu a lelki okozati óceánon nyugszik. Transzcendentális teste pórusaiból kilélegzésekor forgó-pörgĂľ, egyre táguló univerzumok áradnak ki, melyek belélegzésekor mind visszatérnek testébe. Mahávisnu pillantásával termékenyíti meg az anyagi energiát (máját vagy prakrtit) lelkekkel (dzsívákkal). (Az indiai mĂťvészetben ennek erotikus-figuratív ábrázolása is létezik, mint Siva és Párvatí közösülése.)

A teremtés folyamatában elĂľször az úgynevezett mahat elve születik meg, majd fokozatosan a világi ego (ahankár), az öt fĂľ anyagi elem (panycsa-mahábhúta), azok sajátosságai (tanmátra) és az érzékek (indrijání). Ezek együttese alkotja a végtelen számú univerzum evolúciójának bázisát. A mahat a prakrti (anyagi természet, energia) terméke, s ezért a három kötĂľerĂľbĂľl – szattva azaz jóság, radzsasz vagyis szenvedély, tamah, tudatlanság – tevĂľdik össze, de fĂľként a szattva s a radzsasz jellemzi. A szattva jellegzetessége a tudás, a radzsaszé pedig a cselekvés. A mahat tehát az a szubtilis elv, mely az anyagi tettek és anyagi tudás jellemezte anyagi világ alapját képezi. Ennek megfelelĂľje az individuális egyénben a buddhi vagy értelem.

A világi vagy hamis ego (ahankár) közvetlenül a mahatból származik, így a mahathoz hasonlóan a tudatos és tudatnélküli keveréke. Az "én" (aham) és az "enyém" (mama) tudatosság hatására hiszi az élĂľlény magát a tettek végrehajtójának, illetve bizonyos dolgok birtokosának. Attól függĂľen, hogy melyik kötĂľerĂľ dominálja, háromféle ahankár létezik: jó, szenvedélyes és tudatlan. A szattvikus ego szüli az elmét, a gjánéndriját, azaz az öt információs érzéket (hallás, látás, ízlelés, szaglás és tapintás), a radzsaszikus ego pedig a karméndriját, az öt cselekvést szolgáló érzékszervet (fül, szem, nyelv, orr és bĂľr vagy pedig nemiszerv). A tamah-ahankárból keletkezik az öt szubtilis anyagi elem (tanmátra), vagyis a hang, tapintás, szín, íz és illat potenciális elemei. EzekbĂľl származik az öt durva-fizikai elem (panycsa-mahábhúta), név szerint: éter, levegĂľ, tĂťz, víz és föld.

Garbhódasájí Visnu, Mahávisnu részértéke behatol a szétáradó számtalan univerzum mindegyikébe. Testének verejtékével félig tölti az univerzumot, majd lepihen a kozmikus óceánon nyugvó Sésa, a sokezerfejĂť isteni kobra testén. Garbhódasájí Visnu köldökébĂľl nĂľ ki az arany lótuszvirág, ezen születik meg a négyarcú Brahmá, aki végül is megteremti a kozmoszt bolygóival együtt.

Az anyagi univerzumok tehát a májá-sakti termékei. A lelki világban is létezik a májá, de csak mint jóga-májá. Ott Istent antarangá kedvteléseiben szolgálja, erĂľsíti és fĂťszerezi a híveivel fennálló szeretetteljes kapcsolatot. Az anyagi világban pedig a LegfelsĂľbb bahirangá kedvteléseiben segédkezik úgy, hogy megtéveszti az Istennek hátatfordító élĂľlényeket. Így a világon, a természeten uralkodni vágyó emberek mind a májá illúziójának rabjai. A LegfelsĂľbb úgynevezett külsĂľ energiája, a májá tudat nélküli, ezért önmagában képtelen mĂťködni, s így Istenre (Krisnára) sincs semmilyen hatással – az Õ szabályozása és irányítása alatt áll. Habár májá a jóga-májá része, nem tud hatni az utóbbira, miként a levedlett bĂľr sem érinti a kígyót.

A májá-sakti terméke (az anyagi világ) valóságos, létezĂľ. Abban különbözik a lelki világtól, hogy változó és ki van téve a megsemmisülésnek. Májának két aspektusa van:

1) nimitta- vagy dzsíva-májá és
2) guna-májá.

A nimitta-májá nyilvánvalóan az anyagi világ feltételekhez kötött élĂľlényeire (dzsívákra) vonatkozik. Kétféleképpen mĂťködik, mint tudás (vidjá) és tudatlanság (avidjá). Tudásként könyörületes az élĂľlényekkel, úgy, hogy lehetĂľséget teremt a szvarúpa-sakti iránti fogékonyságra, s így az anyagi világból való felszabadulásra. Mint tudatlanság a teremtés folyamatában vesz részt olyképpen, hogy elfedi a lélek igazi természetét, így az nem ismerheti fel önnön magát, valamint megteremti az empirikus egot, amely a testhez és az érzéki tárgyakhoz való vonzódást eredményezi. Az elobbi funkciója miatt az avidjá-máját ávaranátmiká-nak hívják, mert fátylat (ávaranát) borít a lélekre, s így elfeledteti vele valódi természetét, a LegfelsĂľbbhöz fĂťzĂľdĂľ tudatos, szeretetteljes kapcsolatát. Az utóbbi feladatából adódóan pedig viksépátmiká-nak hívják, mert viksépát, figyelemelvonást idéz elĂľ a testi, empirikus ego megteremtésével.

A nimitta-máját az alábbi összetevĂľk alkotják: kála (idĂľ), karma (ok-okozati törvény), daiva (sors) és szvabháva (individuális természet). Kála a mindenhol, minden egyes atomban is jelenlevĂľ FelsĂľlélek (Paramátmá) eszköze (vrtti), amivel az anyagi természet kötĂľerĂľinek egyensúlyát felbillenti. Ezért a kálát ksóbhakának, ingerforrásnak, kiváltó oknak is hívják. Karma az empirikus ego hatása alatt végzett cselekedetek láncolata. Daiva alatt e tettek okozatot kiváltó lényegi természetét, míg a szvabháva alatt a karma okozta benyomások eredményeként az egoban kialakult tendenciát kell érteni.

A teremtés elĂľtt a három kötĂľerĂľ egyensúlyban van – ez a pradhána vagy guna-májá – az anyagi világ forrása. ÖsszetevĂľi a drvja, ksétra, prána, átmá és vikára (Bhágavata-purána 10.63.26.). Drvja az öt anyagi elem szubtilis állapota, ksétra az anyagi tettek mezeje, más szóval az anyagi természet (prakrti), prána az emberi test éltetĂľ elve, átmá az empirikus ego, vikára pedig az öt érzékre, az öt fizikai elemre (panycsa-mahábhúta) és az elmére (manasz) utal. A fizikai test (déha) mindezek kollektív effektusa. Az Ăľsanyag ezen összetevĂľk és a kötĂľerĂľk egyensúlyi állapota. Mindez magában nem értelmes, ezért képtelen a teremtésre; ezt Mahávisnu "pillantása" idézi elĂľ.

Csaitanja Maháprabhu teremtés teóriáját sakti-parinámavádnak nevezik, mert azt tanítja, hogy a világ Isten saktijának, energiájának a transzformációja (parinámája). Ez szöges ellentétben áll a Sankara iskola tanításával, amely vivartavádként vagy májávádként ismeretes. Eszerint Isten – pontosabban a személytelen Abszolút (Brahman) – az egyedüli valóság, így a világ nem lehet más, mint illúzió, nem létezĂľ (vivarta vagy májá). Ezt az elképzelésüket az alábbi Upanisad mantrára alapozzák: brahma szatjam, dzsagat mittjá („Brahman a valóság, míg a világ valótlan”), s az alábbi példákkal illusztrálják: miként a kötéltekercset kígyónak s a kagyló belsĂľ részének töredékét ezüstnek vélhetjük, éppúgy hisszük a világot is létezĂľnek, holott nem az. Csaitanja pedig a Védákra hivatkozva azt tanította, hogy nem hihetnénk kígyónak a kötélcsomót, ha nem lenne tudomásunk a kígyó létérĂľl, másrészt a kötél is létezĂľ valami, a valótlan csupán a mi téves érzékelésünk; hasonlóan, a világ is létezĂľ, valós, csupán annak feladata, illetve a mi róla alkotott felfogásunk illuzórikus.

A kötél és a kígyó, valamint a kagyló és az ezüst példája hibás, mert Brahman Sankara szerint is a világ ható- és anyagi oka, viszont a kötél nem a kígyó ható- vagy anyagi oka, s ugyanez vonatkozik a kagylóra is az ezüsttel kapcsolatban. Ezek a példák csak abban az esetben volnának találóak, ha a kígyó a kötél, illetve az ezüst a kagyló terméke lenne.

Maháprabhu abból indul ki, hogy miután Isten valós, így energiájának okozata, következménye is az. Ugyanakkor hozzáteszi: a világ valósága relatív, míg Brahmané abszolút. Isten léte nem függ semmi egyébtĂľl, míg a világ léte ÕtĂľle függ. Isten örökkévaló, ám a világ nem, abban az értelemben, hogy teremtését megsemmisülés követi. Ezután – az újabb teremtésig – az anyagi energia meg nem nyilvánult, szubtilis állapotban létezik Istenben; maga az energia tehát örökkévaló.

A védikus írások, mint például a Védánta-szútra (1.4.26.) és a Taittiríja-bráhmana (7.1.) félreérthetetlenül állítják, hogy Isten magából teremti a világot. Ez utalás arra, hogy Õ a világ anyagi- és egyben ható-oka is. A különféle tanítványi láncok által sokat idézett szarva khalv idam brahman ("Minden Isten, Brahman.") vers is tulajdonképpen ezt támasztja alá.

A szatkárjavád, azaz az okozati elmélet szerves része úgy Sankara, mint Maháprabhu tanításának. Eszerint az ok és az okozat azonos, s az utóbbi implicite létezik megnyilvánulása elĂľtt az elĂľbbiben. De míg Csaitanja szerint az okozat valós, addig Sankara szerint illuzórikus, magyarul nem létezĂľ. A Csaitanja iskola filozófusai kihangsúlyozzák: miután az ok és okozat azonos, logikus, hogy nincs lényegi különbség közöttük.

Tehát, mivel a világ Isten májá-energiájának az okozata, lényegesen nem különbözhet a májá-saktitól. A lét a májá-sakti, s így a világ lényegbeli sajátossága is. Ez a tény pedig kizárja azt a feltételezést, miszerint a világ illúzió, nem létezĂľ. Ha elfogadnánk, hogy a világ nem létezĂľ, ellentmondanánk az ok és okozat azonosságának, amiben különben maga Sankara is hisz.

Csaitanja Maháprabhu parinámavád elmélete a teremtés problémájával kapcsolatban egy fontos dologban különbözik az általános értelemben vett parinámavádtól. Az általános értelmezés szerint ugyanis ez az elmélet a világot teremtĂľ anyagi ok átalakulását jelenti: a szánkhja filozófiában a prakrti átalakulását, Rámánudzsa visistádvaita iskolájában pedig magáét Brahmanét. Ám Csaitanja szerint annak ellenére, hogy Isten önmagából teremti a világot, Õt magát mégsem éri változás. Miután Isten lénye nem részekbĂľl tevĂľdik össze, így a "rész" tulajdonképpen ugyanaz, mint az egész: egy szó, mint száz, a teremtés nem befolyásolhatja, nem változtathatja meg Istent.

Csaitanja parinámavád tanítása abban is különbözik Rámánudzsáétól, hogy az elĂľbbi szerint Istennek – azaz az Õ "belsĂľ" lényének – közvetlenül semmi kapcsolata nincs a világ teremtésével és megsemmisítésével; mindez megnyilvánulásának, Visnu külsĂľ energiájának tulajdonítható. Ezért hívják Csaitanja parinámavádját sakti-parinámavádnak. Ez megegyezik Vjásza Védánta-szútrájának tanításával. A Védák sehol sem állítják azt, hogy a világ nem létezĂľ. Ez a feltételezés Sankarától és követĂľitĂľl ered, nem pedig a Védákból.

Bár az anyagi világ Isten úgynevezett külsĂľ energiájának a terméke, ez a szó szoros értelmében nem jelent mást, minthogy Isten parinámája, azaz okozata. Így hát tulajdonképpen misztérium az a kérdés, miként marad változatlan (avikrta) a világot önnön magából teremtĂľ Isten. Csaitanja – mint azt a késĂľbbiekben látni fogjuk – a Védákat idézve nagy hangsúlyt helyez Isten hatalmának, energiájának ésszel felfoghatatlan (acsintja) mivoltára. Ezért az ezzel kapcsolatos tudásforrás egyedül a sabda (az isteni kinyilatkoztatás, azaz a Védák tanítása). Ugyanakkor az acsintja-sakti elmélet nem vak hitre, hanem logikus következtetésre alapul, ezt a késĂľbbiekben, az acsintja-bhéda-abhéda elmélet taglalása során majd láthatjuk.

 

Forrás: Kagylókürt folyóirat
www.kagylokurt.hu