1970. május 5-én egy Bombay-tól 150 mérföldnyire lévõ tengerparti faluban, Nargolban, elérte ezt a tapasztalást és Sahasrara csakrájának megnyílását. Ezután utazni kezdett, hogy felébressze a Kundalinit az emberek tömegeiben. Így jellemezte a Sahasrara csakra megnyitását: "Úgy láttam a Kundalinit, mely az Õsi Erõ bennünk, a Szentlélek bennünk, mint egy kinyíló teleszkópot. Ezután láttam az egész dolgot nyitva és sugarak nagy esõzuhataga kezdett folyni a fejemen keresztül, mindenütt."

"Szeress minden élõlényt legalább annyira, mint önmagadat." Sri Mahaprabhuji e mondata az emberiségnek szóló üzenetének lényege. "Szeretni" annyit jelent: megérteni, megbocsátani, segíteni, adni. Minden lény - ember és állat - az Úr gyermeke és az Õ része. Minden ember egy tehát Istennel és az egész teremtéssel. Az élet feladata, hogy felismerjük és megvalósítsuk az Igazságot a Földön. Ehhez fel kell adnunk egónkat, amely másoktól elválaszt, a szûk látókörû önzést, egységben és harmóniában kell élnünk minden élõlénnyel, az embereknek segíteniük és támogatniuk kell egymást.

Brahmá magába mélyedt, minden gondolatát erre az egy feladatra irányozta, és lassan elérte az összeszedettség  legmagasabb fokát. Határtalan erõ töltötte el, s a tudata  is mérhetetlenné tágult, értelme vakítóvá világosult. Ezt mind akarattá fogta össze, és teremteni kezdett. Megosztotta az Ákását, az õsanyagot, a benne áradó mozgás erejét határozott célra irányította. Örvénylés kavarta meg az õsanyagot. Létrejöttek a világok, a világok bonyolult rendszerei s a rendszerek körei; a betölthetetlen térben és az idõ határtalanságában. Így született a Három Világ.

Csak az árnyékvilág mulandó, anyagias jelensége különbözteti meg a sötétséget a világosságtól, a földet a naptól, a csillagokat a holdtól, embereket az állatoktól, növényt a bogártól, sziklát a víztõl, hideget a melegtõl. De az én számomra mindez csak lárma, egyforma káprázata az anyagi életnek, mely értéktelen, mivel hogy mulandó, minden gyorsan tovatûnõ és változó, miként az álom. Én vagyok csak a valóság! Az elmúlhatatlan és örök lényeg! A változhatatlan és nem keletkezett, mindig megvolt és örökké fennálló Csend! melyben mint káprázat, illúziók színes álma jön elõ az élet és múlik el ismét.

Mindig cselekszünk. Vannak szubtilis és látható cselekedetek. A szubtilis cselekedetek a gondolat szintjén történnek; a gondolatok befolyásolják az érzéseinket, viselkedésünket és magatartásunkat. Lehet, hogy csendben, de kritizálunk másokat vagy haragot érzünk valami iránt. Ezek is cselekedetek. Tehát vannak cselekedetek a szubtilis síkon, amelyek hatással vannak testünkre és a tudatunkra. Ugyanúgy, ahogy ismerjük a természet törvényeit, fontos, hogy ismerjük a cselekedet törvényét is. Ha ismerem és követem a karma törvényeit, akkor szabad vagyok. Ha megsértem ezeket a törvényeket, akkor szenvedek.

Az elsõ lépés a csend és a koncentráció, de ez nemcsak a tudat koncentrációja, hanem a szívé is. Meg kell tapasztalni azt, hogy az igazság nemcsak egy intellektuális folyamat, de egy olyan folyamat, ami az egész személyt magával vonzza. Tehát, ott kell lennie a szeretetnek is. Egyszer Einstein azt mondta: "Én szilárdan hiszek abban, amit az õsök is hittek, hogy csak a tiszta gondolat testesítheti meg a valóságot..." Ez azt jelenti, hogy valakinek a tudatát fel kell készítenie, érdemessé kell tennie arra...

Londonban tanult jogot, ám odautazása elõtt önmegtartóztatási fogadalmat tett, melyhez egész életében hû maradt. Az indiai hagyományoknak megfelelõen korán (tizenkét évesen) nõsült, ezért elutazása elõtt már négy gyermeke volt. 1893-ban egy indiai cég jogtanácsosaként Dél-Afrikába utazott, ahol a hindu kisebbség szószólója lett. Ebben az idõben alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült.

Nagy gondolkodók, bölcsek, mûvészek, szentéletû remeték mind kivonultak az emberi társadalom zajos, tülekedõ hajszájából, hogy a magány, a csend zavartalanságát felkeressék. A természetben, távol a városi élettõl, lelkük megnyugodott. Különösen a hosszú téli esték egyhangúságában. Nem látták maguk körül a világi életet, melyeknek szépségei vágyat keltve nyugtalanságra és küzdésre vezetnek.

Ez a karmának nevezett ok-okozati törvény minden fejlõdésnek az alaptétele. Mindenkinek meg kell ennie a maga által ültetett fa gyümölcsét, legyen az akár édes, akár keserû. Másképpen fogalmazva: A tett életre kel, befutja a maga pályáját, és úgy tér vissza hozzánk, mint az elhajított bumeráng. A léleknek vállalnia kell minden cselekedetének a következményét, vagy a jelenlegi, vagy a következõ életében. A sors ritkán büntet azonnal, a számlát jóval késõbb szokta benyújtani, akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá.