Rámajána IV. - Kiskindhá könyve |
Ráma örvendve hallgatta Szugríva bölcs ajánlatát, s erõsen megszorította kezét kezével boldogan. Hanumán, aki elhagyta a szerzetesi alakot, most már saját alakjában két fácskával tüzet csiholt. A tĂ»z fellobbanó lángját virágokkal tisztelte meg, s a szerzõdést kötõ két fél közé helyezte a tüzet. Jobbkéz felõl körüljárták a tüzet a szövetkezõk, így fogadott barátságot Ráma és a majomkirály. Ekkor vígasztaló szóval fordult Rámához a király: "Szívbeli jóbarátom vagy, örömünk s bánatunk közös. Bízz bennem! Nejed elvesztét nem kell sokáig sínylened; mint az eltĂ»nt igazságot, visszaszerzem neked megint..." |
Tovább...
|
|
Rámajána III. - Az erdõ könyve |
Így váltott szót a haldokló Törzs és a két ifjú vitéz, majd a hegy nagy barlangjában tüzet csiholtak szaporán. Most Laksmana erõs lánggal lobogó üszköt ragadott, s mindenfelõl meggyújtotta a máglyát. Fellángolt a tĂ»z. A Törzs hatalmas tetemét mint óriás vaj-darabot nyalták körül a lángnyelvek; saját zsírjában sercegett. Hirtelen összerázkódott, lerázta a máglya tüzét, s erõben, égi köntösben, mint lángnyelv felemelkedett. Majd ragyogó ruhájában, tarka ékszerrel ékesen a levegõbe felröppent, elégedetten, boldogan. |
Tovább...
|
|
Rámajána II. - Ajódhjá könyve |
Haragtól lángoló arccal hallgatta Manthará szavát Kaikéjí, azután hosszú, forró sóhajjal így beszélt: "Még a mai napon Rámát az erdõbe számĂ»zetem, Bharatát a mai napon ifjú királlyá kenetem!" Így döntött Manthará álnok tanácsára a balga nõ, és összevont szemöldökkel, sírva a földön elterült. Majd tarka koszorúit és káprázatos sok ékszerét letépte-dobta testérõl, a föld porába szórta szét. A szertehullt virágszirmok és a sok ékes drágakõ úgy csillogott a föld színén, mint mennybolton a csillagok. Rongyos, szennyes ruhát öltött, s a harag-házba sietett... |
Tovább...
|
|
Rámajána I. - A gyermekkor könyve |
Az égi szentek ujjongtak, magasztalták a Lét Urát. Visnu elköszönt Brahmától, és eltĂ»nt szemeik elõl. Az áldozati oltáron a tĂ»zbõl kiemelkedett egy csodás, soha nem látott, sötétbõrĂ», vörösruhás, nap-csillogású ékszerrel ékített, földöntúli lény, erõt, hatalmat árasztva, túlragyogva a tĂ»zsugárt. BĂ»verejĂ» itallal telt, ezüsttalpú arany edényt ölelt magához karjával, mint férfi kedves hitvesét. Dasaratha felé fordult, s megszólította a királyt: "Tudd meg, király, miért jöttem: a Teremtõ küldött ide." A föld ura alázattal kulcsolta össze két kezét: "Üdv jöttödön, Magasságos! Mondd, mit tehetek kedvedért?" A Teremtõ-küldötte lény ilyen szavakkal válaszolt: "Népek ura, jutalmat nyert buzgó lelkĂ» áhítatod..." |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
|
Találatok 19 - 22 / 22 |