A régi idõkben nem volt sem szemüveg, hogy az eget nézzük, sem röntgensugarak, sem mikroszkóp. Semmi ilyesmi nem létezett. Az embernek saját magának kellett tehát olyan szemekkel felszerelkeznie, amelyekkel jól látott, mert semmilyen szerszám nem állt a rendelkezésére. Egy napon tehát egy szem, elsõ alkalommal, megpillantotta a valóságot a maga teljességében. Ez a szem, rendkívüli módon átható pillantású, saját magát is ugyanolyan jól látta, mint a többieket. Behatolt, átlátta a boldogságot ugyanúgy, mint a szerencsétlenséget.

Nagy gondolkodók, bölcsek, mûvészek, szentéletû remeték mind kivonultak az emberi társadalom zajos, tülekedõ hajszájából, hogy a magány, a csend zavartalanságát felkeressék. A természetben, távol a városi élettõl, lelkük megnyugodott. Különösen a hosszú téli esték egyhangúságában. Nem látták maguk körül a világi életet, melyeknek szépségei vágyat keltve nyugtalanságra és küzdésre vezetnek.

Az iszlám nem csupán elismeri az emberek teljes egyenlõségét, bõrszínüktõl, származásuktól és nemzetiségüktõl függetlenül, hanem ezt a gyakorlatban is alkalmazza. Allah a Szent Koránban leszögezte: „Ti emberek! Férfitõl és nõtõl teremtettünk benneteket”, tehát az egész emberiség egy család, egy apa és egy anya leszármazottai. „És [törzs]szövetségekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy [leszármazásotok alapján] ismerjétek meg egymást!” (Korán 49:13). Az emberiség különbözõsége Isten akaratából van, de nem jelent alá- és fölérendeltséget...

A hit nem jelenti azt, hogy vakon átugrunk a szakadékon, vagy beléje vetjük magunkat. Az értelem parancsa és a hit megállapításai között majdnem mérhetõ kapcsolat áll fenn. Ahol megáll az ész, mert nem tud tovább haladni, ott felbukkan a hit, hogy segítsen az embernek átlátni önmagát, a világot és Teremtõjét. A hit nem a gyengék, a hiányos eszûek vagy a gyenge erkölcsûek menedéke. A hit, úgy vélem, az ember képességeinek kiterjesztése a láthatóról...

Az újrakeresztelõk (görögül: anabaptisták) közül némelyek ezt a kívánságukat mértéktartó határok között törekedtek megvalósítani, mások viszont keresztelési elméletüket a legkülönfélébb rajongó elképzelésekkel kapcsolták egybe, így pl. a münsteri próféták, akik 1534-ben kezükbe ragadták a város kormányzását, bevezették a vagyonközösséget és a többnejûséget; nem sokkal késõbb azonban kegyetlen megtorlásnak estek áldozatul. Az ana-baptizmust erõsen üldözték, követõi mindenfelé szétszóródtak.

"Az egész világ szépnek ismeri azt, ami szép, de ez csak a csúnya; Az egész világ jónak ismeri el a jót, de azért az csak rossz. Így a Valami és a Semmi egymást szülik, a nehéz és a könnyû kiegészítik egymást, a hosszú és a rövid feltételezik egymást, a magas és az alacsony egymás felé hajolnak; A hang s a zörej harmóniába lép; Az elõbb s az után egymást követi. Ezért a bölcs oly tettekre szorítja magát, mely nem jár cselekvéssel, s olyan tanítást gyakorol, mely nem használ szavakat. Az Örök Körbõl támadnak miriád lények. Az mégsem parancsol nekik; Életet ad nekik, mégsem akarja birtokolni õket; Jót tesz velük, mégsem kíván érte hálát;