Az akupunktúrás kezelés legõsibb módja a mechanikus ingerlés. Az õskorban erre a célra csontból vagy kõbõl csiszolt tûket, szúrószerszámokat használtak. A tûs kezelés nem tekinthetõ egyszerû mechanikus ingerlésnek, mert ebben az esetben a bimetall felépítés következtében már áram is folyik át az akupunktúrás ponton. Korunkban az aktív pontok kezelésének hagyományos mechanikus módját egyre inkább felváltja a korszerû eszközökkel, elektromos árammal, fénysugárral vagy ultrahanggal történõ stimuláció. A párhuzamosított fénysugárral való ingerlést monokromatikus, vagyis azonos hullámhosszú fényt elõállító lézergenerátorok teszik lehetõvé. A lézerakupunktúra során az aktív pontok besugárzása vörös színû hélium-neon, vagy infravörös tartományban mûködõ szilárdtest diódák által kibocsátott láthatatlan sugárnyalábbal történik.

Az ultrahangos vagy szonoakupunktúra során a nagyfrekvenciás koncentrált hanghullámokat egy piezoelektromos fej állítja elõ. A viszonylag kis intenzitású ultrahang nem csupán a bõr külsõ felületét ingerli, hanem a tûs kezeléshez hasonlóan a bõr alatti rétegekre is képes hatást gyakorolni. Az elektroakupunktúrával összehasonlítva a lézeres és az ultrahangos kezelés hátránya, hogy hatásfokuk alacsonyabb, a hozzájuk szükséges készülékek meglehetõsen bonyolultak és drágák, használatuk pedig szakismeretet igényel. Elõnyük viszont, hogy alkalmazásuk nem jár semmiféle stresszel, (pl. tûszúrás, áramcsípés) így elõszeretettel alkalmazzák gyermekek akupunktúrás gyógyításánál.

A tûs kezelés mellett a hagyományos kínai akupunktúra másik legelterjedtebb módja a hõvel való ingerlés. Ennek a közismert nevén moxaterápiának nevezett technikának a lényege, hogy az aktív pont felett egy speciális gyógynövényt, többnyire fekete üröm szárított levelét égetik el rúd, henger vagy kúp formájában. A vastagabb moxarudat vagy a vékonyabb moxahengert meggyújtás után a kezelendõ pont fölé tartják, és a belõlük kiáramló intenzív hõ végzi az aktív pontok stimulálását. A moxakúpot gyógykenõcs vagy különféle gyógynövényszeletkék közbeiktatásával ráhelyezik a kezelendõ pontra, és a csúcsán meggyújtják. A bõrön elhamvadó fekete üröm-zúzalék intenzívebb hõhatást kelt, mint a besugárzásos technika, ezért ezt égetésnek nevezik.

A moxás kezelés ritkább formája, amikor az akupunktúrás tû végére helyezik a moxakúpot, és ott égetik el. A bimetall tû nyelének melegítésekor ugyanis több áram folyik át az akupunktúrás ponton, ami fokozza az energiabevitelt. Megjegyzendõ, hogy ugyanezen az elven növelni lehet a tûvel való energiaelvonást is. Ebben az esetben a tû nyelét folyékony szén-dioxiddal célszerû hûteni. Ennek legegyszerûbb módja, hogy egy elektronikai fejlesztésekben használt szén-dioxidos flakonnal befújjuk a tû nyelét úgy, hogy a permet ne a bõrre, hanem a testfelülettõl kifelé szóródjon. A moxaterápia hátránya, hogy fõleg égetéses kezelés esetén a bõr elszenesedik és csúnya, maradandó heget hagy maga után. Elõnye viszont, hogy az intenzív hõ hatására a bõr pórusai kitágulnak, és a moxakúp alá helyezett gyógynövény-szeletkék hatóanyagai bediffundálódnak a testbe. Az ily módon felszívódott hatóanyag sokkal intenzívebb hatást vált ki, mintha az a gyomron keresztül jutott volna a szervezetbe.

A moxaterápia érdekessége, hogy a hõbesugárzásos kezelés tónizáló hatással van a meridián energiaszintjére, míg az égetéses módszerrel csökkenteni lehet a behatolt energia szintjét. Az utóbbi eljárás feltételezhetõen oly módon fejti ki hatását, hogy a bõrfelület megégetése során elzáródik a telített energiavezeték aktív pontja. Ezt követõen ezen a ponton többé már nem képes a külvilágból energiát felvenni, így fokozatosan csökken a telítettsége. A kellemetlen illatú füst elkerülése érdekében német mérnökök kifejlesztették már a moxarúd modern változatát is, amelyben az intenzív infravörös hõsugárzást elektromos árammal fûtött zafír kristály szolgáltatja. Mellékesen megjegyezve a köpölyözés éppen ellentétes hatást gyakorol a szervezetre, mint az égetéses moxaterápia. Ebben az esetben a bõrfelületre helyezett harangokban keltett vákuum szinte kiszívja, kitisztítja az eldugult akupunktúrás pontokat, ami az energia-beáramlás megnövekedését eredményezi. A köpölyözéssel nem csak a meridiánok egyes pontjait lehet kitisztítani, hanem a test különbözõ részein található reflexzónákra is hatást lehet gyakorolni.

A moxaterápiával kapcsolatban megemlíthetõ még, hogy léteznek ezzel megegyezõ hatású, házilag is alkalmazható eljárások. Ilyen a helyi fájdalmak csillapítására szolgáló õrölt fehér bors. A fehér borsot vízzel és liszttel összekeverve a fájó területre kell kenni, és addig kell rajta hagyni, amíg a helyén égõ-vöröses folt keletkezik. Erõsebb hatású az õrölt mustármag és az ecet keveréke, amelyet a fájó területre rakva gézzel és ragtapasszal le kell ragasztani, és az égõ érzés megjelenéséig rajta kell hagyni. Hasonló hatást vált ki a fokhagymapor alkalmazása, amelyet kb. 3 órán keresztül kell a kezelendõ helyen tartani.

 

Forrás: Kun Ákos, Ezoterikus körkép, 1999