A buddhizmus történelmi kiindulópontja alapítójának személyében adott. Sziddhártha ("aki a célját eléri ") Gautama, a Sákja törzsbĂľl származó herceg, a mai Nepál határa közelében fekvĂľ Kapilavasztuban született. A nevét helyettesítĂľ jelzĂľ (Sákjamuni = a Sáka törzs bölcse) a föntiekre utal, míg a "Buddha" kifejezés (Megvilágosodott) a rangját jelöli. És ez az utóbbi jelzĂľ, amely a leggyakoribb, képezi az általa alapított vallás alapját.

Bár, a régebbi szakirodalom kérdésesnek vélte Gautama történelmiségét, abban kételkedni semmiképpen sem lehet, sĂľt megállapíthatjuk, hogy India történelmében éppen Õ az elsĂľ autentikus személyiség, akinek életkora hozzávetĂľleg (i. e. 560-480) megállapítható. E helyen azonban meg kell jegyeznünk, hogy a buddhista hagyomány születését az i. e. 623. esztendĂľre teszi.

Igen sok Buddha életrajz ismeretes, amelyek azonban lényeges elemeik tekintetében megegyeznek. Az életírások vázlata a következĂľ: Sziddhártha herceg rangjának megfelelĂľ nevelésben részesült fejedelmi jólétben nevelkedett, megnĂľsült, és fia született. A legenda szerint sétakocsizás közben öregemberrel, majd beteggel, halottas menettel és vándoraszkétával találkozott. A szenvedés e képei borzalommal töltötték el az ifjú herceget, aki fölismerte a lét szenvedésteljes voltát, azt, hogy még embert is fenyegeti mindannak elvesztése, amit szeret, hogy mindenkire öregedés és halál vár. Huszonkilenc esztendĂľs korában titokban elhagyja királyi atyja palotáját, és az otthontalanságba vonul. Hét éven át hiába keresi a megváltáshoz vezetĂľ utat; csalódik tanítóiban, és végül aszketikus, önkínzó gyakorlatokkal igyekszik az üdvösséget elérni. De ez a módszer is elégtelennek bizonyul, és Sziddhártha ismét megfelelĂľ élelmet vesz magához. Egy éjszaka azután egy pippalafa (Ficus religiosa) tövében ráébred a valóságra, azaz eléri a megvilágosodást (bodhi).

Ez a jelentĂľs esemény a mai Bodh-Gajában következett be. Az immár "megvilágosodott" (Buddha) elhatározza, hogy a föllelt igazságot közli a világgal, és ezért tanát kihirdetendĂľ, vándorútra kel.

Benáreszben találkozik ama öt aszkétával, akiket még abból az idĂľbĂľl ismer, amikor Ăľ maga is a vezeklĂľk útját követte. Az aszkéták gyanakvással fogadják. Amikor azonban Buddha közli velük, hogy a Tathágata ("az úgy eltávozott", azaz a bölcsesség túlpartjára távozott) áll elĂľttük, tisztelettel köszöntik, és készek meghallgatni.

Az öt aszkétának tartott tanítóbeszéd a hires "Benáreszi
prédikáció", amelyet a buddhista hagyomány a "Tan Kerekének forgásba hozása"-ként emleget. Buddha kinyilatkoztatja a "Négy Nemes Igazság"-ot:

1. Állandótlansága következtében minden lét szenvedésteljes.
2. A vágyakozás (lét vagy nemlét után) oka a szenvedésnek.
3. A szenvedés, csupán a vágyakozás legyĂľzésével szüntethetĂľ meg.
4. A vágyakozás legyĂľzése viszont csak a "Nemes NyolcrétĂť Ösvény" útján lehetséges: Helyes Fölismerés, Helyes Gondolkodás, Helyes Beszéd, Helyes Életmód, Helyes Cselekvés, Helyes Igyekezet, Helyes Elmélkedés és Helyes Elmélyedés.

A Buddha e körvonalazott üdvmódszerét középútnak nevezte, mivel egy aránt kerüli a tobzódást és a haszontalan aszkézist.