A szubjektív dimenzió birtokbavételének legegyszerûbb módja az önszuggesztió. Az Agykontroll szabályainak tanulmányozása során az önszuggesztiós gyakorlatokat már a könyv elsõ elolvasása után célszerû elkezdeni. A bonyolultabb szabályokat valószínûleg csak a második olvasás után fogjuk tökéletesen felfogni, de a béta programozást mindenki már elsõ alkalommal érteni fogja.

Ezért ne várjunk, amíg az egész anyagot maradéktalanul elsajátítjuk, mert a mielõbbi gyógyulásunk érdekében minden elvesztegetett napért kár. Az önszuggesztió mottója: "Változtasd meg a tudatodat és a valóság is megváltozik".

Ha bétában megváltoztatjuk a véleményünket saját magunkról, akkor ezzel átprogramozzuk agyunk jobb féltekéjét, amely a kívánt tulajdonságára formál bennünket. A gondolatot testünk tetté alakítja. A Biblia szerint "a szavak testet öltenek". Amit meggyõzõdéssel mondunk ki, az elõbb-utóbb valósággá válik. Ennek közvetlen oka az agy két féltekéjének sajátos együttmûködésében rejlik. Tudniillik amit a bal agyfélteke gondolatban kijelent, azt a jobb agyfélteke kézzelfogható valósággá formálja. Tehát amit tudatosan elfogadunk, a lelkünk mélyén elhiszünk, azt a tudatalatti magáévá teszi, és korlátlan lehetõségeit kihasználva mindent megtesz annak érdekében, hogy sorsunk ennek megfelelõen alakuljon. Gondolataink tehát felszabadítják a tudatalatti hatalmát. Ezért aki változtat a gondolatain, az a sorsát is megváltoztatja.

Jobb agyféltekénk gondolati úton való befolyásolása azért lehetséges, mert a tudatalatti nem kritizál, hanem elfogadja agyunk tudatos döntését, és aszerint cselekszik. A tudatalatti bármilyen irányú befolyásolhatóságának legegyértelmûbb bizonyítékát a hipnózisban figyelhetjük meg, mert ebben az állapotban a hipnotizõr kikapcsolja a tudatos agyat, és szavak útján irányítja a tudatalattit. Miután a tudatalatti nem rendelkezik semmiféle kritikai képességgel, ezért vakon követi a hipnotizõr utasításait, még akkor is, ha ez negatív következményekkel jár a médiumra nézve. Agyunk jobb féltekéje tehát mindent igaznak tekint, amit a tudatosan mérlegelõ elme kijelent. Ezért kell gondosan megválogatnunk a gondolatainkat, és ezért nem szabad megengednünk, hogy negatív gondolatok befészkelhessék magukat a tudatunkba.

Az önszuggesztió gyakorlati kivitelezése során azonban még egy szempontot figyelembe kell vennünk. Ennek lényege, hogy a tudatalattit nem lehet csupán akarattal szolgálatra bírni. Az önszuggesztió módszerének mechanikus gyakorlása nem hoz eredményt, sõt ettõl a dolgok még rosszabbra fordulnak. Aki pl. sikerre vágyik, annak nem elég naponta többször gépiesen elismételni hogy: "sikeres vagyok, sikeres vagyok" mert ez önmagában még nem hoz sikert, és az eredménytelenségbe elõbb-utóbb belefáradunk. A vágyaink tárgyát kifejezõ szavak gyakori ismételgetése szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az óhajtott állapotot elérjük. A sikert nem csak akarni kell, hanem el is kell képzelni, képileg minden lehetséges részletében meg kell jeleníteni, át kell élni. Erre azért van szükség, mert ha a vágyaink és az elképzeléseink ellentmondanak egymásnak, akkor mindig a képzelet gyõz. Ha vágyunk a sikerre, de képzeletünkben a kudarc képe jelenik meg, akkor bármennyire is erõlködünk, nem fogunk sikert elérni, mert a tudatalatti mindig az erõsebb javaslatnak engedelmeskedik. Mivel a kép több és ezáltal meggyõzõbb információt tartalmaz, mint a hang, ezért a tudatalattink a képzeletünk által kialakított javaslatnak veti alá magát.

A képzelet pozitív irányú befolyásolásának legtöbbször az az akadálya, hogy vágyainkat a lelkünk mélyén hazugnak érezzük. Irracionális, fizikailag megvalósíthatatlan vágyak esetén a józan ész diktálta negatív reakció ellen nem sokat tehetünk, a legtöbb esetben azonban a sikertelenség a hit, a meggyõzõdés hiányára vezethetõ vissza. A normális, épelméjû emberek vágyai ugyanis sohasem elérhetetlenek, csak a beléjük vetett hit olyan kicsi, hogy hazugnak érzik a megvalósulás lehetõségét. A hit erejére és az emberek kishitûségére utal Jézusnak az a Bibliában található kijelentése is, hogy: "Ha csak akkora hitetek lenne, mint ez a kis mustármag, hegyeket tudnátok vele megmozgatni."

A képi megjelenítés a tudat meggyõzésén kívül azt is lehetõvé teszi, hogy az Agykontrollból ismert harmadik nélkülözhetetlen feltétel, az elvárás is hatékonyan bekapcsolódhasson az önszuggesztió folyamatába. A vágy ugyanis önmagában még akkor sem elég kívánságaink beteljesüléséhez, ha hiszünk a megvalósíthatóságukban. Ahhoz, hogy vágyaink valósággá váljanak, el kell várnunk a sikert azoktól, akiktõl függ. Ennek leghatékonyabb módja a vizualizálás, vagyis az a folyamat, amikor elképzeljük magunkban, hogy az ügyünkben döntõ szerepet játszó személyek pozitív hozzáállásukkal elhárítják az utunkban álló akadályokat, számunkra kedvezõ helyzetet teremtenek.

Vágyaink valóra válása azonban még sikeres vizualizálás esetén sem mindig biztosított, mert nem elég elképzelni a siker beteljesülését, ügyelnünk kell arra is, hogy negatív gondolatok ne mérgezzék a tudatalattinkat. Ha a képzeletünk szabadjára engedése után kétségeink ismét eluralkodnak rajtunk, akkor lerontjuk a már beindult folyamatot. Dr. Joseph Murphyt idézve ebben az esetben úgy cselekszünk, mint a rossz földmûves, aki az elvetett magot másnap kiássa a földbõl. Ha már egyszer sikerült elvetnünk a "magot" akkor hagyjuk meggyökeresedni.

Tehát hessegessük el magunktól a káros gondolatokat, és töretlen hittel higgyünk vágyaink beteljesülésében. Aki egyáltalán nem képes arra, hogy az áhított sikert zavartalanul elképzelje, válasszon a vizualizálásra egy olyan idõpontot, amikor a kritikus elme, vagyis a bal agyfélteke a legkevésbé aktív. Ez rendszerint lefekvéshez készülõdve következik be, így ha minden nap elalvás elõtt ellazítjuk magunkat, és 5 percet rászánunk arra, hogy elképzeljük vágyaink beteljesülését, akkor hamarosan megtaláljuk a tudatalattinkhoz vezetõ utat. Késõbb a kisebb sikerek láttán rohamosan nõni fog a hitünk, amely láncreakciószerû javulást fog elõidézni az életünkben.

Erõfeszítéseink azonban csak akkor fognak kamatozni, ha a gyakorlati megvalósításban is aktívan közremûködünk, vagyis igénybe vesszük a tudatalattink által megjelölt eszközöket, amelyek kivívják számunkra a kívánt célt. A tudatalatti ugyanis - amint az akarat és a képzelet egyetértésre jut - rögtön nekilát vágyaink megvalósításának. Éjjel-nappal fáradhatatlanul munkálkodik, hogy megtalálja az ideális megoldást. Eközben kihasználja mindazokat a lehetõségeket, amelyeket a szubjektív dimenzió kínál, ha kell, még a Magasabb Intelligenciával is érintkezésbe lép. Az így kapott információkat betárolja az agyba, összeveti a lehetõségekkel, és ettõl kezdve jobbnál jobb ötletekkel árasztja el a tudatot. Nekünk semmi mást nem kell tennünk, mint megvalósítani ezeket a briliáns ötleteket. Aki azonban ölbetett kézzel várja a "sültgalambot" vagy nem ismeri fel ezekben az ötletekben az "isteni szikrát" az továbbra sem fog érvényesülni, mert a tudatalattink nem tud helyettünk cselekedni, õ csak irányítani képes bennünket, a megvalósítás ránk vár.

Képzelõerõnk rendkívül fontos tulajdonsága még, hogy nem csak erõsebb a szavaknál, hanem intenzitása fordított arányban áll az agyfrekvenciával. Mint tudjuk, nyugalmi állapotban agyunk kb. 20 Hz frekvenciájú energiahullámokat bocsát ki magából. Ha idegesek, zaklatottak vagyunk, akkor agyfrekvenciánk tovább nõ, és ezzel együtt csökken a képzelõerõnk. Ez azt jelenti, hogy aki kényszerrel akarja rábírni a tudatalattiját akaratának elfogadására, az éppen ellenkezõ hatást ér el. Az erõszak megnyilvánulásával együttjáró magasabb agyfrekvencia lebénítja a képzeletet, és szinte teljesen megszûnik a kapcsolat agyunk tudatos és tudatalatti tartománya között. Tudatalattink meggyõzésénél tehát elsõsorban a képzelõerõnket használjuk, és ne az akaratunkat, a megoldás tudatosulása után pedig haladéktalanul kezdjük el a megvalósítást.

A képzelõerõ azonban nem csak az önszuggesztió során nélkülözhetetlen, hanem az Agykontroll többi gyakorlatánál is meghatározó szerepet tölt be. Agyfrekvenciánk csökkenése során ugyanis a képzelõerõ egyre inkább aktiválódik, és ezáltal egyre nagyobb hatást gyakorol a tudatalattira. Már a béta tartományban lezajló passzív meditáció során is jelentõs mértékben befolyásolja a jobb agyféltekét, hatása azonban alfa tartományban, a dinamikus meditáció során a legintenzívebb, mivel ebben a frekvenciatartományban a tudat már nem befolyásolja számottevõen az agymûködést. Képzelõerõnk intenzitása thetában éri el maximumát, mivel ebben a frekvenciatartományban a bal agyfélteke teljesen kikapcsolódik, és tág teret enged a képzelet csapongásának.

Ebben a tartományban a szellemen kívül a testet is a képzelet irányítja, így semmi sem lesz többé lehetetlen, amit a képzelet megjelenít, az nyomban meg is valósul. Legyen az akár jó, akár rossz, a tudat nem tudja többé kontrollálni a képzelet tevékenységét.

Ebben a tartományban a képzelõerõ bármely betegségbõl képes kigyógyítani bennünket, de bármilyen betegséget létre is tud hozni. A képzelõerõ korlátozás nélküli szabadon engedése tehát nem mindig tanácsos, ezért javasolják az Agykontrollban is az alfában történõ gyógyítást. Ebben a frekvenciatartományban ugyanis a tudat felügyelõ szerepét a Magasabb Intelligencia kihelyezett egységei veszik át, amelyek csak a hasznos elképzelések megvalósítását segítik elõ.

Az önszuggesztiót az elõzõ fejezetben leírt módon a gyermekeinknél is igen eredményesen alkalmazhatjuk. Gyermekeinket azonban nem csupán a már meglévõ félelmeiktõl kell megszabadítani, hanem célszerû megtanítani õket a gondolattisztítás módszerére is. Ha a késõbbiek során újabb stressz érné õket, vagy a tévében egy krimi néhány képsorát látva negatív gondolatok indulnának be náluk, akkor tanítsuk meg õket arra, hogy miként tudják ezt a káros programot hatástalanítani. Idézzük nekik Silva szavait: "Ha bármikor negatív hatás ér, vagy helytelen gondolat jut eszedbe, állj meg, nézz kissé felfelé és hunyd le a szemed. Valamelyik kezed elsõ három ujját szorítsd össze, és gondolatban mondd az agyadnak: Töröld, töröld! Ezzel a félelem forrását csírájában elfojtod."

Igen gyakori probléma, fõleg diákoknál a lámpaláz, és az ebbõl eredõ beszédzavar. Ennek leküzdésére eredményesen alkalmazható az alábbi autoszuggesztiós gyakorlat. Üljünk le egy kényelmes székre, kezünket, lábunkat, testünket lazítsuk el, hunyjuk le a szemünket, és minden figyelmünket szavaink értelmére koncentrálva gondolatban lassan ismételgessük az alábbi mondatokat: "Nyugodt, derûs, magabiztos és higgadt vagyok. A szavakat érthetõen és hangsúlyozottan ejtem ki, a beszéd ritmusát nem gyorsítom fel és nem szakítom meg. A mondatok harmonikus hanglejtésére mindig ügyelek. Tökéletes artikulációval és gördülékenyen beszélek." Ezt a pár perces gyakorlatot mély átérzéssel, és amennyire csak tudjuk, képileg is megjelenítve végezzük, naponta 2-3 alkalommal.

A fájdalom szubjektív érzés, így tudatalattink tartja fenn akaratunktól függetlenül. Az Agykontroll egyik legérdekesebb gyakorlata, hogy amint megnevezzük, tulajdonságait felsorolva tárgyiasítjuk a fájdalmunkat, az objektívvé válik, így tudatunk már kénytelen foglalkozni vele. A bal agyfélteke tudomást szerezve az objektív problémáról utasítást ad az agy megfelelõ tartományának, hogy a konkretizált helyre fájdalomcsillapító endorfint küldjön. Silva módszerét kissé kibõvítve, a tárgyiasítást az alábbiak szerint célszerû végezni. Vegyük sorra az öt érzékszervünkre alapuló kérdéseket és magunkba mélyedve képzeljük el, majd gondolatban jelentsük ki a számunkra legelfogadhatóbbnak tûnõ választ.

1. Mutassunk rá a fájdalom pontos helyére! (tapintsuk meg a fájdalmas testrész középpontját)
2. Ha a fájdalmat dobozba zárhatnánk, mekkora doboz kellene ehhez? (pl. egy konzervdoboz)
3. Ha a fájdalmat látnánk, milyen színû lenne? (pl. lila)
4. Ha a fájdalmat megízlelhetnénk, milyen ízû lenne? (pl. keserû)
5. Ha a fájdalmat megszagolhatnánk, milyen szaga lenne? (pl. dohos)
6. Ha a fájdalmat hallhatnánk, milyen hangot adna? (pl. sípoló)

Ezt követõen gondoljunk arra, hogy a fájdalmat lokalizáltuk, tulajdonságait megismertük, így lehetõvé tettük, hogy agyunk megszüntesse a kellemetlen érzetet. Erõs ingerhatás esetén a ciklust mindaddig ismételni kell, amíg a fájdalom el nem múlik. Agykontroll tanulmányaink elõrehaladtával a hatodik érzék, az ESP (Extra Sensory Perception) segítségével a tudatalatti tartományban már a fájdalom okát is megkereshetjük és a Képzeletbeli Képernyõ (Elme Tükre illetve Laboratóriumi Képernyõ) technikáját alkalmazva a panaszt végleg megszüntethetjük.

A tárgyiasítás technikája gyermekeinknél is igen hatásos lehet, mivel apró sérüléseik vagy gyomorrontás következtében hol a kezük, hol a lábuk, hol a hasuk fáj. Miután a tûrõképességük ebben a korban még rendkívül csekély, ezért már a legkisebb fájdalom is kétségbeesést, hisztériás megnyilvánulásokat válthat ki bennük. Megkönnyíti helyzetünket, hogy játékos jellegénél fogva ezt a módszert gyermekeink könnyen meg fogják tanulni, és bármikor szívesen alkalmazzák.

Ugyancsak nagyon érdekes és rendkívül egyszerû gyakorlata az Agykontrollnak az úgynevezett Pohár Víz technika. Ehhez a gyakorlathoz szintén nem szükséges alfába kerülni, mert béta tartományban is mûködik, és meglehetõsen hatékony. Egyébként a pszichológusok egyszerûségénél és igen jó hatásfokkal való alkalmazhatóságánál fogva ezt tartják az Agykontroll legzseniálisabb gyakorlatának.

Ennek a technikának a lényege, hogy ha olyan jellegû problémánk van, hogy képtelenek vagyunk választani a lehetséges megoldások között, vagy évek óta gyötör bennünket valamilyen gond, amely egy rövid, frappáns tanáccsal megoldható lenne, akkor este lefekvés elõtt saját kezûleg töltsünk meg egy külön erre a célra fenntartott kisebb poharat vízzel. Miközben erõsen foglalkoztat bennünket ez a gond, mielõtt nyugovóra térnénk, csukott szemmel igyuk ki a víz kb. felét, és közben gondolatban mondjuk el ezt az egyszerû mondatot: "Mindössze ennyit kell tennem annak érdekében, hogy megoldást találjak arra a problémára, ami foglalkoztat". Reggel, ha felkeltünk, igyuk meg a víz másik felét, és ismételjük meg az elõbbi mondatot. Ha azonnal nem is, de rendszerint 3 napon belül megkapjuk tudatalattinktól a választ vagy álom vagy egy napközben kipattanó "isteni szikra" formájában.

Ehhez a gyakorlathoz nem szükséges lecsökkenteni az agyfrekvenciánkat, vízivás közben azonban ajánlatos a szemgolyónkat a csukott szemhéjunk alatt kb. 20°-kal feljebb állítani, mert a szemgolyónak ez a kissé felfelé irányuló helyzete alfa agyhullámok generálását eredményezi. Ez a technika jól alkalmazható akkor is, ha egy számunkra hozzáférhetetlen információ hiánya miatt nem tudunk megbirkózni valamely fontos feladatunkkal. Ebben az esetben ennek a gyakorlatnak a naponkénti végzése során a Magasabb Intelligencia elõbb-utóbb olyan szituációt teremt a környezetben, ahol "véletlenszerûen" hozzájutunk a hiányzó információhoz.

Az önszuggesztió a mindennapi életünkön kívül váratlan helyzetek, kellemetlen balesetek esetén is eredményesen alkalmazható. Az alábbi módszer követése sok felesleges idegességtõl kímélhet meg bennünket. Amikor megtörtént a baj, a legelsõ és legfontosabb reakció: Nem szabad megijedni! Az ijedtség lebénítja az agyunkat, és befagyasztja, vagy helytelen irányba tereli energiatartalékainkat. Ha megõrizzük lélekjelenlétünket és ráadásul még gyors reflexekkel is rendelkezünk, akkor sokszor a legnagyobb bajból is ép bõrrel juthatunk ki. Amennyiben erre már nincs mód, a szerencsétlenség visszavonhatatlanul megtörtént, akkor sincs értelme a kétségbeesésnek. Ne feledjük: Minden baj akkora, amekkorát csinálunk belõle!

A baj megtörténte után Agykontroll tanulmányainkra támaszkodva elsõ dolgunk az legyen, hogy a negatív érzés helyébe ültessünk egy pozitívat, pl.: Örülök, hogy nem esett komolyabb bajom! vagy: Örülök, hogy életben maradtam! Utána a megõrzött lélekjelenlétünkre támaszkodva gondoljuk át, hogy mik a legfontosabb teendõink, a szerencsétlenség következményeit milyen sorrendben és hogyan tudjuk a leghatékonyabban enyhíteni. A szükséges intézkedések megtétele, a probléma lerendezése után se keseregjünk, hanem inkább gondoljuk végig az eseményeket abból a szempontból, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le belõle.

Önmagunk sajnálata helyett gondoljunk inkább arra, hogy ennyivel is tapasztaltabbak lettünk, és ezt a tapasztalatot arra fogjuk használni, hogy még jobbá váljunk, mint amilyenek voltunk. Ez a legokosabb, amit tehetünk, mert megtörtént eseményeket nem lehet semmissé tenni, a sopánkodással csak növeljük a bajt. Fogadjuk meg Silva tanácsát: "Bármilyen baj ér bennünket, tegyük szokásunkká, hogy eloszlatjuk a stresszt, és lelki békével helyettesítjük azt." Egyébként a hirtelen jött stressz feloldásának van még egy igen hatékony módja, a relaxáció. Ha egy hír vagy esemény sokkszerû hatást gyakorol ránk, akkor feküdjünk le, és percenként legfeljebb nyolcszori gyakorisággal végezzünk hasi légzést. Ez a lassú, mély légzés szinte varázslatos erõvel nyugtatja az idegeket, és szükség esetén ülõ vagy álló helyzetben is alkalmazható.

Sajnos ma még a legtöbb ember ennek az ellenkezõjét teszi. Sokan nem hajlandóak elfogadni a tényeket, és dühöngve áltatják magukat, hogy velük ilyen baj nem eshet meg. Ahelyett, hogy mentenék a még menthetõt, és az újrakezdési lehetõségeiken elmélkednének, vad harcba kezdenek a megváltoztathatatlan ellen. Végül miután belefáradtak az értelmetlen szélmalomharcba, a búskomorság és a melankólia lesz úrrá rajtuk. A nemtörõdöm lelkiállapotnak azután törvényszerû következménye az egzisztenciális leépülés, a társadalmi ranglétrán való fokozatos lecsúszás, amely gyakran öngyilkossággal végzõdik. Dale Carnegie szerint mindezen bajok legfõbb oka, hogy nem tudunk szembenézni a tényekkel, nem vagyunk képesek tudomásul venni a megváltoztathatatlant.

A szerencsétlenség következményeinek felszámolása során tehát az elsõ lépésünk az legyen, hogy fogadjuk el ami történt. Ha ezt megtesszük, akkor mentesítjük magunkat attól a roppant pszichikai nyomástól, amely a félelmeink következtében telepedett ránk. A nyugodt állapot energiát szabadít fel bennünk, amelyet bajaink enyhítésére fordíthatunk. A második lépés, hogy lelkileg készüljünk fel a legrosszabbra, tudatosítsuk magunkban, hogy a legkedvezõtlenebb esetben mi vár ránk, és álljunk készen ennek elviselésére. Ez azért fontos, mert ha tudatában vagyunk annak, hogy nincs mit vesztenünk, helyzetünk az elképzelhetõ legrosszabb esetnél rosszabb már nem lehet, akkor egy olyan belsõ béke lesz úrrá rajtunk, amelytõl kitisztul az agyunk, és józanésszel már képesek leszünk problémáink fokozatos leküzdésére.

Erre a két lépésre azért van szükség, mert az idegeskedés lehetetlenné teszi gondolataink koncentrálását, és ennek következtében nem tudjuk a szükséges döntéseket meghozni. Ha viszont kényszerítjük magunkat, hogy szembenézzünk a legrosszabbal, ami történhet velünk, és hajlandóak vagyunk azt tudomásul venni, akkor véget vetünk képzeletünk õrjítõ csapongásának, így minden energiánkat gondjaink megoldására tudjuk koncentrálni.

A megoldás kulcsa tehát az, hogy el kell fogadni a megváltoztathatatlant, és fel kell készülni a legrosszabbra. Ha ez megtörtént, akkor harmadik lépésként a megnyugvásból nyert energiát fordítsuk arra, hogy higgadtan, megfontoltan próbáljunk javítani a helyzetünkön, próbáljuk jobbá tenni annál, amelynek elfogadására lelkileg készen álltunk. Sok esetben ez a magatartás nem csak enyhíteni képes a helyzetünket, hanem gyakran elõnyösebb helyzetbe juttat minket, mint amilyenben a baj megtörténte elõtt voltunk.

 

Forrás: Kun Ákos, Ezoterikus körkép, 1997