A szanszkrit és az abból származó középind nyelveken a buddha szó jelentése: "felébredt", aki az éjszaka sötétjébĂľl eljut a felébredés világosságához. Tudását saját erejébĂľl szerezte meg; a megvilágosodás nem valami kívülrĂľl kapott felvilágosítás, hanem az emberben magában lejátszódó megismerési folyamat végeredménye. Ez azonban nem jelenti, hogy az egyén egyedül, magától képes megtalálni az utat; más útmutatására van szükség a kezdeteknél, hogy a gondolkodás megindulhasson.

Egy "megvilágosodott" képes ugyan rá, hogy önmaga szerezze meg élete során a tudást, de csak azért, mert valamely korábbi létformájának egyikében hallotta prédikálni egy régebbi korszak buddhájat, s így jutott el Ăľ is lépésrĂľl lépésre a végbölcsességhez. A "felébredt" tehát olyan vezetĂľ, aki csak megmutatja az üdvösséghez vezetĂľ ösvényt, de semmit sem tehet annak érdekében, hogy az útbaigazított valóban azon is járjon Valójában nem isten, hanem ember, aki ugyanúgy megöregedhet, mint bárki más, és akinek élete a halállal véget ér; azonban legyĂľzött minden elvakultságot és szenvedélyt, s ennek következtében olyan csodás erĂľk bontakoztak ki benne, amelyek másokból hiányoznak. A történelemben csak egy buddha létezett, Gautama, a Szákja-törzsbĂľl származó bölcs, azonban Ăľt több más elĂľzte meg, és még mások fogják követni.

A történelmi Buddha

A korai évek

A késĂľbbi tanító valószínĂťleg i.e. 588 április-májusában született Kapilavasztuban Szuddhódama király és elsĂľ felesége, Májá fiaként. A hagyomány szerint maga választotta ki szüleit, amikor isten volt a Tusita-égben. A fogantatás szeplĂľtelenül történt; a bódhiszattva elefánt vagy hat hónapos gyermek képében hatolt anyja jobb csípejébe. Születésére egy kertben került sor: anyja egy fába kapaszkodott, s a csecsemĂľ jobb csípĂľjén át jött a világra. Májá alakját és a születést Asvaghósa, a nagy költĂľ ekként jellemezte:

Állhatatos, s nyugodt volt, mint a Föld, Ăľ,
s a liliomhoz volt e nĂľ hasonló,
akit Májának épp ezért neveztek.
Õt senkivel sem lehet egybevetni.
Az Éj KirálynĂľjére szállt a Lélek,
s fenséges méhét a menny áthatotta.
Nem elegyedett bú az anyaságba,
szeplĂľtelen maradt és szép a lelke.
A külvilági lármát elkerülte,
de kedvelte a szép Lumbiné-kertet,
remek erdei fákkal és a csenddel,
melyben üde források csörgedeztek,
virágok nyíltak, s gyümölcsök teremtek;
e hely elcsendesítĂľ s nyugodt volt.

(Buddhacsarita-kávja 3-6.)

A legenda szerint születésekor megremegett a világ központjában álló Méru hegye; rendkívüli dolgok történtek: az égi muzsikusok örömódát kezdtek zengeni, s a tündérek táncra perdültek; új források fakadtak; kivirultak, s teljes pompában tündököltek az eddig szunnyadó virágok. Az újszülött azonnal a földre lépett, és hét lépést tett meg: léptei nyomán a Lumbiné-ligetben hét fényes csillag ragyogott fel. Majd a négy világtáj irányába fordulva, harsogó hangon, mint egy oroszlán, a következĂľt adta a világ tudomására:

Én vagyok a világnak az éle.
Én vagyok a világnak az éke.
Én vagyok a világnak a véne.
Utolsó ez a születés;
Nincs többé újraszületés.

A gyermek apjától a Sziddhártha ("Célbaérkezett") nevet kapta. Testét megvizsgálva a jósok megtalálták a "Nagy Ember" 32 alapvetĂľ és 80 másodlagos jegyét, és kijelentették, hogy egyetemes Úr vagy Buddha lesz belĂľle.

A szülés után hét nappal Májá meghalt, így fiára hét éven át a nagynénje vigyázott, majd azt a nevelést kapta, amit minden indiai herceg: a tudományokban éppoly kiváló lett, mint a testgyakorlásban. Tizenhat éves korában feleségül vett két szomszédos országbeli hercegnĂľt, Gópát és Jasódharát. Tizenhárom év múlva az utóbbi fiút szült neki, Ráhulát. Ezután nem sokkal hagyta el a palotát Sziddhártha, hogy megismerkedjen a valósággal.

Szuddhódama király az ifjú herceget a külvilágtól teljesen elzárva nevelte palotájában és díszkertjeiben. Az istenek azonban keresztülhúzták az apa számítását, és amint fia három egymást követĂľ alkalommal kiment a díszkertbe, megtapasztalta a valódi élet szörnyĂťségeit: elĂľször egy botra támaszkodó aggastyánnal találkozott, majd egy beteggel, végül egy halottal, akit épp a temetĂľbe vittek. A kocsis mondta el neki, hogy senki sem kerülheti el a betegséget, az öregséget és a halált. Végül, az utolsó kimenetelekor, megpillantott egy nyugodt és derĂťs kolduló szerzetest, és ez megvigasztalta, hiszen megértette, hogy a vallás képes gyógyírt adni az emberi lét nyomorúságára.

Távozás a palotából

Az istenek az éjszaka kellĂľs közepén felébresítették Sziddhárthát, aki ekkor lovászát, Csandakát szólítva nyeregbe pattant, és miután az istenek az egész városra álmot küldtek, kijutott a délnyugati kapun. Kapilavasztutól tíz mérföldre megállt, kardjával levágta a haját, ruhát cserélt egy vadásszal, és Csandakát lovastul visszaküldte a királyhoz. Megállásakor elbocsátotta az istenek csoportját, így ettĂľl kezdve semmilyen szerepet nem játszottak legendás életében; a célját saját erejébĂľl érte el, nem természetfeletti segítséggel.

Vándor aszkétává válva, Gautama (ez családja neve a Szakják törzsében) Vaisáli felé indult, ahonnan Áráda Káláma mester tanításait gyorsan elsajátítva Rádzsagrihába ment. A fiatal aszkétától lenyĂťgözött Bimbiszára király felajánlotta neki fele királyságát, de Ăľ visszautasította, és egy másik mester, Udraka tanítványa lett. Végül elégedetlenül hagyta ott tanítómesterét és öt tanítvánnyal a nyomában Gajá felé indult. Filozófiai és jóga-tanulmányai egy esztendeig tartottak.

Gajá közelében egy csöndes helyen letelepedve hat éven át a legszigorúbb önsanyargatásnak vetette alá magát. Mozdulatlanul, majdnem csontvázra fogyva, végül már olyan lett, mintha porból volna. E szörnyĂť vezeklés következtében kapta a Szákjamuni címet ("a Szákják aszkétája"). Amikor elérte az önsanyargatás legvégsĂľ határát, és életerejének csupán ezredrésze maradt, megértette, az aszkézis, mint a megszabadulás eszköze fölösleges, és úgy határozott, abbahagyja a böjtöt. EttĂľl fogva a jövendĂľ Buddha megtanulta az aszketikus eljárásokat, ahogyan a filozófiát és a jógát, éppúgy, ahogy megismerte a hercegi élet minden kéjét, mielĂľtt lemondott volna a világról.

Amikor Gautama egy jámbor asszonytól elfogadott egy kis rizst, öt tanítványa elhagyta, és Benáreszbe ment. Szákjamuni pedig az ételtĂľl csodálatosan erĂľre kapva egy liget felé indult, kiválasztott egy pippal fát (Ficus religiosa), és letelepedett a tövébe, elszántan arra, hogy onnét föl nem kel, amíg a megvilágosodást el nem éri.
MielĂľtt azonban meditációjába merült volna, el kellett szenvednie Mára, a "Halál" támadását. Ez az isten ugyanis rájött, hogy az üdvösség azonnali felfedezése a születések, halálok és újjászületések örök körforgásának megállításával véget vetne birodalmának.

A támadást démonok, kísértetek és szörnyek borzalmas serege hajtotta végre, de a herceg köré elĂľzĂľ érdemei és "barátságos hozzáállása" védĂľgyĂťrĂťt emeltek, így rendíthetetlen maradt minden kísértéssel és bájjal szemben. A legyĂľzött Mára naplemente elĂľtt visszavonult.

A megvilágosodás

A "Halál" legyĂľzése után Szákjamuni már minden szellemi erejét aszenvedéstĂľl való megszabadulásra összpontosíthatta.

Az elsĂľ virrasztáskor bejárta a meditáció négy állomását, amely lehetĂľvé tette számára, hogy átfogja a világok teljességét és örök sorukat, vagyis a születéseknek, haláloknak és újjászületéseknek a karma irányította körforgását. A második virrasztás alkotta a bódhit, az Ébredést, mert megragadta azt a törvényt, amely lehetĂľvé teszi születések és újjászületések e pokoli körforgását, ez az úgynevezett tizenkét "kölcsönös függésben lévĂľ létrehozás" törvénye, ugyanakkor pedig felfedezte e "létrehozások" megállításának szükséges feltételeit. EttĂľl kezdve rendelkezett a négy "Nemes Igazsággal": buddha lett, megvilágosodott, abban a pillanatban, amint felkelt a nap.

Õ maga, mikor elérte a bódhit, elĂľször megrettent a felfedezés mélységétĂľl, és a következĂľket mondotta:

Felfedtem így hát ezt a tételt,
mélységeset, nehezen érthetĂľt,
e nehezen felfedezhetĂľt,
megbékéltetĂľt, fenségeset,
vitathatatlant
s rejtelmeset,
a bölcsek által érthetĂľt.
Gyönyöröket keres viszont e nemzedék.
Gyönyörökben leli kedvét.
Gyönyörökben vigadozik.
Ennek a nemzedéknek,
amely csupán
gyönyöröket keres, gyönyörökben leli kedvét,
s gyönyörökben vigadozik,
ilyen tételek nehezen érthetĂľek,
például az, hogy
"valamitĂľl való függĂľség",
"a következmények összekapcsolása",
s ilyen tételnek megértése is igen nehéz, hogy
"minden szankhára feloldása",
"minden upadhi lerázása",
"vágykioltás, virága, niródha, nibbána".
Ha pedig én a Tant hirdetem,
s engem nem fognak érteni,
ez számomra csak gyötrelem,
ezzel botrányt teremtenék.
Mit én nehezen értem el,
közölni azt mindhasztalan.
A kéjnek s dühnek rabjai
e Tant nehezen értenék.

(MN. XXVI. A nemes célkitĂťzés szutta)

Buddha hét hétig idĂľzött a "Megvilágosodás pihenĂľjén". Ekkor megint elszenvedte Mára támadását, melyet sikeresen visszavert. Ezután Benáreszbe ment, itt "isteni szemével" megpillantotta öt tanítványát, akik elhagyták. Egy remetetanyán lelt rájuk, és felfedte elĂľttük a négy "Nemes Igazságot", a Dhammát.

A Dhamma foglalata:

1.
Íme a szenvedés:
A születés is szenvedés.
A vénség is szenvedés.
A halál is szenvedés.
A bánkódás, a zokogás, a vergĂľdés s a levertség megint csak szenvedés.
S az is csak szenvedés,
hogy amire vágyunk,
azt meg nem találjuk.
Összefoglalva: a tapadásnak ötféle tévalkateleme: szenvedés

2.
A szenvedés eredete a szomj.
Ez az a szomjúság,
mely folyton-folyt újraéledĂľ,
mit kísér a gyönyör szenvedélye,
mely itt is, ott is fel-feltör;
nevezetesen a kéjnek szomja, a létnek szomja s a nemlétnek szomja.

3.
A szenvedés megszĂťntetéséhez a szomjmegszĂťntetés juttat el.
Ez pedig a szomjnak maradéktalan kioltását jelenti; annak elhagyását, elhárítását, tĂľle való szabadulást, vonzkörébĂľl kiszakadást.

4.
A szenvedés megszĂťntetéséhez vezetĂľ út a nemes nyolcas ösvény; nevezetesen
a helyes hit,
a helyes elhatározás,
a helyes beszéd,
a helyes cselekvés,
a helyes életmód,
a helyes igyekezet,
a helyes vizsgálódás,
a helyes elmélyülés.

(MN. CXLI. 249-252. Az igazság feltárása szutta)

Ez az elsĂľ tanítás jelentette "a Tan kerekének megforgatását". Az öt tanítvány megtért és szentté vált. Kevéssel ezután történt egy benáreszi bankár fiának csatlakozása, melyet más családtagoké is követett. A Közösség hamarosan 60 szerzetest számlált, és Buddha egyesével küldte Ăľket prédikálni az országban, Ăľ maga Uruvilvá felé indult, ahol egy sor csoda segítségével sikerült megtérítenie a három Kasjapa fivért, az Agni istent tisztelĂľ bráhmanokat. Ezután a megtérések sokasodtak, majd a Megvilágosodott apja és többi családtagja is elfogadta tanításait. Köztük voltak unokaöccsei, Ánanda, legfĂľbb "szolgáló tanítványa" és Dévadatta, aki hamarosan vetélytársává vált. Amikor Buddha megtudta, hogy apja súlyos beteg, újból elment hozzá, és eljuttatta a szentségig.

A megözvegyült királyné arra kérte nevelt fiát, vegye fel a közösségbe. Ezt ugyan a herceg visszautasította, de mostohaanyja hercegnĂľk kíséretében, akik mind apácák akartak lenni, Vaisálíg követte. Ánandának köszönhetĂľen végül bekerülhettek a közösségbe, de szerzetesnĂľként szigorúbb szabályoknak kellett megfelelniük, mint a szerzeteseknek.

Bódhi az egyes tanítványai által elkövetett csodák következtében szót emelt a természetfeletti képességek fitogtatása ellen; mindeközben a "hat mesterrel", vetélytársaival szemben folytatott küzdelem során Ăľ maga is kénytelen volt végrehajtani legnagyobb csodáit: hol óriási mangófát sarjasztott, hol szivárványon sétált, hol a végtelenségig megsokszorozta képmását, vagy három hónapot töltött Indra egében, hogy anyjának prédikáljon.

A sikerére féltékeny mesterek rágalmakkal próbálták hitelét rontani, de mindhiába. Az eredmény csupán annyi lett, hogy az igazi mester elhagyta Kausámbit, és az ezen felháborodott világiak megtagadták az alamizsnát azoktól a szerzetesektĂľl, akik távozását okozták, így az elégedetlenkedĂľk kénytelenek voltak beadni a derekukat.

Dévadatta lázadása

Az esĂľs évszakokban Buddha a városok közelében lévĂľ vihárákban ("kolostorokban") prédikált. Az év többi részében pedig legközelebbi tanítványaitól kísérve ide-oda utazgatott az országban, a Jó Törvényt hirdetve. Tekintélye messze túlterjedt azon a földön, ahol prédikált.

Amikor 72 éves lett, féltékeny unokafivére, Dévadatta arra kérte, adja át neki a Közösség irányítását. Amikor elutasító választ kapott, megpróbálta meggyilkolni a Mestert; elĂľször bérgyilkosokkal, majd egy sziklával akarta agyonüttetni vagy egy veszedelmes elefántot küldött ellene. Kísérletei azonban rendre kudarcot vallottak, így nem látván más kiutat, egy csoport szerzetessel egyházszakadást idézett elĂľ, radikálisabb aszkézist hirdetve. Végül azonban sikerült visszatéríteni az eltévelyedetteket, a lázadót pedig elevenen nyelte el a Pokol.

A parinirvána

I.e. 478-ban, az esĂľs évszakban Buddha Ánanda kíséretében a "Bambusz-faluban" (Vénugráma) telepedett le, ahol súlyos vérhast kapott. Szerencsésen túlélte a válságos helyzetet, és unokaöccse örvendezett, hisz nem halt meg anélkül, hogy utasításait a Közösségre ne hagyná. A Tanító azonban megnyugtatta kísérĂľjét:

Ugyan mit vár még tĂľlem, Ánanda, a Szangha? Feltártam én, Ánanda, a Tant, s nincs benne semmi visszatartott és nem-visszatartott. Nincs tehát, Ánanda, a Tathágata kezében olyasmi, amit a markában szorongat.
(DN. II. 127.)

Az idĂľs mester arra kérte tanítványát, hogy gyĂťjtse össze a Vaisáléban lévĂľ valamennyi szerzetest, és a következĂľ szavakat intézte híveihez:

Az én mĂťvem már megérett.
Életem végéhez értem.
TĂľletek most elszakadva,
önmenedékembe térek.
Ti, bhikkhuk, buzgók legyetek.
Tudatosan, erényesen
s elmélyülten vizsgáljátok,
s Ăľrizzétek lelketeket.
A Tanban s a fegyelemben
aki hĂťségesen kitart,
szabadul a szamszárától,
és legyĂľz minden szenvedést.

(DN. III. 152.)

Az összejövetel után Buddha és Ánanda Pávába mentek, ahol Csunda, a kovács meghívta Ăľket vacsorára, "vadkan csemegére" (disznóhús vagy valamilyen gomba, amit a disznók nagyon szeretnek).

Ez az étel véres hasmenést okozott, láthatólag ugyanaz a betegség tért vissza, amibĂľl a Megvilágosodott épphogy felépült. Mégis felkerekedett, Kuszingara, a mallák fĂľvárosa felé, és a keserves gyalogúttól elcsigázva útközben lefeküdt a jobb oldalára két fa között, egy ligetben, arccal nyugat felé, fejjel északnak, bal lábát a jobb mellett kinyújtóztatva. Társa zokogásban tört ki, a haldokló azonban vigasztalta: Elég, Ánanda; hagyd abba a szomorkodást és a siránkozást… Hogyan gondolhatnád, hogy aki megszületett, nem hal meg? Ez teljességgel lehetetlen dolog.

A halálos beteg még utoljára összehívta a híveket, és megkérdezte, van-e még kételyük a Törvény és a Tan tekintetében. Mindenki hallgatott. Ekkor elhangzottak utolsó szavai: Hozzátok fordulok, ó, kolduló szerzetesek:
a múlandóság a dolgok törvénye, lankadatlanul törekedjetek! Végül, amikor éjszaka harmadszor és utoljára felébredt, végigjárta a meditáció négy állomását, majd elhunyt kárttika hónap teleholdjának éjszakáján, i.e. 478 novemberében.

A mallák hét napon át fejezték ki tiszteletüket zenével és tánccal a kelmébe burkolt és olajosteknĂľbe fektetett elhunyt elĂľtt. MielĂľtt a testét egy illatos fából készült máglyán elégették volna, azt mondják, körbevitték Kusingarába. A tüzet azonban nem lehetett fellobbantani, míg meg nem érkezett a tanítványa Mahákásjapa. Mivel Ăľ lett a Közösség vezetĂľje, legalább a hamvasztásnál jelen kellett lennie. A hagyomány szerint Buddha lába kinyúlt a koporsóból, hogy a nagy utód a homlokához érintve megtisztelhesse, ekkor a láng magától fellobbant.

A megmaradt testereklyéket a kegyeletet ápoló hívek nyolc részre osztották szét egymás között, és azok a városok kapták Ăľket, ahol Buddha életének egy-egy jelentĂľs eseménye történt.

SzerzĂľ: Rigler Anita PTE-BTK, szociológia 2000. november 23.
Irodalomjegyzék: Glasenapp, Helmut von: Az öt világvallás, Gondolat-Tálentum, 1993. Buddhista lexikon (szakszerkesztĂľ: dr. Hetényi ErnĂľ), Trivium Kiadó Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története II., Osiris Kiadó, Budapest, 1995. Téchy Olivér: Buddha, Gondolat-Budapest, 1986.