A buddhizmus gyakorlásának az a célja, hogy felfedeztesse velünk az igazi valóságot. Rögtön felébreszt bennünk egy kényszerítĂľ vágyat, hogy megtudjuk, milyen. Márpedig a valóság igazi jellemvonása az az egyedülálló jellemvonás, hogy nincsenek jellemvonásai. Se nem ilyen, se nem olyan. A világegyetem minden létezĂľje együttesen, kivétel nélkül minden jelenség, ez adja a valóság igazi természetét. A Hannja singjó mondja: "Minden létezĂľnek az a természete, hogy nincsenek tulajdonságai, nincs sem születés, sem csökkenés, sem szennyezĂľdés, sem tisztaság." Ilyen a valóság: szépség nélküli, szenny nélküli, születés nélküli, halál nélküli.

Emberi szemszögbĂľl ezt a valóságot nem láthatjuk. A mi korunkban az emberek, fĂľleg az értelmiségiek, azok, akik hozzá vannak szokva, hogy vizsgákat tegyenek le, és képesek bármilyen témáról teleírni egy lapot, ugyancsak próbálgatják a tollukat, hogy leírják, de minél többet próbálkoznak, a valóság annál inkább elrejtĂľzik elĂľlük, és ami a papírjukra kerül, az leginkább egy icipici ürülékre hasonlít. Egy emberi lény számára lehetetlen meglátni a valóság igazi természetét, éppen amiatt a tény miatt, hogy emberi lény. Mi, emberek, csak a mi emberi világunkat láthatjuk. Egy hal sem lát mást, csak az Ăľ halvilágát. Egy tolvaj mindenütt tolvajokat lát. Mesélték, hogy egy bíró azt mondta: "Én mindenkiben bĂťnözĂľt látok." Kétségkívül igazat mondott. Ez az ember a hazugságokban ismeri ki magát jól, normális tehát, hogy a bĂťnösség fogalmaiban gondolkodik.

Ha az ember egy Buddhát tisztel, és az ember éppen egy mĂťkereskedĂľ, akkor azzal kezdi, hogy a felbecsüli az értékét: "Hány millió jenért tudnám eladni?" Amikor meglát egy Buddhát, mindjárt ráragaszt egy címkét. Ezért tĂťntek el mind a Buddhák.

Ha a világot Buddha szemével nézzük, minden Buddha. Nincsenek többé démonok. Minden lény, érzĂľ és nem érzĂľ, nem más, mint az Út: a füvek, a fák, az ország, a bolygó, minden Buddha. A testünk úgy, ahogy van, Buddha.

A mai, hétköznapi ember azt fogja rám mondani, hogy nem vagyok Buddha, hanem egy olyan ember, mint a többi, mert a hétköznapi ember színes szemüvegén keresztül néz engem. Ha kék szemüveget visel, kékben látja a világot. Ha a vágy szemüvegét hordja, csak a vágy tárgyait látja a világban.

Meg kell tehát értenünk az igazi valóságot. Kell, de mivel az emberi állapot ennek ellentmond, ez nem könnyĂť feladat. Itt minden illúzió. Mindenben, ami csak létrejön a világban, semmi sem létezik az illúziókon kívül. Kivétel nélkül minden illúzió. Mondjuk, hogy minden karma. Egy ember, aki épp ellopott valamit, fél és menekül. Egy rendĂľr utánaveti magát, és erĂľsen figyeli a járókelĂľket, s közben azt kérdezi magától, hogy nem az a fickó-e a tolvaj, aki épp elĂľtte megy. Következésképpen üldözĂľ és üldözött teljesen különbözĂľ világokban járnak. Ime, ezért van, hogy az igazi valóságot olyan nehéz megismerni. A valóság igazi természetét felfedni nem más, mint egyetlen pillantással átfogni az egész világegyetem látványát. Amikor így látjuk a világot, akkor megértettük Buddha tanítását.

Ahhoz, hogy a világegyetemet így megszemléljük, nem kell sem a távcsövünket elĂľvenni, sem a mikroszkóp fölé hajolni. Nem érdemes ennyit veszĂľdni. Elég annyi, hogy nem fogadjuk el valóságosnak mindazokat az illúziókat, amelyek elvakítanak. Azt kell mondani magunknak: a gondolataim hibásak, ez téves, az is, mind hibás, nem fogadom el Ăľket. Ha mindegyiket utolértük, már semmi sem létezik bennünk. Így van megírva: "Ha a karma kötelékeit elvágjuk, minden lecsendesedik. Már nem a jó és a rossz fogalmaival gondolkozunk, nem különböztetjük meg az igazat a hamistól." Röviden, teljes és azonnali képünk van a valóságról. Elég tehát, ha a szemüvegünk fölött átnézünk, vagy még jobb, ha levesszük.

A világegyetemet egyetlen pillantással átfogni nem mennyiségi, hanem minĂľségi kérdés. Még ha figyelembe vesszük a világegyetem sarkai közötti ennyi meg ennyi fényév távolságot, azon túl akkor is ott van az ismeretlen. A Lótusz szútra a világegyetem élettartamát ötszáz kozmikus ciklusra becsüli. Akár végtelenül nagy, akár végtelenül kicsi ez, a világ korlátlan. Az igazi probléma se nem a tér, se nem az idĂľ, hanem a világegyetem lényege.

Azért sírunk és nevetünk, mert nem tudjuk a világegyetemet egyetlen pillantással átfogni. Amikor teljes képet látunk, akkor nincs vonzás és nincs taszítás: a dolgok azok, amik, és ez minden. Ez csak ez, az csak az. A társadalom vívmányai akármilyenek is, "jót akarnak", de ha nem teszik boldoggá az embert, akkor nem értjük többé. Ezek valójában egy olyan embert céloznak meg, aki szegény, és azzal, hogy jótékonykodnak vele, csak növelik megalázottságát, és még elégedetlenebb lesz, mint azelĂľtt. Mindig mondom, hogy koldulnunk kéne a szegényektĂľl. A nyomorgó azt gondolná: "Lám, még lehet tĂľlem kérni valamit", és hirtelen visszanyerné emberi méltóságát. Ezért kérte Sákjamuni az alamizsnát a legnyomorúságosabb nyomorulttól. Az ember nem szegény, amikor ad. Ennek bizonyítéka, hogy a gazdag ember retteg attól, hogy alamizsnát adnak neki, mert ezzel a legfĂľbb jellemzĂľjétĂľl fosztják meg, a pénzétĂľl, ami nélkül nem létezik többé. Irtózik attól, hogy adományként elfogadja azt, ami neki a legdrágább a világon, a pénzt. Ebben a példában egy pillantással megragadtuk az univerzum lényegét. Egy ilyen világos pillantás nem szorul magyarázatra: egyszerĂťen csak látunk.

A régi idĂľkben nem volt sem szemüveg, hogy az eget nézzük, sem röntgensugarak, sem mikroszkóp. Semmi ilyesmi nem létezett. Az embernek saját magának kellett tehát olyan szemekkel felszerelkeznie, amelyekkel jól látott, mert semmilyen szerszám nem állt a rendelkezésére. Egy napon tehát egy szem, elsĂľ alkalommal, megpillantotta a valóságot a maga teljességében. Ez a szem, rendkívüli módon átható pillantású, saját magát is ugyanolyan jól látta, mint a többieket. Behatolt, átlátta a boldogságot ugyanúgy, mint a szerencsétlenséget. Ahogy a világon mindent megnézett ezzel a csodálatos szemmel, életében elĂľször olyan világ tárult fel elĂľtte, amelyben egyáltalán semmi nem létezett. Egy nap az árnyékszékben egy bélféreg lepottyant a jéggé fagyott földre. Látván, hogy ez a szánalmas féreg veszélyben van, egy jótét lélek a segítségére sietett, és egy olyan helyre vitte, ahol egész éjjel melegben lehetett. Másnapra a féreg elpusztult. Amit ez az ember jónak gondolt a féreg számára, az annak nem volt jó. Téved, aki azt hiszi, hogy ami az egyik embernek szerencse, a másiknak is az.

Ki kell fejleszteni látásunk erejét, hogy képesek legyük egyetlen pillantással látni a szegényt és a gazdagot, a férfit és a nĂľt. Ha csak azt nézzük, mi jó az egyiknek vagy a másiknak, akkor nem látunk semmit. Amikor egyetlen pillantással átfogunk mindent, akkor uraljuk az egész világegyetemet. Nem csinálhatjuk a dolgokat félig, nem állhatunk meg félúton. Nem maradhatunk a levegĂľben felfüggesztve. El kell menni egészen végig, és elérni a célt, azt a pontot, ahol ráébredünk az igazi valóságra.

"Amikor meglátjuk az igazi valóságot, már nincs sem ember, sem Törvény." Meglátjuk az ember ürességét és a Törvény ürességét. Márpedig az illúziók gyökere abban van, ami az ember sajátosságát adja, az énjében. Ez azt jelenti, hogy az ember nézĂľpontja szubjektív és személyes. Másképpen mondva, nem haladja meg az emberi szubjektivitást, nincs folytonosságban a világegyetemmel, csak saját magával van folytonosságban. Meg van írva: "Add fel az ego nézeteit, add fel az üres ember és az üres Törvény kettĂľsségét."

Amikor ráébredünk arra, hogy minden dolog üres, az ember egója nem létezik többé. Már semmi sem béklyóz.

Egy vers ezt mondja: "Születés és halál jönnek és mennek, ez az ember igazsága. A négy elem és az öt szkandha az Ăľ számára megsemmisíthetetlenek." Tévesen gondoljuk, hogy a születés egy boldog esemény. Lehet nyomoréknak, vagy akár idiótának is születni. Nem kell tehát a születést állandó jelleggel a szerencsés események közé sorolni.

Ahhoz is hozzá vagyunk szokva, hogy a halált szerencsétlenségnek fogjuk fel. Valójában örülni kell neki. A motor, amely szenvedéseinket okozza, nem forog tovább. Meglátunk egy szép nĂľt, szenvedély ébred bennünk, meglátunk egy jó ételt, máris egy másik vágy keletkezik. Akármit mondanak, a testünk az, ami ezeket létrehozza, és azon a napon, amikor ez FeltĂťnik, megkönnyebbülten kellene felsóhajtanunk: "Na végre! Megszabadultam a testemtĂľl és az élet szenvedéseitĂľl!"