A csendbĂľl keletkezik és a csendbe elenyészik minden. A csend olyan, mint a sima víz tükre, melyen hullámok keletkeznek és elsimulnak. Ismerj meg engem, mondja Õ: a mindenek elĂľtt és mindenek után, alatta, felette és a mindenben rejlĂľ lényegemet; a békés, nyugalmas, harmonikus csendet, a megzavarhatatlan örökkévalóságot. Sajnálatra méltók azok a lelkek, akik engem nem ismernek, sehol meg nem találnak, csak a lármás küzdelem, hiábavaló vágyak nyughatatlansága, szenvedésteljessé teszi életüket. De boldogok azok, akiknek lelki szemeik vannak és csukott szemmel is látnak, lelki füleik vannak és süket füllel is hallanak és a csendes magányban is éreznek. Ezek megértenek engem, mert megtalálnak engem lelkük legmélyén és gondolkozásuk felszínén és a környezetükben is.

Akik engem ismernek, tudják jól, hogy én vagyok a béke, a megelégedettség nyugalmas boldogsága. Akik rám találtak, tudják, hogy az örökkévalóságot megtalálták és betelnek az én boldogságos érzésemmel. Minden más csak mulandó álom káprázata, mely lármás küzdelem után bennem elĂľbb-utóbb feloldódik és nyomtalanul eltĂťnik.

BelĂľlem keletkezik és bennem elmúlik a tavasz, nyár, Ăľsz, tél is. Gyorsan forog a föld és peregnek az évek és az élet mint valami film a föld színpadán. Bennem enyésztek el az emberiség korszakainak különbözĂľ történelmei, melyek lármájukkal betöltötték a csendet, majd erĂľlködéseikben elfáradva, pihenni térve, elcsendesedtek.

A régi rómaiak világuralma, pusztító, hódító háborúik, nagy császárjaikkal együtt és az orgiális ünnepeik, pazar cirkuszi játékaik, hatalmas kultúrájuk, melyekkel tele írták egykoron az évszázadok történéseit: elmúltak, elenyésztek, eltĂťntek, csenddé váltak, bennem feloldódtak. Az egyiptomiak hatalmas fáraói rabszolgáikkal és kultúrájukkal együtt szintén elmúltak, mint vak, üres lárma és maradt az, mi volt elĂľtte: a csend örök birodalma.

A még létezĂľ néhány omladozó, porladozó szfinx és piramis hirdeti azt, hogy valaha Ăľk is éltek. De az évezredek a visszamaradt nyomaikat is megsemmisítik.

EltĂťnik minden, ami keletkezett. Minden látható, hallható és érzékelhetĂľ jelenség, mint álom elmúlik, csenddé válik. Én vagyok a függöny a föld színpadán. Lezárom a színdarabok történeteit és feltárom a korszakok új változásait.

Így jött el a XX. század tragédiája, a világháború. Az is elmúlt, hasztalan keletkezik és elmúlik minden, és az évszázadok megtelnek az emberek történelmeivel. Születnek, élnek, küzdenek és meghalnak nemzedékek. De én, a csend, csendben szemlélem e földet, az élet színpadát, melyen harsog a lárma, a küzdés és a vágyódás nyugtalan zaja.

Van mit néznem: az egymást követĂľ korszakok új és új mĂťsorral jönnek elĂľ és enyésznek el bennem. Mert enyém a mulandóság. BelĂľlem keletkezik, és bennem enyészik el minden látható és érzékelhetĂľ világ és válik láthatatlanná és érzékelhetetlenné ismét. Enyém az Ăťr, melyben keletkezett a milliónyi csillagvilág végtelen sokasága, hogy keringve éljék mozgalmas életüket, betöltvén az Ăťr csendjét, világosságot és sötétséget támasztva. De aki engem ismer, tudja jól, bennem nincs sem sötétség, sem világosság.

Csak az árnyékvilág mulandó, anyagias jelensége különbözteti meg a sötétséget a világosságtól, a földet a naptól, a csillagokat a holdtól, embereket az állatoktól, növényt a bogártól, sziklát a víztĂľl, hideget a melegtĂľl. De az én számomra mindez csak lárma, egyforma káprázata az anyagi életnek, mely értéktelen, mivel hogy mulandó, minden gyorsan tovatĂťnĂľ és változó, miként az álom. Én vagyok csak a valóság! Az elmúlhatatlan és örök lényeg! A változhatatlan és nem keletkezett, mindig megvolt és örökké fennálló Csend! melyben mint káprázat, illúziók színes álma jön elĂľ az élet és múlik el ismét.

De én mindennek felette, alatta, elĂľtte és utána létezni fogok. Mert én vagyok az örökkévalóság.

 

SzerzĂľ: Satchitananda az Indiából hazatért magyar hindu brahmin jógi (Kárpáti Andor)