Minthogy az embert Isten saját képmására teremtette, úgy kaphatunk némi fogalmat IstenrĂľl, ha az embert jobban megértjük. A lélek, mely az ember lényege, oly erĂľk fölött rendelkezik, melyek a szfirákból (kisugárzások) erednek, azok pedig Isten attribútumai és képességei. Bár ügyelnünk kell, nehogy ember formájában írjuk le Isten tulajdonságait (hisz már Ézsaiás próféta megmondta: "a ti gondolataitok nem az én gondolataim"), annyit mondhatunk, hogy az emberi lélek erĂľi és tulajdonságai Isten attribútumaival párhuzamosak.

"Lélek" és "erĂľk" nem azonosak. Mint a "lényeg" kifejezés meghatározása jelzi, a lélek oszthatatlan, nem redukálható. A lélek (értelmi és érzelmi) "erĂľi" és "öltözéke" (a gondolat, a beszéd és a tett) útján mĂťködik A gondolat, a beszéd és a tett a lélek "eszközei". Ehhez hasonlóan az isteni szfirák azok az eszközök, melyeken keresztül Isten mint bíró, mint atya és mint harcos jelenik meg.

A lélek elsĂľdleges, legmagasztosabb erĂľforrása - s ennek megfelelĂľen a legfelsĂľbb szfirá - a chochmá (bölcsesség). Ez a formát még nem öltött kinyilatkoztatásnak elsĂľ szikrája, s nem képez önálló lényt, mert még nem öltött lényeget, ezért ideiglenes, mulandó lehet. Amellett átitatta eredetének tudata: alaktalan, s ezért viszonylag semmiségi állapotban van. A lélek és a bölcsesség közötti határ rendkívül finom, elannyira, hogy ügyelnünk kell, nehogy a lelket az "erĂľkkel" azonosítsuk. Igaz, vannak, akik odáig mennek, hogy a chochmá erejét a lélekkel egyenlĂľnek veszik, Istent mint értelmet határozzák meg. Az Öreg Rebbe azonban megmagyarázta, hogy a hasonlatosság csak a lélek vagy Isten tükörképére, belsĂľ lényegükre, s nem magára a lélekre, magára Istenre vonatkozik. Minden esetben a lélek az értelem felett áll, az értelem csak eszköz számára. Amily mértékben mondhatjuk, hogy a lélek lényege a chochmában nyilatkozik meg, úgy az az eszköze; amennyire lehet Isten lényegének megnyilatkozásáról vagy felfogásáról beszélni, úgy az értelem (pontosabban: az értelem eredendĂľ állapota, a chochmá), az Õ eszköze. A lélek az értelem köntösét veszi fel. A lélek gondolkodik.

A Zohár a micvákat mint a "király testrészeit" írja le: minden micvá egy edénye vagy eszköze az Isteni Fénynek, vagyis Isten megnyilatkozásának. A Tóra az értelem micvája, az isteni bölcsesség közvetítĂľje, mely által az Isteni értelem ténykedik és nyilatkozik. Ha ezt a képet tovább akarjuk bĂľvíteni, úgy mondhatjuk, hogy Isten "érzelmei", vagyis tulajdonságai más eszközök útján nyilatkoznak meg. A bölcsesség a Tórába öltözött. Ismételten le kell szögeznünk, hogy a bölcsesség nem Isten lényege, sem az emberé, hanem az eszköz, melynek segítségével a lényeg megnyilatkozik. Így már lehet párhuzamot vonni egyfelĂľl az ember és értelme, másfelĂľl Isten és az isteni értelem között.

Az isteni értelem átitatja eszközét, vagyis a Tórát. Az ember a maga részérĂľl tanulmányozza a Tórát: így jön létre a kapcsolat. Isten lényege a chochmá köntösébe öltözik, a chochmá pedig a maga részérĂľl azokban az alapelvekben nyilatkozik meg, melyekre a Tóra tanít. Az ember értelme elmerül a Tórában, s ugyanakkor lelke is az értelmet veszi igénybe, hogy azt vállalkozásába fektesse. Ezek szerint a lélek mibenléte és Isten kiléte a Tóra közvetítésével egyesülnek, s csak a Tórán keresztül képesek egy ilyen egyesülésre.

Az Öreg Rebbe a tanulatlan embert is részesítette ebben az élményben, s megértette velünk, hogy egy ilyen egyesülés teljesen érvényes lehet akkor is, ha nem tudatos, ha a Tórát tanulmányozó nem is érzi a kapcsolatot, mely közte és Isten között létrejött. Ne felejtsük, hogy tanulás közben a tanuló tudata teljesen a tárgyalt témára összpontosul, s azon keresztül igyekszik értelmileg úrrá lenni a tananyagon! Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a tanuló nem mentes némi önelégültségtĂľl, mikor valami intellektuális eredményt ér el, s ebbĂľl a szemernyi önteltségbĂľl némi, bár csekély arrogancia érzĂľdhet ki. EttĂľl a tanuló végcélja még helyes lehet, hisz a Tórát önzetlenül tanulmányozza: Isten szavára szomjas, lelke legmélyén egyesül az Örökkévalóval. Ha az ember mint halandó nem érzékeli is ezt az egyesülést, legfelsĂľbb lelke átérzi azt.

Az emberi ész véges - csak a jelen világot tudja felfogni. Tudhat a szellemiség létezésérĂľl, de annak mibenléte és jellege rejtve marad számára.

Két tudatfokozat

Az ismeret e két fokozatát a chábád irodalom meglehetĂľsen bĂľven tárgyalja, mert megkülönböztetésük segítségünkre lehet abban, hogy meghatározzuk a korlátolt hatókörĂť emberi értelem lehetĂľségeit és korlátait. Például a tény, hogy nem tudjuk felfogni vagy leírni Istent vagy a lelket, nem zárja ki, hogy intellektuális szemlélĂľdés alá vegyük Ăľket, s nem is kell kicsinyelnünk a keveset, amit tudunk róluk. Így például leírhatja valaki Isten létezését, és mindenféle érvet hozhat fel annak alátámasztására - de egyáltalán nem képes magát Istent ábrázolni. Ilyen esetek gyakoriak a tudományos kutatásban, például mikor a tudós feltételezi atomrészecskék létezését, de semmiképp sem tudja leírni azokat. Mondhatjuk tehát, hogy az emberek eljuthatnak Isten "létezésének" felismeréséhez, de nem lényegének és kilétének, vagyis "jellegének", "természetének" megismeréséhez. Nagyjából azt lehet mondani, hogy az ember élménye és tudása a dimenziós világgal foglalkozik, melyen szellemileg uralkodni képes.

Ha az ember nem tudja felfogni az értelemfelettit, a végtelent, az még nem jelenti azt, hogy a végtelen nem létezik, vagy azt, hogy az ember nem képes érzékelni a végtelent. TermészetszerĂťleg, minél jobban fejlĂľdik az ember értelme, annál jobban tágulnak ismeretei a lényeget és annak mibenlétét illetĂľen, s ma már fel tudja fogni, ami tegnap még felfoghatatlan volt.

A két tudatfokozat megkülönböztetése fényt vet arra az alapvetĂľ különbségre, mely a Talmud tanulása és a kábálá tanulmányozása között áll fenn. A Talmud tartalma az emberi ész felfogóképességének keretén belül esik, mert konkrét dolgokkal és tényleges helyzetekkel foglalkozik. Mialatt az ember úrrá lesz a Talmud anyagán, megvilágosodik elĂľtte a benne foglalt isteni bölcsesség. Ezzel szemben a kábálá tanulmányozásakor absztrakt fogalmakkal és kifejezésekkel találkozunk, melyek megfoghatatlanok. Van egy értelmi korlát, mely megnehezíti a megértést: az isteni értelem, mely a kábálában rejtĂľzik, azon a területen kívül helyezkedik el, melyet az ember el tud érni.

EbbĂľl azt a következtetést lehetne levonni, hogy ha a kábálá valóságos megértése lehetetlen, annak tanulmányozása - a Misna és a Talmud tanulmányozásával ellentétben - némileg kisebb jelentĂľségĂť. A rebbe azonban a továbbiakban azt mondta, hogy nincs okunk lebecsülni a kábálá tanulmányozását. Az észnek és az értelemnek megvan a maga helye, s a Tóra világában azt nagyra becsülik. Bölcseink azonban arra ösztönöznek, hogy idĂľnk egy harmadát a Szentírásnak szenteljük. A rebbe ezt úgy magyarázta, hogy a Szentírás, a Szóbeli Tannal ellentétben, a Tóra szavaival foglakozik, s nem annak eszméivel. A Talmud-tanulás lényegbevágó eszköze az ész, a Talmud szavainak értelmetlen szajkózása puszta idĂľfecsérlés. Ezzel szemben egy írástudatlan, aki az Írott Tan szövegét recitálja, még ha nem érti is azt, mindenképp egy igen fontos micvát teljesít. A zsoltármondás hagyományos szokása jól mutatja ezt. Egy másik példa lehet a Szentírás hetiszakaszának elolvasása (Onkelos arámi fordításában).

A Szentírásnak ez az oldala nemcsak az írástudatlanokra érvényes, hanem az Írott Tan lényeges részét képezi. Ezért találhatunk sok-sok olyan verset a Bibliában, amely értelmünket felülmúlja. Ennek ellenére újra meg újra elolvassuk és felolvassuk azokat, anélkül hogy felfognánk pontos értelmüket. Mint fentebb említettük, a Rámbám azt mondta, hogy olyan versek, mint "Hám fiai: Micrájim, Kus" stb. (1Mózes 10:6.) vagy "Felesége neve Mehitabel" (Uo. 36:39.) nem kevésbé szentek, mint az "Én, az Örökkévaló, vagyok...", vagy a "Halljad Izrael!". Természetesen halandó ész nem tudja felfogni, hogy lehet az, hogy e két fajta vers egy intellektuális síkon fekszik, de az ész mégsem tudja kifürkészni igazi jelentĂľségüket. Mind a négy idézett vers ugyanabból az isteni forrásból ered, mely az emberi ész keretein kívül esik.

A kábálá - mondta a rebbe - és az ágádá (a Szóbeli Tan elbeszélĂľ, legendás része) is a Biblia szerves részét képezik, nemcsak az Írott Tan. JelentĂľségük nem az értelemre tartozik, mert nem az ész az, amivel azokat tanulmányozni kell.

A Tóra "törzse" és "öltözéke"

Ha elgondoljuk, hogy a bibliai történet látszólag világos és egyszerĂť, nehéz meglátni a Szentírásban foglalt mély isteni bölcsességet. Az elbeszélés ténybeli hitelessége nem jelenti a "cselekmény" teljes jelentĂľségét. Az ész csak a külsĂľt, az egyszerĂť tartalmat tudja felfogni. A Zohár szerint a micvák képezik a Tóra "törzsét", míg az elbeszéléseket "öltözékének" nevezi. A rebbe az érzékszervekbĂľl vett hasonlatra és a bibliai versre támaszkodva úgy vélekedett, hogy a micvákat "ízlelni" kell, az elbeszélések viszont finom, testetlen illatok, melyeket messzirĂľl is fel lehet ismerni.

A Tórában említett egyéniségek és történések egyrészt sajátságosak és konkrétak, másrészt, a megértés egy más síkján, szimbolikusak. A kábálá és a chaszidizmus sokszor említi, hogy az anyagi világ nem más, mint szellemiségének vagy forrásainak a tükörképe vagy megtestesülése. EbbĂľl a szempontból nézve "állat" és "angyal" nem képeznek szöges ellentétet. A Tóra több, mint szimbolizmus: a Tóra egyszerre több síkon mozgó valóság. Ugyanakkor, ha az elbeszélések igazi jelentĂľsége ki siklik is értelmünk hatókörébĂľl, nem szabad bennük valami idegent vagy értelmetlent látni.

A Tóra a láncszem, mely az embert Istenhez köti. Ennek az úgynevezett közvetítĂľnek vannak látható és láthatatlan oldalai egyaránt, s ezek párhuzamosak a lélek nyílt és rejtett oldalaival és Isten nyílt és rejtett vonatkozásaival.

A nyílt tan, a Misna és a Talmud által, mely az ember értelmének határain belül fekszik, az ember nyílt oldalai egyesülnek Isten nyílt vonatkozásaival. A szent könyvek által (melyek az ágádát és a kábálát is felölelik), a lélek nyílt és rejtett oldalai egybeolvadnak Isten nyílt és rejtett vonatkozásaival. A háláchá tanulmányozása - mondta a rebbe - bölcsességhez vezet, mert azt fel lehet fogni. Ezzel szemben a midrás, melyet talán nem lehet teljesen megérteni, istenfélelemre visz bennünket.

 

Forrás: Zalman I. Posner, A zsidó gondolkodásmód

www.zsido.com