Tóth Sándor Péter: A királyi törvény |
Bevezetés „… egy törvénytudó, kísérteni akarta õt, és megkérdezte tõle: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl. Ez az elsõ és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” {Máté 22,35—40} Egy keresztyén ember számára alapvetõ parancsolat a szeretet, amelyet Isten a Bibliában az elsõ helyre tett. Nem csak azért került a szeretet a legfontosabb parancsolatok élére, mert Isten maga a szeretet, hanem azért is, mert a gyakorlati szeretet a Biblia központi témája. Isten, a teremtéstõl fogva, a megváltás legutolsó mozzanatáig bemutatta nekünk, hogyan kell szeretni. Kétezer évvel ezelõtt, a szeretet megjelent emberi testben. Isten, Jézus Krisztusban emberré vált, hogy meghalhasson az emberekért, hogy cselekedeteivel súlyt adjon kimondott szavainak: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az õ barátaiért.” {János 15,13} A megváltás egyszeri és megismételhetetlen. Értelmetlenség volna a felebarátunk iránti szeretetünket saját kínhalálunkkal bizonyítanunk, hiszen ebbõl a másik ember nem nyer semmit (de mi sem). Mégis oda kell adnunk az életünket! Oda kell adnunk Krisztusnak azáltal, hogy neki élünk, oda kell adnunk embertársunknak azáltal, hogy személyes áldozatokat hozunk értük. A segítségnyújtás mikor számít önátadásnak? Amikor a másik ember érdekében lemondunk önzõ terveinkrõl, pillanatnyi kényelmünkrõl, önös érdekeinkrõl. Olyat teszünk a másikért, ami nekünk sem olcsó: adunk a magunkéból annak, aki rászorul. Miért kell írni errõl? Talán nem egyértelmĂ» a szeretet szó jelentése? Abban az esetben nem, ha összekeverjük a világ szeretetével. A világ szeretete a bĂ»nös kívánságokon, a telhetetlenségen, és a büszkeségen alapszik. Ha a szeretetünket ezek a motívumok vezérlik, nem igazi (nem bibliai) szeretetrõl van szó. Az igazi szeretet mindig Istenközpontú, mindig az Úr akaratát keresi és cselekszi, nem a maga hasznát nézi, hanem a másikét. De honnan tudhatom azt, hogy mivel szolgálhatom a másik hasznát? A Biblia alapvetõ igazságai alapján el lehet dönteni, hogy egy általános helyzetben mi a hasznos a másiknak, és mi nem. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, meg kell tanulnunk különbséget tenni a jó, és a rossz között. Isten igéjének az ismerete elengedhetetlen feltétele a szeretetünk hatékonyságának. Sõt, bonyolultabb helyzetekben még Isten személyes vezetésére is szükségünk van, hogy el tudjuk dönteni: mi a jó. Száz szónak is egy a vége: Isten nélkül nem lehet szeretni. Nem is tud adni az ember semmit önmagából, csak azt adhatja tovább, amit õ is úgy kapott. Ha nem fogadtuk még el Istentõl az õ igen bõséges szeretetét, akkor továbbadni sem tudjuk azt. Az elfogadott szeretet mértékétõl függ a továbbadható szeretet mértéke. Nagy szerencsénk, hogy Isten már mindent elvégzett annak érdekében, hogy mi egy kimeríthetetlen szeretetforrásból vehessünk minden nap, mérték nélkül. Rajtunk áll, hogy hányszor megyünk a kúthoz, mennyit merítünk, és mennyit adunk tovább. A helyes sorrend Ahhoz, hogy a felebaráti szeretetet stabil alapokra építsük, beszélnünk kell az elsõ és nagy parancsolat fontosságáról, amely nem más, mint az Isten iránti szeretet. Olvashattuk, hogy a legnagyobb parancsolatra épül minden más parancsolat megtartása. Biztos vagyok benne, hogy közülünk senki nem akarna egy alap nélküli házba költözni. Fektessük le hát az alapokat, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mit jelent az Urat szeretni! 1. Elõször Istent… „Csak próbára tesz benneteket Istenetek, az Úr, hogy megtudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szeretitek-e Isteneteket, az Urat.” {5Mózes 13,4} Igen, szeretnünk kell Ă•t, de nem akárhogyan! Ahhoz hogy valakit teljes szívvel és lélekkel szeressünk, kevés azt mondani: szeretlek. Kevés az érzelmi ömlengés, kevés a fogadkozás, kevés a látványos hangulati megnyilvánulás, pillanatnyi felbuzdulás. A valós szeretet, cselekedetekben jut érvényre! Nem más ez, mint aktív és folyamatos szívbeli magatartás. Ha szeretem Ă•t, mindig vele akarok lenni, és semmit nem akarok nélküle tenni. Ha szeretem Ă•t, bízom benne, és feltétel nélkül megteszem, amit Ă• akar. Ha szeretem Ă•t, mindent elkövetek, hogy jobban és jobban megismerjem. Ha szeretem Ă•t, meg akarom ajándékozni, hogy örömet okozzak Neki. [Zs 27,6] Ha szeretem Ă•t, nem teszek olyat, ami Ă•t megszomorítja. [Jes 63,10; Ef 4,30] Ha szeretem Ă•t, engem is bánt, ami Ă•t bántja. [Zs 42,11; 69,10] Ha szeretem Ă•t, tanulmányozom és megtartom az Ă• beszédét, parancsolatait. Ha szeretem Ă•t, hĂ»séges maradok mindenféle kísértés között. [Lk 22,28; 1Kor 10,13; Jak 1,12] Ha szeretem Ă•t, ragaszkodom hozzá minden körülmények között. [Rm 8,35—39; 5M 13,4] Ha szeretem Ă•t, örülök a jelenlétének, mert tudom, hogy Ă• is örül nekem. Ha szeretem Ă•t, örülök a feddésnek, mert tudom, hogy szeretetbõl fenyít. [Zsid 12,5—11] Ha szeretem Ă•t, mindig mindenért hálás vagyok Neki. [Zs 69,31; Jón 2,10; Fil 4,6; 2Thess 1,3] Ha szeretem Ă•t, megtisztelem Ă•t, ujjongva dicsõítem Ă•t. [5M 10,12. 20; Zs 29,2; 63,6; 84,3] Ha szeretem Ă•t, vágyom Hozzá, várom Ă•t, buzgón keresem Ă•t. [Zs 63,2; 130,5—6; 27,8] Ha szeretem Ă•t, gyĂ»lölöm a Gonoszt, gyĂ»lölöm a bĂ»nt. [Zs 97,10; Ám 5,15; Rm 12,9; Jób 1,8] Ha szeretem Ă•t, kiállok mellette, ha mások vádolják, szidalmazzák. [1Sám 26,8; Jn 8,49] Ha szeretem Ă•t, már nem magamnak élek, hanem Neki. [Gal 2,20; 2Kor 5,15; 1Kor 6,19—20] Ha szeretem Ă•t, nem az Ellenségének szolgálok, hanem Neki. [5Mózes 11,13; Máté 6,24] Láthatjuk tehát, a föntebb felsorolt fogalmak alapján, hogy a szeretet szó mennyi mindent magába folglal, hogy jelentése nem merül ki egy puszta szimpátia határai között. Ugye sejthetõ már, mire akarok rámutatni? Mondjuk csak ki: ez a szerelem! Szenvedélyes, hitvesi szerelem Isten iránt. A gyülekezetnek – mint Krisztus menyasszonyának – ezt a szerelmet kell gyakorolnia minden napon. Izgalommal teli várakozás ez, alapos készülõdés: tisztálkodás, szeplõk eltüntetése, illatos testápolószerek magunkhoz vétele, tiszta ruha felöltése. Mind-mind a kívánt személy iránti sóvárgás bensõbõl fakadó õszinte megnyilvánulásai. Nekem sincs szükségem egy olyan menyasszonyra, aki nem vár engem, nem készül a randevúra, nem csinosítja ki magát, vagy el se jön. Krisztusnak sem kell egy olyan jegyes, aki nem szerelmes belé. Isten legyen a szívünk minden zugában, és ne más. Megfigyelhetjük a szenvedélyt Péternél, aki a vízbe vetette magát és kiúszott a partra, csak azért, hogy az Úrral elõbb találkozhasson. De ott volt Mária is (Lázár húga), aki megkente Jézust egy olyan értékes illatszerrel, amelynek egyévi átlagkeresetnek megfelelõ összeg volt az ára. A szeretet gyakorlásának komoly ára van, de megéri kifizetni. Tegyük meg mi is! 2. Azután magadat… Kitárgyaltuk már: hogyha nem szeretjük Istent, nem tudjuk szeretni az embereket sem. De a parancsolat azt mondja, hogy úgy kell szeretnem az embertársamat, mint önmagamat. Ha tudom szeretni Istent, akkor az önmagam iránti szeretettel sem lesz problémám. De ha nem szeretem magamat, a másikat sem fogom tudni szeretni. Fontos ezt hangsúlyozni, hogy a szeretetünk ne erõtlenedjen el a vallásos vakbuzgóság „holtvágányán”. Még távolról sem nevezhetõ szeretetnek az, ha önmagam tönkretevése árán segítek a másikon. Senkit nem szerethetek úgy, hogy belegebedjek, csõdbe kerüljek. Ilyen magatartással, a körülöttem élõ személyeket nem a megtérés felé, hanem éppen az ellenkezõ irányba indítom el. Miért? Mert egészségtelen, és meggondolatlan fanatizmusomat látva, nem vonzó, hanem elrettentõ emberi példának fognak tekinteni. Ă•rültnek fognak nézni, ami nem lenne baj, ha mindez a Krisztusért való üldöztetés kategóriájába tartozna. De nem oda tartozik! Úgy segítsünk a másikon, hogy késõbb is tudjunk segíteni: így elkerülhetjük a teljes megszégyenülést. Rossz példát mutatunk a környezetünknek akkor is, ha hagyjuk magunkat kihasználni, elnyomni, megfélemlíteni, levádolni, és hülyének nézni – a szeretet ürügyén. Ezáltal nem csak mi veszítjük el a tekintélyünket és beszámíthatóságunkat az emberek elõtt, hanem Isten is. Ne tegyük ezt Istennel! Ne mutassunk rossz képet róla, mintha õ is erõtlen és félkegyelmĂ» lenne. Krisztus csak a kereszthalál kapcsán volt erõtlen – de valójában erõs – azért, hogy meg tudjon minket menteni. Csak a közeledõ megváltás fontossága miatt tĂ»rte el azt, hogy semminek nézzék, leköpdössék, vagy felpofozzák, de még akkor sem minden esetben! Jézus, háromévi szolgálata alatt – leszámítva az utolsó napokat – szinte mindig megvédte magát, és élesen kiállt Isten igazsága mellett. Az apostolok és a tanítványok ugyanezt tették Pünkösdtõl kezdve. Pál, Krisztus apostola, mély felháborodásának adott hangot, amikor a korinthusi hívõket megintette e téma kapcsán: „Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti õszinte és tiszta hĂ»ségtõl. Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más szellemet fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltĂ»ritek.” {2Korintus 11,3—4} Helyes tehát, ha egy keresztyén hagyja, hogy úgy bánjanak vele, mint egy átlagnál is ostobább birkával? Tény, hogy Isten legelõjének juhai vagyunk, de még az igazi juhok is inkább a pásztornak engedelmeskednek, nem pedig az idegennek, ahogy ezt már Jézus is megmondta. Érthetõ Pál feldúltsága, aki – röviddel késõbb – így folytatja: „Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltĂ»ritek az eszteleneket: mert eltĂ»ritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élõsködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is.” {2Korintus 11,20—21} Az idézett bibliai rész elsõsorban a „vallásos kihasználók” általi támadásokra vonatkozik, de a „világi bepalizókra” is vannak példák a Bibliában (a lábjegyzetekben feltüntettem néhányat), akik nem egyszer vallási alapon „élnek vissza”. Tény, hogy mi, keresztyének, jobban megelõlegezzük a bizalmat a másik ember felé, mint a világiak. Nagyon helyes, hiszen csak a nyíltszívĂ» ember tud szíveket nyitogatni. De a nyiltság nem egyenlõ a bambasággal. Aljas, burkolt, vagy durva támadás esetén védekezni kell. A lényeg minden esetben ugyanaz: ha szereted magad, ne hagyd magad, hogy tudd szeretni embertársadat. 3. Végül a felebarátodat Ha el tudtuk fogadni Isten szeretetét, ha viszonozzuk is Neki, szeretve azt, akit Ă• szeret: önmagunkat, akkor már nem állhat akadály a felebaráti szeretet útjába. Kivéve, ha fogalomzavar lép föl: Ki az én felebarátom? Ki az én felebarátom? „És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén õt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ă• pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl és minden erõdbõl és teljes elmédbõl; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?” {Lukács 10,25—29} Az említett törvénytudó kérdését nem az õszinte érdeklõdés motiválta, de Jézus mégis türelmesen válaszolt, nemcsak a körülötte levõ sokaság miatt, hanem miattunk is. Hogyan szeressem az egész emberiséget? Melyik emberen segítsek a sok közül? Vajon mindenki felebarát? Még az ellenségem is? Hála az Úrnak a Bibliában található válaszokért, és az elõre elkészített jócselekedetekért, amelyek közül egybe a „legendás” samaritánus is „belebotlott”. „Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálembõl Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az õ tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenõben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.” {Lukács 10,30-37} Nem nehéz kitalálni, hogy az a felebarátunk, aki szükségben van, és akin tudunk segíteni. Ebben a történetben a samáriai ember nem tett mást, csak a nagy parancsolatot teljesítette. EgyszerĂ» átutazó polgár volt, mint bárki közülünk. Nem kellett különös feltételeknek megfelelnie ahhoz, hogy irgalmasságot gyakoroljon. Csak helyén volt a szíve: engedelmes volt Isten felé, és könyörületes az emberek felé. A felebaráti szeretet kulcsszava: az irgalmasság. Irgalmasság „… egy halottat hoztak ki, egyetlen fiát az anyjának, aki özvegyasszony volt; és a városból nagy tömeg volt vele. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj!” {Lukács 7:13} Az irgalmasság: szívbõl fakadó szánalom a másik személy felé, aki szükségben van. Ez az egyetlen helyénvaló indulat, amikor nyomorult, elesett emberrel találkozunk. A Biblia azt mondja, hogy Krisztus nélkül minden ember szükségben van. Így az irgalmasság, mindennapi szívbeli, és hitbeli magatartásunk kell, hogy legyen: minden embertársunknak irgalmaznunk kell. Mert az irgalmasság nem más, mint a felebaráti szeretet. Az igazi irgalmasság nemcsak érzelmekben és beszédben, hanem tettekben is kifejezõdik. Az emberi irgalomnak van egy másik, fontos alapmondata: Én is kerülhetek olyan nyomorult helyzetbe, mint az a másik; és ha belekerülnék, nekem is kegyelemre lenne szükségem. Becsüljük meg tehát, hogy Isten a szívébõl megszánt minket, és könyörült rajtunk, a mi megmenekülésünk érdekében. Mert az irgalmasság – a megbocsájtáshoz hasonlóan – kölcsönös kell, hogy legyen: Isten, csak az irgalmasoknak irgalmaz. Ă• gyönyörködik az irgalmasságban. Az Ă• irgalma, az ember egyetlen esélye. Jézus mondta, hogy Isten törvényének része az irgalmasság, mégpedig a súlyosabb része, amit cselekedni kell. Ez pedig a nagy parancsolat, melytõl az egész törvény függ. Isten, igen nagy szenvedéllyel irgalmaz a nyomorultaknak, árváknak: akik felismerik és elismerik, hogy szükségük van az Úr kegyelmére. Az irgalom: ajándék. Isten dönti el, hogy kinek irgalmaz, nem pedig mi. Néha nem értjük, hogy Ă• miért könyörült bizonyos embereken (például rajtunk), de egy biztos: az Úr mindig a szíveket nézi, és minden cselekedete jogos. Azért írom ezeket, mert rá akarok világítani arra a tényre, hogy nekünk is ok nélkül kell irgalmaznunk, kiérdemléstõl függetlenül. Van e jutalma annak, ha mások felé irgalmasok vagyunk? Nagy jutalma van, mert az Úr többre becsüli az ember könyörületét, mint az áldozatot. Sõt ha irgalmasak vagyunk, védettséget élvezünk majd az ítéletkor. „Ha pedig értenétek mit jelent ez: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem ítéltétek volna el az ártatlanokat.” {Máté 12,7} Bizony, voltak olyanok akik ezt nem értették, de mi értsük meg, hogy ne járjunk úgy, mint õk! „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság ellenben diadalmaskodik az ítéleten.” {Jakab 2,13} Vigyázz: az ember el tudja fojtani a szívében az irgalmasságot, de te soha ne tegyél ilyet! A törvény betöltve Ha nem gyakorolunk szeretetet, akkor tartozásban vagyunk. A legtöbb keresztyén nem is tudja, hogy még a legalapvetõbb isteni törvényt sem teljesíti. Valójában a szeretet az egyetlen törvény, amelynek betartása automatikusan felszabadít az összes többi parancsolat alól. Miért? Mert aki szereti az embertársát, az már beteljesítette az egész törvényt! „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat, mint temagadat. A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. Ezt pedig cselekedjétek, tudván az idõt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívõkké lettünk.” {Róma 13:8—11} Ugye érthetõ, hogy a szeretett személy ellen nem követek el olyan dolgokat, amiket a Biblia bĂ»nnek nevez? Ha mégis, akkor nem szeretem. Hiába a beszéd: a cselekedet bizonyít. Sõt, ha tudunk jót cselekedni, de nem tesszük, az is bĂ»n. Lehet, hogy nekünk is fel kell ébrednünk, mint az elsõ századbeli hívõknek, és elkezdeni a cselekvõ szeretetet, mert egyedül a szeretet világít. „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.” {Máté 5,16} Nem lehetetlen Az újjászületett hívõnek nem lehet teher a szeretet, hiszen Isten Szeretete ki lett töltve a szívünkbe, a Szent Szellem által. Nekünk a parancsolat, már nem törvény, hanem kegyelem. Már nem félelembõl, hanem szeretetbõl engedelmeskedünk Istennek. Nem lehetetlen tehát, amit Isten kér a gyermekeitõl. Vajon meddig mĂ»ködik az engedelmesség akkor, ha azt csak a félelem motiválja? Szeretetbõl kell engedelmeskedni, mert a szeretet soha el nem fogy. Így nem lesz kényszer, Isten parancsolatainak megtartása: –Istenem, boldogan engedelmeskedek neked, mert szeretlek téged. (Persze, az egészséges istenfélelemnek is megvan a maga helye.) A testi ember nem is tud engedelmeskedni Istennek, csak a szellemi (újjászületett) ember. Az ilyen ember – Isten gyermekeként – már úgy fogad szót Neki, mint gyermek a jó apának. Mennyivel könnyebb a királyi törvényt úgy megtartani, ha a Király nem más, mint az édesapánk. Befejezés A szeretet örökké megmarad. A szeretet a szentség mozgatórugója. A szeretet a szentek energiája, a világosság forrása, Isten természete. A szeretet az, ahova mindnyájunknak erõs gyökeret kell eresztenünk, hogy az utolsó idõkben ne hidegüljünk meg. A szeretet tudja csak elpusztítani a keserĂ»ség gyökerét. Ez a szeretet mindent eltĂ»r, de nem örül a hamisságnak, nem nézi el a bĂ»nt, ahogy Isten szolgái sem nézték el. Hiszen a Krisztusban való szeretetnek nemcsak a vigasztalás, de az intés is a része. Nem szabad személyválogatóknak lennünk a szeretetben, nem köthetjük azt feltételekhez, „ha” és „mert” szócskákhoz. Az igazi szeretetet semmilyen körülmény sem tudja megváltoztatni. „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Kövessétek a szeretetet…” {1Korintus 13,13; 14,1} ÁMEN Kedves barátom! Ha ezt az írást elolvasva rádöbbentél, hogy még nem ismered személyesen Jézus Krisztust, hogy még nem lakik ott a szívedben, hogy még elveszett állapotban vagy és úgy érzed szükséged van rá: most, ebben a percben befogadhatod õt a szívedbe! Isten megígérte a Bibliában, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét: az megmenekül. Csak mondd el ezt az imát: DRÁGA JÉZUS KRISZTUS! KÉRLEK, SEGÍTS RAJTAM, MERT SZÜKSÉGEM VAN RÁD! HISZEM, HOGY TE VAGY AZ ISTEN FIA. KÖSZÖNÖM, HOGY EMBERRÉ LETTÉL ÉRTEM, ÉS MEGHALTÁL A BĂ›NEIMÉRT. KÖSZÖNÖM, HOGY FELTÁMADTÁL, HOGY ÉN IS ÉLHESSEK VELED. TE VAGY AZ ÉN URAM ÉS MEGVÁLTÓM. MÁTÓL A TIÉD VAGYOK, KÉRLEK, JÖJJ BE A SZÍVEMBE! VEZESS A TE AKARATOD SZERINT! JÉZUS NEVÉBEN: ÁMEN Szerzõ: Tóth Sándor Péter
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
|