A Világéjszaka sötét, mindent elborító, mozdulatlan tengerének színén összecsavarodva nyugodott Ananta, a Végtelenség Kígyója, s rajta álomba merülve pihent Visnu, a mindenség létesítĂľje és fenntartója, az egyetlen hatalom. Bensejében a világ egész tartalma mint nyugvó gondolat derengett, rajta kívül nem volt élet, nem mozdult semmi. Álmában egyszerre megrezdült benne a gondolat, és Visnu felébredt. Kinyitotta szemét, és látott. Abban a szempillantásban megindult a mozgás az odáig nyugvó Ăľsanyagban. Visnu létesítĂľ akarata kisarjadt, és köldökébĂľl egy lótusz nĂľtt elĂľ. A lótusz széttárta szirmait, és íme, a lótusz kelyhében ült Brahmá, az Egynek TeremtĂľ Ereje.

 

Brahmá körül akart tekinteni, de nem moccant meg; Hogy mindenfelé láthasson, négy arca keletkezett. A gyökeret azonban, amelybĂľl létre fakadt, nem látta, s ezért azt gondolta, hogy egyedül Ăľ van, kívüle nincsen öntudat. Csak a lótuszt látta, mely Ăľt hordozta, s ez a lótusz a világmindenség volt. Gondolkozni kezdett: „Honnan származott ez a lótusz? Honnan jöttem én magam?”

 

Hosszú-hosszú idĂľkig elmélkedett e kérdéseken, míg végül a szívében, lénye legmélyén felderengett egy kép: a mindenség sötét vizén s a Végtelenség Kígyóján nyugvó Egynek, a Világ Gyökerének a képe. Hódolva fordult hozzá.
- Mi az én teendĂľm?
Bensejében megszólalt a hangtalan válasz:
- GyĂťjtsed össze egyetlen gyújtópontba erĂľid teljességét!

 

Brahmá magába mélyedt, minden gondolatát erre az egy feladatra irányozta, és lassan elérte az összeszedettség  legmagasabb fokát. Határtalan erĂľ töltötte el, s a tudata  is mérhetetlenné tágult, értelme vakítóvá világosult. Ezt mind akarattá fogta össze, és teremteni kezdett. Megosztotta az Ákását, az Ăľsanyagot, a benne áradó mozgás erejét határozott célra irányította. Örvénylés kavarta meg az Ăľsanyagot. Létrejöttek a világok, a világok bonyolult rendszerei s a rendszerek körei; a betölthetetlen térben és az idĂľ határtalanságában. Így született a Három Világ.

 

Az egyetemes anyag legfinomabb rezgésébĂľl létesült a felsĂľ kör, a szellemi réteg; a középsĂľ kör átmenet volt a finom rezgésĂť és a sĂťrĂťsödöttebb anyag síkjai között; az alsó körben pedig az anyag legsĂťrĂťbb, ütközĂľ, nehézkedĂľ rezgései bontakoztak szét megszámolhatatlan alakzattá.

 

Ám Brahmá, midĂľn az örvénylĂľ, egyre táguló világegyetemben körültekintett, egyedül érezte magát. Ránehezedett a magányosság, és újfent összeszedve erejét, négy Ăľsszellemet teremtett, azután rájuk parancsolt:
- Folytassátok a teremtés mĂťvét!
De azok nem örültek a mindenségbĂľl kiszakadt különvált létezésüknek. Visszavágytak az egyensúly mozdulatlan nyugalmába, nem kívántak tevékenykedni. Brahmát lángoló harag árasztotta el, amiért elsĂľ teremtményeire nem tudta átárasztani akaratát. Haragja emésztĂľ lángsugárként tört elĂľ a homlokán, s a tĂťz alakot öltött: gyermek lett belĂľle, fiú. Fékezhetetlenül vad volt, pusztító erĂľ lakozott benne. Nem tudott mit kezdeni erejével, s mérgében sírva, ordítozva követelte:
- Adj nevet és tanyát nekem!
- Jól van - szólott Brahmá. - Mivel bömbölve bĂľgtél, Rudra  lesz a neved. Minden teremtett dolgokban lakozhatsz, bennük lesz a tanyád. ÉletteremtĂľ vagy, eredj hát, és sokasodj.
Rudra úgy is tett, de a lények, akiket életre hívott, mind éppen olyan szilajok és féktelenek voltak, mint Ăľ maga, s indulatuk, mint emésztĂľ tĂťzvész, pusztulással fenyegette a világot. Brahmá rádöbbent, és ráförmedt:
- Hagyd abba az ilyen teremtés mĂťvét! Szállj magadba, fürkészd ki önnön lényeged értelmét, s amikor majd megismerésre jutottál, megtalálod elhivatott feladatodat a világok tevékenységében.

 

Rudra megértette, hogy fékezhetetlen heve semmi jóra nem vezethet; magába vonult, leküzdötte indulatát, megzabolázta erejét, majd gondolatát a létezés értelmére irányította. Számolhatatlan idĂľk elmúltával ráeszmélt önmaga igazi természetére és feladatára, s azontúl a törvény értelmében fejtette ki tevékenységét. Tudván tudta már, hogy lényegében egy mind a Lét Gyökerével, mind a TeremtĂľvel, dolga pedig az, hogy a létesült dolgoknak a törvény szabta idĂľben véget vessen, elpusztítsa a mulandó formákat, hogy új alakzatok keletkezhessenek belĂľlük. És mivel legyĂľzte önmagát, és tökéletes uralomra tett szert az erĂľk fölött, a Jóga  Urává lett.

 

Ez a titokzatos Háromság: az Egynek „három arca”. S ez a három nem más, mint az egy és oszthatatlan Lét hármas mĂťködése: a létrehozás, az élet fenntartása s a pusztító megújítás. A véges értelem mindegyiket különvalónak látja, de valójában ez a három: Egy, tökéletes egység. És mivel mindehhez, ami van, név és forma tapad, a TeremtĂľ megszemélyesülése: Brahmá; a Fenntartó és Gyámolító: Visnu; a Pusztító és Megújító pedig: Siva, akiben Rudra megtisztult lénye olvadt fel.

 

De a világok benépesítése még hátravolt. Brahmá tehát létrehozta a tíz Életfakasztót, a Pradzsápatikat, az Õsbölcseket, akikben már tiszta értelem élt, és tevékeny erĂľk feszültek. De hamarosan rá kellett eszmélnie, hogy azok egymagukban nem tudják folytatni a teremtés mĂťvét: nem volt mire irányítaniuk életfakasztó erejüket. Ekkor Brahmá megértette a folyamatos létesülés titkát: az egymást kiegészítĂľ kettĂľsséget, az ellentétek feszültségét. Az Egy tehát kettéosztotta önmagát. Egyik felébĂľl, létesítĂľ akaratának erejébĂľl lett az elsĂľ Atya: Szvájam-bhúva, „Az Önmagában LétezĂľtĂľl Származott”; a másik felébĂľl, a mindent magába foglaló és formáló TermészetbĂľl pedig az elsĂľ Anya: Satarúpá, „A Százalakzatú”.

 

Az elsĂľ párnak fiai és leányai, majd ezeknek ismét fiai és leányai születtek. Az elsĂľ leányokat Brahmá férjhez adta az Ăľs Életfakasztóhoz, a többi fiak és leányok pedig egymással keltek egybe.

 

Az elsĂľ fiak között az élet legjelentékenyebb továbbvivĂľje Kasjapa volt. Feleségül kapott tizenhármat az egyik Õsbölcs, Daksa hatvan leánya közül. Kasjapa elsĂľ asszonya, Aditi, világra hozta a Dévákat, a felsĂľ kör fényes isteneit, a szellemlények s a legjelesebb emberi nemzetségek Ăľseit; a második és a harmadik asszony, Dití és Danu, a sötét erĂľket képviselĂľ ellenistenségeknek adott életet, s ezektĂľl származtak azután a Daitják és Dánavák démoni nemzetségei. Mert a létezésben szükség van az ellenállás feszültségére és az összeütközés erĂľkifejtésére is, hogy a tevékenység ne lankadjon el, s az ellenszegülĂľ erĂľk szakadatlanul tettre ösztönözzék a Nagy Törvényt szolgálók igyekezetét. Kasjapa többi felesége világra hozta az egyéb élĂľlényfajták, az alacsonyabb és fokról fokra magasabb rendĂť állatok Ăľseit.

 

A világ benépesült, és mindenféle élĂľlény a maga helyén folytatta a természetébĂľl következĂľ tevékenységet. Az egész folyamaton az Egyetemes Törvény uralkodott, s ennek legfĂľbb elve: a cselekvés és a cselekvés következményeinek Nagy Törvénye, a hatások és visszahatások szövevénye.

 

Baktay Ervin feldolgozása