Kezdetben semmi sem létezett, sem tér, sem idõ, sem valóság, sem jel, sem lét, sem nemlét. Ebbõl keletkezett minden, ami látható és tapintható. Az elsõ lény varázslatos átalakulási képességgel született. Megnevezte magát: „A Keletkezõ Világ Ura, Szent Gyõzedelmeskedõ”. És boldog volt, mert hatalma mindenre kiterjedt.

 

Ekkor a négy évszak még nem vált el egymástól, a nap, a hold, a bolygók és a csillagképek alig mozdultak, a mennydörgés, a villámlás, az esõ, a jég, a fagy sem követték az évszakok változásait. A földnek nem volt ura, az erdõk, a növények maguktól nõttek és szaporodtak. A kövek és a hegyek már létrejöttek, de még nem mozdultak, és a földrengés is ismeretlen volt. A föld aranyból volt. A folyók is megvoltak már, de még nem indultak el a tenger felé. Madarak és vadak is éltek az erdõkben, de még senki sem vadászott rájuk. Istenek is léteztek, de még nem hallgatták meg a könyörgéseket, és nem uralkodtak ég és föld felett. Létrejöttek a démonok is, de még nem kezdhették el romboló munkájukat. Voltak betegségek, de még nem okoztak kínt és fájdalmat. Volt már táplálék, de még senki nem fogyasztotta. A boldogság is létezett, de nem volt, aki felfogja. A nappal nem különbözött az éjszakától.

 

A három világ magától keletkezett. Ekkor jelent meg a szvasztika szentséges tana. Két fény támadt: fehér és fekete. A fehér és fekete fény két borsónyi dolgot hozott létre.

 

Ezután megszületett egy fekete ember. Ez a fekete ember akkora volt mint egy dárda. Õ volt a nemlét, a bizonytalanság, a gyilkosság, a pusztítás ura. A neve: Fekete Pokol. A Fekete Pokol megölte a napot és a holdat, megkínozta a csillagokat, és létrehozta a bolygó démonait. Elválasztotta a nappalt az éjszakától, felhajította az égre a mennydörgést és villámot, a jégesõt és a szökõárt, a fagyot és a tüzet, felhajított nyolcvannégymillió betegséget és megszámlálhatatlan egyéb bajt.

 

És ráküldte a sólymot a madarakra, hogy pusztítson el mindent, ami a légben mozog. Létrehozta a civakodást és a harcot. Ráuszította a vadakra a farkast és a vadkutyát, a barmokra az embert, a fákra a baltát, a fûre sarlót, a növényekre a jeges szelet, az emberekre a bdudokat, a gonosz, pusztító démonokat. Az istenekkel szembeállította a hitetlenséget, és a négy démont. Drét, Srint, Biurt és Gdont. A Fekete Pokol, a nemlét ura minden létezõ mellé odaállította a pusztulás lehetõségét. Õ semmisíti meg a hatalmat, õ küldi a betegségeket az emberekre, õ hozta létre a fegyverek mérgezett hegyét, és a ruhákat, amelyeken a fegyverek áthatolnak. Õ küldte a férgeket a rizsre, a betegségeket a lovakra, szamarakra, birkákra és kecskékre. Õ teremtette a leprát. A pokol ura és vezére õ.

 

Ekkor a napfénybõl kiemelkedett egy fehér ember. Megnevezte magát: „Élõlényeket Kedvelõ Úr”. Megteremtette a meleget és a mi világunk napját. A holdat világossá és ragyogóvá tette; elválasztotta a nappalt az éjszakától, létrehozta az évszakok változását, meghatározta a nyolc bolygó pályafutását, az évet, a hónapokat és a hold útját. A három világ alkotása közben meghagyta a mennydörgést és a villámlást, de csak alkalmas idõben, és szükség szerint jótékony esõt küldött a földre, hogy gondoskodjék az élõlények táplálásáról. Megparancsolta az erdõknek és a növényzetnek, hogy növekedjenek a törvények szerint, és megalkotta a fák virágait. Ekkor nagy bõségben volt minden, ami a világnak kellett.

 

Az Élõlényeket Kedvelõ Úr elhatározta, hogy megteremti az isteneket, megsemmisíti a rossz szellemeket, elpusztítja a tüzet, a mérgezett hegyû fegyvereket, a madarak és a vadak ellenségeit. Az Élõlényeket Kedvelõ Úr nem akarta a betegségeket, és enyhíteni akarta a lovak, a szamarak, birkák és kecskék szenvedéseit, meg akarta szabadítani az embereket a démonoktól, ki akarta csorbítani a fegyvereket, és megsemmisíteni a páncélzatot. Azt akarta, hogy az emberek boldogak és tiszták legyenek. Azt akarta, hogy a halak, vadak, madarak, békák ne ismerjék az ellenséget, a fák a fejszét, a fû a sarlót, a növény a jeges szelet. Azt akarta, hogy felépítsék a kápolnákat és a szent ereklyeõrzõ helyeket. Azt akarta, hogy megírják és olvassák a szent írásokat, hogy legyenek ünnepek és áldozatok, hogy az emberek tiszteljék szüleiket, és adakozók legyenek.

 

Ezután az Élõlényeket Kedvelõ Úr elhatározta, hogy házat épít a világnak. Kõbõl akarta négy falát felhúzni. Vette a követ, és négy elefánt hátára rakta. A közeli kristálybarlangban egy gonosz démon, Mthong-dga ütötte fel szállását. Az Élõlényeket Kedvelõ Úr boldogan vezette elefántjait, de amikor a kristálysziklához érve, belülrõl zaj hallatszott, az elefántok rémülten megtorpantak. A kristályszikla és az elefántok fájdalmas nyöszörgésbe kezdtek.

 

Az Élõlényeket Kedvelõ Úr ekkor villámból bronznyilat alkotott, a nyíllal megrepesztette a sziklát, és a tömböket a két elefánt hátára tette. Ezután lerakta a világ házának alapjait, és felépítette a gyönyörû kastélyt. A teremtés palotájának nevezte az építményt. A kastély kapuit szvasztikával díszítette, és a tornyok fölött egy hatalmas szvasztikás sas lebegett. A falak tövében egy pompás kútból nektár szökött elõ, s a kútban kecske nagyságú aranybéka ült. De amint elkészült mûvével, a kastély nyöszörögni kezdett, és az alkotó keze sorvadásnak indult. A két elefánt is megbetegedett, és csakhamar elpusztult.

 

Az Élõlényeket Kedvelõ Urat félelem fogta el, hogy meghal. Egy reggel szörnyû seb támadt bõrén, és egyre beljebb hatolt a testébe. Három év múltán csak bõre tapadt a csontjaira. Ekkor magához hívatta a Tudományok Királyát, az megvizsgálta, és így szólt:
- A teremtés palotáját egy kristálysziklára építetted. De ebben a sziklában a rossz démona, Mthong-dga ütötte fel tanyáját. Õ okozta a betegségeket, és õ volt, aki elpusztította a két elefántodat, amiért elhozták lakhelyét palotád számára.

 

Román József feldolgozása