Mottó:
"Együtt születtek és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai
szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek
még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok,
és a mennyek szellõi táncoljanak kettõtök között.
Szeressétek egymást, de a szeretetbõl ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partja között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegbõl.
Kínáljátok egymást kenyeretekbõl,
de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok,
de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak,
habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne õrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
és a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik. "

(Khalil Gibran: A házasságról - Révbíró Tamás fordítása)

Szokásomhoz híven, mielõtt a párkapcsolatról szóló témába belefogtam, tettem egy rövid kis utazást a világhálón, a „duálpár” kifejezés után kutatva, és bevallom, elég érdekes írásokat találtam. Nagy örömöm telik mindig ezekben az Internetes „portyázásokban”, mert akkor is tanulok belõlük, ha a kauzális asztrológia szemléletmódjához hasonló gondolatokra, nézõpontokra bukkanok rá, egy-egy szerzõnél, és akkor is, ha csupán részleges, zavaros, felszínes humanista közhelyekre bukkanok, mert továbbgondolva azokat, egyre mélyebben át tudom látni a civilizált emberiség nagy életkrízisét. A kauzális asztrológia a párkapcsolati kérdéseket az anyai ágon öröklõdõ életfeladatok szerint vizsgálja és értelmezi, és az általa nyújtott konkrét feloldási lehetõségek a két ember közötti közös kiegyenlítõdési életfeladat, a közöttük lévõ un. karmikus provokáció (szerelmi vonzás) színezetét tárják fel.

 

A „minden férfiban ott van egy nõ, és minden nõben egy férfi”- már olyan általános életigazságnak bizonyul a modern ember életében, annyi pszichológus, orvos, mûvészember, stb. szájából hallottuk már ezt a kifejezést, hogy manapság már inkább az jelenti számunkra a legnagyobb problémát, hogy mit kezdhetünk nõként a bennünk lévõ férfival, és mit kezdhetünk férfiként a bennünk lévõ nõvel? A kauzális asztrológia szerint a civilizált ember párkapcsolati konfliktusainak, krízishelyzeteinek a kulcsa e kérdés megválaszolásában rejlik: Hogyan tudom nõként a Szeretet lételvet (egység-bontási és egység-helyreállítási képesség, odaadás és befogadás) realizálni, hogyan tudom férfiként a Fény-lételvet (tapasztalati ismeret) realizálni, illetve a kettõ közötti kiegyenlítõdést, a bennem lévõ Szeretet és Fény kölcsönös áthatolását megvalósítani a saját lényemben úgy, hogy ez által a saját belsõ harmóniámat és a párkapcsolati-családi életem békéjét megvalósíthassam? Hogy a Szeretet ne váljon korrupcióvá és gyûlöletté és a Fény ne váljon õrületté és erõszakká bennem. A történelem folyamán a kauzális asztrológiának ez a fajta problémafelvetése számos gondolkodó, festõ, író, költõ, politikus, tudós életmûvében is megtalálható volt azoknak, akik az ideális párkapcsolat titkát keresték.

 

Talán ismerõs némely olvasó számára a szókratészi lakomán felidézett atlantiszi mítosz: A szerelmi vágy megvilágításához Arisztophanész meséli el az androgün (férfi-nõ; három nemû lény) legendáját: Zeusz kettéhasította õket - innen az olthatatlan vágy. A nemek megosztásáról az ókor nagy bölcse, Platón így emlékezik meg a Lakomában:

 

 

A cikkem mottójaként választott verssorok Jakab Zoltán Csaba újságcikkébõl származnak, aki a következõ gondolatait osztja meg velünk a párkapcsolati együttéléssel, a házassággal kapcsolatosan:

 

 

Hasonló gondolatokra találtam Minya Klára egyik írásában is: „...míg a korábbi korok kijelölték a férfi-nõ kapcsolat határait, kereteit, formáit, addig ma ezt a nyugati civilizációkban, az individuumok korában minden párnak magának kell kidolgoznia. Ez pedig roppant bátorságot igényel, mivel ebben a viszonyban mérettetünk meg a leginkább. Itt áruljuk el magunkról a legtöbbet, itt derülnek ki legkegyetlenebbül a gyengeségeink, de az erõsségeink is. Ebben a nehéz és felelõsségteljes helyzetben, kapcsolatban az igazi segítséget csak egymástól remélhetjük, ezért becsüljük meg egymást, s a vakító szerelem elmúltával köszönjük meg egymásnak a mindennapok apró-cseprõ konfliktusait, ahol megtanulhatjuk a legfontosabb karmikus leckéinket is!” (Minya Klára: A szerelemrõl szellemi szempontból)

 

Hogyan éljük meg valójában a párkapcsolati-házas életünket? Az egyedülálló férfiak és nõk nagy része az „ideális párt” keresi, s elvárják, hogy minél több kritériumnak megfeleljen, mivel nincs idõ arra, hogy újat keressenek, ha az aktuális nem mûködik - derül ki egy párkapcsolatokat elemzõ kutatásból, melyet egy brit szociológiai társaság közremûködésével a match.com oldal végzett.

 

„A társas és párkapcsolatok jövõje” elnevezésû felmérést Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Svédországban végezték el 2500 személy és négy spanyol pszichológus közremûködésével. Eszerint ahogy az ember megtervezi a karrierjét, a szabadidejét, és a munkáját, úgy a párkapcsolatát, a randevúit is.

 

A kutatás vezetõje elmondta, hogy a férfiak 75 százaléka és a nõk 72 százaléka gondolta úgy, hogy „az ember páros életre született”, s a válaszadók 85 százaléka tartós kapcsolatban kíván élni, szemben a kilencvenes évekkel, amikor a szexuális tapasztalatszerzés dominált.

 

Az utóbbi években megnövekedett a válások száma is, mely újfajta egyedülállók megjelenéséhez vezetett, akik 40 körül szabadulnak a házasságból, s boldogok, ha újra megtalálják azt, amit elvesztettek.

 

Ezenkívül, az utóbbi idõben teret vesztett az a nézet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, inkább választanak olyan párt maguknak, aki hozzájuk hasonló mentalitással, célokkal, ízléssel bír. Az újkori romanticizmus nem elégszik meg egy gyertyafényes vacsorával, és egy csokor virággal, élmények, utazások, gondolkodásmód megosztása mind fontos tényezõk. Mivel manapság a nõknek nincs szükségük a gazdasági biztonsághoz és a gyermekvállashoz házasságra, újabban a férfiak éreznek olthatatlan vágyat arra, hogy „benõjön a fejük lágya” s megértõ férjjé válhassanak, aki segít otthon a háztartásban. A 16 és 59 év közötti európaiak 25 százaléka él élettársi kapcsolatban, s egyre nõ azok száma, akik egyedül nevelik gyermeküket. A spanyol nõtlenek és hajadonok 50 százaléka nem bocsátaná meg társa hûtlenségét, csak a férfiak 25 százaléka és a nõk 13 százaléka tartja felejthetõnek az eseti flörtölést.

 

Közismert pszichológusok, un. mentálhigiénés szakemberek véleménye szerint - még ha nem is tudunk róla - minden párválasztásunkban szerepet játszanak gyerekkori élményeink, szüleink, nagyszüleink jelleme és gondolkodásmódja, családunk jelene és múltja. Az egyik embert vonzónak, a másikat valamiért taszítónak találjuk és sok esetben magunk sem tudjuk, miért. Õk azt javasolják, tartsuk mindig szem elõtt a párunk családjának a példáját, hisz meglehet, idõvel életünk nagy szerelme egyre jobban fog zsörtölõdõ apjára, vagy rendmániás anyjára hasonlítani. Ha ezzel együtt is mellette döntünk, legyünk segítségére abban, hogy meglássa a jelen és a múlt között húzódó összefüggéseket, segítsünk neki abban, hogy gyermekeinket még jobban nevelje, mint õt nevelték szülei. Az együtt töltött évek során úgyis mindketten változni fogunk - jó esetben tanulunk egymástól, és érettebb, kiforrottabb egyéniségek leszünk, mint korábban voltunk. Lehet, hogy épp társunk hoz majd ki belõlünk olyan tulajdonságokat, amelyekrõl nem is tudtuk, hogy - elrejtve bár, de - mindig bennünk éltek. Legyünk önmagunkkal is kritikusak. Fontos, hogy felismerjük személyiségjegyeinket, és azokat a másoktól eltanult viselkedésformákat, amelyektõl esetleg meg akarunk szabadulni. Ha tisztában vagyunk az „örökölt” családi rossz szokásainkkal és képesek vagyunk tudatosan változtatni ezeken, máris elindultunk azon az ösvényen, amely a „boldog házasság” felé vezet.

 

Nagy öröm volt számomra ezeket a fenti gondolatokat olvasni, hiszen a saját élettörténetemre, szüleim, nagyszüleim élettörténetére ismertem bennük, és a saját élettörténetembõl is felelevenedtek a férjemmel való megismerkedés óta eltelt 9 év idõszaka. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen mély nyomokat hagyott bennem 12 éves kamaszlányként a szüleim válása, a nagyszüleim viharos, szenvedélyes vitatkozásokkal teli házasélete. Ám a tudományos, genetikai, vallásos, filozófiai, pszichológiai és mentálhigiéniai magyarázatok kevésnek bizonyultak számomra a gyökeres, mélyre hatoló változáshoz. Soha nem váltam volna képes megváltozni, vagyis megváltoztatni a házasságról, együttélésrõl, férfi-nõ kapcsolatról, szexualitásról, szerelemrõl való, az irracionalitásig elmenõen, szélsõségesen romantikus, szenvedélyes és ellenséges képzeteimet, ha nem hallottam volna a Lilithrõl. Arról a minden emberben ott lappangó tudattalan mélypontról, irracionális másság utáni sóvárgásról, a mely a kauzális asztrológia álláspontja szerint a párkapcsolati konfliktusok, krízishelyzetek, tragikus csalódások és elválások, a kölcsönös (ön)ámítások, félrevezetések, titkolózások, a féltékenység és az erõszak szellemi hátterét képezi: Vagyis a minden ember tudattalanjában lappangó, egész életképzeletét mozgató rejtett személytelen kéjvágyról, élvezet- és kényelemvágyról, bebiztosítási késztetésrõl, dominálási - hatalmi és birtoklási-kontrollálási ösztönrõl. És ha nem hallottam volna a Lilith szerinti tévképzetek továbbörökítését lehetõvé tevõ spirituális memóriáról. Arról, hogy hogyan örökítõdnek tovább és hogyan ívódnak bele egész-génrendszerünkbe, tudatos és tudattalan lelki- és érzelmi világunkba, egész életképzeletünkbe azoknak a szélsõséges, negatív élethelyzeteknek, negatív gondolati-érzelmi mintáknak, viszonyulási módoknak, késztetéseknek, vágyaknak, ambícióknak és sóvárgásoknak az emlékei, amelyek egykor édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk megoldatlan párkapcsolati - szerelmi-szexuális sorsfeladatai voltak.

 

Ennyit röviden a duálpárokról és a szerelmi beteljesülésrõl. Sokszor abban a kapcsolatban találjuk meg ténylegesen a boldogságunkat, amelyet a hófehér lovon száguldó herceg és rózsaillatú hercegkisasszony utáni epekedésünk miatt újra és újra elutasítottunk. Mert a szerelem önmagában, mint ahogy az általam idézett szerzõk is említik, önmagában nem elég. Nem elég az, ha a párunkban pusztán csak a szerelmi-szexuális partnert lássuk, és nem pedig azt a sors által elénk nyújtott lehetõséget, amely tudatos, sokszor nagyon fájdalmas és kimerítõ erõfeszítések árán a spirituális fejlõdésünkhöz vezet.

 

Még lenne írnivalóm e témáról, de talán egy következõ cikkemben kitérek majd a párkapcsolati házasélet testi vetületeire, és a modern ember szexuális életét is sikerül a kauzális asztrológia mélyre hatoló, az egyetemes törvények és a Lilith szerinti tévképzetek, aberrációk és az ehhez kapcsolódó tragikus élethelyzetek, sorstapasztalatok szempontjából megvizsgálnom.

 

Szerzõ: Kozma Szilárd
www.kozmaszilard.hu