Létezik-e duálpár, avagy az ideális párkapcsolatról asztrológus szemmel |
Mottó: "Együtt születtek és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek még az Isten csöndes emlékezetében is. De együttlétetekben legyenek távolságok, és a mennyek szellõi táncoljanak kettõtök között. Szeressétek egymást, de a szeretetbõl ne legyen kötelék: Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partja között. Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegbõl. Kínáljátok egymást kenyeretekbõl, de ne ugyanazt a cipót egyétek. Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet. Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek. Adjátok át szíveteket, de ne õrizzétek egymás szívét. Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be. És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel: Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól, és a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik. " (Khalil Gibran: A házasságról - Révbíró Tamás fordítása) Szokásomhoz híven, mielõtt a párkapcsolatról szóló témába belefogtam, tettem egy rövid kis utazást a világhálón, a „duálpár” kifejezés után kutatva, és bevallom, elég érdekes írásokat találtam. Nagy örömöm telik mindig ezekben az Internetes „portyázásokban”, mert akkor is tanulok belõlük, ha a kauzális asztrológia szemléletmódjához hasonló gondolatokra, nézõpontokra bukkanok rá, egy-egy szerzõnél, és akkor is, ha csupán részleges, zavaros, felszínes humanista közhelyekre bukkanok, mert továbbgondolva azokat, egyre mélyebben át tudom látni a civilizált emberiség nagy életkrízisét. A kauzális asztrológia a párkapcsolati kérdéseket az anyai ágon öröklõdõ életfeladatok szerint vizsgálja és értelmezi, és az általa nyújtott konkrét feloldási lehetõségek a két ember közötti közös kiegyenlítõdési életfeladat, a közöttük lévõ un. karmikus provokáció (szerelmi vonzás) színezetét tárják fel. A „minden férfiban ott van egy nõ, és minden nõben egy férfi”- már olyan általános életigazságnak bizonyul a modern ember életében, annyi pszichológus, orvos, mĂ»vészember, stb. szájából hallottuk már ezt a kifejezést, hogy manapság már inkább az jelenti számunkra a legnagyobb problémát, hogy mit kezdhetünk nõként a bennünk lévõ férfival, és mit kezdhetünk férfiként a bennünk lévõ nõvel? A kauzális asztrológia szerint a civilizált ember párkapcsolati konfliktusainak, krízishelyzeteinek a kulcsa e kérdés megválaszolásában rejlik: Hogyan tudom nõként a Szeretet lételvet (egység-bontási és egység-helyreállítási képesség, odaadás és befogadás) realizálni, hogyan tudom férfiként a Fény-lételvet (tapasztalati ismeret) realizálni, illetve a kettõ közötti kiegyenlítõdést, a bennem lévõ Szeretet és Fény kölcsönös áthatolását megvalósítani a saját lényemben úgy, hogy ez által a saját belsõ harmóniámat és a párkapcsolati-családi életem békéjét megvalósíthassam? Hogy a Szeretet ne váljon korrupcióvá és gyĂ»löletté és a Fény ne váljon õrületté és erõszakká bennem. A történelem folyamán a kauzális asztrológiának ez a fajta problémafelvetése számos gondolkodó, festõ, író, költõ, politikus, tudós életmĂ»vében is megtalálható volt azoknak, akik az ideális párkapcsolat titkát keresték. Talán ismerõs némely olvasó számára a szókratészi lakomán felidézett atlantiszi mítosz: A szerelmi vágy megvilágításához Arisztophanész meséli el az androgün (férfi-nõ; három nemĂ» lény) legendáját: Zeusz kettéhasította õket - innen az olthatatlan vágy. A nemek megosztásáról az ókor nagy bölcse, Platón így emlékezik meg a Lakomában: „Valamikor ugyanis az androgün (férfi–nõ) külön nem volt, alakra is, névre is, s egyenlõ része volt mindkét nembõl, a férfiból és a nõbõl. (...) Végül Zeusz hosszas fejtörés után így szólt: azt hiszem, találtam olyan módot, amely meghagyja ugyan az embereket, mégis véget vet féktelenségüknek, mert gyengébbé teszi õket. Kettévágom õket, mindegyiket kétfelé. (...) Így szólván kettévágta az embereket, mint ahogy a naspolyát szokás aszalás elõtt, vagy fonallal a tojást. (...) Ebben az idõben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, mely õsi természetüket ismét összehozza, igyekszik egyesíteni kettejüket s meggyógyítani az emberi természetet.” A cikkem mottójaként választott verssorok Jakab Zoltán Csaba újságcikkébõl származnak, aki a következõ gondolatait osztja meg velünk a párkapcsolati együttéléssel, a házassággal kapcsolatosan: „A nõk emancipációs törekvései nem váltották be a hozzá fûzött reményeket: ettõl életük nem lett sem könnyebb, sem boldogabb. Hiszen a férjek továbbra is elvárják hitveseiktõl, hogy feleségek és családanyák legyenek, miközben az újonnan kivívott szabadságukkal a nõknek helyt kell állniuk az eddig hagyományosan férfiúi hivatásnak tartott területeken is. A megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok hatására számos nõ férfiként kezd viselkedni, és sok férfiban aktiválódnak a hagyományosan nõi szerepek. Ugyanis a két fél-lény egy láthatatlan kötéllel van összekötve, és ha az egyiknél valami kibillen, az a másikat is érzékenyen érinti. Jól ismert a pszichológia azon tétele, miszerint mindannyian magunkban hordozzuk a másik fél képét, amit egy másik nemû lényre kivetítve próbálunk megélni a valóságban. A modern társadalmakban összezavarodtak a nemi szerepek, és hatásukra vészesen megszaporodott a válások s a csonka családban élõ gyermekek száma. Nagyon sok ember boldogtalan, magányosan él és lelki elhagyatottságban sínylõdik mind a férfiak, mind a nõk körében. Mit kell tennünk tehát? Hiszen semmivel sem vagyunk rosszabbak szüleinknél, csak a dolgunk lett nehezebb. Ugyanis nem könnyebb szabadon, méghozzá nemrég kivívott szabadságban élni, mint kitaposott utakon a hagyomány védelmében lépkedni. Felszabadultunk ugyan, de még nem vagyunk szabadok. Az új házasság megszületett, de az új ember még nem”. Hasonló gondolatokra találtam Minya Klára egyik írásában is: „...míg a korábbi korok kijelölték a férfi-nõ kapcsolat határait, kereteit, formáit, addig ma ezt a nyugati civilizációkban, az individuumok korában minden párnak magának kell kidolgoznia. Ez pedig roppant bátorságot igényel, mivel ebben a viszonyban mérettetünk meg a leginkább. Itt áruljuk el magunkról a legtöbbet, itt derülnek ki legkegyetlenebbül a gyengeségeink, de az erõsségeink is. Ebben a nehéz és felelõsségteljes helyzetben, kapcsolatban az igazi segítséget csak egymástól remélhetjük, ezért becsüljük meg egymást, s a vakító szerelem elmúltával köszönjük meg egymásnak a mindennapok apró-cseprõ konfliktusait, ahol megtanulhatjuk a legfontosabb karmikus leckéinket is!” (Minya Klára: A szerelemrõl szellemi szempontból) Hogyan éljük meg valójában a párkapcsolati-házas életünket? Az egyedülálló férfiak és nõk nagy része az „ideális párt” keresi, s elvárják, hogy minél több kritériumnak megfeleljen, mivel nincs idõ arra, hogy újat keressenek, ha az aktuális nem mĂ»ködik - derül ki egy párkapcsolatokat elemzõ kutatásból, melyet egy brit szociológiai társaság közremĂ»ködésével a match.com oldal végzett. „A társas és párkapcsolatok jövõje” elnevezésĂ» felmérést Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Svédországban végezték el 2500 személy és négy spanyol pszichológus közremĂ»ködésével. Eszerint ahogy az ember megtervezi a karrierjét, a szabadidejét, és a munkáját, úgy a párkapcsolatát, a randevúit is. A kutatás vezetõje elmondta, hogy a férfiak 75 százaléka és a nõk 72 százaléka gondolta úgy, hogy „az ember páros életre született”, s a válaszadók 85 százaléka tartós kapcsolatban kíván élni, szemben a kilencvenes évekkel, amikor a szexuális tapasztalatszerzés dominált. Az utóbbi években megnövekedett a válások száma is, mely újfajta egyedülállók megjelenéséhez vezetett, akik 40 körül szabadulnak a házasságból, s boldogok, ha újra megtalálják azt, amit elvesztettek. Ezenkívül, az utóbbi idõben teret vesztett az a nézet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, inkább választanak olyan párt maguknak, aki hozzájuk hasonló mentalitással, célokkal, ízléssel bír. Az újkori romanticizmus nem elégszik meg egy gyertyafényes vacsorával, és egy csokor virággal, élmények, utazások, gondolkodásmód megosztása mind fontos tényezõk. Mivel manapság a nõknek nincs szükségük a gazdasági biztonsághoz és a gyermekvállashoz házasságra, újabban a férfiak éreznek olthatatlan vágyat arra, hogy „benõjön a fejük lágya” s megértõ férjjé válhassanak, aki segít otthon a háztartásban. A 16 és 59 év közötti európaiak 25 százaléka él élettársi kapcsolatban, s egyre nõ azok száma, akik egyedül nevelik gyermeküket. A spanyol nõtlenek és hajadonok 50 százaléka nem bocsátaná meg társa hĂ»tlenségét, csak a férfiak 25 százaléka és a nõk 13 százaléka tartja felejthetõnek az eseti flörtölést. Közismert pszichológusok, un. mentálhigiénés szakemberek véleménye szerint - még ha nem is tudunk róla - minden párválasztásunkban szerepet játszanak gyerekkori élményeink, szüleink, nagyszüleink jelleme és gondolkodásmódja, családunk jelene és múltja. Az egyik embert vonzónak, a másikat valamiért taszítónak találjuk és sok esetben magunk sem tudjuk, miért. Ă•k azt javasolják, tartsuk mindig szem elõtt a párunk családjának a példáját, hisz meglehet, idõvel életünk nagy szerelme egyre jobban fog zsörtölõdõ apjára, vagy rendmániás anyjára hasonlítani. Ha ezzel együtt is mellette döntünk, legyünk segítségére abban, hogy meglássa a jelen és a múlt között húzódó összefüggéseket, segítsünk neki abban, hogy gyermekeinket még jobban nevelje, mint õt nevelték szülei. Az együtt töltött évek során úgyis mindketten változni fogunk - jó esetben tanulunk egymástól, és érettebb, kiforrottabb egyéniségek leszünk, mint korábban voltunk. Lehet, hogy épp társunk hoz majd ki belõlünk olyan tulajdonságokat, amelyekrõl nem is tudtuk, hogy - elrejtve bár, de - mindig bennünk éltek. Legyünk önmagunkkal is kritikusak. Fontos, hogy felismerjük személyiségjegyeinket, és azokat a másoktól eltanult viselkedésformákat, amelyektõl esetleg meg akarunk szabadulni. Ha tisztában vagyunk az „örökölt” családi rossz szokásainkkal és képesek vagyunk tudatosan változtatni ezeken, máris elindultunk azon az ösvényen, amely a „boldog házasság” felé vezet. Nagy öröm volt számomra ezeket a fenti gondolatokat olvasni, hiszen a saját élettörténetemre, szüleim, nagyszüleim élettörténetére ismertem bennük, és a saját élettörténetembõl is felelevenedtek a férjemmel való megismerkedés óta eltelt 9 év idõszaka. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen mély nyomokat hagyott bennem 12 éves kamaszlányként a szüleim válása, a nagyszüleim viharos, szenvedélyes vitatkozásokkal teli házasélete. Ám a tudományos, genetikai, vallásos, filozófiai, pszichológiai és mentálhigiéniai magyarázatok kevésnek bizonyultak számomra a gyökeres, mélyre hatoló változáshoz. Soha nem váltam volna képes megváltozni, vagyis megváltoztatni a házasságról, együttélésrõl, férfi-nõ kapcsolatról, szexualitásról, szerelemrõl való, az irracionalitásig elmenõen, szélsõségesen romantikus, szenvedélyes és ellenséges képzeteimet, ha nem hallottam volna a Lilithrõl. Arról a minden emberben ott lappangó tudattalan mélypontról, irracionális másság utáni sóvárgásról, a mely a kauzális asztrológia álláspontja szerint a párkapcsolati konfliktusok, krízishelyzetek, tragikus csalódások és elválások, a kölcsönös (ön)ámítások, félrevezetések, titkolózások, a féltékenység és az erõszak szellemi hátterét képezi: Vagyis a minden ember tudattalanjában lappangó, egész életképzeletét mozgató rejtett személytelen kéjvágyról, élvezet- és kényelemvágyról, bebiztosítási késztetésrõl, dominálási - hatalmi és birtoklási-kontrollálási ösztönrõl. És ha nem hallottam volna a Lilith szerinti tévképzetek továbbörökítését lehetõvé tevõ spirituális memóriáról. Arról, hogy hogyan örökítõdnek tovább és hogyan ívódnak bele egész-génrendszerünkbe, tudatos és tudattalan lelki- és érzelmi világunkba, egész életképzeletünkbe azoknak a szélsõséges, negatív élethelyzeteknek, negatív gondolati-érzelmi mintáknak, viszonyulási módoknak, késztetéseknek, vágyaknak, ambícióknak és sóvárgásoknak az emlékei, amelyek egykor édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk megoldatlan párkapcsolati - szerelmi-szexuális sorsfeladatai voltak. Ennyit röviden a duálpárokról és a szerelmi beteljesülésrõl. Sokszor abban a kapcsolatban találjuk meg ténylegesen a boldogságunkat, amelyet a hófehér lovon száguldó herceg és rózsaillatú hercegkisasszony utáni epekedésünk miatt újra és újra elutasítottunk. Mert a szerelem önmagában, mint ahogy az általam idézett szerzõk is említik, önmagában nem elég. Nem elég az, ha a párunkban pusztán csak a szerelmi-szexuális partnert lássuk, és nem pedig azt a sors által elénk nyújtott lehetõséget, amely tudatos, sokszor nagyon fájdalmas és kimerítõ erõfeszítések árán a spirituális fejlõdésünkhöz vezet. Még lenne írnivalóm e témáról, de talán egy következõ cikkemben kitérek majd a párkapcsolati házasélet testi vetületeire, és a modern ember szexuális életét is sikerül a kauzális asztrológia mélyre hatoló, az egyetemes törvények és a Lilith szerinti tévképzetek, aberrációk és az ehhez kapcsolódó tragikus élethelyzetek, sorstapasztalatok szempontjából megvizsgálnom. |