A családos tanítvány megkérdezte a Mestert:
- Mondd, Mester, adnál valamilyen tanácsot nekem a gyerekneveléshez? Gondjaim vannak…
- Változtass a hozzáállásodon! Ne Ăľket neveld, hanem magadat! Hiszen tudod, hogy amíg kicsik, utánoznak, amikor meg nagyobbak, példát/példaképet keresnek – válaszolta a Mester. Aztán hozzátette:
- A nevelés nem beszéd, hanem tett kérdése.

Sok szó esik manapság a nevelésrĂľl. De hogyan gondolhatunk nevelésre, amikor a saját neveltetésünk egyáltalán nem, vagy csak részben készített fel arra, hogy mást neveljünk? Amikor vagy a sérüléseinket adjuk tovább, vagy olyan mélyre zárjuk el azokat magunkban, hogy csak akkor jövünk rá, velünk is baj van, amikor csĂľdöt mond a nevelésünk, és elkezdjük a hozzá vezetĂľ okokat vizsgálni? Jó, ha ezt egyáltalán megtesszük, és nem a másikban keressük és véljük megtalálni sikertelenségünk okait.

 

Az önnevelésrĂľl, önfejlesztésrĂľl, önmegvalósításról is sok szó esik. Ugyanakkor lényegesen kevesebb nyilvánosságot kap az önvizsgálat, ami egyértelmĂťen megelĂľzi az önnevelést.

 

Az önmegvalósítás önvizsgálat nélkül általában óriásira nĂľtt, egyenesen felfújt egót eredményez. Az önvizsgálat viszont sokszor negatív gondolatokhoz, érzelmekhez vezet, amelyek idĂľvel erĂľsebbé válnak a jobbulás/jobbítás szándékánál. A negatív visszajelzés az egyik véglet, ami gyengít minket, az erĂľszakos, pusztán akarattal végigvitt önmegvalósítás meg a másik véglet, ami önzĂľvé tesz, és nincs tekintettel másokra. Hogyan Ăľrizzük meg hát a középutat a két véglet között úgy, hogy mégis fejlĂľdünk, jobbítunk magunkon, és alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy képesek legyünk eredményesen gyermekeket nevelni?

 

Szerencsére nagyon jó könyvek állnak rendelkezésünkre. Elég Brandon Bays: Jelenlét címĂť vagy Deepak Chopra: Titkok könyve és Végzetes véletlen címĂť könyveire utalni, hogy ezt az egész területet bejárjuk, de ki-ki találhat magának ízlésének megfelelĂľ irodalmat ezen a szövevényes területen. Eleinte az önvizsgálattal és az önneveléssel érdemes foglalkoznunk, hiszen mit sem ér a nevelésünk, ha nem vagyunk hitelesek. A hitelesség saját önnevelésünk látható eredménye. Többet mond minden szónál. KövethetĂľ is, mert az, amit végigjártunk, majd életformánkká tettünk, módszerré válik, aztán ekként tovább is adható. A módszer válhat gyermekeinknél is életformává, miután átadunk nekik, s ez jó esetben egész életükön keresztül megoldásokhoz segíti Ăľket szinte minden problémájukban.

 

Azt gondoljuk, hogy gyermekeinket boldogulásuk érdekében iskoláztatnunk kell, nyelvre, zenére és sok egyébre taníttatni, majd felsĂľbb iskolai végzettséghez, lakáshoz juttatni Ăľket bármi áron, hisz ez a kötelességünk. (Ez a „kötelesség” olyan mértékben leköti minden erĂľnket és idĂľnket, hogy gyermekünk azt hiszi, nem szeretjük, hiszen nem veszünk részt az életében, ezért lassan magányossá és boldogtalanná válik. Mi meg azon kesergünk, milyen hálátlan.) Ezzel együtt mindezt megtehetjük, és lehet, hogy dicséretes az erĂľfeszítésünk, de az is elĂľfordulhat, hogy problémák forrásává válik a késĂľbbiekben.

 

Ha panaszkodunk, hogy mindent megadtunk gyermekünknek, és öregségünkre mégsem törĂľdik velünk, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy elláttuk-e azt a mindennél lényegesebb feladatunkat, amiért hozzánk került ez a felnevelendĂľ élet, eleget tettünk-e annak a kötelezettségünknek, ami minden másnál elĂľbbre való, nevezetesen megtettük-e azt, hogy olyan karakterré formáltuk törĂľdéssel és szeretettel, ami a kezdetektĂľl egészséges önbizalomhoz, egyensúlyra törekvĂľ önvizsgálathoz, döntéshozáshoz, problémamegoldáshoz segítette Ăľket. Ezek azok a tulajdonságok, képességek, amelyekre nekünk is szükségünk van, és ezeket kell továbbadnunk a gyermekeinknek, akiket felnevelünk.

 

Ha olvasod ezt az írást, kedves együttgondolkodó szülĂľtársam, (bocsáss meg, amiért egyszerre elkezdtelek tegezni, hisz annyira közös a feladatunk), többféle reakciód is lehet az eddig leírtakkal kapcsolatban. Lehet, hogy valami ilyesfélét gondolsz: - Hiszen engem így neveltek… De jó! Szinte elfelejtettem már!

 

Az is lehet, hogy elkezdesz emlékezni, milyen volt a saját gyermekkorod? Hogyan neveltek? Milyen volt a szüleiddel élni? Aztán milyenné váltál?

 

De az is elĂľfordulhat, hogy felsóhajtasz: - Bárcsak így neveltek volna engem is! Akkor most nem lenne ilyen nehéz az életem. Szinte azt sem tudom, mit tegyek. Hova forduljak? Leginkább tartok mindentĂľl… Vagy mindenkitĂľl? Talán túlzottan be is zárkóztam emiatt.

 

Bármit is gondolsz, egy biztos: jó, ha megvizsgálod életed négy területét. A négy terület érinti a gondolkodásodat, az érzelmeidet, a szándékaidat, vagyis a tudati mĂťködéseidet. Ezen kívül a kommunikációdat és a tetteidet is.

 

Az említett területek a következĂľk:

 

1. Milyen viszonyban vagyok magammal?
Hogyan gondolkodsz, érzel magaddal kapcsolatban? Milyen a hitrendszered, melyek a legerĂľsebb, legfontosabb érzelmeid, mik a szokásaid? Ez utóbbiak hogyan hatnak vissza a gondolataidra, érzéseidre?

 

2. Hogyan szólítom meg magamat?
Ez az elsĂľ pont következménye és szorosan összefügg vele. Ne feledd el, ennek eredményeként alakul ki az énképed egy része, ezt sugárzod ki magadból a külvilág felé. Most, hogy eljutottunk az úgynevezett „külvilághoz¹”, egyenesen belĂľle következik a harmadik kérdés:

 

3. Milyen a külsĂľ kommunikációd?
Eddig a belsĂľrĂľl volt szó. A belsĂľ és a külsĂľ kommunikáció lehet egymásnak ellentmondó, ez hosszú távon önmagunk meghasonlását eredményezheti. Nyilván többen hallottatok már a problémafeltáró és erĂľszakmentes kommunikációról. Érdemes megismerkedni vele, és alkalmazni mind a belsĂľ, mind a külsĂľ kommunikációdban. Sok nehéz, megoldhatatlannak látszó kapcsolat és élethelyzet válik egyszerĂťbbé, áttekinthetĂľbbé, barátságosabbá, sĂľt esetenként szeretetteljessé általa. Üzleti, baráti, rokoni kapcsolatok, házasságok, gyermeknevelés sínylik meg a belsĂľ és külsĂľ kommunikációnk hiányosságait, hibáit.

 

ElĂľkerült a „hiba” szó, bármennyire is nem szerettem volna leírni. De ha már itt áll a papíron fehéren-feketén, akkor foglalkozzunk vele!

 

Gyermekkorunktól kezdve sokszor találkoztunk ezzel a szóval. Az iskolában megtanították nekünk, hogy nem szabad hibákat elkövetnünk, mert megbüntetnek érte, szégyenszemre rossz jegyet kapunk. A szüleink ilyenkor többnyire haragudtak ránk. A késĂľbbiekben is büntetést kaptunk, ha hibáztunk. Ezt szoktuk meg. A következménye az lett, hogy görcsösen azon igyekszünk, lehetĂľleg ne kövessünk el hibát, s ha ez mégis megtörténik, valahogy el kell titkolnunk, nem szabad vállalni, magunk elĂľtt is leplezni kell, különben ha más nem, a szokásnak megfelelĂľen mi magunk büntetjük meg magunkat érte.

 

Az életünk nem problémamentes. Hibák elkövetése, felismerése és vállalása nélkül nem tanuljuk meg a problémák megoldását, a döntések meghozatalát és döntéseink következményeinek elvállalását. Ha ezeket megtesszük, mondhatjuk, hogy részben hibáink tudatosítása által válunk felelĂľs emberekké. Tehát a hibák elkövetésének is van pozitív következménye. Az, hogy felismerjük, tudatosítjuk Ăľket. Az, hogy a továbbiakban azt is megtudjuk belĂľlük, hol, azaz életünk melyik területén és mi módon célszerĂť ténykednünk ahhoz, hogy ne kövessük el Ăľket legközelebb is.

 

Amikor önmagunkkal foglalkozunk, és önmagunkat neveljük, figyeljük meg a gondolataink, belsĂľ és külsĂľ kommunikációnk és tetteink következményeit. Az úgynevezett negatív dolgok gyakran pozitív eredményt hoznak létre és fordítva. Ha nem ítéljük ilyennek vagy olyannak Ăľket, megmutathatják másik arcukat is. Ne mi legyünk kétarcúak, hanem a látásmódunk legyen érzékeny a dolgok kétféleségének észrevételére. A hibákra való figyelés ítéleteket szül. Az ítéletek megmerevítenek, mert nem arra hívják fel a figyelmünket, hogy mit tegyünk, hogyan oldjuk meg az adott problémát, hanem arra ösztönöznek, hogy bezáruljunk, gátakat emelnek, vagy erĂľsítenek meg bennünk, így járulva hozzá megmerevedésünkhöz. A hajlékonyság segít megoldani a problémákat, a merevség a negatívumok észrevétele és beépítése felé visz.

 

Tehát fontos, hogy ne a hibakeresés és a hibák következményeinek megítélése motiváljon minket, hanem sokkal inkább a tudatosításuk és a megoldás megkeresése.

 

Ez a szemléletváltás a következĂľ kérdést veti fel: hogyan keressek számtalan problémámra megoldást? Mi ennek a módja? Ez a kérdésfelvetés elvezet a negyedik vizsgálandó területhez, ez pedig a következĂľ:

 

4. Mik a teendĂľim?
Miután feltártad a gondolataidat, érzelmeidet, a hitrendszeredet, a szokásaidat, a külsĂľ és belsĂľ kommunikációdat, áttérhetünk a szándékaid területére.

 

Hogyan váltjuk tettekre mindazt, amit megismertünk magunkból és a világból, hogyan valósíthatjuk meg a felismerések következtében létrejött szándékainkat? Hogyan tekintsünk szándékainkra? Mint felmerülĂľ, majd szinte azonnal elhomályosuló ötletekre, vagy mint célokra, amelyeket szeretnénk elérni? CélkitĂťzésként kezeljük szándékaink egy részét? Melyek ezek? El is érjük Ăľket? Hogyan? A célok megvalósítását tanultuk valahol, vagy ösztönösen alkalmazunk valamilyen ismeretet? Sikeresek vagyunk a célok megvalósítása terén?

 

Vizsgáljuk meg szándékaink területét. Az elsĂľ, amit fontos megtennünk velük, a tudatosítás. Tudatosítsuk szándékainkat! Mi motiválta eddig és mi motiválja most életünket? Hasonlítsuk össze a minket eddig vezérlĂľ alapelveket, az eddig kitĂťzött szándékainkat, az eddig felismert küldetésünket a jelenlegiekkel és a továbbiakban meghatározottakkal. Azután azt vizsgáljuk meg, mit tettünk eddig és mit teszünk most szándékaink megvalósítása érdekében. Hogyan viszonyulunk a jelen helyzethez és az elérendĂľ végcélhoz? Merünk álmodni? A megálmodott, elképzelt végcél és a jelen között lépések sokasága áll. Hajlandók vagyunk ezt tudomásul venni és feltérképezni? Képesek vagyunk lépésrĂľl lépésre haladni? Ez a folyamatos tudatosítás türelmet, önvizsgálatot és önfegyelmet tételez fel. Becsüljük annyira magunkat, hogy e képességeket megszerezzük, majd mĂťködtetjük a saját érdekünkben? Szeretjük annyira magunkat, hogy legyĂľzzük a változástól való félelmünket?

 

Keressük meg a választ az összes kérdésre! Ha leírjuk a válaszokat, még alaposabb lesz a magunkon végzett munka, ami ez esetben igazán megéri a ráfordított idĂľt, hiszen saját életünket és problémáinkat tesszük áttekinthetĂľbbé és megoldhatóbbá általa. Nehéz egyedül dolgozni? Keressünk társakat, akik ugyanilyen „cipĂľben járnak”! Tegyünk egyénenként és együtt – magunkért, mindnyájunkért! Szükség lenne eligazításra vagy visszajelzésre? Alakítsunk klubot, ahol ez a téma! Hogyan? Ez igazán csak néhány telefonhívás kérdése. Hol? Ahol jól érezzük magunkat, ahol inspiráltabbak leszünk, nĂľ az energiaszintünk, a kreativitásunk. Például valami olyan helyen, ahol ez az írás is megszületett…

 

 

SzerzĂľ: Frank Zsófia természetgyógyász