ElĂľ-India honi vallását, amelyhez ma a szubkontinens lakóinak kb. kétharmada tartozik, bráhmanizmusnak vagy hinduizmusnak nevezik A két kifejezés eredete teljesen eltérĂľ. A bráhmanizmus szó az - indiai papok kasztjának, a bráhmanáknak nevébĂľl származtatható, és nem Brahmá isten nevébĂľl, amint azt sokszor tévesen állítják. Indiának azokat a lakóit jelölik vele, akik a bráhmanákat tekintik papjaiknak, vagy legalábbis azokat a tanokat követik, amelyeket a bráhmanák szent irataikban kifejtettek. A kifejezés eredete tehát hasonló a lámaizmus szóéhoz, amellyel azokat a buddhistákat jelölik, akiknek a lámák a papjai.

A hinduizmus ezzel ellentétben földrajzi fogalomból származik. Az Észak-Indiába benyomuló muszlinok az Indus-vidék lakóit hinduknak nevezték. Ahogyan a görögök az Indus folyó indiai nevébĂľl (a szanszkritban: Szindhu, azaz folyó; még ma is megvan a Szindh tartomány nevében) az Indosz nevet alkották, amely ma a szubkontinens lakói összességének jelölésére használatos, úgy a muszlimok a folyónév perzsa alakjából (Szindhu az óperzsában Hindus) képezték azoknak az indeknek a nevét, akik nem tartoztak a Próféta vallásának követĂľi közé. Ma a bráhmanizmus és a hinduizmus elnevezés egymással felcserélhetĂľ fogalmak; Sir Alfred Lyall példája nyomán á hinduizmus úgy definiálható, mint "az az autochton indiai, azaz saját talajon kialakult vallási-társadalmi rendszer, amelyhez a mai India lakosságának túlnyomó többsége tartozik, és amely magában foglalja mindazon rítusok, vallások, szokások, nézetek és mitológiai elképzelések összességét, amelyeket a szent könyvek és a bráhmanák elĂľírásai közvetlenül vagy közvetve szentesítettek".

A bráhmanizmus szó kiterjedési körével kapcsolatban nincs nézeteltérés az indológusok között: bráhmanizmusról kb. az i. e. 1. évezred kezdete óta beszélhetünk, azóta, hogy a papság Indiában monopolhelyzetbe került. A "hinduizmus" fogalmának idĂľbeli határairól viszont különbözĂľ nézetek léteznek. Ha "hinduizmus"-on az indiai Ăľsi talajon kialakult vallást értjük, akkor már az i. e. 3. évezredbeli, árják elĂľtti vallási formákat is így nevezhetjük, hiszen a mohendzsodarói [Mohenjo Daro] és harappai ásatások azt bizonyítják, hogy az Indus vidékén már ekkor megvoltak a mai hinduizmus alapvetĂľ jellegzetességei, amilyen pl. a phallosz-kultusz, egyes szent növények és állatok tisztelete, talán már egy anyaistennĂľ és Siva isten imádata is. SzĂťkebb értelemben azonban, a fogalom mai értelmében csak akkortól használható e kifejezés, amikor az Ăľsi autochton elképzelések összeolvadnak a bráhmanák kiváltságos helyzetének eszméjével, a lélekvándorlásnak és a megváltásnak elsĂľ ízben az upanisadokban (i. e. 8. század?) megjelenĂľ gondolatával.

Ha a következĂľ szakaszban "bráhmanizmusról vagy hinduizmusról" beszélünk, akkor ezen azt a hitformát értjük, amely az upanisadok kortól máig meghatározza mindazon indiaiak vallásos gondolkodását és érzését, akik nem csatlakoztak sem a dzsainizmushoz, sem a buddhizmushoz, sem pedig valamelyik más, a Gangesz-vidéken elterjedt idegen eredetĂť valláshoz.

A hinduizmus mint vallási-társadalmi rendszer

A hinduizmus a legsokoldalúbb vallási képzĂľdmény, amelyet a jelenkor ismer. Fenséges és visszataszító, primitív és kifinomult gyakran annyira közvetlenül egymás mellett található benne, mint sehol másutt. Délen az egyik nagyszerĂť, mĂťvészileg tökéletes templomban Ăľsi rítusok teljes pompájával ünneplik Sivát, közben félrehúzódva egy aszkéta, rudráksa-bogyóból készült olvasóját morzsolgatva ujjai között, mormolja a szent formulát: "Sivo 'ham, Sivo'ham" (én vagyok Siva), így adva kifejezést hitének, amely szerint a világ ura, a papok tiszteletének tárgya a valóságban nem más, mint az az Ăľsok, amelytĂľl minden egyén származik.

Közvetlenül a szentély mellett kis templom áll, benne vad, rikító színekkel kimázolt istennĂľ-szobor, amely elé gyermekáldás után sóvárgó asszonyok bábukat tesznek, hogy megnyerjék segítségét. Benáreszben, az indiai Rómában, ahol Sankara a Bráhmaszútrákhoz készült kommentárjait írta, és ahol még ma is a legbölcsebb és legtanultabb bráhmanák élnek, nap mint nap visszataszító üzletelés figyelhetĂľ meg a nagy fürdĂľlépcsĂľn: papok, fakírok és kereskedĂľk versengenek egymással a legváltozatosabb módszerekkel, hogy a jámbor zarándokok pénzét kicsalják. Kis gyülekezeteknek egy szádhu magyarázza az upanisadok vagy a Gitá bölcsességét, vagy Krisnáról és Rámáról mesél Ăľsi legendákat, pár lépésre tĂľlük egy kútnál a benne lakó szent kobrának mutatnak be áldozatot, odébb az elefántfejĂť, lógó hasú Ganésa durván kifaragott kĂľszobra áll.

A Kalkuttával [Calcutta] szomszédos Kálíghátban Kálinak mutatnak be véres kecskeáldozatot, ugyanettĂľl a várostól nem messze található az a kolostor, ahol az utolsó nagy hindu szent, Rámakrisna (~ 1886) csendes meditációban mélyült el a brahmába, az egész "sokság" fölé emelkedett Minden Egybe, és ahol tanítványa, Vivekánanda (~ 1902) azon fáradozott, hogy egy szellemivé finomított hinduizmust mint a modern tudomány valamennyi követelményének megfelelĂľvé tett vallást tárjon a nyugati világ szeme elé. Igaz, más vallásokban is elĂľfordul idĂľnként, hogy a fenséges és az alantas, a szellemileg igen fejlett és a primitív összekeveredve jelenik meg, hiszen valamennyi vallás követĂľi erĂľsen különböznek egymástól mĂťveltségi színvonaluk tekintetében: a Gran Chaco keresztény indiánjának vagy az Estramadurá-ból való parasztnak nyilvánvalóan egészen másfajta elképzelései vannak az istenrĂľl és az üdvözülĂľ keresztényeknek megígért jutalmakról, mint egy modern tomistának vagy kantiánusnak, mégis azok az ellentétek, amelyek a hinduizmusban jelentkeznek, sokkal szembetĂťnĂľbbek közvetlenül egymás mellett.

Ez természetes is, elsĂľsorban azért, mert nekünk, európai szemlélĂľknek feltĂťnĂľbb és szokatlanabb az a trópusi gazdagság és bujaság, amely a vallási formákban is megnyilvánul, mint az, ami a nyugati szellemhez közel áll; másrészt azért, mert Indiában a vallásos gondolkodás tárgyainak sokfélesége és a lakosság differenciáltsága - elsĂľsorban kulturális rétegezĂľdés tekintetében - ténylegesen is nagyobb mérvĂť, mint nálunk. Hozzájárul azonban ehhez még egyéb is: a hinduizmus olyan vallás, amelyet nem egy bizonyos személy alapított, hanem az évszázadok során mintegy önmagától, a benne lakozó erĂľk következtében és a külsĂľ körülmények hatására jött létre; a kötelék, amely összetartja, nem egy alapító szava és eszméi, hanem a fejlĂľdés folyamatossága, amely megszakítás nélküli áramlatként kapcsolja össze az ókort a jelennel.

A hinduk éppen ezért szívesen nevezik vallásukat "szanátana-dharmá"-nak, azaz "örök vallás"-nak. Ennek megfelelĂľen azt tanítják, hogy idĂľrĂľl idĂľre, mindig újból bölcs férfiak és testet öltött istenek jelennek meg, hogy hirdessék az igazságot. Ilyen volt Ráma, Krisna, Vjásza, Manu, Vaszistha, Agasztja, Savkara stb., de egyikük sem fektette le új tanok alapját, hanem csak a már kezdettĂľl fogva ismert igazságot fogalmazta vagy hirdette meg újból. A hinduizmus tehát nem ahhoz a kerthez hasonlít, amelyet egy ember tervszerĂťen hozott létre, és amelyet utódai azután tovább fejlesztettek, illetve részben átalakítottak, mint a buddhizmus, a kereszténység vagy az iszlám, hanem az ĂľserdĂľhöz, amelynek vadul burjánzó sĂťrĂťjén különbözĂľ személyek igyekeztek idĂľnként ösvények törésével úrrá lenni. Bár a kínai vallás szintén természetes képzĂľdmény és nem tudatos alkotás, Konfuciusz és Lao-ce már oly korai idĂľszakban megtalálta számára az irányadó, érvényes megfogalmazást, hogy e tekintetben nem helyezhetĂľ a hinduizmussal azonos szintre.

A hinduizmusnak abból a sajátosságából, hogy "lett", és nem "létrehozott" vallás, következik, hogy nem rendelkezik szilárdan körvonalazott dogmatikával olyan értelemben, mint a buddhizmus és a történeti istenkinyilatkoztatás két vallása. Ezért azután híveitĂľl nem követeli meg sem azt, hogy egy olyan túlvilági istenben higgyenek, aki a világegyetemet meghatározott módon teremtette és kormányozza, aki a történelem folyamán törvényhozóként lépett fel, és egykor földi alakot öltött magára; de nem kívánja azt sem, hogy a világ személyes irányítójának létezését megtagadják, mint a buddhizmus. Az egyénre bízza annak eldöntését, vajon ateista, panenateista vagy teista kíván-e lenni, vajon Visnut vagy Sivát tekinti-e a világ irányítójának stb.

Ugyanígy nincsenek mindenkire kötelezĂľ érvényĂť, határozott elméletei a világ keletkezésérĂľl, annak anyagi vagy anyagtalan alkotórészeirĂľl, a lélek lényegérĂľl és a testhez való viszonyáról stb. Az életmódra vonatkozóan sincsenek szilárd, mindenkit egyformán kötelezĂľ elĂľírások. Ezért azután akad olyan hindu, aki húst fogyaszt, és olyan, aki vegetariánus; van, aki buja orgiákon vesz részt, és vannak, akik a legszigorúbb aszkézist gyakorolják, és még sok másféle is. Ilyen értelemben a hinduizmusból hiányzik a ragaszkodás olyan meghatározott hitelvekhez, amelyeket általában a valláshoz való tartozás elengedhetetlen feltételének, "conditio sine qua non"-fának szoktak tekinteni. A hinduk ezt ki is hangsúlyozzák, vallásuk jellemzĂľ sajátosságaként emlegetik a tiszteleti tárgyak korlátlan változatosságát és az üdvösség elnyerésére szolgáló eszközök sokféleségét.

Végezetül különbözik a hindu vallás a buddhizmustól, a kereszténységtĂľl és az iszlámtól még abban is, hogy kifejezetten indiai jelenség, és az is akar maradni, nem fejt ki missziós tevékenységet idegen országokban, és a gyülekezetbe nem fogad be egyetlen nem indiai személyt sem.

A hinduizmus különleges sajátosságának tekintett három tényezĂľ, nevezetesen az, hogy nincs létrehozója, nincsenek szilárdan rögzített dogmái, és nem fejt ki missziós tevékenységet, korlátozott érvényĂť. Csak akkor igaz, ha a hinduizmust a három világvallással szembeállítva vizsgáljuk; tágabb történelmi perspektívából nézve kiderül, hogy a hinduizmus nem abszolút értelemben, hanem csak fokozatilag tér el a többi vallás tanításaitól.

Három oka van annak, hogy a hinduk vallásuk megalkotójának nem egyetlen személyt tekintenek:

1.
Hisznek az önmagát szüntelenül megújító világ örökkévalóságában, ezért nem ismerik a világ kezdetét és a világ történeti folyamatának egyedi jelentĂľségét. EbbĂľl következik, hogy isteni vagy emberi lénynek semmiképp sem tulajdoníthatnak akkora jelentĂľséget, mint amilyent Krisztusnak, vagy - jóval kisebb mértékben - Mohamednek, vagy más prófétáknak azok a vallások tulajdonítanak, amelyek a világ történetét egyszeri, megismételhetetlen folyamatnak tekintik.

2.
A hinduk nem fejlesztettek ki mindenkire kötelezĂľ tanokat, ezért az egyidĂľben létezĂľ sokfajta nézetet nem származtathatják egyetlen személytĂľl, még egy olyan buddhától sem, aki meghatározott idĂľszakonként megjelenik a világban, és habár a többi Buddhától mint individuum különbözik is, lényegét és az általa hirdetett tanokat illetĂľen nem egyéb elĂľdeinek tökéletes megismétlĂľdésénél.

3.
A hinduizmus saját elmélete szerint az "örök vallás" igényével lép fel, olyan vallás kíván lenni, amely az örök igazságot mindig korszerĂť, adekvát formában közli az emberiséggel. Ehhez fel kell tételeznie, hogy mindig új és új igehirdetĂľk támadnak.

Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, akkor csökken a szakadék, amely a hinduizmust a két nyugati vallástól elválasztja: a sok risi, szent, megtestesülés [inkarnáció], vagyis mindazok, akik a mostani világ fennállása óta, a különbözĂľ korszakokban színre léptek, azokkal a prófétákkal, apostolokkal, egyházatyákkal és szektaalapítókkal azonosíthatók, akik Ádámtól a jelenkorig egymást követve vagy egymással egyidĂľben hirdették, illetve magyarázták az isten igéjét. A különbség tehát csupán abban rejlik, hogy a hinduizmus, ha összességében nézzük, az isteni bölcsesség kinyilatkoztatójaként nem egy meghatározott személyt állít középpontjába, és mindenre kiterjedĂľ türelmével az olyan különbözĂľ fajtájú nézeteket és kultuszokat is értékes vallási eszmekincs hordozójának tekinti, mint amilyenek a visnuitáké, sivaitáké, sáktáké stb. Ez körülbelül olyan, mintha a kereszténység nemcsak a katolikus egyház 1500-ig létrejött valamennyi tanítását tekintené a keresztény üdvigazságok egyenjogú képviselĂľjének, hanem a középkor nagy eretnekeit, a reformátorokat és minden szektaalapítót is. Tehát a hinduizmust nem annyira maguk a tények különböztetik meg a többi vallástól, mint inkább azok a különbözĂľ szokások és módszerek, amelyek segítségével az ilyenfajta tényeket vizsgálja, és értékeli.

Hasonló a helyzet azzal az elsĂľ pillanatban különösnek tetszĂľ dologgal is, hogy a hinduizmus nem rendelkezik olyan általánosan elfogadott dogmákkal az istenrĂľl, a világról, a lélekrĂľl stb., amelyeknek keresztény megfelelĂľi a vallási hovatartozás elĂľfeltételei. Ha ugyanis valóban egyáltalán nem volnának olyan hittételei, amelyeket többé-kevésbé minden hindu magáénak vall, akkor nem is lehetne más vallásoktól megkülönböztetni. Ez a meggondolás már önmagában is valószínĂťvé teszi, hogy akárcsak minden más vallás, a hinduizmus is olyan meghatározható nézeteken alapul, amelyeket hivĂľi kötelezĂľnek ismernek el; ezzel azonban korántsem akarjuk azt mondani, hogy e nézeteket párhuzamba lehetne állítani a kereszténység vagy az iszlám dogmáival. Alaposabb elemzés során ki fog derülni, hogy valóban léteznek pontosan körvonalazható, minden hindu számára közös szociális, erkölcsi és metafizikai eszmék, valamint az is, hogy e nézetekre mint szilárd és megingathatatlan alapelvekre épül ez a sokoldalú rendszer, valamennyi szerteágazó tanításával és rítusával együtt.

A hinduk nézete szerint a világegyetem - mind tágabb, mind szĂťkebb értelemben - rendezett egész, amely felett a természetben és az erkölcsi élet területén egyaránt megnyilvánuló világtörvény (dharma) uralkodik. A rend mindenekelĂľtt abban mutatkozik meg, hogy a mindenséget benépesítĂľ élĂľlények származásuk következtében képességeik és kötelességeik tekintetében erĂľsen különböznek egymástól. Más jogai és kötelességei vannak pl, az oroszlánnak, mint a szarvasmarhának; mások egy istennek, mint egy embernek;más a szellemeknek, mint a pokol lakóinak stb. Az emberiségen belül is számtalan különbözĂľ rend van, amelyek eltérnek egymástól abban, hogy mi szabad és mi tiltott számukra. Legfelül helyezkednek el azok, akik tetteikben és életmódjukban fizikai és erkölcsi szempontból a lehetĂľ legnagyobb mérvĂť tisztaságot tartják be, és ezért e tekintetben a legközelebb állnak az istenekhez.

Az emberi nemnek ezek a legmagasabb rendĂť képviselĂľi a bráhmanák, mert Ăľk szellemi dolgokkal foglalkoznak, és különféle, a táplálkozásra, társadalmi érintkezésre stb. vonatkozó szigorú parancsok megtartásával óvják testüket a fizikai és rituális tisztátalanságoktól. E legmagasabb rend - amint a Mahábhárata mondja (12, 296, 20) - azt a feladatot kapta, hogy "elfogadja az adományokat, áldozatot mutasson be mások érdekében, és tanítsa a Védákat". Utána, második rendként a harcosok (ksatriják) következnek, akik a társadalmi rend védelmét látják el; közülük kerülnek ki rendszerint a királyok is. Rangban ez alacsonyabb a bráhmanák rendjénél, mivel vele ellentétben nem kizárólag lelki dolgokkal foglalkozik, hanem elsĂľsorban testiekkel. Minthogy a harcosoknak fizikai erejük megĂľrzése és gyarapítása létük alapvetĂľ elĂľfeltétele, rájuk nem kötelezĂľk olyan szigorú étkezési elĂľírások, mint a papokra, pl. nem kell tartózkodniuk a hús fogyasztásától, szabad vadászniok stb. A bráhmánák a létfenntartáshoz szükséges javakat azok adományaiból nyerik, akik szolgálataikat igénybe veszik, vagy akik jótetteket kívánnak gyakorolni; a ksatriják viszont arra kényszerülnek, hogy másoktól közvetve vagy közvetlenül, erĂľszakkal, hadizsákmányként vagy adók és szolgáltatások (dézsma) formájában szerezzék meg azt, amire szükségük van. A tanító és harcos renddel ellentétben a tulajdonképpeni dolgozó rendet a vaisják alkotják. Állattenyésztés, földmĂťvelés, kereskedelem és ipar: ezek azok a hasznot hajtó tevékenységek, amelyek segítségével testük táplálásáról és életszükségleteik kielégítésérĂľl gondoskodnak.

Ez a három felsĂľ kaszt, tagjai különleges beavatási szertartás révén úgyszólván másodszor is megszületnek, és ezért "kétszer születettek"-nek nevezik Ăľket. Szemben állanak az összes többi emberrel; akik nem részesülnek abban a szentségben, amely egyedül jogosít fel a Védák tanulmányozására. Ezek az ún. "súdrák", az indiai társadalmi rendszer negyedik rendje, akik a "kétszer születetteknek" szolgálnak oly módon, hogy a legkülönfélébb, "tisztaság" szempontjából különbözĂľképpen értékelt foglalkozásokat Ăťzik. Azok, akiknek szennyes tárgyakkal kell bánniok, pl. a ruhamosók, vagy akik élĂľlényeket ölnek le, pl. a halászok és a vargák, alacsonyabban állnak, mint a takácsok, fazekasok stb., akik kevésbé alantas tevékenységet folytatnak. Az indiai társadalom legalsó csoportjai a "pancsaurák" (az ötödik rend tagjai) összefoglaló néven ismert, páriáknak- vagy aszprisjáknak (érinthetetle-neknek) is nevezett személyekbĂľl állnak. Ezek középkori értelemben tisztátalan mesterséget folytatnak, mint pl. az utcaseprĂľk, árnyékszéktisztítók, a tolvajok kasztjainak tagjai stb. Mivel ez az öt rend számos alcsoportra oszlik, a hinduizmus két-három ezer kasztból álló hierarchiát, rangsort alkot, amelynek minden egyes tagja meghatározott funkciót tölt be a társadalmi organizmuson belül. A nem hinduk az indiai szemlélet szerint rangban valamennyi hindunál alacsonyabban helyezkednek el, mivel egyáltalán nincsenek kasztok szerint besorolva.

Ortodox álláspontról a különbözĂľ kasztokba tartozó embereket úgy tekintik, mint különbözĂľ speciesekhez tartozó [különbözĂľ fajú] élĂľlényeket, amelyeknek vannak közös sajátságaik (mint az oroszlánoknak, elefántoknak, bivalyoknak stb.), de származásuk és öröklött tulajdonságaik, életmódjuk, jogaik és kötelességeik tekintetében születésüktĂľl fogva teljesen különböznek egymástól. A kasztrendszernek mint a világrend egyik intézményének elismerése a hinduizmus alapvetĂľ jellegzetessége, amely azt nemcsak az összes nem indiai vallástól, hanem a buddhizmustól is megkülönbözteti. Az európai szemlélĂľket kezdettĂľl fogva a legnagyobb mértékben meglepte az a tény, hogy ekkora fontosságot tulajdonítanak annak, hogy valaki melyikhez tartozik az eredetüket egyazon emberi és isteni Ăľsapára visszavezetĂľ, egymással az étkezésre, ivásra, házasságra, társas érintkezésre, öltözködésre, erkölcsre és szokásokra, a foglalkozásukkal járó tevékenységekre vonatkozó szigorú, öröklött elbírásokkal összekapcsolt személyek endogám (egymás között házasodó) csoportjai közül. A meglepetés csökken, ha megszabadulunk attól az illúziótól, hogy az embereknek bizonyos meghatározott helyen és idĂľben meghonosodott csoportok szerinti felosztása, valamint az ezzel kapcsolatos elképzelés arról, hogy közülük az egyik vagy a másik a többinek alá van rendelve, mindig és minden korban és minden országban érvényes volt. A történelem inkább arra tanít, hogy az egyéneknek közösséggé történĂľ egyesülése származás, nyelvi hovatartozás, hagyomány, vallás, gazdasági érdek, munka és más hasonlók alapján, a fejlĂľdés különbözĂľ szakaszaiban és a különbözĂľ népeknél igen eltérĂľ módon ment végbe, és hogy e közösségek közül melyiket illetik meg elĂľjogok a többiek felett, a nézetek folyton változnak. Ha tehát Indiában a vérségi kapcsolatokkal, a hagyomány, a munka és a gazdasági érdek kötelékeivel egybekapcsolt közösségek a kasztok különös alakját öltötték, és a közvéleményben annyira kimagasló jelentĂľséget nyertek, hogy velük szemben a vallási, nemzeti, nyelvi és más lehetséges csoportosításokat másodlagosnak tekintik, akkor helytelen volna a társadalmi fejlĂľdés tévútjáról vagy bizonyos tényezĂľk másokhoz való viszonyának téves értékelésérĂľl beszélni. Valójában inkább az a helyzet, hogy Indiában a kasztrendszer, ha változó formákban is, de évezredeken át fennmaradt, és máig a társadalmi élet gerincét alkotja; vele szemben az államformák, a (visnuiták, sivaiták stb. közötti) vallási különbségek és sok egyéb mint lényegtelen háttérbe szorult. MindebbĂľl csak egyetlen tanulság vonható le, éspedig az, hogy a kulturális élet kontinuitásáról [folyamatosságáról] gondoskodó hatalmak nem mindenütt az állam és az egyház, mint a keresztény Európában, a közösségi gondolkodás másfajta szervezeti formáit is számításba kell venni mint olyan hatalmas tartópilléreket, amelyek az emberi társadalomnak léte folyamán stabilitást kölcsönöznek.

Az ortodox hinduizmus a kasztrendszert annyira túlfejlesztette, és idealizálta, hogy azt a világrend immanens alapelvének tekintette; hiányát a nem indiai népeknél azzal magyarázta, hogy eltávolodtak az örök világtörvénytĂľl, és emiatt náluk megromlottak az emberi lét igaz, megváltoztathatatlan alapelvei.

A kasztrendszert a természetben is megvalósultnak vélik, ezért pl. a gyémántokat, attól függĂľen, hogy fehér, vöröses, sárga vagy kékesfekete színĂťek, bráhmanáknak, ksatrijáknak, vaisjáknak vagy súdráknak hívják. Madhva, a teológus azt tanítja, hogy az istenek is különbözĂľ kasztokba tartoznak, Brahmá és Agni bráhmanák, Siva és Indra harcosok, az Asvinok és a földistennĂľ a súdra kasztba tartoznak, a többi istent túlnyomórészt vaisjáknak tartja. Annak a hitnek, amely szerint a kasztrendszer isteni eredetĂť intézmény, legfigyelemreméltóbb kifejtése már a híres Rigvéda himnuszban megtalálható (10, 90, 12. vers). Ebben az áll, hogy a négy kaszt Purusának, az Ăľslénynek szájából, karjából, lábszárából és lábfejébĂľl keletkezett. Ennek az elképzelésnek nyilvánvalóan az a szemlélet szolgált alapjául, hogy amint az ember mikrokozmoszában a testet a beszédben kifejezésre jutó szellem irányítja, a kar védelmezi, a lábszár fenntartja, a lábak viszik útján, a társadalom szervezete is csak akkor mĂťködhet célszerĂťen, ha a legfontosabb részeit alkotó négy rend súrlódás nélkül együttmĂťködik benne.

Noha a kasztrendszer metafizikus jelentĂľségérĂľl kialakított nézetek rendkívül mélyen gyökereznek az indiai gondolkodásban, a hinduk minduntalan hangsúlyozzák azt is, hogy bár a mi világunkban és korunkban a kasztok feltétlen érvényĂťek, azért léteznek kasztrendszer nélküli világok is, sĂľt, földünkön is volt más, boldogabb kor, amikor kasztok még nem léteztek. Azt, hogy a kasztokat végsĂľ fokon csak feltételes, csupán e világra vonatkoztatott, a szanszárának alárendelt létre korlátozott érvényĂťnek tartják, bizonyítja az a tény, hogy a maguktól minden világi dolgot elutasító aszkétákat az összes kaszttörvényen és kaszti ellentéten felül állóknak tekintik.

Az élĂľlényeknek ez a roppant ranglétrája, amely Brahmá istennel kezdĂľdik, és a növényekkel végzĂľdik, valamint a hinduista tömegeknek e gondolat alapján történĂľ kasztokba rendezése, ha csupán megmagyarázhatatlan véletlennek vagy egy mindeható isten önkényének köszönné létrejöttét, ellentétben állam az indiaiak legkedvesebb elképzelésével, amely szerint világrendünk erkölcsi alapokon nyugszik. Az indiaiak hite szerint minden egyén léte és sorsa azoknak a cselekedeteknek szükségszerĂť következménye, amelyeket korábbi életében véghezvitt. "Amiképpen cselekszik valaki, ahogyan él, olyanná lesz. Aki jót cselekszik, abból valami jó lesz, aki gonoszul cselekszik, abból valami rossz" - tanítja az egyik upanisad.

Egy másik azzal egészíti ezt ki, hogy aki a földön illĂľ élet-módot folytat, az bráhmanaként, harcosként vagy vaisjaként, aki rendjéhez méltatlanul él, az kutyaként, disznóként vagy tisztátalan, kiközösített emberként fog újjászületni. A hinduk az élĂľlények roppant sokféleségét - a legfĂľbb istenéktĂľl a legalacsonyabb rendĂť férgekig, rovarokig és növényekig, azoknak a cselekedeteknek a rendkívüli változatosságára vezetik vissza, amelyeknek ez a jutalma vagy büntetése. Mivel azok a tettek, amelyeket egy élĂľlény léte során elkövet, és amelyek azután új létének meghatározóivá válnak, sohasem azonosak teljesen egy másik lény tetteivel, ezért két, új létre születĂľ egyén sem lehet soha egymással teljesen azonos. Másrészt azonban két különbözĂľ lény tettei sokban megegyeznek, ezért az élĂľlényeknek van sok, többé-kevésbé közös sajátosságuk is. Az élĂľlények erényei és gyengéi, képességei és fogyatékosságai tehát elĂľzĂľ életükben tanúsított erkölcsi magatartásuk következményei, és ezért természetes okaikon kívül még morális kiváltóik is vannak. Minthogy minden létezés feltételezi egy megelĂľzĂľ lét cselekedeteit, ezért ennek az ítélkezési folyamatnak nem lehet kezdete, és a jótettekért vagy bĂťnökért járó jutalmazást és büntetést nem tartóztatják fel sem a világ elpusztulásának, sem nyugalmi állapotának idĂľszakai, mivel a cselekedetek transzcendentális, természetfeletti hatóereje nem enyészik el, hanem potenciálisan konzerválódik addig az idĂľig, amíg ismét érvényre jut.

A világ elsĂľdlegesen morális rendje nemcsak abban jut kifejezésre, hogy mindenkinek elkerülhetetlenül fizetnie kell tetteiért, hanem megmutatkozik abban is, hogy lehetĂľség nyílik az élĂľlények fokozatos tökéletesedésére és végleges megváltására is. Az uralkodó felfogás egyáltalán nem állítja, hogy számtalan újjászületés után minden lény szükségszerĂťen eljut egyszer a szanszára kötelékeitĂľl való megszabadulásig, és az üdvözülés módjáról, valamint az örök boldogság természetérĂľl alkotott elképzelések az egyes iskolák felfogásában erĂľsen eltérnek egymástól, mindazonáltal a világon létezĂľ végtelenül sok élĂľlény egy szellemi rangsort alkot. Ebben a rangsorban mindenkinek a helyzetét az határozza meg, milyen közel vagy távol áll az adott pillanatban a megváltástól.

Ez a rangsor különbözik attól, amelybe cselekedeteinek következményeként került, de annál nem kevésbé fontos. A két hierarchia közötti különbség érhetĂľvé válik, ha elképzeljük, hogy az az ember, aki közel van a megváltáshoz, a szellemi ranglétra egyik legmagasabb fokán áll, a "természetes" rangsorban ugyanakkor egészen alacsony minĂľsítésĂť is lehet, például súdra, és ezért nemcsak valamennyi isten megelĂľzi, hanem a magasabb kasztok tagjai is.

Az élĂľlények e kétféle, természetes és szotériologikus, azaz üdvözülési szempontok alapján felépülĂľ ranglétrájának párhuzamos létezése többé-kevésbé valamennyi vallásban megtalálható. A középkori kereszténység szintén különbséget tett egyrészt angyalok, szentek és a gyĂľzedelmes egyház többi tagjai: papok, nemesek, polgárok keresztény rendjei, másrészt üdvözültek, az isten kegyelmében részesültek, még nem részesültek és elkárhozottak között. A hindu vallásban azonban a két rangsor sokkal részletesebben ki van dolgozva, mivel az isteneken kívül, akik nagyjából megfelelnek az angyaloknak és a szenteknek, még számos természetfeletti lény is beletartozik (természetszellemek, nágák, jaksák, aszurák, kinnarák, gandharvák, vidjádharák, bhúták, pisácsák, préták stb.), és a rendek számtalan alkasztra oszlanak. Ehhez járul még, hogy az indek szerint az állatok és a növények szintén szerepelnek mindkét rangsorban, míg Nyugaton, mivel ott megtagadják tĂľlük a lelket, számukra nincs hely a megváltás folyamatában. Az indiai klasszifikációra azonban legelsĂľsorban az jellemzĂľ, hogy valamennyi még teljesen meg nem váltott egyéni léleknek el kell töltenie hosszabb-rövidebb (a körülményektĂľl függĂľen esetleg évmilliókig is eltartó) idĂľt minden egyes fokon, hogy azután lejjebb süllyedjen, vagy feljebb emelkedjék. Még maguk az istenek is (az örök világszellem kivételével) alá vannak vetve a lélekvándorlásnak, és ezért elĂľfordulhat, hogy valamelyikük a jövĂľben ismét a természetes hierarchia alacsonyabb helyére kerül.

Az erkölcsi világrendrĂľl, a cselekedetek megítélésének szabályairól, valamint a természetes és a szellemi-erkölcsi hierarchiába tartozó élĂľlények jogairól és kötelességeirĂľl szóló ismeretek hiteles forrásai a szent iratok. Közöttük elsĂľ helyen a négy Véda áll, függelékeivel, a bráhmanákkal és az upanisadokkal együtt. Ezeket minden ortodox hivĂľ földöntúli eredetĂťnek tartja. Érdekes módon azonban az egyes filozófusok eltérĂľ magyarázatokat adnak erre. A teisták szerint a Védákat a világ ura alkotta, és terjesztette el, a panenteisták szerint a világszellem lehelte ki magából idĂľrĂľl idĂľre. Az ateista mímánszakák szerint mindöröktĂľl fogva létezĂľ szellemi szubsztanciák, az ateista szánkhják szerint nem örökkévalók, mégis minden újonnan létrejövĂľ világban ugyanolyan formában léteznek, mint az elpusztultakban, mivel a mindentudás felé haladó lélek, amely karmája révén a legfĂľbb istenek egyikévé lett, a korábbi idĂľkbĂľl emlékszik rájuk, és átmenti Ăľket.

A más vallások kinyilatkoztatási irataival azonos rangúnak tekinthetĂľ Védák mögött értékben és jelentĂľségben elméletileg elmaradnak az emberi szerzĂľktĂľl származó mĂťvek, noha közülük némelyiknek a gyakorlatban döntĂľ jelentĂľsége van. Elméletileg mindenesetre a Védáknak minden gondolkodás és cselekvés örök érvényĂť irányelveként való elismerése a hinduizmus alapdogmája, egész vallási-társadalmi rendszerének tartóoszlopa. Hiszen a "kétszer születetteknek" a tisztátalan kasztokkal szembeni elĂľjogai azon alapulnak, hogy tanulmányozhatják a Védákat, a bráhmanák pedig azért tarthatnak igényt arra, hogy Ăľk legyenek az "emberi világ istenei", az a kaszt, amelyet mindenki tisztelni tartozik, mert joguk van a Védákat tanítani, magyarázni és (a belĂľlük tanult rítusok alkalmazásával) az életben hasznosítani.

A szent iratokra minden hindu számára többé-kevésbé közös nézetek, intézmények és szokások tömegét vezetik vissza: bizonyos istenekbe vetett hitet, avatási szertartásokat, áldozatok és más ceremóniák elvégzésének szükségességét és végezetül bizonyos olyan elképzeléseket, amelyeket minden hindu magáénak vall (a tehenek,a Gangesz folyó és meghatározott helyek szentnek tekintése, az özvegyek házasodásának tilalma és más hasonlók). Minthogy azonban mindezek koronként, vidékenként és a lakosság különbözĂľ rétegeinél erĂľsen differenciált alakban jelentkeznek, mégsem szabad a hinduizmus általános érvényĂť, alapvetĂľ dogmáinak tekinteni Ăľket. A legjellemzĂľbb rájuk az, hogy határaik nem vonhatók meg élesen, úgy, hogy még maguk a bráhmana teoretikusok sem tudnak megegyezni abban, hogy ezek a határok meddig is terjednek. Egyes ortodoxok az "érinthetetleneket", a hindu istenekben való hitük ellenére is a hindu valláson kívül állóknak tekintik, az olyan hin-duista reformszektákat, mint amilyen a szikheké, a Bráhma-Szamádzsé stb., hozzá nem tartozóknak tartják, mások viszont oly messzire mennek, hogy az indiai primitív vallásokat, sĂľt még a kereszténységet és az iszlámot is az örök hindu vallás elĂľfokainak tekintik, és hisznek benne, hogy valamikor a távoli jövĂľben, megtisztult és átalakult formában ezek is a "szanátana dharma" [örök vallás, 1. 16. l.] tagjaivá lesznek.

Az elmondottakból az következik, hogy a hinduizmusnak, éppúgy, mint a többi vallásnak megvan a maga meghatározott, szilárd nézetekbĂľl álló köre, amely éltetĂľ alapul szolgál számára, és amellyel együtt áll, vagy bukik. Ezek a dogmák nagyrészt társadalmi természetĂťek, és olyan módon szorítják korlátok közé az egyén életét, ahogy az minden más vallástól idegen. Kárpótlásul viszont a hinduizmus mindenfajta hitbeli dologban oly nagy mozgási szabadságot engedélyez követĂľinek; amilyent egyetlen más metafizikai rendszer sem. Hiszen nem követel tĂľlük egyebet, mint hitet abban, hogy a világ rendjét a vétkek és érdemek utólag érvényesül, következményei mindig újból helyreállítják.

A hinduk maguk dönthetik el, hogy az utóbbit automatikusan mĂťködĂľ, örök törvénynek képzelik-e el, vagy pedig azt tételezik fel, hogy a világtól különbözĂľ vagy azzal ilyen vagy olyan módon azonos, személyes vagy személyiség feletti isten manifesztálódik benne, aminthogy tĂľlük függ az is, vajon a panteon számos istene közül Visnut, Sivát vagy egy másikat a többiek fölé emelnek-e, vagy sem. Éppily kevéssé van elĂľírva a hinduk számára, hogy higgyenek bizonyos képességekkel rendelkezĂľ szellemmonádok létezésében; abban, hogy az anyagi világ az ĂľsszellembĂľl keletkezett vagy ez utóbbitól különbözĂľ Ăľsanyagból, esetleg atomokból; abban, hogy a magatartás, a tudás vagy az isten iránti szeretet vezet az üdvözüléshez, vagy pedig abban, hogy a megváltás állapota egyéniségük átszellemült szublimációjából vagy annak teljes feladásából áll. A hinduizmus tehát az embert kasztelĂľírásaival részletekbe menĂľen alakítani kívánja, és beleavatkozik az egyén életének minden mozzanatába, ugyanakkor azonban a metafizikai elmélet területén nem lép túl az erkölcsi világrend elismerésének megkövetelésén, abból a bölcs felismerésbĂľl indulva ki, hogy minden hitbeli dolog az egyén személyes ügye, és mindenki maga viseli a felelĂľsséget metafizikai meggyĂľzĂľdéséért. Annak, hogy egy vallás ilyen nagyvonalú álláspontot foglalhasson el, az az elĂľfeltétele, hogy követĂľi sokfajta, eltérĂľ nézetet fejlesszenek ki, és ne lépjenek fel ezek egységesítésének és uniformizálásának igényével, továbbá hogy vezetĂľ képviselĂľiben éljen az a meggyĂľzĂľdés, hogy az üdvösséghez sok egymás mellett haladó út vezethet, hiszen ezek nem egyebek, mint egy és ugyanazon cél elérésére szolgáló különféle egyéni módszerek, amelyek igazi lényege az emberi értelmet úgyis meghaladja.

Amint látjuk, az ortodox hinduk szerint vallásuk az "örök vallás" (szanátana-dharma), amelynek hívĂľi, a bráhmanáktól a legalsóbb kasztokig, az emberi nemen belül a rangsor legfelsĂľ fokán helyezkednek el, mivel rituális tisztaság szempontjából mind szellemi, mind fizikai tekintetben felülmúlják az összes többi embert, feltéve természetesen, hogy a kasztjukra kötelezĂľ elĂľírásokat megtartják. A hinduizmushoz tartozásnak tehát az a feltétele, hogy valaki beletartozzék az egyik hindu kasztba, ez azonban csak beleszületéssel lehetséges, mert senkit sem lehet választással vagy kinevezéssel felvenni a kasztba. Attól, hogy valaki hisz abban, amiben a hinduk hisznek, vagy követi a hinduk szokásait, még nem válik hinduvá.

Más vallásról áttérni lehetetlen, senki sem csatlakozhat a hinduizmushoz úgy, mint a buddhizmushoz, a kereszténységhez vagy az iszlámhoz. A hinduizmus ennyiben az indiaiak "nemzeti vallása", és nem világvallás. A hinduizmus ennek ellenére mindenkor széles körĂť missziós tevékenységet folytatott. Az évszázadok folyamán az elĂľ-indiai félszigeten, a Himalájától egészen a Comorin-fokig, a legkülönbözĂľbb néptörzsekkel ismertette meg tanait és életrendjét, és nyerte meg Ăľket e hitnek. A különbözĂľ helyi természetkultuszok követĂľinek "hinduizálása" azonban - legalábbis elméletben - nem úgy történt, hogy egyes egyéneket "térítettek meg", hanem úgy, hogy az egész néptörzset kasztként felvették a hindu társadalom rendszerébe. Ez annak az elképzelésnek alapján történt, hogy a hinduizmus az emberiség örök vallása, eredetileg a föld valamennyi lakosa hozzá tartozott, sok nép azonban az idĂľk sarán tudatlanságból vagy pártoskodásból eltávolodott a hindu vallástól, és önálló úton haladt tovább.

Ezt a régebbi állapotot azonban megtisztító (suddhi) szertartások segítségével ismét vissza lehet állítani, ily módon azokat a törzseket, amelyeknek elĂľdei valamikor hinduk voltak (vagy annak tekintették Ăľket), ismét be lehet fogadni. Ezt a gyakorlatot követték a bráhmanák Hátsó-Indiában és Indonéziában is, mivel ott nagy számban telepedtek meg hinduk. Ilyen suddhi-szertartásokat végeztek a hindu papok Indiában olyan személyek esetében is, akik saját maguk, vagy akiknek elĂľdei felvették a keresztény vagy az iszlám vallást, de ismét vissza akartak térni atyáik hitére. Nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben gyakorlatilag megszegték azt az elvet, amely szerint a hindu vallás egyéneket nem fogadhat be, csak kasztokat, még akkor is, ha elméletileg megtartották úgy, hogy csak egész családokat vettek vissza.

A gyakorlatban még ennél is tovább mentek. A "suddhi" segítségével elvétve még olyan muszlimokat vagy keresztényeket is hinduvá tettek, akiknek Ăľsei nyilvánvalóan sohasem voltak hinduk, és akiknek a hindu vallásba történĂľ "visszalépése" ezért csak fikció volt. Egy amerikai nĂľ, Mrs. Miller például, amikor férjhez ment az egykori indore-i maharadzsához, felvette a hindu vallást. Ezek az egyedi esetek azonban mindeddig nem nyerték el az ortodox hittudósok jóváhagyását, ezért csak mint vitatott kivételek említhetĂľk. Elvileg mindenesetre érvényes, hogy a hinduizmus, ha toboroz is híveket eszméinek oly módon, hogy rendszerei némelyikét, mint pl. Sankara vagy Csaitanja [Chaitanya] tanait, írásban és szóban Indiában, sĂľt újabban Amerikában is propagálja, formális és általánosan elismert befogadással nem foglalkozik.

Noha a hinduizmus nem igazi missziós vallás, mégis olyan vallásnak kell tekinteni, amelynek terjesztését hatalmas siker koronázta. Hiszen papjai, a bráhmanák rájöttek, hogyan terjesszék el tanait és rítusait az egész Gangesz-vidéken, és miképp szerezzenek neki akkora tábort, amely megközelíti az iszlámét, ha az egész világot számításba vesszük. Valóban, az általa létrehozott eszmekincs más formában egész Közép- és Kelet-Ázsiában befolyásos szellemi hatalommá lett : hiszen a buddhizmus, Sir Charles Eliot találó megállapítása szerint voltaképpen "export form of Hinduism" [a hinduizmus export formája], amelybĂľl a csak "belföldi használat"-ra szolgáló társadalmi és egyéb elképzelések (a kasztrendszer, a bráhmanák elĂľ-jogai, a Védák isteni kinyilatkoztatásként való elismerése stb.) maradtak ki.

 

Forrás: Helmuth Von Glasenapp, Az öt világvallás, Gondolat, 1977