Az életben mindannyiunk különbözĂľ célokkal rendelkezik, viszont többé-kevésbé mindenki számára elkerülhetetlen a társas – közösségi létezés is, amelynek során kapcsolatba kerülünk embertársainkkal. Életünk ezen területe is számos konfliktusforrást hordoz magában. Nagyon hosszú ideje figyelem az emberi társas kapcsolatokat, és azt vettem észre, hogy ha az a célunk, hogy minél boldogabbak legyenek ezen kapcsolataink, akkor a következĂľket a legjobb szem elĂľtt tartani: Az életben ki kell egyezni azzal, hogy mindenki egyén, és mindenki mindent másképp lát. Az a ritka kivétel, ha nem. Ez a ritka kivétel a barátság, amikor két ember annyira közös hullámhosszra tud kerülni, hogy Ăľszintén megértik egymást, maximális elfogadással: érdek nélkül.

Talán a legnagyobb tévedés az életben az, ha másokat szeretnénk rávenni arra, hogy Ăľk is ugyanúgy gondolkodjanak, mint mi. Tanításból, okításból, fegyelmezési célból, uralkodási vágyból, esetleg segítségnyújtási vágy által vezérelve szeretnék a másikat gyengéden vagy erĂľszakosan, szavakkal vagy tettekkel arra terelni, hogy tegye azt, vagy gondolkodjon úgy, hogy mi. Mert az a helyes. De mivel mindenki egy egyén, ezért mindenki számára más a helyes. Ez az, ami hihetetlennek tĂťnik mindenki számára, és ezért próbálnak az emberek mást „megtéríteni” a saját nézĂľpontjaiknak.

Ennyire nehéz lenne mások fejével gondolkozni? Hiszen mások nem azért vannak, hogy meggyĂľzzük Ăľket: így kell élni, ahogy én. Mert az a helyes. A legfontosabb lenne belátni, hogy mindenkinek más a helyes. Mindenki másképp látja jónak. Ezeket a gondolatokat is lehet, hogy csak én értem meg teljesen, más nem. Más szerint lehet, hogy értelmetlen, megint más szerint, lehet, hogy a legnagyobb szavak.

Régen azt gondoltam, hogy egoista gondolat az „én”-t elĂľtérbe helyezni, és büszkének lenni arra, hogy megvan a saját véleményem. Valamint elĂľfordult, hogy megpróbáltam a véleményemet ráerĂľltetni másra, és néha nem tudtam elképzelni, hogy más hogyan gondolkozhat valamirĂľl teljesen másképpen, ami számomra „teljesen” egyértelmĂť volt (persze máshogy). Ma már másképp gondolom: maximálisan egyetértek azzal, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy legyen saját szabad véleménye, és tegye azt, amit szeretne. Addig, amíg azzal nem bánt másokat. Ez helyes (szerintem). Lehet ez, egy olyan kicsi apróság is, hogy direkt ne szemeteld össze a vonatot vagy a buszt, mert utánad más fog ugyanott utazni. Mert ha szemetelsz, és ott hagyod, akkor az zavarni fog másokat. Egy másik példa, hogy ne gyĂťrd össze a könyvesboltban a könyvet, amit csak megnézegettél, de nem veszel meg, mert valószínĂť, hogy más szeretné majd megvenni. Ezek mind apróságok, de ha ezeket nem tartjuk be, bizony ezekkel is, - ha kárt nem is - de rossz közérzetet mindenképpen okozunk embertársainknak. Az a nem helyes (sajnos ismét az egóm kategóriákat állít - mert mindent csak duális fekete-fehér párban tud látni), ha valaki vagy rá akarja erĂľltetni a véleményét valakire, vagy a sajátját nyomja el mások kedvéért.

Nyugat-Európában, ahol hosszú hagyománya van a demokráciának, a következĂľket figyeltem meg a külföldön (Finnország, Hollandia) eltöltött hónapok alatt, amely jellemzĂľ az emberek többségének életvitelére: „Gondolhatsz és tehetsz bármit szabadon, amíg azzal nem ártasz másoknak.” Gondolom itt nem csak a bĂťncselekményekre gondolnak, hanem minden apróságra amivel zavarhatjuk vagy akadályozhatjuk embertársaink kellemes életét, komfortérzetét. Pl.: ne szemetelj, vidd vissza a helyére a bevásárlókocsit, ne parkolj mások kapuja elé, a bicikliseket mindig engedd el, stb. Továbbá mindenkinek joga van a szabad véleményhez, és mindenféle személyes - önkifejezési szabadsághoz.

Furcsán hangzik, hogy „joga van”. Fontos lenne, hogy ezek a jogok gyakorlatban is érvényesüljenek, ne csak elméletben. Úgy láttam, hogy nyugaton a társadalmakban létezik sok kis íratlan szabály, és az emberek viselkedése is jelzi, hogy így van. MĂťködnek a társadalom összetartó erejét képezĂľ kis mikroközösségek. Például még azért is képesek rád szólni, hogy a bicikliddel esetleg nem a megfelelĂľ bicikliúton mész. Valamint minden egyes kis apróságon érezhetĂľ az, hogy figyelnek egymásra az emberek, viszont az egyén különbözĂľségét maximálisan tolerálják: mindegy, hogy milyen ruhában van az ember, nem számít, hogy mennyire új a biciklid, milyen vallású vagy, mennyire vagy liberális, és így tovább: kevesebb hangsúlyt kapnak a külsĂľségek.

Az is általánosan igaz, hogy mindenhol és minden körülmények között szükség van, illetve szükség lenne az ember valódi belsĂľ szabadságának megteremtésére. Nyugaton én a valódi belsĂľ szabadságot tapasztaltam meg. Lehet, hogy ez már az én belsĂľ szabadságom, és ezt vetítem ki kívülre, de attól még itt találtam rá. Viszont lehet, hogy ez az utazás kellett hozzá, hogy eljussak erre a pontra. A valódi belsĂľ szabadság megteremtéséhez mindenképpen szükség van önmagunk, illetve a belsĂľnk felé forduláshoz, önmagunk megismeréséhez, ami csak úgy lehetséges, ha nem a külvilág mércéjét tesszük a magunk mércéjévé, hanem önmagunkat. Akkor leszünk igazán szabadok, ha tudjuk, hogy mire van szükségünk. Ezt viszont csak akkor tapasztaljuk meg, ha figyelünk magunkra és a szükségleteinkre és megtanuljuk azokat egészségesen megvalósítani.

Ha viszont nem a belsĂľ szabadságunkból cselekszünk, akkor általában egy külsĂľ elvárásnak akarunk megfelelni, ami valójában nem a belsĂľ igényünket tükrözi, és nem tesz minket elégedetté, viszont valamiért úgy érezzük erre az „alkalmazkodásra” van szükség. A véleményünk kifejezésének két torzult módja lehetséges, amik a következĂľk: az elsĂľ ezek közül a saját véleményed elnyomása mások kedvéért, a túlzott alkalmazkodás. Ez egyéniséged elvesztését jelenti a társadalomban, cserébe azért, hogy egy kisebb vagy nagyobb közösség befogadjon. A második torzult forma pedig, véleményed ráerĂľltetését jelenti másokra, miszerint, te élsz jól, te gondolod jól, Ăľk meg rosszul élnek, rosszul gondolják…stb. Viszont el kell gondolkodni a következĂľn: ami neked jó, az nem biztos, hogy jó másoknak is. Csak a te szemszögedbĂľl tĂťnik jónak. Az egyetlen, amivel segíthetsz, az az, ha elmondod a véleményed, ha kérdezik, mert lehet, hogy másoknak ez segít, de az is lehet, hogy nem. Ezért kell meghagyni mindenkit a saját választásában.

A világon minden vita általában abból adódik, hogy mindenki mindent másképp lát. Néhány kivételtĂľl eltekintve. Miért látnának és cselekednének mások rosszul? Nem, nekik, valószínĂť az a jó, ahogy Ăľk cselekednek. Ezért még nem rosszak, viszont ne próbálják ráerĂľltetni Ăľk sem a véleményüket másra. Most kezdek rájönni, hogy a dolog teljességéhez még egy nézĂľpont hozzátartozik: én azt írtam, hogy nem helyes a véleményemet másokra ráerĂľltetni, és ha valaki ezt teszi, akkor az szerintem nem helyes. De az Ăľ szemszögébĂľl viszont lehet, hogy jó, mert neki, illetve szerinte a ráerĂľltetés a helyes.

Konklúzióként tehát azt tudnám mondani, hogy az a legjobb, ha mindenkit meghagynak a saját szabadságában. Az még sose vezetett jóra, ha valaki gyĂľzködni próbált valakit valamirĂľl. Mindenkinek magának kell éreznie, hogy neki mi a helyes, és mi a jó. Ezért felesleges ítélkezni is: neki ez a jó, nekem az. Attól még Ăľ nem rossz, hogy másképp gondolja, csak Ăľ olyan, ami lehet, hogy engem bánt. De egy másik embert sohasem fogok tudni megváltoztatni, csak magamat!

A saját hozzáállásom az egyetlen, ami a kezemben van, és amin változtathatok. És innen származik az, hogyha magam változom, és belül megváltoztam, akkor a változásom, ami ebben az esetben: VALÓDI, hatni fog a világra is, és egy kicsit az is változni fog. Vagy valamelyik embertársam benne, ami például lehet teljesen véletlenszerĂť is. Mert a valódi, belsĂľ változás hatására megváltozol belül is, és ezért mást vetítesz ki a külvilágra, és ezért más visszajelzések is fognak visszaérkezni hozzád. Így hatsz a világra. Viszont lehet, hogy eme változásodra nem az, és nem úgy reagál, ahogy azt elĂľre elképzelted, viszont ehhez kell a belsĂľ rugalmasság, hogy bármilyen változás áll be, ennek te örülni tudj.

Ezért tényleg mĂťködik a „kérd és megadatik”, de még egyszer hangsúlyozom, hogy nem biztos, hogy úgy, ahogyan az ember elképzeli. Ehhez kell a rugalmasság, hogyha másmilyen „megadatikkal” találod magad szembe, akkor tudj annak is örülni. De az, már megint csak rajtad múlik. Választhatsz, hogy örülsz annak, amit ad az élet vagy nem. És ebben vagy szabad! A választásodban! Mert mindig választhatsz.

Némely veled megtörténĂľ hatást megválaszthatsz, némelyet nem. Azt viszont mindig szabadon, csakis te választod meg, hogy hogyan reagálsz ezekre a hatásokra. Mindig szabadon választhatsz. Viszont igaz az is, hogy mindig annyira vagy szabad, amennyire belül szabadnak érzed magad. Teremtsd hát meg belsĂľ szabadságod, amely legkönnyebben az önismerettel lehetséges.

A legjobban úgy ismerhetjük meg magunkat, ha figyelmünket nem a külvilág elismerésére irányítjuk, hanem arra, hogy észrevegyük, vajon belül boldogok vagyunk-e. Figyeljünk befelé, saját magunkra. Figyeljük a jelzéseinket. Figyeljünk a belsĂľ hangra, és akkor elĂľbb utóbb elkezd körvonalazódni, hogy mi az, ami valóban hozzánk tartozik, és mi az, ami nem. A külvilág mércéjét sohasem szabad a magunk mércéjévé tenni, mert az mindig változik, és ez újra és újra össze fog zavarni bennünket, ezért az egyetlen megoldás a bennünk rejlĂľ belsĂľ mértéket felfedezni. Viszont ehhez nagyon erĂľs kitartás kell, mert ez egy nagyon hosszú folyamat tele hullámvölgyekkel, de mindenképpen megéri a fáradozást. Egy kis lépéssel, apránként mindig elĂľrébb juthatunk.

Figyeld, hogy neked mi a jó, s próbáld meg minél jobban figyelmen kívül hagyni a külvilág befolyását eme tanulási folyamat során. Igyekezz kisebb súlyt fektetni mások véleményére, és e helyett próbáld azt meghallani, hogy mit sugall a belsĂľ hangod. Mert „Ăľ” a valódit, a számodra valóban helyeset sugallja a számodra. Viszont eme hang „meghallását” gyakorolni kell, mert folyamatosan olyan nagy külsĂľ „zajt” csapunk magunk körül, (zajos városban élünk, nézzük a tv-t, zenét hallgatunk, beszélünk) mellyel próbáljuk elnyomni ezt a belsĂľ hangot.

Ha veszed a bátorságot, hogy csöndet teremts, és ebben a csöndben megkeresd azt az elĂľször csak vékonyka hangon szóló „bensĂľdet”, akkor sok-sok kitartással és gyakorlással megtalálod valódi belsĂľ mércédet, ami saját belsĂľ örömöd forrása is. Ahhoz, hogy ezt elérd, elĂľször is merd megtenni, ami jól esik. Ez nem egoista cselekedet, mert ha megteszed, amire vágysz, és a szerint élsz, akkor hosszú távon ezzel a megtalált belsĂľ tartalommal együtt eljön számodra a boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet is, amelynek örömébĂľl fogsz tudni adni másoknak is. A szeretteid ekkor valóban kaphatnak tĂľled energiát, mert valóban lesz mit adnod. EllenkezĂľ esetben nem, mert elĂľbb utóbb ki fognak merülni a forrásaid, ha azok kizárólag külsĂľ források (külsĂľ sikerélmény adta források.) Bár az egész nagyon bonyolult, mert a külsĂľ sikerek is adhatnak erĂľt, de a belsĂľ erĂľddel, tudatoddal befolyásolhatod az életed alakulását, hogy milyen sikerekben részesülj az élettĂľl.

Mindig gondolj erre: Ha szeretnél valamivé válni, akkor leszel az, amikor elhiszed, hogy már az vagy!

SzerzĂľ: Jáki Szilvia