A világ

A világmindenség égbĂľl és földbĂľl áll. Az elĂľbbi férfias, jang-lény; az utóbbi asszonyi, jin-lény; az egyik a "tízezer dolog" atyja, a másik az anyja. EgyüttmĂťködésük eredményeként jönnek létre az évszakok és a szerves világ, amely késĂľbb az Ăľ magjuk hatására továbbszaporodik. Az ég szellem (légnemĂť), a föld test. Az ég szüntelen mozgásban, a föld állandó nyugalomban van, az ég gömb (mások szerint kör alakú lap vagy félgömb), a föld négyzet; az ég kék, a föld sárga (vagyis Észak-Kína agyagos lösztalajának színét viseli).

Más szempont szerinti felosztások azt tanították, hogy a világ három részbĂľl tevĂľdik össze: az égbĂľl, a szellemek világából és az emberek világából. Egy valószínĂťleg Babhónból átvett nézet szerint a tér öt régióra oszlik, egy középsĂľre és négy másikra, amelyek a közbülsĂľt a négy égtáj irányából körülveszik. E régiók mindegyike egy-egy bolygónak van alávetve (l. I45.1.).

Istenek és démonok

A világot számos isten és démon, a legkülönfélébb jö és rossz szellemek népesítik be. A jó lények (sen) a jangból, a gonoszak (kui) a jinbĂľl származtak.

Az államvallás istenei elsĂľsorban kozmikus hatalmak, amelyeknek a mindenségben különféle funkciókat kell ellátniuk, mások bizonyos földi dolgok oltalmazói, pl. az utaké, a házé, a családi tĂťzhelyé, a kapuké, ismét mások istenként tisztelt emberek. Hivatali hierarchiához hasonlóan osztályokba sorolták Ăľket; ebbĂľl a sajátosságból következik, hogy némely istennek nem mindenki áldozhat, szakrális tiszteletben csak az részesítheti Ăľket, aki megfelelĂľ rangfokozottal rendelkezik.

A császár évente a téli napforduló napján mutatott be áldozatot Ăľsatyjának, az ég istenének, Sang tinak, a birodalom legnagyobb és legfenségesebb szentélyében, a Menny Templomának kerek márványoltárán, Peking déli részén. Hódolatának bemutatása egyúttal kiterjedt azokra az emberi Ăľseire is, akik már az ég társai lettek, továbbá a napra, a holdra és az öt bolygóra, a csillagokra, a fellegekre, az esĂľre, a szélre és a mennydörgésre is. Az isteneket és az Ăľsöket írástáblák jelképezték.

Ennek az ünnepélyes ceremóniának párja az a tiszteletadás volt, amelyet szintév a császár mutatott be a földanyának, a neki szentelt négyzet alakú oltáron, a nyári napforduló napján, amikor a jin-elem az év során ismét hatalomra jutott. A finnek a fĂľváros északi részén fekvĂľ szentélye mellett helyezték el az öt szent hegy, a négy tenger és a négy folyó tábláit, amelyeknek az uralkodó bemutatta az áldozatot.

Kizárólag a császárnak volt joga hozzá, hogy a termĂľföld és a gabona isteneit kultikus cselekményekkel tisztelje, a császárné pedig a selyemhernyó-tenyésztés istennĂľjének áldozott. Voltak olyan kultuszok, amelyek a Menny Fia székhelyéhez voltak kötve, más állami áldozatokat viszont magas rangú tisztviselĂľk vidéken mutattak be, pl. Sen Nungnak, a földmĂťvelés oltalmazójának. Az államilag gondozott istenek közé tartozott még T'ai szui szing, "a nagy év csillaga", vagyis a Jupiter bolygó, amelynek keringési ideje tizenkét év, és amelyet az idĂľ istenének tekintettek, továbbá Wen-cs'ang, az irodalom istene, Cseng-huang sen, a városfalak istene és még sok más.

Különleges helyet foglal el a panteonban Kuan ti, a hadisten. Eredetileg hadvezér volt, az i. sz. 2. században élt, és a 16. század végén egy császár nyilvánította istenné, mert a kínai császár mintpontifex maximus [fĂľpap] jogot formált arra, hogy egyes személyeket isteni méltóságra emeljen. Mint majd látni fogjuk, Konfuciusznak is elĂľkelĂľ hely jutott az államkultuszban.

Ezeken a nagy isteneken kívül volt még számos más is, közülük sok helyi eredetĂť, akiknek az egész nép áldozott. A kínaiak istenvilága már magában is rendkívül gazdag, de még jobban kibĂľvült akkor, amikor a konfuciánusok kidolgozta államkultusznak ezekhez az alakjaihoz még több új is járult, olyanok, akik a taoisták és a buddhisták panteonjából származtak, vagy akik létrejöttüket egyes vidékek vagy egyének igényeinek, hagyományainak és szokásainak köszönhették.

A nagy tömegek hitét elsĂľsorban az az elképzelés határozta meg, amely szerint számtalan jó és rossz szellem létezik, ezek mindenfelé ide-oda csaponganak, és képesek szerencsét hozni vagy kárt okozni. Az elsĂľ helyen természetesen a gonosz szellemek állanak, mint amelyek leginkább foglalkoztatják a képzeletet. Sokféle alakban, fĂľként mint farkasemberek, rókák, tigrisek és kígyók ijesztgetik a szegény embereket. A legkülönfélébb módszereket eszelték ki annak érdekében, hogy elriasszák, vagy kordában tartsák Ăľket.

Amulettekkel, kísértetfalakkal, zajos körmenetekkel és az ördögĂťzés legkülönbözĂľbb fajtáival igyekeztek magukat megvédelmezni. Hegyi, erdei, vízi és földi szellemeken kívül fĂľképp a halottak, különösen a vízbefúltak, akasztottak és legesleginkább az öngyilkosok kísértetétĂľl rettegtek, mivel ezek szüntelenül fenyegették az ember életét, egészségét és boldogságát. Ez elvezet bennünket annak a kérdésnek megtárgyalásához, hogy milyennek képzelték el a kínaiak a halál utáni életet.

A holtak szelleme és tiszteletük

Az Ăľsök kultusza ĂľsidĂľk óta a kínai vallás legfontosabb eleme. Az elĂľdök iránt tanúsított kegyelet mindenkor a kínai nép legmarkánsabb jellemvonásainak egyike volt; az a hit, hogy haláluk után tiszteletadással tartoznak nekik, bizonyos értelemben úgy tekinthetĂľ, mint e gyermeki tiszteletnek a földi lét utáni kiterjesztése. Az a szokás, hogy a halottaknak áldozati ajándékokkal kedveskednek, természetesen feltételezi azt az elképzelést, hogy az elhaltak, miután földi testüket elhagyták, továbbra is léteznek az emberihez hasonló, habár annál finomabb formában.

Általában azt hitték, hogy házuk vagy sírjuk közelében tartózkodnak, és családjuk sorsában továbbra is részt vesznek, sĂľt, azt bizonyos mértékig mint védĂľszellemek képesek befolyásolni is. Az a hit, hogy cselekedeteik jutalmául vagy büntetéseként az elhunytak a mennybe vagy a pokolba kerülnek, kezdetben ismeretlen volt a kínaiaknál, úgy látszik, nem tudtak sem arról, hogy a halottaknak van állandó tartózkodási helye, sem arról, hogy van túlvilági ítélet. Csak a halott uralkodók vagy más elĂľkelĂľ személyiségek szellemérĂľl képzelték, hogy felemelkedik az istenekhez, és segít nekik a világ irányításában.

Az Ăľstisztelet közvetlenül a halál beállta után kezdĂľdött, azzal a szertartással, amellyel az elhunytat igyekeztek visszaszólítani. A késĂľbb megtartott halotti ünnepségen az elhunytat a régebbi idĂľkben unokája képviselte; ez ún. "si"-nek (tetem; Rückert "halottfi"-nak fordítja) öltözött, felvéve az elköltözött díszköntösét, Ăľ állt a hátramaradottak foglalatosságának középpontjában, különösen a halott tiszteletére rendezett ünnepi lakomán.

KésĂľbb a halott élĂľ képviselĂľjének helyét emléktábla foglalta el. Ilyen táblákat minden kínai házban Ăľriztek, és áldozati ajándékokkal tisztelték meg Ăľket. Az az elképzelés, amely szerint az Ăľsök a családhoz tartoznak még akkor is, ha már eltĂťntek szemük elĂľl, abban jutott kifejezésre, hogy a fontos családi eseményeket, pl. a házasságkötést stb. bejelentették nekik.

Az Ăľsök kultuszával kapcsolatos valamennyi kötelesség gondos teljesítésével, elsĂľsorban a nekik adott ajándékokkal, a holtak szellemének olyan erĂľket vélnek juttatni, amelyek révén azok a hátramaradottakat áldásukban részesíthetik. Az Ăľsök kultusza többnyire csak az utolsó generációk közvetlen elĂľdeire terjedt ki. Bizonyos számú nemzedék kihalása után a legrégebbi emléktáblákat eltávolították, hogy az újonnan jövĂľknek helyet csináljanak. Csak a legrégibb Ăľsatya és a késĂľbbi idĂľszakokban különleges érdemeket szerzett Ăľsök részesültek állandó tiszteletben.

Az Ăľstiszteletet a késĂľbbi filozófia a következĂľképpen magyarázta: az ember az ég és a föld együttmĂťködésének következményeként jön létre, az égtĂľl kapja szellemét, azaz a finom jang-fluidumot, a földtĂľl a testet, a durva jin-fluidumot. Úgy képzelték, hogy az, amit mi léleknek nevezünk, nem kizárólag szellemi, hanem anyagtalan égi (sen) és anyagi, démoni, földhöz kötĂľdĂľ (kui) részbĂľl áll. A halál bekövetkeztekor a két összetevĂľ különválik, és visszatér forrásához.

Amiképpen a test sem tĂťnik el azonnal, hanem fokozatosan feloszlási folyamat megy végbe benne, ugyanúgy a szellem is túléli egy ideig a halált, esetleg több évvel, míg azután végül Ăľ is megszĂťnik. A lélek eszerint egyéni, individuális létezĂľként még hosszabb ideig fennmaradhat a testtĂľl való elválása után, ez különösen akkor történik meg, ha rendkívüli szellemi ereje tartós létet biztosít neki.

Ez a nézet mégsem vált általánossá. Sok filozófus szkeptikusan szemben állott a halhatatlanság kérdésével, vagy teljességgel tagadta annak lehetĂľségét. Ez azonban nem gátolta Ăľket abban, hogy ne tekintették volna kötelezĂľnek az elĂľírt rítusok hĂťséges végrehajtását. Az áldozat bemutatásához számos konfuciánus számára elegendĂľ volt az az "als-ob" elképzelés [annak feltételezése, "mintha" valami valóban létezne], hogy az elköltözöttek arra valók, hogy a kegyelet stb. szükséges érzését ébren tartsák. Mások viszont elismerték a halál utáni továbbélést, és logikailag igyekeztek bebizonyítani, mint pl. Mo Ti és iskolája. A taoisták, részben a buddhizmus hatására, konkrét túlvilág elképzelést alakítottak ki.

A kultusz

"Valamennyi eszköz közül, amelyekre az emberek kormányzásához szükség van, legnélkülözhetetlenebb a szertartások (li) intézménye" - olvashatjuk a Li kiben (22, 1). Ezért a kínai császárság a kultuszt legsajátabb ügyének tekintette, és saját kezébe vette. A birodalmi vallásnak ennek következtében nem volt tulajdonképpeni papsága; a szakrális feladatokat legtöbbször hivatalnokok látták el, akik a rítusok miniszterének voltak alárendelve. Az, hogy a taoizmus és a buddhizmus a maga papságával széles körben jelentĂľs befolyásra tett szert, elsĂľsorban annak köszönhetĂľ, hogy ezek a hivatalnokok nem tudták kielégíteni a tömegek vallási igényeit.

A rítusoknak öt fajtája különböztethetĂľ meg: a szerencsés elĂľjelek rítusai (áldozás és ajándékok adományozása a szellemeknek), temetési rítusok, katonai rítusok, a vendéglátás (látogatások és követségek) rítusai és az örömrítusok (menyegzĂľ, ünnepek stb.). A legfontosabb közülük az áldozás, mivel bemutatásának igénye mélyen az emberi természetben gyökerezik. A fentebb idézett szöveg más helye azt mondja: "Az áldozás nem valami kívülrĂľl jövĂľ, hanem belülrĂľl kifelé irányuló és a szívben születĂľ…, ezért csak a bölcs képes az áldozat értelmét feltárni."

A leggyakoribb az Ăľsöknek felajánlott áldozat; nyugodtan elmondható, hogy az Ăľsök kultusza a kínaiaknál valamennyi társadalmi rend és réteg közös kultusz formája volt. Az elhaltaknak ételt, teát és más italokat, virágot, ruhát, valamint papírból készült pénzérméket, használati tárgyakat, állatokat és embereket (szolgákat, asszonyokat) ajánlottak fel; a papírszimbólumokat elégették, mert azt képzelték, hogy az ábrázolt eredeti szellemi esszenciája ezáltal az elhunytnak a túlvilágon rendelkezésére áll majd.

Az isteneknek állatokat, különösen baromfit, kutyát, disznót, szarvasmarhát, lovat áldoztak. Az égieknek fel-ajánlott áldozatot elégették, a földnek szántakat pedig elásták. Némelyik szent szertartást ének és zene kísért, táncot és pantomimet is alkalmaztak a kultuszban. Példaként arra, hogy a szakrális ügyek univerzalisztikus elképzelésekkel voltak átszĂľve, álljon itt a Szertartások feljegyzéseibĂľl (Li ki) az a részlet, amely az elsĂľ tavaszhónapról szól:

"Ebben a hónapban ülik meg a tavasz kezdettnek ünnepét. Három nappal a tavaszkezdet elĂľtt a fĂľasztrológus a következĂľ szavakkal tájékoztatja errĂľl a Menny Fiát: "Ezen és ezen a napon van a tavasz kezdete. Sajátos tevékenysége a fákban (a növényzetben) rejlik. Ekkor a Menny Fia böjtöl. A tavasz kezdetének napján a Menny Fia, a birodalom három legfĂľbb méltóságának, a kilenc miniszterek, a hĂťbéres fejedelmeknek és a fĂľhivatalnokoknak kíséretében személyese. megy el a keleti külvárosba a tavasz ünnepélyes fogadására. Onnan visszatérve jutalmakat oszt ki a három legfĂľbb méltóságnak, a minisztereknek, a hĂťbéres fejedelmeknek és a fĂľméltóságoknak a palota negyedik udvarán.

Ebben a hónapban a Menny Fia az elsĂľ szerencsés napon könyörgéssel fordul Sing tihoz jó termésért. Nem sokkal ezután egy másik szerencsés napot választanak ki, amelyen a Menny Fia személyesen helyez el egy ekevasat háromüléses kocsijában, a kocsihajtó és egy vértestiszt közé. A három legfĂľbb méltóság, a kilenc miniszter, a hĂťbéres fejedelmek és a fĂľhivatalnokok élén és maga szántja fel a Sang tinak szentelt szántóföldet. A Menny Fia három barázdát húz, a három legfĂľbb méltóság mindegyike ötöt, a miniszterek és a hĂťbéres fejedelmek egyenként kilencet. Visszatérve, a Menny Fia fĂľlakosztályában egy serleget ragad, és beszédet intéz a három legfĂľbb méltósághoz, a kilenc miniszterhez, a hĂťbéres fejedelmekhez és a fĂľhivatalnokokhoz, akik mind összegyĂťlnek körülötte: Nektek áldozom ezt a bort hálából fáradozásotokért."

Azután átnézik az áldozati szabályokat, és parancsot adnak, hogy mutassanak be áldozatokat a hegyek, erdĂľk, folyók és tavak szellemeinek; de tilos nĂľstény áldozati állatot felhasználni.

SzánalomérzésbĂľl (az állatok) csontját és rothadó húsát elássák a földbe.

Ebben a hónapban nem szabad háborúskodni. Ha harcolnak, feltétlenül utoléri Ăľket az ég büntetése. Amíg fegyvert nem fognak ránk, addig nem szabad nekünk sem ezt kezdeményezni.

Nem szabad az ég létrehozta rendet megváltoztatni, nem szabad a földön a munkák természetes folyamatát megszakítani és az emberek viselkedésének és munkálkodásának szabályait megzavarni.

Ha a császár az elsĂľ tavasz-hónapban azokat az elĂľírásokat követné, amelyek a nyárra érvényesek, akkor nem érkezne meg az esĂľ a megfelelĂľ idĂľben, a füvek és fák idĂľ elĂľtt elfonnyadnának, és az országok állandó rettegésben élnének. Ha az Ăľszre érvényes elĂľírásoknak tenne eleget, akkor a népet járványok lepnék meg, tomboló viharok és roppant esĂľzések következnének be mindenütt, tövis és bogáncs, konkoly és üröm burjánzana el egy csapásra. Ha a télre vonatkozó elĂľírásokat követné, akkor árvizek okoznának pusztítást, hó és dér idézne elĂľ nagy károkat, és nem kelne ki az elsĂľ vetés."

Hasonlóképp beszél az év többi hónapjáról is; az univerzista alapeszmék mindenütt világosan érvényre jutnak.

Az univerzizmus az örök világtörvényrĂľl (tao), a két ĂľserĂľ, jin és jang összjátékáról, az öt elemrĂľl (változó állapotról) és az ég, föld, ember összhangjáról szóló tanításával, természettiszteletével, Ăľs-kultuszával és szertartásrendjével, az egyén, a család és az állam életére egyaránt kiterjedĂľ etikájával, amely végsĂľ fokon a taónak az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását tükrözi, évezredeken át a kínai császárság irányadó világnézete volt.

Mivel az egész rendszer Központi fogalma a "tao", ezért az univerzizmus régi, összkínai taoizmusnak is nevezhetĂľ. Világ és ember rendeltetésének ez a felfogása, amelynek kezdete a kínai nép Ăľstörténetének mitikus ködébe vész, a történelmi korszakokban fĂľképp két történetileg jelentĂľs megjelenési formát öltött: a "konfucianizmus"-t és a szĂťkebb értelemben vett "taoizmus"-t. A kettĂľ között az a különbség, hogy ugyanazokat az alapeszméket más módon értékelik. Lao-ce [Lao-ci] és elsĂľ követĂľinek tanítása magában véve a régi taoizmus legtisztább és legmélyenszántóbb formája; annak következtében azonban, hogy a tan kvietista eszményeket dédelgetett, hogy végeláthatatlan természetfilozófiai spekulációkat és mágikus szokásokat alakított ki, s hogy végül sajátos egyházat hozott létre, külön, önálló hitformává lett, amelyhez a kínaiaknak csak egy része tartozott.

A konfucianizmus eredetileg a régi taoizmus misztikus, mágikus és kvietista eszméinek és szokásainak túlburjánzása elleni reakcióból alakult ki. Konfuciust a régi elĂľdök tanításait akarta azok - saját elképzelése szerinti - tisztaságában helyreállítani. Ezzel azonban egyúttal meg is reformálta Ăľket, mert mindent kiküszöbölt belĂľlük, ami ellentétben állt józan humanitáseszményével. Ellentétben Lao-céval, Ăľ az aktív cselekvés értékét hangsúlyozta, a család és az állam céljaira egyaránt gyakorlatilag felhasználható erkölcstant hirdetett.

Ezzel a szabványos kínaiság megtestesítĂľje lett, és tanítása, politikai erĂľk támogatásával, fokozatosan államvallássá fejlĂľdött, amely a hivatalnokok befolyásos rétegében buzgó és türelmetlen védelmezĂľkre talált. A konfucianizmus ily módon mind fokozottabb mértékben mindenkire kötelezĂľ, ortodox államfilozófiává alakult. Ezért tesszük Konfuciuszt és tanítását ismertetésünk elejére, a taoizmus és a kínai vallástörténet többi áramlata csak késĂľbb követi ezt.