A régi ember életében, gondolkodásában, szakrális gyakorlatában az év Adventtel kezdĂľdött, ahogyan ez adja az elejét az egyházi évnek is. December van. Ilyenkor a legrövidebbek a napok, legnagyobb a sötétség, és ez az ember lelkére is ráül. Soha nem olyan erĂľs a fény hiánya, és a fény várása, mint ilyenkor. Nem csak a külsĂľ fénnyé, hanem a belsĂľé is. Advent a felkészülés ideje, hogy méltón tudjuk fogadni, egyáltalán alkalmasak legyünk befogadni a visszatérĂľ, megújuló fényt, méltóvá váljunk a karácsony átélésére, megünneplésére. Különösen fontos ez ma, amikor az ünnepek elvesztették jelentĂľségüket, súlyukat. Pedig ha minden nap, idĂľszak egyforma, akkor elveszti értelmét. Ha a vasárnap olyan mint a hétköznap, az elrontja a hétköznapot is, mert a mindennapok üressé, sivárrá válnak. A napok folyása monoton szürkeségbe olvad, és vele a lelkünk is, ha már nem tudunk az idĂľ egyformaságából kiemelkedĂľ ünnepeket ülni. Ünnepeket, amelyeken valami nagyobb tör át, a teljesség értelme ragyog át, mert az ember tudja, hogy az Isten megérintette. Az ünnep megvilágítja a többi idĂľszakot is. Más minĂľséget ad neki.

Az ünneplés elválik a mindennapoktól, felemelni, önmagán túlra vezetni akarja az embert. Az ember kezdettĂľl fogva ünnepelt, abban fejezte ki személyes vagy közösségi élete egy-egy eseménye fölött érzett örömét vagy bánatát, hogy általa új életerĂľt nyerjen. Tette ezt, hogy az ilyen ünneplésnek ünnepnappá tételében valójában önmagához jusson, az igaz emberséget megvalósítsa, hogy aztán új erĂľvel élhessen és dolgozhasson tovább. Az ünneplésben az ember tudatosan töri át hétköznapjait, hogy azután képes legyen megbirkózni velük. Az ünneplésben az élet forrásából iszik. Belemerül élete tulajdonképpeni titkába, amely az ünnepi alkalomban mutatkozik meg, mint például egy ember születése, esküvĂľje vagy népe történetének valamilyen fontos eseménye, az elnyomás és az idegen  uralom alóli felszabadulás. Az ünnep az embert a gyökereivel kapcsolja össze, amelyekbĂľl táplálkozik. Jung szerint „a jelen összekapcsolása a történelmi és mitikus múlttal”, ahogy az az egyházi év ünnepeiben megvalósul, egészséges az ember számára. Önmagával egyesíti, az élet áramába kapcsolja bele. Ha az ember megtagadja saját múltját, elfolytja emlékeit és történelem nélkül él, megbetegszik, gyakran depresszívvé válik. Bár az emlék a múltba tekint, mégis új távlatokat nyit a jövĂľ felé. Megmutatja, mire vagyunk mi is képesek.

Ezért létfontosságú az ünnepek megünneplése, mert ezek adják az élettel való megbirkózáshoz szükséges erĂľt. De nem ünnepelhetünk tetszés szerinti ünnepeket. Valódi ünnep csak az, amibĂľl élhetünk, amiben olyasvalami jut kifejezésre ami önmagunkat és életünket új színben láttatja, új létérzést nyújt. A régi korok emberei számára csak akkor volt igazi ünnep, amikor istent, és az Õ tetteit ünnepelték. A teljesen profán ünnepet elképzelhetetlennek tartották. Az ünnep, amelyet azért ünneplek, mert éppen kedvem szottyan hozzá, egy összejövetel, amelyre másokat is meghívok, nem felel meg a régiek ünneprĂľl vallott felfogásának. A korábbi korok emberei az ünneplésben önmagukon túlra, Isten egy-egy tettére, az üdvtörténet eseményeire utaltak. Az ünnep által az üdvtörténet eseményében akartak részesülni. Az ünnep által akartak ujjá születni. Isten tettének ünneplésével újból igaz emberekké akartak válni, olyan emberekké, akik tisztában vannak méltóságukkal, gyökereikkel, akik nem ezekrĂľl megfeledkezve élnek és így a mindennapok sürgés-forgásában bensĂľleg kiszáradnak.

Az ókorban az ünnepben nem csak a történelem, hanem a természet eseményeirĂľl is megemlékeztek. Megünnepelték a tavasz kezdetét, a téli napfordulót, a vetés és az aratás ünnepeit. A természet életében az ember kezdetektĂľl fogva saját életének törvényeit ismerte fel. Ahogyan a természet virágba borul, majd meghal, úgy van az emberrel is. Miközben a természet halálát és újjászületését ünnepli, elfogadja saját sorsát és kibékül vele. Az egyházi év összekapcsolódása a természet ritmusával gyógyító hatású számunkra. A körülöttünk folyó történésben szimbolikusan jelenik meg, ami bennünk is lezajlik. Részei vagyunk a természetnek. Jót tesz, ha igent mondunk rá és együtt élünk vele. Épp napjainkban, a természet egyre teljesebb tönkretétele és kizsákmányolása korában indíthat bennünket a természet iránti új felelĂľsségre a természet ritmusának elfogadása, amelyre az egyházi év is hív. Jót tesz a léleknek, ha átvesszük a természet ritmusát és nem a természetünkkel ellentétes mesterséges ritmust erĂľltetünk magukra. A természettel összhangban élni azt is jelenti, hogy lelkünk természetének megfelelĂľen élünk. Akár akarjuk, akár nem, függünk  a körülöttünk zajló eseményektĂľl, az évszakoktól, a természet állapotától. A természet élete segít, hogy felfedezzük saját elevenségünket. Aki az egyházi év ünnepein keresztül bekapcsolódik a természet ritmusába, új viszonyba kerül a természettel, így másképpen fog viszonyulni hozzá. Egynek érzi magát vele, részt vesz életfolyamatában és új, egészséges létérzés keríti hatalmába.

Advent van. Mit is jelent az advent szó? Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére, a karácsonyra való felkészülés idĂľszaka. Nem véletlen, hogy ezt a külsĂľ, belsĂľ természettel való összhangban a téli napfordulón ünnepeljük. A nap és Jézus Krisztus analógiás kapcsolata néphagyományunkban is ismert, ahogyan az egyik archaikus imádságunkban is jelen van:

„Égen menĂľ szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal,
Szárnya alatt szent oltár,
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszony.
Kelet felĂľl tekint a Nap.
Ott látta az Õ szent fiát.”
 
Advent az önvizsgálat, a megtisztulás ideje, hogy méltóan tudjuk fogadni, befogadni ezt a megszületĂľ fényt, szeretetet. Ahogyan karácsony után a természetben újjászületik a nap, hosszabbodnak a nappalok, növekszik a világosság, úgy szülessen meg, és növekedjen bennünk is a krisztusi fény és szeretet!

Nemzetünk életében is adventet élünk. Várjuk a sötétség végét, a fény megszületését. Míg a természetben ez embertĂľl függetlenül bekövetkezik, nemzeti szinten nem történik meg magától. A nemzet mi vagyunk, és ha bennünk, nem születik meg a fény, nem születik le Krisztus, nemzetünk életében sem kell fel a nap, nem lesz új év. Ebben a szellemben kívánok mindenkinek békés Adventet és áldott Karácsonyt!

Kováts Zsolt