J. J. M. de Groot azt az Ăľsrégi metafizikai rendszert, amely az egész kínaigondolkodás alapjául szolgál, "univerzizmus"-nak nevezi. A kínai vallásosság és általában a hagyományos világnézet kutatása, leírása nem könnyĂť feladat. Nemcsak azért, mert például a kínai filozófia, minden kimagasló teljesítménye mellett sohasem törekedett egy, a világ jelenségeit kimerítĂľen és rendszeresen magyarázó egységes rendszer megalkotására, nemcsak azért, mert a vallásosság fogalma Kínában (és általában Keleten) egészen más, mint amit mi európaiak a magunk tapasztalatai alapján olykor hajlandók vagyunk általánosítani, hanem - meglepĂľ módon - a rendelkezésre álló írásos forrásanyag rendkívüli gazdagsága miatt. Az emberi kultúra történetében páratlan mennyiségĂť és gazdagságú régi kínai írásbeliség továbbadói és gyarapítói ugyanis állandó feladatuknak tartották - sok más, hasonló típusú kultúrával rendelkezĂľ néppel egyezĂľen -, hogy a múltról szóló tudósításokat a jelen szükségleteihez igazítsák. A nemzetközi Kína-kutatás pár évtizede futott túl csak azon a fokon, hogy megelégedjék a kínai forrásanyag egyszerĂť lefordításával és európai szempontú rendszerezésével.

Nern róható fel a szerzĂľ hibájául, hogy a kínai rész, tárgyalásának alapjául olyan mĂťvet választott, J. J. M. de Groot munkáját, amely a sinológiának még ebbĂľl a korábbi korszakából való. Nem lévén sinológus, más hasonlóan összefoglaló igényĂť mĂťvet nemigen talált volna. De Groot kínai világképe pedig még a múlt század végérĂľl származik, s annak az idĂľszaknak hivatalos kínai ideológiájából indul ki, amely a maga részérĂľl Csu Hi (1130-1200) és követĂľi, a szing-li-iskola terméke.

A hagyománynak és az ideológiának ilyen átfogalmazása nem a 12. században történt meg elĂľször Kínában. Az elsĂľ effajta világképváltás, amelyet tetten érhetünk, éppen a konfucianizmus állami ideológiává válásának köszönhet, s az i. e. 1. században kezdĂľdik el. Ekkor válik történelmi ténnyé a Csou-dinasztia valószínĂťleg sosem volt hatalmas birodalma, ekkor szerkesztĂľdik meg a kínai múlt története több mint kétezer évre visszamenĂľen - nyilvánvalóan a frissen egyesült Kína különbözĂľ fejedelemségeinek és törzseinek eredetileg egymás mellett létezett mitikus genealógiáit egymásutánba rakva -, az egykor félig vagy egészen állat alakú kultúrhéroszok erkölcsös konfuciánus mintauralkodókká változnak, s a konfucianizmussal össze nem egyeztethetĂľ orgiasztikus termékenység-rítusok és emberáldozatok eltĂťnnek, egy pár kényelmetlenné vált filozófussal együtt, az eredetileg antropomorf ég személytelen erĂľvé lényegül át.

A második ilyen átfogalmazás az i. sz. 3. században, a Han-dinasztia uralmának végén indul. Ekkor kezd a megszilárduló konfucianizmus ellenében felemelkedni a Lao-céból és Csuang-Csouból, valamint bizonyos népi vallásos kultuszokból táplálkozó tanizmus mint vallás, és az aranycsinálás és életelixír készítés misztikus gyakorlata. EttĂľl kezdve fogalmazódik meg a konfucianizmus és tanizmus viszonya olyan formában, hogy a konfucianizmus "külsĂľ", azaz az emberi (családi és politikai) kapcsolatokra érvényes tanítás, a tanizmus pedig "belsĂľ", az egyén szellemi-érzelmi-lelki szükségleteinek kielégítését szolgálja. Ezen átalakulások során természetesen nemcsak a szent könyvekhez írott értelmezések, hanem maguknak a szent könyveknek a sora is többször megváltozik.

A konfucianizmus ihlette eme átfogalmazások felfejtésének, a kínai múlt igazi arca restaurálásának folyamata még nem zárult le. Keveset tudni például arról, hogy a régi hiedelemvilág, amelynek a konfucianizmus még az emlékét is igyekezett kitörölni a forrásokból, hogyan és meddig élt tovább. A legújabb régészeti leletek arra mutatnak, hogy például a régi egyiptomiakhoz hasonlóan az idĂľszámításunk kezdete körüli idĂľkben a kínaiak igyekeztek a halottak testét múmiaszerĂťen konzerválni. Nincs még kimerítĂľen felderítve a népi vallásosság múltja sem. Modern megfigyelések alapján az a legelfogadhatóbb vélemény alakult ki, hogy ez utóbbi tartalmaz ugyan konfuciánus, taoista és buddhista elemeket, azonban nem egyszerĂťen e három keveréke s a leghelyesebb elkülönítve vizsgálni.

Az máris megállapítható, hogy mindkettĂľben - a népvallásban és a konfuciánus állami rítusban egyaránt - az Ăľsök tisztelete elég régen döntĂľ szerephez jutott, amelynek következtében az összes istenek hajdan volt földi emberekké váltak, akiket haláluk után a császár nevezett ki istenné - ideértve még az ég urát, a Jáde Császárt is. A népvallásban ezenfelül fontos szerepet játszott a földistenek tisztelete. Minden megmĂťvelt területnek megvolt a maga istene, akihea a parasztok jó termésért imádkoztak, de akit rossz termés esetén esetleg igen drasztikus eszközökkel igyekeztek jobb belátásra bírni.

A Kínai Népköztársaságban a vallásosság helyzete merĂľben megváltozott, elsĂľsorban azért, mert a földreform végképp kihúzta a talajt a bürokratikus-patriarchális földbirtokrendszerrel szorosan és nyilvánvalóan összefonódott állami és családi konfucianizmus alól.

Az univerzizmus szerint ég, föld és ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belsĂľ kölcsönhatásban állanak egymással, és mindenre kiterjedĂľ törvény szabályozza Ăľket. A makrokozmosz valamennyi jelenségének megvan a maga megfelelĂľje az ember fizikai, szellemi és erkölcsi életében, ugyanakkor az, ami az emberi társadalomban biztosítja a rendet, irányító elvül szolgál a világ egész építménye számára is. A Szertartások feljegyzéseiben (Li ki) ez áll: "Az erkölcs ereje az, amelynek révén ég és föld együttmĂťködik, amely a négy évszakot összhangba hozza, amelynek segítségével nap és hold világít, amely a csillagokat pályájukon tartja, amelytĂľl a folyók folynak, amelynek révén minden dolog fejlĂľdik, amelynek segítségével jó és rossz megkülönböztethetĂľ, amelynek révén öröm és bánat megfelelĂľ kifejezést talál, amelynek az alant levĂľk engedelmeskednek, amely a fent levĂľket megvilágosítja, amelyek révén a dolgok változásuk ellenére sem zavarodnak össze."

A Su king egyik legrégebbi részében (I, 4) ezt olvassuk : "A legbensĂľségesebb összefüggés van fent az ég és lent az emberek között, és aki ezt teljes egészében felismeri, az az igazi bölcs." Ezek a szavak foglalják össze legtömörebben annak a világnézetnek lényegét és programját, amely végletesen egységesnek látja azt a két dolgot, amely Kant szerint "mindig új és növekvĂľ csodálattal és tisztelettel tölti el a lelket", tudniillik "a csillagos eget felettem" és "az erkölcsi törvényt bennem". Hiszen ami az égben van, annak megvan a megfelelĂľje a földön az emberben. Egy Ăľsi szöveg, a Titkos kiegészítések könyve (Jin fu king), képletesen a következĂľket mondja errĂľl "Az égnek öt erĂľszaktevĂľje van, Aki megpillantja Ăľket, kivirágzik. Az öt erĂľszaktevĂľ az énben van, Aki mĂťködteti Ăľket az égben, Kezébe kapja a világmindenséget, És a természet az énbĂľl fog megszületni. Ég és föld rablói a természetnek, A természet rablója az embernek, Az ember rablója a természetnek, Ha a három rabló jó viszonyban van, akkor a három hatalom békességben van.
Majd így folytatja:

"Ha megfelelĂľ az idĂľ, úgy rendbe jön a test, Ha a gépezet kellĂľképp mozog, Akkor a változások elnyugszanak."

A makrokozmosz és a mikrokozmosz között fennálló általános megegyezésnek és összhangnak az az alapja, hogy a világmindenség nagy jelenségei, az elemek, a légköri hatások, a bolygók, égtájak, évszakok stb. a legkülönfélébb földi jelenségekkel állanak össze-függésben, fĂľképp a emberi élet jelenségeivel.

A Szertartások feljegyzésez errĂľl a következĂľket mondja: "Az ember egyesíti magában az ég és a föld szellemi erĂľit, kiegyenlítĂľdnek benne a fény és árny princípiumai, találkoznak benne a szellemek és istenek, egymásra találnak benne az öt változó állapot (elem) legfinomabb erĂľi. Ezért az ember az ég és a föld szíve és az öt változó állapot csírája. Ha az eget és a földet vesszük alapul, minden dolog elérhetĂľ. Ha a fényt használjuk eszközül, kikutathatók az emberi érzések...

Ha a szellemeket és isteneket hívjuk segítségül, akkor mindenfajta munka biztos védelmet élvez. Ha az öt változó állapotot használjuk anyagként, minden munka megismételhetĂľ." Fényen és árnyékon vagy sötétségen a két kozmikus Ăľselemet, jangot, a pozitív és jint, a negatív erĂľt értették, amelyekrĂľl alább részletesebben szó lesz. Az öt változó állapot pedig azonos az ún. elemekkel: "fa, tĂťz, fém, víz, föld", amelyeket nem anyagi szubsztanciáknak, hanem erĂľknek képzeltek el. "A fa az önmagából szervesen, belülrĂľl kifejlĂľdĂľ, a tĂťz a felemelkedĂľ, a fém a kívülrĂľl mesterségesen alkotott, a víz a lefelé merülĂľ, a föld a közös anyaföld.

A kínaiak rendkívüli éleselméjĂťséget tanúsítottak abban, hogy ezeken kívül még más dolgok analóg voltát is kimutassák, oly módon, hogy valamilyen ténylegesen meglevĂľ vagy állítólagos egyezést igyekeztek találni alakjuk, tulajdonságaik vagy hatásaik között, és ezen az alapon nemegyszer teljességgel önkényes párhuzamokat állapítottak meg. Az öt elemnek, amelyre minden földit visszavezettek, szintén kutatták az összefüggéseit"és megkísérelték regisztrálni ezek ke5lcsönös kapcsolatát. Az egyik elmélet az elemek sorrendjét egymást kölcsönösen pusztító elvek alapján határozta meg: a föld felszívja a vizet, a víz eloltja a tüzet, a tĂťz megolvasztja a fémet, a fém elvágja a fát, a fa felszántja a földet.

Ismét egy másik elmélet az elemeket kölcsönösen egymásból származtatja: a fa tüzet támaszt, a tĂťz földet szül (mint hamu), a föld fémet ad, a fém (ha megolvad) vizet hoz létre, a víz fát nemz. Hiszen az egész kozmosz nem egyéb hatalmas mechanizmusnál, amely állandó változásban van; az öt elem ennek következtében nem örök, végsĂľ szubsztancia, hanem létüket minden mással együtt a két ĂľserĂľnek, jangnak és finnek köszönhetik, amelyek minden dolog szüntelen változásának okai.

Jang a férfi (a hímnemĂť), aktív, nemzĂľ, teremtĂľ, fényes princípium, fin a nĂľi, passzív, befogadó, odaadó, eltakaró. A kettĂľ egymás párja, kiegészítik egymást, és nem ellentétei egymásnak; együttmĂťködésük hozza létre a kozmosz valamennyi jelenségét. Az évszakok periodikus váltakozását pl. a két princípium közötti erĂľviszonyok eltolódásával magyarázzák. Jang ereje nyáron éri el tetĂľfokát, Ăľsszel fokozatosan meghátrál fin elĂľtt, az utóbbi télen bontakozik ki legerĂľsebben, hogy azután tavasszal ismét átengedje a hatalmat jangnak.

Ez a két ĂľserĂľ, amelyek hatalma a pozitív és negatív, az erĂľ és az anyag, az ég és a föld, a mozgás és a nyugalom, a keménység és a lágyság, a meleg és a hideg, a jó és a rossz stb., szüntelenül váltakozó játékában mutatkozik meg, a maga részérĂľl ismét nem más, mint a Minden-Egy, az állandó változásban levĂľ létezĂľ két oldala. Jang és jin egymásba fonódását és együttmĂťködését a Minden-Egyben a mellékelt ábra szimbolizálja

Ebben a kör fehér fele, amely egy fekete kört foglal magában, benne egy fehér ponttal, jangot; a fekete rész, benne a fekete pontot tartalmazó fehér körrel jint jelképezi. Ez a "T'ai ki"-nek, vagyis "Ăľskezdet"-nek nevezett kép a világegyetem állapotát fejezi ki, amelyben a pozitív és negatív ĂľserĂľ már különvált egymástól. Ezt az állapotot egy másik ("Wu ki", azaz "kezdettelen") elĂľzi meg, amelyben minden különbség még szétválasztatlanul található egymás mellett. Ezt egyszerĂť kör jelképezi. A mindenségnek ez az állapota nem abszolút nemlét, hanem potenciális, láthatóvá még nem vált lét, ez a szükségszerĂť nyugalmi pont a világ fennállásának két korszaka között, amelyek mindegyike késĂľbbi korból való [buddhista, indiai hatásra keletkezett] számítás szerint, állítólag 3602 = 129 600 évig tart.

A legfĂľbb világelv

Kínai felfogás szerint a világmindenség hatalmas eleven organizmus, amely folytonos mozgásban van, és amelynek egyes tagjai kölcsönösen szüntelenül hatnak egymásra. Itt felvetĂľdik az összes kozmikus történés végsĂľ okának kérdése, az a kérdés, amelyet a Csuangci c. mĂť (XIV, 1) az alábbi szavakkal fejezett ki: "Az égbolt körforgását, a föld állandóságát, azt, hogy mi módon követi egymást pályáján a nap és a hold: ki az, aki mindezt irányítja? Ki az, aki Ăľket egybeköti? Ki az, aki gond nélkül idĂľzik, és mindezt mozgásban tartja?" Amióta a kínai bölcselet ismertté vált Európában, számos tudós igyekezett ezekre a kérdésekre nyugati módon választ adni.

Egyesek úgy vélték, hogy a kínaiak tiszta naturalisták, és a kozmoszt szerintük "mindenfajta istenkultusztól független természeti erĂľk" irányítják. Mások deistáknak tekintették Ăľket, akik, bár úgy képzelik, hogy a világot és rendjét az isten alkotta, tagadják, hogy az isten a teremtés után a világ eseményeibe bármilyen módon beleavatkozna. Némelyek úgy vélték, hogy Kínában hisznek a világ örökkévaló, személyes urában, de nem hiányoztak olyan vélemények sem, amelyek a kínaiakat panteistáknak tekintették.

Valamennyi kísérlet, amely arra irányult, hogy a világegyetem mozgatóerejérĂľl alkotott kínai elképzeléseket az európai szellemtörténet meghatározott fogalmaival kapcsolják össze, nyom-ban hajótörést szenvedett azon, hogy minden további nélkül feltételezték : a nyugati teológia filozófiai kategóriái a Távol-Keletnek a miénktĂľl annyira alapvetĂľen különbözĂľ szellemi világára is érvényesek, holott kezdettĂľl nyilvánvaló volt, hogy ott másfajta, a miénkkel egyáltalán nem vagy csak részben azonos nézeteket vallanak. Figyelembe kell venni továbbá azt is, hogy a kínaiak az alatt a hagyomány szerint legkevesebb háromezer év alatt, ameddig metafizikai tanaikat követni tudjuk, legalább annyi teóriát dolgoztak ki, mint mi nyugaton, különbözĂľ korokban és különbözĂľ gondolkodóknál tehát egymástól erĂľsen eltérĂľ nézetek keletkeztek. A kérdésre ezért nem lehet egyértelmĂť és végleges választ adni, hanem részletes és szakszerĂťen tagolt tárgyalásmódra van szükség.

Arra a kérdésre: mi tartja fenn, és mi kormányozza a világot, a kínaiak lényegében három fogalommal válaszolnak; ezek a "Sang ti", a "T'ien" és a "tao". Ezekkel kell elĂľször foglalkoznunk, ha kérdésünkre választ akarunk kapni.

"Sang ti"-nak, vagyis legfĂľbb uralkodónak, legfĂľbb megistenült Ăľsnek azt a fĂľistent nevezik, aki az általánosan elfogadott nézet szerint az ég mozdulatlan pontján, a sarkcsillagon levĂľ bíborpalotájában lakik, és akinek tekintete elĂľtt a világtörténelem egész színjátéka lezajlik. Sang tit már a Si kingben mint legfĂľbb urat említik, akinek még a királyok is szolgálni kényszerülnek, és aki boldoggá teszi az erényes életet élĂľket és a gonoszságtól magukat távol tartókat, a gonosztevĂľket viszont szerencsétlenséggel sújtja.

Említést érdemel, hegy a Si king azon a kevés helyen, ahol Sang tit említi, mindezt csak általánosságban állapítja meg, de nem beszéli el Sang ti egyetlen valóban végrehajtott tettét sem, holott az ilyesmi a világ legfĂľbb irányítójának létét hirdetĂľ valamennyi vallásos szövegnek kedvenc témája.

Az egész ókori klasszikus kínai irodalomban csupán egyetlen alkalommal szerepel úgy, amint éppen beszélgetést folytat Wen királlyal (Si king III, 1, VII). Emberhez hasonlatos lényként jelenik meg Sang ti még a Si king egyik ódájában (III, 2, I), amely Hou Cinak, a Csou-dinasztia Ăľsatyjának születésérĂľl szóló legendát beszéli el. EbbĂľl megtudjuk, hogy Hou Ci anyja Sang ti lábnyomába lépett, és ettĂľl várandós lett.

Összehasonlítva azokkal az elképzelésekkel, amelyeket más népek alakítottak ki a legfĂľbb istenrĂľl, a kínaiaké rendkívül szegényesnek és határozatlannak tĂťnik, hiszen Sang tiról nem beszélnek el önálló mítoszokat, és nem számolnak be csodás tetteirĂľl sem. A többi középkori szövegben is csak arról esik szó, hogy királyoknak utasításokat ad, és hogy áldozatot mutatnak be neki. Sang tit tehát azzal lehet jellemezni, hogy noha Ăľ az elĂľidézĂľje mindennek, ami történik, Ăľ maga eközben tétlen marad; a jó uralkodó eszményképe a kínaiaknál tehát az, akitĂľl minden függ, de aki maga személyesen nem avatkozik be állandóan a kormányzás folyamatába. Sang tit ugyan személyként képzelték el, hiszen ennek a kornak a gondolkodása élĂľnek, személyiséggel rendelkezĂľ lénynek tudott csak elképzelni mindent, ami létezik, valójában azonban nem volt egyéb, mint annak a rendnek a megtestesítĂľje, amely a természetben, az erkölcsben és a rítusban nyilvánult meg, és amelynek segítségével a világ különálló egyes jelenségek összefüggéstelen tömkelegébĂľl rendezett egésszé válik.

A Sang tiban való hit monoteizmus abban az értelemben, mint sok más nép hite egy olyan legfĂľbb lényben, akinek számos alsóbbrendĂť isten van alárendelve; eltér viszont a Visnuban, Sivában, Ahura-Mazdában, Jahvéban, Allahban vagy a keresztény istenben való hittĂľl, mivel annyira elvont létezési módot tulajdonít az istennek, hogy emiatt az embernek nem alakulhat ki erĂľs emocionális színezetĂť, a lényével és cselekedeteivel összefüggĂľ in-tenzív foglalkozásból fakadó bensĂľséges személyes kapcsolata vele.

Sang ti helyett sok szövegben T'ien, az égbolt szerepel a világ legfĂľbb princípiumaként. Konfuciusz például mindig ezt a megjelölést használja, és csak a régi irodalomban hagyja meg a Sang ti nevet. A kanonikus iratokban az ég lényegérĂľl található adatok a következĂľkben foglalhatók össze: az ég minden dolog oka, Ăľ hoz létre mindent, a hitvesének tekintett, de neki alárendelt földdel együtt: "ég és föld a tízezer lény apja és anyja".

Az ég uralkodik a világ és az emberek felett; százszoros szerencsét áraszt azokra, akik jót cselekszenek, és százszoros szerencsétlenséget azokra, akik rosszat követnek el; haragja abban nyilvánul meg, hogy aszállyal, rossz terméssel és zĂťrzavarral sújtja az országot. Mivel azonban lényének alapja az irgalom, és nincsen benne gyĂťlölködés, lehet reménykedni kegyelmében. A legkülönbözĂľbb szellemi és egyéb adományok származnak tĂľle, mindenekelĂľtt a birodalom feletti uralom, ezt azonban visszaveszi, ha birtokosa érdemtelennek mutatkozik rá.

Az, amit a kanonikus iratokban az égrĂľl mondanak, körülbelül megfelel tehát annak, ami Sang tira vonatkozik. Eltérés mutatkozik abban, hogy Tienben még csekélyebbek az emberhez hasonló vonások, hiszen kifejezetten azt mondják róla, hogy nem beszél, nesztelenül és nyomtalanul hat. Viszont külön hangsúlyozzák az égrĂľl, hogy alkot. Ezzel azonban szabályszerĂť, fokozatos elĂľállításra gondolnak, nem pedig "creatio ex nihilo"-ra (a semmibĂľl történĂľ teremtésre) vagy hat nap alatt létrehozott mĂťre.

A legrégibb világszemlélet számára nem létezett még élĂľ és élettelen, személyek és tárgyak különbözĂľsége. Ezért T'ien a mi szemünkkel nézve egyszer istennek, máskor személytelen, végzetszerĂť hatalomnak, ismét máskor természeti jelenségnek tĂťnik. A késĂľbbi korokban az egyes gondolkodóknál hol az egyik, hol a másik sajátossága került elĂľtérbe. Mo Tinál (5. század) az ég kifejezetten emberhez hasonló lény, jóságos atya, aki szereti az emberi nemet, és jóra vezérli. Konfuciusz ellenben írgy beszél az égrĂľl mint valami személytelen dologról, noha a perszonalisztikus [megszemélyesítĂľ) kifejezések természetesen nála sem hiányoznak.

A konfuciánus Tung Csung-su (i. e. 2. század) az eget panteisztikusan természeti jelenségnek értelmezi, földi szenvedélyekkel rendelkezĂľ istennek: "Tavasszal vidámságát langy meleggel fejezi ki, nyáron féktelen örömét hĂľséggel, Ăľsszel haragját fénnyel és télen bánatát hideggel. A vidámsághoz szerelem, a haraghoz komolyság, szigor párosul. Az ég meleg tavaszi fluidumímal szeret, és növényzetet nemz, forró nyári fluidumával kimutatja élvezetét, ápolja és fejleszti a növényeket. Tiszta, fénylĂľ Ăľszi fluidumával komolyságát mutatja meg, és mindent megérlel, hideg téli fluídurmával gyászol, és elrejti teremtményeit."

Az eklektikus Wang Cs'ung (i. sz. 27-97) viszont küzd az ellen a felfogás ellen, amely szerint az ég személy; szerinte az ég mozgása nem tudatos és nem tervszerĂť, hanem önkéntelen; szilárd törvényszerĂťségeknek engedelmeskedik. Nem uralkodó, aki az embereket kormányozza, és nincsenek emberi tulajdonságai, hiszen minden szerve hiányzik. A konfuciánus Csu Hi (1130-1200) sem tekinti személyes istennek az eget, hanem szigorú törvények szerint mĂťködĂľ erĂľnek. Ezért a szent szövegeknek azokat a helyeit, amelyek az égistenrĂľl beszélnek, allegorikusan értelmezi.

Az elmondottakból kiderül, hogy az ég lényegérĂľl igen eltérĂľk a nézetek, némelyik közülük, bizonyos értelemben, közelít az európai teizmushoz, mások viszont kevés közös vonást mutatnak vele. Eltekintve attól, hogy mítoszok formájában az ég közvetlen, aktív beavatkozásáról nem esik szó, sok kínai elképzelése fĂľként abban tér el a keresztényeknek, muszlimoknak és a hinduk nagy részének a világ uráról alkotott felfogásától, hogy nem tekinti örökkévalónak és változhatatlannak, számos filozófus szerint pedig csupán a nagy egységbĂľl kilépĂľ és abba késĂľbb ismét visszatérĂľ felsĂľbbrendĂť abszolútum megnyilvánulása.

A "tao" szó eredetileg utat jelent ma is, a csillagok útját is az égbolton. Ezért hívják az egyenlítĂľt "vörös út"-nak, az ekliptikát, a nappályát "sárga út"-nak. A tao jelenti azonban a "bölcs" utat is, amely a célhoz vezet, a rendet, a törvényt, amely mindenben érvényesül. Mivel a régi gondolkodás mindent, ami létezik, tárgyilag képzel el, ezért a tao valamiféle szubsztanciális, habár ugyanakkor láthatatlan is; némely filozófusnál pedig kifejezetten maga a finom Ăľsanyag, amelybĂľl minden létrejött.

A taónak ez az anyagi felfogása késĂľbb a taoista varázslók elképzelésében jutott kifejezésre, akik életerĂľnek és varázshatalomnak értelmezték, és úgy hitték, hogy akik ezt ismerik, és fel tudják használni, azok számára lehetĂľvé válik az élet meghosszabbítása és a fémek átalakítása. Mivel az archaikus gondolkodás nem tett különbséget személyek és tárgyak között, nem meglepĂľ, hogy a taóról olykor mint személyes lényrĂľl, istenrĂľl vagy istennĂľrĂľl beszélnek. A tao lényegérĂľl és metafizikai jelentĂľségérĂľl vallott nézetek a különbözĂľ filozófusoknál eltérĂľk. Konfuciusznál a tao törvény, amelynek segítségével az ég rendben tartja a természetet és az emberi életet.

A taoistáknál a tao immanens [saját belsĂľ törvényszerĂťségei szerint mĂťködĂľ, ezeknek engedelmeskedĂľ], értelmes, de személy feletti természettörvény, egyben az Ăľslét is, poláris kettéválásából jött létre az ég és a föld. A Csuang-cit kifejezetten azt állítja, hogy a tao elĂľbbre való az égnél, amikor azt mondja (6, 1): "Az emberek az égben atyjukat látják, és személy szerint szeretik; mennyivel jobban kell szeretnünk azt, ami magasabb, mint az ég."

A Csuang-ci szerint pedig a legfĂľbb a tao, amelyet egyrészt mint nemlétet, lényegnélküliséget, ürességet, csendet határoz meg, másrészt viszont nagy Ăľsapának és mesternek nevez, aki az eget és a földet hordozza, minden alakot megformál és kifarag, mindent igazságosan elrendez, és jóakaratúan megjutalmaz. A világelv itt is, akárcsak egyes indiai misztikusoknál, mint valami felfoghatatlan jelenik meg, amelyben összekeverednek a személyes és személytelen vonások.

Egyes taoisták szerint a tao a semmibĂľl vagy a káoszból keletkezik -, ez esetben ez nem az ens realissimum, hanem annak csak egyik létrejött megjelenési formája; mások az ég és a tao kifejezéseket azonos jelentéssel használják, vagy úgy beszélnek az égrĂľl, mintha az a taótól függetlenül, önállóan létezne.

Amint az nem is lehet másképp, a legfĂľbb világelvrĂľl Kínában, akárcsak másutt, különféle felfogások tömkelege ismeretes. Ezt mindig szem elĂľtt kell tartani, ha nem akarjuk azt a gyakran elĂľforduló hibát elkövetni, hogy a Kelet vallási és filozófiai rendszereit kevésbé differenciáltnak képzeljük el, mint a Nyugatéit.

Ha azonban a Mennyei Birodalom gondolkodói eltérĂľ nézeteket is vallanak az abszolút lényegérĂľl, a fent ismertetett univerzisztilcus elképzelések többé-kevésbé mégis közösek náluk. A kozmikus törvényszerĂťségrĂľl és a makro- és mikrokozmosz közötti analógiákról vallott nézeteik oly mélyen gyökereznek az egész nép tudatában, hogy valamennyi kínai vallási rendszer közös alapját kell látni bennük.

Az egyetemes összhang gyakorlati megvalósulása

Ha a kozmosszal való összhang biztosítja a lét boldogságát, akkor mindenekelĂľtt arra kell törekedni, hogy az ember a világfolyamat jelenlegi és jövĂľbeli tendenciáit megismerje, hogy harmonikusan alkalmazkodni tudjon hozzájuk. A kínaiaknak egész sor mágikus módszer áll rendelkezésükre, hogy ezt a tendenciát bármely pillanatban megállapíthassák; ezek a beavatottnak bepillantást engednek a lét titokzatos összefüggéseibe.

A leghíresebb mĂť, amely ĂľsidĂľk óta ezt a célt szolgálja, a Változások könyve (Ji king), amelynek összeállítását a hagyomány Fu Hi mitikus császárnak (i. e. 2950), mai elrendezését pedig Wen királynak és fiának (i. e. 1000 körül) tulajdonítja.

A mĂť fĂľbb alapeszméi a következĂľk:

Minden lét úgy keletkezik, hogy a két ĂľserĂľ, jang és jin törvény-szerĂť változások során átmegy egymásba. Ezeket a változó állapotokat 8 x 8 = 64 jellel ábrázolják, amelyek összefüggĂľ, vagyis erĂľs (-) és szaggatott, vagyis gyenge (- -) vonalakból állanak. Ezek a jelek a történés irányzatának jelképei, a világtörvény Ăľstípusai, amelyek a világ felett állanak, de a jelenségek világában jutnak kifejezésre. E jelképek intuitív megértése révén a bölcs képes megragadni minden történés magvát, megismerni a múltat és elĂľre látni a jövĂľt. Mivel minden változás folyamatosan elvonul elĂľtte, ezért ha ismeri kezdetüket, helyes irányba terelheti jövĂľbeli továbbfejlĂľdésüket.

Kínában éppúgy, mint Egyiptomban, ElĂľ-Ázsiában, Európában és Indiában a legfontosabb tudomány, amely a kozmikus események ismeretébĂľl kiindulva a földi viszonyok alakulására vonatkozóan kívánt következtetéseket levonni, az asztrológia volt, valamint az ezzel szorosan összefüggĂľ, a jó és rossz jelekkel foglalkozó tanítás (kronomantia). Számok és színek szimbolikájából, a különféle idĂľjárási jelenségekbĂľl és egyéb, az eljövendĂľ dolgok elĂľjeleiként értelmezett jelenségekbĂľl jósolták meg a bekövetkezĂľ eseményeket. Kizárólagosan kínai a (világegyetem képmásának tekintett) teknĂľsbéka hátpáncéljának és a cickafark kórónak felhasználása jóslás céljára. Nagy szerepet játszik még a geomantia, a szél és víz hatásával foglalkozó tanítás (Feng sui), amely az élĂľk és holtak lakhelyét meghatározott szempontok szerint megállapítja, vagy módosítja, hogy ezzel fenntartsa a földfelszín és a makrokozmikus követelmények közötti egyensúlyt.

Az ember azonban nem érheti be azzal, hogy a természetnek, valamint az égi és földi jelenségek évenként megismétlĂľdĂľ körforgósónak megfigyelése és értelmezése révén birtokába jut az életmódja kialakításához, a megfelelĂľ magatartáshoz és tevékenységhez szükséges szabályoknak, hanem arra kell törekednie, hogy etikai érzéke segítségével kövesse az ég magasztos példáját. Ami az egyénre vonatkozik, az érvényes a közösségre is. Hiszen a természet, a birodalom, a társadalom és az egyén életének rendje (tao) a legszorosabban összefonódik egymással, az egyik feltételezi a másikat, a világegyetem egyik részében bekövetkezĂľ zavar diszharmóniát kelt a többiben is.

Ahogyan az ókori indiaiak Indiát tartották a föld legfĂľbb országának, amelyhez képest az összes többi vidék jelentĂľségben teljességgel háttérbe szorult, barbárok (mléccsha) lakta határvidéknek számított, vagy amiképpen a keresztény középkor kizárólag Európát és a Földközi-tenger országait tekintette minden lényeges történeti folyamat színhelyének, ugyanúgy a kínaiak is a 19. század elejéig Kínát tartották minden földi esemény középpontjának, a tulajdonképpeni világállamnak, amelytĂľl minden függ.

A Mennyei Birodalom uralkodója az ég kizárólagos és jog szerinti képviselĂľje a földön, aki a világbirodalmat az ég magasztos példájának megfelelĂľen kormányozza; felelĂľs az égnek a rend fenntartásáért. A kínai bölcsek mint gyakorlati emberek, akik nem végeláthatatlan elmélkedéssel foglalkoznak, hanem szüntelenül szem elĂľtt tartják a dolgoknak a mindennapi életre gyakorolt hatását, ebbĂľl azt a következtetést vonták le, hogy az egész világ jólétének záloga az, hogy olyan császár kormányozza, aki az ég mutatta utat követi, és alattvalóit szintén ezen az úton vezeti.

Ezért azután minden részletében végiggondolták, hogy mit kell tennie, és másokkal elvégeztetnie az uralkodónak, hogy az égtĂľl kapott megbízatásának kellĂľképpen eleget tegyen. Más vallások szent irataival ellentétben a kínai irodalom sokat foglalkozik az állami élet problémáival. Talán sehol másutt a világon nem támaszkodott az államvezetés elmélete ilyen mértékben erkölcsi alapelvekre, és nem becsülték ily sokra az erényt mint az eszményi uralkodó nélkülözhetetlen sajátságát.

A Su king elĂľírásai szerint az igazi uralkodónak elnézĂľnek és szigorúnak, engedékenynek és szilárdnak, Ăľszintének és udvariasnak, keménynek és mégis igazságosnak kell lennie egyszerre, és azzal, hogy egyik irányban sem esik egyoldalú túlzásokba, mértéket tart, lényének harmóniájában visszatükrözĂľdik a világrend összhangja. Az ókor nagy császárai állítólag rendelkeztek mindezekkel az elĂľnyös tulajdonságokkal, és ezért nemcsak Kína "fekete hajú népét" Ăľrizték meg békében, nyugalomban és egyetértésben, hanem a barbárokat is erkölcsös emberekké nevelték, és ezzel megnyerték a kínai kultúra számára.

 

Forrás: Helmuth Von Glasenapp, Az öt világvallás, Gondolat, 1977