A tisztelet ösvényére és a belsĂľ élet fejlesztésére utalják pályája kezdetén a tanítványt. A szellemtudomány ehhez gyakorlati szabályokkal van segítségére, amelyek követése mellett léphet az ösvényre, s fejleszthetĂľ ki a belsĂľ élet. Nem önkénybĂľl származnak ezek a gyakorlati szabályok; Ăľsrégi tapasztalatokból és Ăľsrégi tudásból származnak. Mindenütt, ahol a magasabb megismerés útjait tanítják, azonos módon adják Ăľket. A szellemi élet minden valódi tanítója e szabályok tartalmával egyetért, még ha nem mindig öltöztetik is azt ugyanazokba a szavakba. Az alárendelt jelentĂľségĂť, tulajdonképp csak látszólagos különbség olyan tényekbĂľl származik, amiket itt nem szükséges megtárgyalni.

E szabályok révén a szellemi élet egy oktatója sem akar mások felett uralmat gyakorolni. Önállóságában senkit befolyásolni nem akar. Nincs ugyanis jobb ügyelĂľje és ĂľrzĂľje az emberi önállóságnak a szellemi kutatóknál. Ennek az írásnak elsĂľ részében elmondtuk, hogy a valamennyi beavatottat átfogó kötelék szellemi és két természetes törvény képezi a kapcsokat, amik a kötelék alkotórészeit egybefĂťzik. Most zárt körébĂľl nyilvánosság elé lép a beavatott: mindjárt egy harmadik törvény is érvénybe lép ekkor a számára. S ez így szól: Minden egyes tettedet, minden szavadat rendezd úgy, hogy senki szabad akarati elhatározásába ne avatkozz.

Aki megértette, hogy a szellemi élet igazi tanítóját ez a felfogás teljesen áthatja, az azt is tudhatja, hogy önállóságát semmiben sem kell megosztania, ha azokat a gyakorlati szabályokat követi, amiket rendelkezésére bocsátanak.

Az egyik ilyen szabály a nyelv szavaiba a következĂľképp öltöztethetĂľ: "Teremtsd meg a belsĂľ nyugalom pillanatait és tanuld meg e pillanatokban megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentĂľl". – Azt mondtuk itt, hogy "a nyelv szavaiba foglalva" hangzik így. Eredetileg ugyanis a szellemtudomány minden szabályát és tanítását szimbolikus jelbeszédben adják meg. És aki teljes jelentésüket és horderejüket akarja megismerni, elĂľbb ezt a szimbolikus nyelvezetet kell megértenie. Ez a megértés attól függ, hogy az illetĂľ az elsĂľ lépéseket a szellemtudományban megtette-e már. Ezeket az elsĂľ lépéseket azonban azoknak a szabályoknak pontos követése által, amiket itt adunk, teheti meg. Az Út mindenki számára, aki komoly akarással rendelkezik, nyitva áll.

A belsĂľ nyugalom pillanataira vonatkozó fenti szabály egyszerĂť, s követése is egyszerĂť. Célra azonban csak akkor vezet, ha éppoly komolyan és szigorúan veszik kézbe, mint amilyen egyszerĂť. – KerülĂľk nélkül kell hát elmondani, hogyan kell ezt a szabályt követni.

Rövid idĂľre különüljön el napi életétĂľl a szellemi tanítvány, hogy ebben az idĂľben valami teljesen mással foglalkozzék, mint a napi foglalatosságának tárgyai. Foglalatosságának a módja is teljesen más kell, hogy legyen, mint az, amivel a nap többi részét tölti el. Ezt azonban nem úgy kell érteni, hogy az, amit ebben az elkülönített idĂľben végez el, semmi kapcsolatban sem állana napi munkája tartalmával. EllenkezĂľleg: az az ember, aki az ilyen leválasztott pillanatokat a helyes módon keresi, hamar észreveszi, hogy igazából általuk nyeri el a napi feladatához szükséges teljes erĂľt. Azt se szabad hinni, hogy e szabály követése ténylegesen idĂľt vonhatna el valakinek kötelessége teljesítésétĂľl. Ha valakinek több idĂľ tényleg nem áll rendelkezésére, naponta öt perc elegendĂľ. Arról van szó, hogy ezt az öt percet hogyan használja fel.

Ebben az idĂľben az ember ragadja ki teljesen magát köznapi létébĂľl. Gondolati-, érzésbeli életének kölcsönözzön más színezetet; a szokásoshoz képest. Örömeit, szenvedéseit, gondjait, tapasztalatait, tetteit vonultassa el lelke elĂľtt. Lépjen ekkor úgy fel, hogy mindazt, amit egyébként él át, most magasabb nézĂľpontból tekinti végig. Gondoljuk csak meg, mennyire másként tekintünk arra, amit valaki más tapasztalt, vagy tett meg a közönséges életben, mint azt, amit magunk éltünk át, vagy tettünk. Nem lehet ez másként. Hiszen azzal, amit magunk élünk át, vagy teszünk, össze vagyunk szövĂľdve; valaki más élményét, vagy tettét csak szemléljük. Amire a kiválasztott pillanatokban törekedni kell, nos, a saját élményekre és tettekre úgy nézni, úgy ítélni meg Ăľket, mintha azokat nem magunk, hanem mintha azokat valaki más élte volna át, vagy követte volna el. Képzeljük csak el: valaki súlyos sorscsapást élt meg. Mennyivel másként áll vele szemben, mint egy azonos sorscsapással egy embertársánál? Ezt senki sem tarthatja jogosulatlannak.

Az emberi természetben rejlik. És hasonlóan, mint ilyen rendkívüli esetekben, van az élet mindennapi ügyeiben is. A szellemi tanítványnak meg kell keresnie az erĂľt, hogy bizonyos idĂľkben önmagával idegenként álljon szemben. A bíráló belsĂľ nyugalmával kell önmaga elé állnia. Ha ezt eléri, akkor saját élményei új megvilágításban mutatkoznak. Amíg ezekbe szövĂľdtünk, amíg bennük vagyunk, a lényegtelennel ugyanúgy összekapcsolódunk, mint a lényegessel. Ha az áttekintés belsĂľ nyugalmához jutunk, a lényeges leválik a lényegtelenrĂľl. Bánat és öröm, minden gondolat, minden elhatározás másként jelenik meg, ha így állunk szemben önmagunkkal. – Olyan, mintha egész nap egy helységben tartózkodtunk volna és a legkisebbet olyan közelrĂľl láttuk volna, mint a legnagyobbat; este azután egy közeli dombra megyünk fel és az egész helységet egyszerre tekintjük át.

Ekkor a helység részei más egymásközti viszonyokban jelennek meg, mint amikor benne jár az ember. A jelenben átélt sorsfordulatokkal nem fog és nem is kell sikerülnie ennek; a régebben lejátszódottakkal kell ezt a szellemi tanítványnak megpróbálnia. Ilyen belsĂľ, nyugodt önvizsgálat értéke kevésbé függ attól, amit ennek során meglátunk, inkább attól, hogy megtaláljuk azt az erĂľt, mely ezt a belsĂľ nyugalmat létrehozza.

Mert minden ember a maga – nevezzük így – köznapi embere mellett bensĂľjében még egy magasabb embert is hordoz. Ez a magasabb ember mindaddig rejtve marad, amíg fel nem ébresztik. És ezt a magasabb embert mindenki csak maga képes önmagában felkelteni. De amíg ezt a magasabb embert fel nem keltik, addig a minden emberben szendergĂľ magasabb képességek is, amik az érzékfeletti megismerésekhez visznek, rejtve maradnak.

Amíg valaki a belsĂľ nyugalom gyümölcsét nem érzi, azt kell, hogy mondja önmagának, hogy az említett szabály komoly, szigorú követését folytatnia kell. Mindenki számára, aki így jár el, eljĂľ a nap, amikor körülötte szellemi világosság lobban fel, amikor egy olyan szeme számára, amelyet eddig nem ismert magában, egy egészen új világ nyílik fel.

És a szellemi tanítvány külsĂľ életében semminek sem kell megváltoznia azáltal, hogy ezt a szabályt követni kezdi. Kötelességeit, mint elĂľtte, teljesíti; elĂľször ugyanazokat a fájdalmakat tĂťri és ugyanazokat az örömöket éli át, mint annakelĂľtte. Általa semmiképp se idegenedhet el az "élettĂľl". SĂľt, annál jobban állhat helyt a nap többi részében, ebben az "életben", mivel kiválasztott pillanataiban egy "magasabb életet" sajátít el. Ez a "magasabb élet" lassanként befolyást érvényesít a közönségesre. A kiválasztott pillanatok nyugalma a köznapra is kifejti hatását. Az egész ember nyugodtabbá válik, biztosságra tesz szert cselekedetei során, semmiféle elképzelhetĂľ esemény sem hozhatja ki egykönnyen sodrából. Az ilyen kezdĂľ tanítvány lassanként, hogy úgy mondjuk, egyre inkább maga irányítja önmagát és kevésbé vezetik Ăľt a körülmények és külsĂľ befolyások. Ilyen ember hamar észreveszi majd, mekkora erĂľforrás számára az ilyen kiválasztott idĂľszak.

Abban az irányban indul meg, hogy olyan dolgok miatt, amik azelĂľtt felbosszantották, többé nem bosszankodik; számtalan olyan dolog, amelyektĂľl elĂľzĂľleg félt, megszĂťnnek félelmet gerjesztĂľk lenni. Egészen új életfelfogást sajátít el. ElĂľzĂľleg esetleg tétován látott neki ennek, vagy annak a ténykedésnek. Azt mondotta: Ó, nem elég hozzá az erĂľm, hogy úgy végezzem el, ahogyan szerettem volna. Most nem támad ez a gondolata többé, hanem sokkal inkább egy másik. Most ugyanis azt mondja magának: Minden erĂľmet össze akarom szedni, hogy dolgomat olyan jól végezzem, ahogyan csak tudom. És a gondolatot, mely félénkké tehetné, elnyomja. Tudja ugyanis, hogy épp a bátortalanság indíthatná rossz teljesítményre, hogy ez a bátortalanság semmi esetre sem mĂťködhet közre annak jobbításában, ami reá tartozik. Gondolat gondolatot követve költözik így be a szellemi tanítvány életfelfogásába az, ami gyümölcsözĂľ, élete számára elĂľmozdító jellegĂť. Ezek lépnek olyanok helyébe, amik akadályozók, gyengítĂľk voltak számára. Élethajóját az élet hullámain biztos, nyugodt kézzel kezdi kormányozni, míg elĂľzĂľleg e hullámok azt ide-oda vetették.

Ilyen nyugalom és biztosság visszahatnak az egész emberi lényre. Ezáltal növekszik a belsĂľ ember. És vele azok a belsĂľ képességek, amik a magasabb megismerésekhez vezetnek. Ugyanis ebben az irányban tett elĂľrehaladása révén jut lassanként oda a szellemi tanítvány, hogy Ăľ maga határozza meg, hogyan hathatnak rá a külvilág benyomásai. Hall például egy szót, amivel egy másik sérteni, vagy bosszantani akarja. Szellemi iskolázását megelĂľzĂľen biztos megsértĂľdött volna, vagy bosszankodott volna miatta. Mivel a szellemi iskolázás ösvényére lépett, képessé vált, hogy a szó sértĂľ, vagy bosszantó tüskéjét kivegye, még mielĂľtt utat talált volna bensĂľjébe. Vagy egy másik példa. Egy ember könnyen türelmetlenné válik, ha várnia kell. A szellemi tanítvány ösvényére lép. Nyugalmának pillanataiban annyira átitatja magát a türelmetlenség céltalanságának érzésével, hogy azontúl minden átélt türelmetlenség alkalmával rögtön ez az érzés jelenik meg. A türelmetlenség, mely beállóban volt már, eltĂťnik és az egyébként a türelmetlenség képzetei miatt elveszetté válható idĂľt esetleg a várakozási idĂľ során végrehajtott hasznos megfigyeléssel lehetett kitölteni.

Vegyük szemügyre mindezek horderejét. Gondoljuk meg, hogy a "magasabb ember" folytonos fejlĂľdésben van az emberben. Azonban csak a leírt nyugalom és biztosság által teszünk lehetĂľvé számára törvényszerĂť fejlĂľdést. A külsĂľ élet hullámai minden oldalról szorítják a belsĂľ embert, ha nem az ember uralja ezt az életet, hanem az Ăľt. Az ilyen ember olyan mint a növény, amelynek sziklahasadékban kell fejlĂľdnie. Mindaddig satnya marad, amíg teret nem biztosítanak számára. A belsĂľ ember számára semmilyen külsĂľ erĂľ teret nem nyithat. Erre csak a belsĂľ nyugalom képes, amit lelkében teremt meg. KülsĂľ körülmények csak külsĂľ élethelyzetén módosíthatnak; a "Szellemi Embert" benne sohase kelthetnék fel. – Saját magában kell, hogy a szellemi tanítvány megszülje az új, Magasabb Embert.

Ez a "Magasabb Ember" lesz azután a „BelsĂľ Uralkodóvá”, aki biztos kézzel vezeti a külsĂľ ember viszonyait. Amíg a külsĂľ ember ural és vezet, ez a "belsĂľ" annak rabszolgája és erĂľit ezért nem tudja kifejteni. Ha valami mástól, s nem tĂľlem függ, hogy bosszankodom-e, vagy sem, úgy nem vagyok a magam ura, vagy – még inkább: "az Uralkodót magamban" nem találtam még meg. Ki kell fejleszteném magamban a képességet, hogy a külvilág benyomásait csak a saját magam által meghatározott módon engedjem közeledni magamhoz; eztán lehetek csak szellemi tanítvánnyá. – És amennyiben komolyan keresi ezt az erĂľt a szellemi tanítvány, érhet csak célhoz. Nem az a lényeg, hogy bizonyos idĂľ alatt valaki mennyire viszi; hanem egyedül az, hogy komolyan keressen. Nem egy esetben volt úgy, hogy valaki éveken át tört valamire, anélkül, hogy magán észrevehetĂľ haladást vett volna észre; azonban sokan azok közül, kik nem keseredtek el, hanem megingathatatlanok maradtak, egész hirtelen vívták ki aztán a "belsĂľ gyĂľzelmet".

Egy-egy élethelyzetben biztosan nagy erĂľ kell ahhoz, hogy a belsĂľ nyugalom pillanatait megteremtsük. De minél nagyobb a szükséges erĂľ, annál jelentĂľsebb az, amit elérünk. A szellemi iskolázásban minden attól függ, hogy az ember energikusan, belsĂľ igazsággal és tartózkodás nélküli Ăľszinteséggel legyen képes önmagával, minden cselekedetével és tettével, tökéletesen idegenként szembenállani.

A maga magasabb emberének ezzel a megszületésével a szellemi tanítvány belsĂľ tevékenységének csak az egyik oldalát jellemeztük. Valami másnak is hozzá kell még jönnie. Ha ugyanis az ember idegenként is áll szembe önmagával, mégis: csak saját magát szemléli; azokra az élményekre és cselekedetekre tekint, amelyekkel sajátos élethelyzete folytán összenĂľtt. Túl kell lépnie ezen. A tiszta emberihez kell felemelkednie, melynek többé nincs köze az Ăľ sajátos helyzetéhez. Azokra a dolgokra kell ezután ügyelnie inkább, amikhez mint embernek akkor is köze van, ha teljesen más körülmények közt, egészen más helyzetben élne. Ezáltal éled fel benne valami, ami a személyesen túlemelkedik.

Ezzel tekintetét azoknál magasabb világokba emeli, amikkel a köznap hozza össze. És ezzel kezdi megérezni és átélni az ember, hogy ilyen magasabb világokhoz tartozik. Azok a világok ezek, amikrĂľl érzékei, mindennapi foglalatosságai semmit sem mondhatnak. Így helyezi csak át lényének középpontját a maga bensĂľjébe. BensĂľjének hangjaira hallgat, amik nyugalmának pillanataiban szólnak hozzá; bensĂľjében a Szellemi Világgal érintkezik. A köznapiság elĂľl elvonult. E köznap lármája elnémult számára. Csend lett körülötte. Mindent, ami a külsĂľ ilyen benyomásaira emlékezteti, elutasít.

Egész lelkét a bensĂľben a nyugodt szemlélĂľdés, párbeszéd a tiszta Szellemi Világgal, tölti el. – Váljon a szellemi tanítvány számára ez a csendes szemlélĂľdés természetes létszükségletévé. ElĂľbb egy gondolatvilágban merül el teljesen. Ennek a csendes gondolati tevékenységnek az irányában élĂľ érzést kell kifejlesztenie. Szeretni kell megtanulnia azt, amit a Szellem áraszt feléje. Fel is hagy hamarosan azzal, hogy ezt a gondolatvilágot olyannak fogja fel, mint ami a köznap Ăľt körülvevĂľ dolgainál kevéssé volna valóságosabb. Kezd gondolataival úgy bánni, mint a dolgokkal a térben. S ekkor közel kerül számára a pillanat, amikor azt, ami a belsĂľ gondolati munka csendjében nyilatkozik meg, sokkal magasabbnak, valóságosabbnak kezdi érezni, mint a dolgokat a térben.

Tapasztalja, hogy élet szólal meg ebben a gondolatvilágban. Belátja, hogy a gondolatokban nem csak puszta árnyképek élik ki magukat, hanem rajtuk át rejtett lényiségek beszélnek hozzá. A csendbĂľl beszéd kezd szólni hozzá. Valaha fülén át hangzott csak számára; most lelkén keresztül hangzik. BelsĂľ beszéd – belsĂľ szó – tárult fel számára. A szellemi tanítvány, amikor ezt a pillanatot elĂľször éli át, a legmagasabb fokban üdvözültnek érzi magát. Teljes külvilágát bensĂľ fény árasztja el. Második élet kezdĂľdik számára. Isteni, egy IstentĂľl üdvözített világ árama hatja át.

A léleknek ezt a gondolatokban való élését, mely egyre jobban a szellemi lényiségben való életté bĂľvül, a gnózis, a szellemtudomány meditációnak (szemlélĂľ gondolkodás) hívja. Ez a meditáció az eszköz az érzékfeletti megismeréshez. – Azonban ne érzésekben dúskáljon ezekben a pillanatokban a szellemi tanítvány. Lelkében ne határozatlan érzések éljenek. Ez csak akadályozná, hogy igazi szellemi megismeréshez jusson. Tisztán, élesen, határozottan alakuljanak gondolatai.

Ehhez kapaszkodót találhat, hacsak nem vakon tartja azokhoz a gondolatokhoz magát, amik elĂľtte felmerülnek. Sokkal inkább hassák át azok a magas gondolatok, amiket elĂľhaladt, a SzellemtĂľl már megragadott emberek gondoltak ilyen pillanatokban. Kiindulásként vegye azokat az írásokat, amik maguk ilyen meditációbeli megnyilatkozásból származtak. A misztikus, a gnosztikus, a mai szellemtudományi irodalomban talál a szellemi tanítvány ilyen írásokra. Ezek megadják az anyagot a meditációjához. A szellemi kutatók magukban ezekben az írásokban rögzítették az Isteni Tudomány gondolatait; a Szellem a maga követei által hirdette azokat a világnak.

Ilyen meditáció révén gyökeres változás megy végbe a szellemi tanítványban. A valóságról egészen új képzeteket kezd alkotni magának. Minden dolognak megváltozik számára az értéke. Minduntalan ismételni kell: e változás következményeként a szellemi tanítvány nem be, akik nem lesz világidegenné, kötelességeinek körétĂľl semmi esetre sem távolodik el. Megtanulja ugyanis belátni, hogy a legkisebb – általa elvégzendĂľ – cselekedet, a legkisebb élmény, ami számára megmutatkozik, a nagy kozmikus lényekkel és kozmikus eseményekkel állanak összefüggésben. Ha ezt az összefüggést a szemlélĂľdĂľ pillanatok felfedik számára, úgy újult, teljesebb erĂľvel lát napi munkakörének ellátásához. Mert most tisztában van vele: amit dolgozik, amit szenved, egy nagy szellemi kozmikus összefüggésért dolgozza meg, szenvedi el. ErĂľ az életre, s nem lanyhaság forrásozik a meditációból.

A szellemi tanítvány biztos léptekkel halad az életben. Bármit is hozzon számára, határozottan halad tovább. ElĂľzĂľleg nem tudta, miért is dolgozik, miért szenved: most tudja. Be kell látni, hogy ilyen meditációs tevékenység inkább vezet célhoz, ha tapasztalt emberek útmutatásával történik. Olyan embereké, akik maguktól tudják, mit és hogyan kell a legjobban megtenni. Vegyék ezért figyelembe az ilyen emberek tanácsát. Így igazán nem vesztjük el szabadságunkat. Ami egyébként csak bizonytalan tapogatódzás volna, ilyen útmutatás mellett céltudatos munkává lesz. Aki olyanokat keres, akik ebben a tekintetben tudással, tapasztalattal rendelkeznek, nem fog hiába kopogtatni. Annak kell csak tudatában lennie, hogy nem mást; csak egy barát tanácsát, s nem olyan valaki erejét keresi, aki uralkodni akar felette. Mindig ki fog derülni, hogy azok, akik valóban tudnak, a legszerényebb emberek és, hogy tĂľlük mi sem áll távolabb, mint amit az emberek hatalmi vágynak hívnak.

Aki a meditáció révén ahhoz emelkedik fel, ami az embert a Szellemmel fĂťzi egybe, az magában azt kezdi életre hívni, ami benne örök, amit születés és halál nem korlátoznak. Ilyen örököt csak azok vonhatnak kétségbe, akik nem maguk tapasztalták ezt az örököt. Így a meditáció az az út, amely az embert a maga örök, elpusztíthatatlan lénye magvának megismeréséhez, szemléléséhez is elvezeti. És csak általa juthat ilyen szemléléshez az ember. A gnózis, szellemtudomány ennek a lény-mag örökkévalóságáról, újramegtestesülésérĂľl beszélnek.

Gyakran kérdezik, miért nem tud az ember a születésen és halálon túli élményeirĂľl? Nem így kellene azonban feltenni a kérdést. De inkább így: hogyan jutunk ehhez a tudáshoz? A helyes meditációban nyílik meg az út. Általa ébred az azokra az élményekre való emlékezés, amik születésen és halálon túl esnek. Mindenki megszerezheti ezt a tudást, mindenkiben ott vannak a képességek, hogy önmaga ismerje meg, saját maga szemlélje, amit valódi misztika, szellemtudomány antropozófia és gnózis tanítanak. A helyes eszközöket kell csak megválogassa. Fülekkel és szemekkel rendelkezĂľ lény képes csak hangokat és színeket észlelni. És a szem sem képes mit észlelni, ha hiányzik a dolgokat láthatóvá tévĂľ fény. A szellemtudományban adottak a szellemi fülek és szemek kifejlesztésének és a szellemi fény felgyújtásának eszközei. A szellemi iskolázás eszközeit három fokozatként jelölhetjük: 1. Az ElĂľkészítés. A szellemi szerveket fejleszti ki. 2. A Megvilágosodás. A szellemi fényt gyújtja fel. 3. A Beavatás. A Szellem magasabb lényiségeivel nyit kapcsolatot.

 

Forrás: Rudolf Steiner, Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez? - www.tau.hu