A Grál-legendák eredete és értelme |
Montsalvat, a Grál-vár. A legendák arról mesélnek, hogy a Grál-lovagok Rendje, a Grál õrzõi ott honoltak. Akárcsak Artúr király és lovagjai, õk is egy kerek-asztalt alkottak. Amikor összegyĂ»ltek, és a Grált a terembe hozták, valamennyiüket csodás táplálék töltötte el. Pusztán azáltal, hogy a Grálra pillantottak, örök ifjúságot nyertek. A legendák szerint a Grál az a kehely, amelyet Krisztus az Utolsó vacsorán használt. Azt mondják, hogy Arimathiai Józsefé volt, és – a hagyomány szerint – ebben fogta fel a Megváltó vérét. A csodatevõ Szent Grál motívuma világszerte megtalálható gondolat. A középkori Európából származó legendák sok más ország hagyományaival állnak kapcsolatban. Bizonyos vallásokban a Napot és a Holdat isteni eledellel teli kehelyként ábrázolták. Nemes cselekedeteik jutalmául a hõsök erõt meríthettek belõlük. A görög filozófia olyan keverõedényrõl vagy "kráterrõl" beszél, amelyben a legfõbb istenség napfénnyel keveri össze a Teremtés építõanyagait. Ezt a kelyhet ajánlották fel az újonnan teremtett lelkeknek, hogy bölcsességre tegyenek szert. Egy görög beavató-misztérium olyan misztikus ünneplésrõl számol be, amely sok hasonlóságot mutat a Grál-lovagok közös étkezésével. Egy szent edénybõl, az úgynevezett "kernos"-ból olyan italt kapnak, amely egy magasabb világba való belépés képességével ruházza fel õket. Ez az elképzelés a kelta hagyományokban is megjelenik egy olyan üst vagy "cauldron" formájában, amelynek tartalma szellemi újjászületést eredményezhet. A szent kehely helyett néhány legendában ékkövet vagy gyöngyöt használnak jelképként. A legtöbb legenda szerint a Grál õrzésére különleges templomot vagy várat építettek. Például egy magas, kerek, arany kupolás templomot, amelynek kupolájában drágakövek jelképezték a mennyet, s emellett egy arany nap és egy ezüst hold pályája volt felfestve. Néhány tudós szerint a perzsiai Shiz szent hegyén épülhetett egy ilyen templom. Ott égett a szent tĂ»z, és feltételezhetõen ezen a helyen, Perzsia legfontosabb szentélyében született Zarathusztra is. A buddhista legendákban olvashatunk a misztikus Meru hegyrõl Japánban, melynek leírása alapján szintén a Grál-templom juthat eszünkbe. Buddha ül a hegy tetején bodhiszattváival, a Nap és Hold pedig körülöttük kering. A legmagasabb szint, amelyet a lélek elérhet Mindezek a legendák arról a tényrõl tanúskodnak, hogy a Grál szellemi értékeivel való szembesülés teljes egészében, alapjaiban megváltoztatja életünket. Más szavakkal tehát, mindenki birtokolja a belsõ képességet arra, hogy egy nagyon különleges erõhöz jusson, és dolgozzon vele. A kozmikus eredet ezen erejét isteni vérnek is nevezik. Akinek sikerül megtalálnia és befogadnia ezt az energiát, azt gyökeresen megváltoztatják, és képessé teszik arra, hogy elsõ kézbõl megkapja az isteni bölcsességet. Ekkor a Grál misztériuma nem külsõ folyamat többé, hanem a legmagasabb szinten zajlik, amelyet a lélek elérhet. Ha bizonyos mértékig fel szeretnénk tárni ezt a misztériumot, akkor az eredeti rózsakeresztesekhez kell fordulnunk. Misztériumaik ugyanis közvetlen összefüggésben vannak a Grál misztériumaival. Kiindulópontjuk az, hogy nem csupán a látható és kézzelfogható világ létezik, hanem egy olyan magasabb életrend is, amely érzékszerveinkkel nem észlelhetõ. A látható világ az összes nézetével – beleértve az emberiséget is – születik, fejlõdésében eljut egy csúcspontig, s azután újra eltĂ»nik. E tapasztalat alapján mindannyian eljuthatunk ahhoz a következtetéshez, hogy világunkban semmi sem tökéletes. Ezt a világot mégis egy romolhatatlan és örök világ tartja fenn és táplálja. A bölcsesség eredeti tanításai szerint e magasabb világ lakói tökéletesek, és ennélfogva halhatatlanok. Most már feltehetjük az alapvetõ kérdést – és ez a kérdés alkotja a kapcsolódási pontot a Grál-misztériumhoz –, hogy vajon létezik-e híd a tökéletesség és a tökéletlenség világa között. Létezik-e olyan szféra, birodalom vagy dimenzió, amelyben az örökkévalóság és a mulandóság egyidejĂ»leg jelen van. Ez tulajdonképpen nem lehetséges. Egy kicsit örök, egy kicsit tökéletes és egy kicsit átmeneti vagy kicsit tökéletlen – ez lehetetlen. Nyilvánvaló tehát, hogy két alapvetõen elkülönített életterületrõl van szó. Mégis létezik egy olyan átmeneti térség, amelyben rövid idõre ez a két világ együttmĂ»ködhet. Ez a birodalom egy lüktetõ mozdulatban nyilvánul meg, s azután megint visszahúzódik. Az örökké létezõ terület tökéletes lényei bizonyos ritmus szerint összekötik magukat az átmeneti életterület lakóival, hogy felemeljék õket az élet magasabb síkjára. Ezt a folyamatot néha a kereszttel jelképezik. Az örökkévalóság – a függõleges gerenda – leereszkedik az átmenetiség világába – a vízszintes gerenda –, és így megtöri a halandóságot. Ez tulajdonképpen egy keresztre feszítés, melynek során a tökéletes világ feláldozza magát a tökéletlenért azzal, hogy összeköti magát vele. Megmutatták az utat, és életükkel tanúskodtak róla A bölcsesség nagy tanítói, Buddha, Zarathusztra és Jézus megépítették, megerõsítették és megmagyarázták e két világ közötti hidat, hogy ezzel az emberiséget szolgálják. Így áldozták fel tiszta vérüket. Megmutatták az utat, és életükkel tanúskodtak róla. Feltárták a két világ közötti kaput. Az általuk épült szellemi hidat még most is fenntartják azok, akik tiszta szavaikkal és tiszta cselekedeteikkel követik õket. Ez a híd egy csoda. Sok legendában ezt az örökkévalóság és az idõ közötti – szinte lehetetlen –idõleges kapcsolatot Grálnak, kehelynek, keverõedénynek nevezik, amelyben az idõt és az örökkévalóságot összekeverik. Ez egy tér, egy védett életterület, egy harmadik természetrend, amelyben a keresõ lélek megtanulhatja, hogyan kell megtalálni az ellentétek világán át vezetõ utat, amelynek végén meglelheti az örökkévalóságot. A különbözõ Grál-legendák leírják, hogyan indulnak útnak a Grál-lovagok, hogy véghezvigyék hõstetteiket. Ez a kép ma is ugyanannyira idõszerĂ», mint évszázadokkal ezelõtt. Ám a mai emberiség már nem képes oly könnyen észlelni a tökéletesség világát – saját végsõ célját. Érzékszervei nincsenek ráhangolódva. Ennek ellenére tapasztalja, hogy kell lennie valami másnak, ám mivel világos képet nem tud róla alkotni, ez folyamatosan izgatja és keresésre ösztökéli. Szeretné tudni, mi az élet célja, és hogy – magát is beleértve – miért kell oly sok embernek reménytelenül szenvednie. Gyanútlanul ered útnak, akárcsak Parszifál, ám útja mindenképpen keresztezi egy Grál-lovag útját. Aki elindul ezen az úton, az bizonyosan találkozik – vagy talán már találkozott is – a Grállal, bár ennek nem feltétlenül volt tudatában. A keresõ lélek eléri az átmeneti birodalmat Az éjszaka folyamán, amikor alszunk, olyasmi is megtörténhet, ami napközben lehetetlen. Ilyenkor személyiségünk egy része elválik a testtõl, és belsõ életének megfelelõ láthatatlan birodalmakhoz tér. Amikor erõsen, de mégis összpontosítás nélkül és öntudatlanul az élet értelmének kikutatására vágyakozunk, a lélek magasabb nézetei az éjszaka folyamán a megfelelõ birodalmakhoz jutnak. Akkor a keresõ lélek elérheti a két világ közötti átmeneti területet. Ott a lelkünket megérinti a Grál tiszta energiája. Ez a legmélyebb alvás álomnélküli szakaszában történik, amikor a tudat olyan mértékben ki van kapcsolva, hogy már nem képezhet akadályt. Ez történt Parszifállal, amikor elõször lépett be a Grál-várba, és nem értette, mi történik ott. Épp olyan tudatlanul hagyta el a Grál-várat, mint ahogyan odaérkezett, s csak hosszú küszködés után kezdhette el tudatosan keresni és találhatott rá végül az útra. Az Arany Rózsakereszt által mutatott ösvénynek az a célja, hogy egy új, minden kötöttségtõl mentes lelket ébresszen fel bennünk, és ezt kapcsolatba hozza az isteni szellemmel. Az Arany Rózsakereszt tehát feltárja az ösvényt a fenntartásoktól mentes keresõnek – Parszifálnak. Ez az ösvény a Grál-várhoz, a lélek eredeti életterületéhez vezet. Minden Grál-legenda leírja ezt az ösvényt, bár a tartalom és forma nem mindig ugyanaz. Parszifál fejlõdésének gyakran csak néhány szakaszát írják le. A 12. századi francia költõ, Chrétien de Troyes Parszifál-meséje például töredékes, és arról már nem számol be, hogy Parszifál tudatosan visszatér a Grál-várba. Parszifál, ahogy azt a német költõ, Wolfram von Eschenbach (1170-1220 körül) leírja, ténylegesen az egész ösvényrõl tanúskodik, bár a szerzõ csupán burkoltan érzékelteti, hogy az út teljes bejárásához szükség van az új tudatra. Elõször fel kell fedezni a bennünk mélyen elrejtett forrást. Az Artúr királyról szóló legendákban kézzelfoghatóbb a történet. E legendák Galahad lovagról, a feddhetetlenrõl szólnak. Galahad Parszifállal és a Kerek-asztal egy másik lovagjával útnak indul, hogy megkeresse a Szent Grált. Amikor közelednek a Grál-várhoz, fényt látnak, amely nem a napból árad. Galahad a Grál királyává lesz. Ă• a tökéletes, újonnan felébresztett lélektudat mintaképe. Így tehát az ember egy ismeretlen nézetét is jelképezi. Végül is az ember nem az, akinek gondolja magát, hiszen a benne szunnyadó tudat adja meg igazi természetét: vagy azzal, hogy a legmagasztosabb jóra törekszik, vagy azzal, hogy a legnagyobb hatalomra. Amint az elõbbi tudat mĂ»ködni kezd, megnyílik a Grál tudatos megtapasztalásához vezetõ ösvény is. Saját tehetetlenségünk vastag falai Az emberben tehát ott szendereg egy mindeddig ismeretlen nézet, a Grál nézete. A rózsakeresztesek szerint a földi élet igaz célja nem más, mint ennek az elemnek a fölébresztése. És mivel az emberiség napjainkban szembesült a saját tehetetlensége magas és vastag falaival, elérkezett a pillanat, hogy a Grál misztériumát ismét leleplezzék, hiszen ebben rejlik a megszabadulás útja. A Grálról szóló legendák szinte teljesen egy idõben, az i.sz. 12. század körül jelentek meg Európa nyugati és keleti részén, sõt még Perzsiában is. Vajon véletlenül történt-e mindez? Semmiképpen sem, hiszen a Grál szolgái felismerték annak az idõszaknak a közeledtét, amikor a magasabb világgal való kapcsolat háttérbe szorul majd, sõt talán tökéletesen el is tĂ»nik a legtöbb ember számára. A tudomány és a technika befolyása alatt az emberek olyan gondolkodásmódot fejlesztettek ki, amely elvágta õket a szellem-lélek világtól. Talán ez indokolja, hogy a Grál-legendák oly széles körben váltak ismertté akkoriban: hogy az eljövendõ századok folyamán e történetek csodálatos misztikáján és romantikáján keresztül még meg lehessen érinteni a szíveket. Egy napon a mély értelmĂ» szimbólumok útjelzõként szolgálhatnak a nagy lelki nyomor idején. Az õsi Grál-legendák még ezekben a viharos és bizonytalan idõkben is sokak szívét megérinthetik, hiszen arról tanúskodnak, hogy ezt az õsi belsõ ösvényt még ma is – sõt mindenekelõtt ma – be lehet járni. Az, hogy az ösvényt be lehet járni, nem jelent mást, mint hogy a mai keresõ – éppúgy, mint Artúr király Kerekasztalának lovagjai – részesülhet a magasabb világban. Számos legenda két Kerekasztalról beszél: a Grál-lovagokéról és Artúr királyéról. Ez azt jelképezi, hogy a magasabb világ egységét, melyet a Grál-lovagok Kerekasztala jelképez, az alsóbb világban is meg kell valósítani: ezt jelképezi Artúr király Kerekasztala. Akik a Grállal való találkozásra készülnek, azoknak bensõleg fokozatosan meg kell tisztulniuk, s egyben meg kell szabadulniuk azoktól a befolyásoktól, amelyek az alsóbb világ szorításában tartják õket. E folyamat során fokozatosan egyesülnek a magasabb Kerekasztallal Krisztus szavai szerint: ,"Én és az Atya egy vagyunk. […] Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy õk is egyek legyenek mibennünk..." (Ján. 10,30 és 17,21). Ezen az ösvényen az Utolsó vacsora többé már nem csupán jelkép, hanem közvetlenné és kézzelfoghatóvá válik. A csoport minden tagja olyan mértékben részesül az isteni energiákból, amennyire alkalmas rá, és amennyire képes feldolgozni azokat. Az isteni erõk feldolgozásával az ember belép a belsõ átalakulás folyamatába: a Grál felegyenesedik benne. S ha mindez a csoport többi tagjaiban is megtörténik, akkor a láthatatlan szellemi kehely megnyilvánul a hasonló gondolkodású emberek csoportjában, s a világ középpontjába helyeztetik. A Corpus Hermeticumban, az egyik õsi egyiptomi beavatási könyvben ezt olvashatjuk: "Egy nagy, a szellem erejével töltött krátert küldött le a mélységbe, és egy követet bízott meg a feladattal, hogy az embereknek kihirdesse: Merüljetek bele ebbe a kráterbe, lelkek, akik képesek vagytok erre; Ti, akik hiszitek és bíztok, hogy majd felszálltok ahhoz, aki ezt a keverõedényt küldte a mélybe; Ti, akik tudjátok, hogy milyen célra lettetek teremtve. Akik hallgattak erre a nyilatkozatra, és a szellem erejében való elmerüléssel megtisztultak, részesültek a Gnózisban, Isten élõ ismeretében; s mivel megkapták a szellemet, tökéletes emberek lettek." Forrás: www.lectorium.hu |