Csaitanja Maháprabhu tanĂtása I. - Bevezetõ |
![]() Ilyen filozófus volt Rámánudzsa Ácsárja, Jámuna Ácsárja, Visnu Szvámí, Vallabha Ácsárja, Dzsíva Gószvámí, s végül, de nem utolsósorban – Csaitanja Maháprabhu. Az úgynevezett hinduizmusnak két fõ ágazata van. Röviden összefoglalva: az egyik Sankara tanítását követve Istent személytelennek véli, s tagadja a lélek örök egyéni létét. Azt tanítja, hogy a lélek az anyagi kötelékekbõl való felszabadulás (mukti vagy móksa) után egyéniségét veszítve teljesen beleolvad az Abszolútba. Ezt a filozófiát nevezik advaitának, azaz monizmusnak, híveiket pedig monistáknak vagy májávádíknak. A másik fõ csoportot a vaisnavák alkotják. Tanításukat a Védákból származtatják. Az õsi idõkben a vaisnava felfogás India-szerte virágzott, de késõbb a buddhizmus, majd Sankara tanítása terjedésekor háttérbe szorult. Bár Dél-Indiában kimagasló mesterek továbbra is életben tartották a bhakti tanát, ennek igazi reneszánsza Csaitanja Maháprabhunak köszönhetõ. A vaisnava filozófia legfõbb tétele a bhakti. Ez a szó a szanszkrt bhadzs igetõbõl ered, melynek jelentése: szeretetteljes, önátadó imádat. Aki ily módon imádja Istent (Visnut), azt bhaktának vagy vaisnavának hívják. Csaitanja Buddhához és Jézushoz hasonlóan nem írta le tanait – egyedül a csupán nyolc versszakból álló Siksástaka címĂ» költeménye maradt ránk, illetve egyik életrajzírója megemlíti, hogy Csaitanja még diákkorában írt egy magyarázatot a Njájához, a védikus logikát taglaló mĂ»höz, ám ezt a Gangeszba dobta, mihelyt megtudta, hogy egyik osztálytársa szintén ezt választotta dolgozata témájául – tanítása ennek ellenére még életében elterjedt egész Indiában, s az idõvel elcsökevényesedett, sok-sok szektára ágazó hinduizmusban újraélesztette a bhakti hitet, más néven vaisnavizmust. Csaitanja nem alkotott új filozófiát, csupán az õsi Védák üzenetét tanította egy teljesebb megvilágításban. Csaitanjának olyan mĂ»velt, filozófus követõi voltak, mint a hat Gószvámí, akik tanítását lejegyezték. Ezek a mĂ»vek több kötetet tesznek ki. |