A keleti kultúrákban évezredek óta használják a legkülönfélébb füstölőszereket, amelyek közül elsősorban az indiai, a kínai az utóbbi időkben pedig a tibeti és japán füstölők ismertebbek az európai ember számára. A füstölőt, mint praktikus gyakorlati segédeszközt, elsősorban időegységek mérésére használták: kínai állami hivatalokban, az írástudók, hivatalnokok munkaterületein, a földművelésben az öntözőrendszerek szabályozásánál, továbbá a vallási szertartásoknál. A hinduista, buddhista, taoista, konfucionista templomokban "tömjénáldozat" bemutatásánál volt fontos szerepe, s így van ez napjainkban is. Megjegyzendő érdekesség, hogy a kereszténység is használja a különféle füstölőszereket, tömjéneket, de nem a vallásalapítás kezdeteitől, mivel a füstölőt akkoriban még tiltott dologként tartották számon. A bálványimádás eszközeként, a sátán játékszereként kezelték, s csak később változott meg felőle a gondolkodásuk. A füstölő-használat jellegzetesen keleti, elsősorban délkelet-ázsiai, távol-keleti szokás. A buddhista kolostorokban, egyes harcművészeti iskolákban még ma is füstölőt gyújtanak a meditáció, a gyakorlatozás kezdetén, s a füstölő parazsának ellobbanása jelenti a tevékenység végét.

A füstölők alkalmazásának legkorábbi időszakában illatos virágokat, gyógynövényeket, illatos fakérget, s azok keverékeit égették, s csak később alakultak ki a ma ismert füstölőformák, mint pl. a gyantával kúp alakúra gyúrt, esetleg anélkül préselt és a bambuszszál köré tapasztott típusok. A füstölők által kibocsátott füstgomolyagoknak, illatoknak jelentős szerepük van a szellemi elmélyülés különféle formáinak és mélységeinek megvalósításában. A füst gomolygása, szétáramlása, felfelé kúszó csíkja az elvont gondolkodásban, a szimbolizmusban nagy jelentőségű, ugyanis bizonyos dolgok, vagy lények sorsának alakulása, az egyes tevékenységek sikere, vagy kudarca azokból kikövetkeztethető, megérezhető a régi idők tanítói szerint. A múlt mágusai, papjai, de napjaink szerzetesei is alkalmazzák a füst áramlásának megfigyelését jövendőmondásra, egyes történések végeredményeinek meghatározására.

A füstölő illata már a régi időkben is felhasznált volt a tradicionális orvoslásban, legfőképpen pedig a lélekgyógyászatban, pontosabban azokban az esetekben, amikor az egyes testi és szervi betegségeket a lélek, a pszichikum, az elme befolyásolásán keresztül kísérelték gyógykezelni. Ezekben az esetekben nem is a betegség gyógyításával, hanem inkább a felbomlott lelki, tudati harmónia helyreállításán keresztül próbálták meg elérni a kívánt hatást. Mint az sokak számára ismeretes, a szervezet, az egyén fizikai aspektusa igen érzékenyen reagál a lelket érintő változásokra, akár negatív, akár pozitív hatásokra.

A nagy bánat - de a túlzott öröm is - esetenként testi, szervi változásokat, betegségeket, sérüléseket idézhet elő. A tradicionális gyógyász ilyen esetekben - a szervi sérülés kezelése mellett - leginkább a pszichikumot célozza meg tevékenységével, hogy az abban létrejött zavart megszüntesse. Ennek a módszernek az egyik lehetősége az illatok alkalmazása, amelyeket esetenként a füstölő segítségével továbbítunk. A mai modern természetgyógyászatban ún. "aromaterápia" és "virágillat-terápia" néven ismert és egyre szélesebb körben alkalmazott módszerek a múltban a távol-keleti kultúrákban rendszeresen használt gyógyászati tevékenységként szerepeltek.

A múlt orvosai, tanítói, tudós szerzetesei megfigyelték, hogy mind az emberekre, mind pedig az állatokra különféle hatásokat, befolyásokat gyakorolnak egyes növények, fák, bokrok, virágok illatai, s ezeket az ismereteket rendszerezve kialakították az illatokkal történő gyógyítás módszereit. A hagyományos kínai gyógyászatban "moxibustio" néven ismert ún. égetéses, melegítéses gyógymód fő eszköze is egyfajta füstölő, pontosabban egy füstölő rúd, amit több esetben fekete ürömből gyúrnak szivar alakúra. Az ilyen füstölőrúddal a megadott akupunktúrás pontra gyakorolnak melegítő hatást, s eközben a füstölőrúd illata is beszivárog a testbe. Más esetben a pontba beszúrt tűt melegítik vele úgy, hogy arra ráerősítik.

A kínai "dunhuang" füstölőt a híres buddhista barlangtemplomokról nevezték el, "Gyógyító Buddha" személyére utalva. Ezt az egészség megőrzéséért égetik. A kórházakban baktériumölő és szagtalanító hatásáért használják, különösen a megfázásos, járványos időszakokban.

A "feitian" füstölőt a tudósok és művészek használják Kínában, ihletük fokozására. Elnevezésében a füstölő lehulló hamujának "repülő égi tündéreket" idéző látványára utalnak.

A "xiangzang" füstölő a vallási és ünnepi szertartásokon, a kínai újévi fesztiválon és a buddhista tömjénáldozatokkor használatos. Elkészítésének titka több mint száz évvel ezelőtt került ki Tibetből.

Indiában szinte mindenhol és minden időben füstölők illatát lehet érezni, nem csupán a templomokban, de az utcákon is. Egy utazó szerint ez India jellegzetes szaga. A hagyományok szerint a füstölőket virágolajokból, fűszerekből, gyógynövényekből keverik és ún. "mártásos" technikával készítik, többnyire az egyes műhelyek titkosan kezelt receptjei szerint. Az ilyen füstölők illata a szobákban kellemes légkört varázsol, a bútorokból és függönyökből kiviszi a dohszagot és a cigarettafüstöt. Egyes fajták elriasztják a szúnyogokat és legyeket, míg mások a szexuális együttléthez biztosítanak intim légkört, s megint mások pedig a szellemi elmélyülést segítik elő, segítik az összpontosítást, megnyugtatják az idegeket, erősítik a tudatalatti érzékenységét.

Úgy tartják, hogy a világ legfinomabb és legtisztább gyógynövényei Vietnamban találhatóak, ezért több műhely az onnan beszerzett anyagokból készíti füstölőit.

A füstölők használatának nagy jelentősége és kultúrája van Japánban is. A legjobb minőségű füstölőkészítményeket a japán Shoyeido és Nippon Kodo állítja elő. Japánban külön művészet fejlődött ki azokra az illatokra épülve, amelyek különleges aromafák hevítésekor szabadulnak fel. A nyugaton kevésbé ismert "koh-do", amelyet gyakran füstölőszertartásnak fordítanak, valójában az első művészeti forma, amelyet a "gésák"-nak oktattak. Ezt követte a teaszertartás, a költészet, a virágrendezés majd a hangszeres művészet gyakorlata. A parfümöktől eltérően egyes füstölők illata annyira finom és kifinomult lehet, hogy a kínaiak a szaglás szó helyett a hallgatás (wenxiang) szóval írták le, amikor valaki meggyújtott egy füstölőt és illatát élvezte.

Ez a kifejezés a japán nyelvben is meghonosodott. A harcosok és a nemes urak gyakran gyűltek össze, hogy élvezetüket leljék az illatok harmóniájában. A füstölőkészítményeket nagy becsben tartották és nagy hangsúlyt helyeztek birtoklásukra. Japán egyedülálló, illatokból építkező művészete, a füstölőszertartás köré különféle iskolák alakultak, melyek a két alapítóra vezetik vissza eredetüket, akik gondosan kidolgozták az illatok értékelésének és azonosításának kifinomult módszereit.

Az "Oie" iskola, amelyet Sandjonishi Sanetaka, a költészetben is jártas tudós alapított, költői szellemből építkező, udvari játékokat is magában foglaló gyakorlatokból állt. A császár katonai tanácsadójának, "Shino Soshin"-nak "Shino" nevezetű iskolája pedig harcos stílust képviselt, amelyben a hangsúly a szigorú szabályokon és szellemi gyakorlatokon volt. A témákról írt korabeli művek rendkívül óvatosan tárgyalják az illatok elegyítését is magában foglaló művészet fortélyait, mivel a mesterek nem szívesen fedték fel titkaikat. Azokat csak gondosan kiválasztott tanítványaik számára, szóban és gyakorlatban adták tovább.

Az egyik legnépszerűbb és legismertebb formája a "koh"-nak, a füstölőnek a pálcika, amely nem tartalmaz bambuszszálat, ezért illata finomabb, füstje pedig halványabb a megszokottnál. A gondosan kiválogatott természetes alapanyagok művészi elegyítése teszi a füstölőket egyedülállóvá és különlegessé. A különféle illat-összeállítások különleges aromafák, fagyanták, ritka fakérgek, egzotikus fűszerek, gyógynövények és virágok keverékéből jönnek létre.

A füstölőket használatuk célján túl több más szempontból is megkülönböztetik, pl. hogy tartalmaz-e középen bambuszszálat, vagy sem. Ez utóbbiaknak általában lágyabb és finomabb az illatuk, míg az előbbieknek erőteljesebb, aktívabb. A füstölőhasználat során mindenkinek saját személyisége, aktuális pszichikai- és fizikai állapotához mérten kell megválasztania a megfelelő típust. Használatukat nem szabad túlzásba vinni, mert káros is lehet a zárt térben állandóan füstölőt lélegezni.

Egyes esetekben átmeneti, vagy állandó allergiát is kiválthatnak bizonyos típusok, legfőképpen abban az esetben, ha nem az eredeti gyártmányokat, hanem a hamisított, vagy gyárilag tucatszámra, műaromákból készített termékeket vásárolunk meg. Ez utóbbiaktól ajánlatos minden körülmények közt tartózkodni, s mindig az ismert, eredeti készítményeket beszerezni, még abban az esetben is, ha azok valamivel drágábbak. Ha nem így teszünk, annak idővel egészségünk látja kárát. Terhesség, epilepszia, szoptatás alatt, valamint egyes asztmatikus betegségek esetén óvatosan kezelendők a füstölőszerek, legfőképpen azok számára, akik nem ismerik a növények szervezetre gyakorolt hatásait.

Az ilyen esetekben ajánlatos kikérni hozzáértő szakember tanácsát, ügyelve arra is, hogy csak hivatalos szervezetnél bejegyzett, s lehetőleg orvos-természetgyógyász véleményét tekintsük mérvadónak, ne pedig a lépten-nyomon felbukkanó mágusok, boszorkányok, önjelölt csodadoktorok zagyvaságaira hallgassunk, mert az ilyenek tevékenységéből több súlyos betegség, de halál is származott már.

A füstölőkhöz alkalmazott növények pl. a szegfűszeg, eukaliptusz, fahéj, mentha, szantál, fenyő, szerecsendió, pacsuli-bokor, mirha, aloéfa, stb.

A füstölőt körültekintően kell használnunk azért is, mert megfelelő körültekintés hiányában tüzet okozhat. A legjobb a lyukacsos fém-, vagy üvegbúra alatti füstölés. Megfelelő az is, ha virágcserépbe homokot teszünk, s a füstölőszárat abba szúrjuk, s az egészet egy fémtálcára helyezzük. A füstölő közelében, mellette és fölötte ne legyen éghető dolog. Ne tegyük szobanövények földjébe sem, mert megégeti a növény leveleit, akkor is, ha nem ér hozzá, csak távolabbról - főként alulról fölfelé - melegíti. Gyerekszobában felügyelet nélkül tragédiát is okozhat, mint láttuk azt néhány hónapja a televízióban.

Mindenesetre, amellett, hogy a füstölőhasználatnak is - mint minden egyéb másnak - megvan a maga veszélyessége, megfelelő módon kezelve, mindennapjaink kellemes és hasznos eszközeként mindenki számára javasolni tudom rendszeres alkalmazását.

 

Szerző: Siddhanta Gerő Balázs