A Mahájána etikája egyetlen alapparancsolatra (szila) vezethető vissza: "Segítsd a lényeket az üdvösséghez vezető úton!" Ezt szem előtt tartva, magától értetődik tehát, hogy az arhat- (szent ideál nem gyakorol ösztönzést a "Nagy jármű" híveire. Nem törekszik a Nirvána "gyors" megvalósítására; áhított célja a mások üdvét szolgáló megvilágosodás (bodhi) elérése.

Mert mi is volna más a bódhi, mint a legmagasztosabb áldozat? Eljutni a megváltás küszöbére, és önként lemondani a fáradozás gyümölcséről, nevezetesen vállalni a szamszárai létet (folytatni az újraszületések sorát) mások üdvözülését segítendő.

A Mahajána szerint minden lény megvalósíthatja a bódhi, s idővel minden bizonnyal el is éri a célt. A Mahajána követője azonban azzal, hogy a buddhaság elérését mindenki számára lehetségesnek tartja, nem állítja, hogy az üdv elérése könnyű. Számtalan újraszületés során állandó és töretlen erőfeszítésre van szükség. Az ideál olyan távoli, hogy praktikus értelemben nem lehet vonzó.

A Mahajána tehát a hangsúlyt nem a végcélra, hanem magára az üdvútra helyezi. Előtérben ezek szerint nem a Buddha ideálja áll, hanem az "eljövendő Buddháé", olyan lényé aki útonon van a bódhi felé - és ez a Bódhiszattva.

Föntiek tudatában érthető, hogy a Mahajána kultuszában a Buddhákat, megelőzik a Bódhiszattvák. Számuk - akárcsak a Buddháké - meghatározhatatlan. Gyakorlati szempontból azonban néhány kiemelt Bódhiszattva áll az előtérben - ezek alkotják a Mahájánapanteont. Ilyen például Avalokitesvara ("Az alátekintő Úr"), az irgalom testetöltése, akinek Tibetben, Kínában és Japánban hatalmas kultusza van. Tibetben a mindenkori dalai láma e Bódhiszattva inkarnációjának számít.

Csaknem ilyen népszerű Mandzsusri Bódhiszattva, a metafizika és atudományok patronusa; és említenünk kell még Maitréját, az eljövendő világkorszak Buddháját. Utóbbi kultusza nagyon régi, és neve fölmerül már a Hinajána-iratokban is.

Az egyházművészet arra kényszerült, hogy a számtalan Buddha közül néhányat kiválasszon; rendszerint öt alakban szerepel: Krakuccshanda, Kanakamuni, Kásjapa es Gautama (a történelmi Buddha) - akik már előző világkorszakokban megjelentek a földön -, valamint az eljövendő Maitréja.

Ez a szám azonban megháromszorozódik, mégpedig a Mahájána misztikája következtében. Az öt "emberi Buddha" (Mánusibuddha) ugyanis a "meditáció útján teremtett Buddhák" (Dhjánibuddha) "kisugárzásának" tekinthetik, akik soha le nem szálltak az anyagi világba, hanem öröktől fogva a mennyei régiókban időznek. Az öt "emberi" (Mánusi) Buddha mennyei megfelelője: Váirocsana, Aksóbhja, Ratnaszambhava, Amitábha és Amoghasziddhi. Minden Dhjáni-Buddhának megfelel egy szín, egy lény, egy jelképes attribútum és egy világtáj. Kéztartásaik (mudrák) különböznek egymástól.

Mivel e Buddhák "transzcendensek", hogy a világban kifejthessék tevékenységüket, közvetítőre van szükségük. E közvetítők pedig a Bódhiszattvák.

A fölsorolt Buddháknak megfelelő Bódhiszattvák az alábbiak: Szamantabhadra, Vadzsrapáni, Ratapáni, Avalokitesvara és Visvapáni. (Nevezettek ideálok, eszmék megszemélyesítői sorrendben: "A Legfőbb jó", "A Gyémántjogar Viselője", "Az Ékszer Birtokosa", "A Könyörülettel Alátekintő" és "A Kettős Villámjogar Birtokosa".) A Mahájána kultusza komplikált politeizmusnak tűnik. Populáris formában e véleményalkotás megengedhető, de a lényeget megvilágító szövegek ismeretében nem. (Vö. Bar-do thos-sgrol, ismert mint "Tibeti halottaskönyv", amely bátran kimondja azt, amit egyetlen más vallás sem merészel: "Az istenségek tulajdon szellemed vetületei - tudd ezt, és légy szabad!")

Néhány Mahájána-mester tudatára ébredt a veszélynek, melyet az idolatrikus tárgyak mértéktelen megsokszorozódása magában rejt, és ezért megalkották az egyetlen "ŐsBuddha" (Adi-Buddha) ideáját, akinek valamennyi többi csak "vetülete". Ez az újítás azonban célhoz nem vezetett - a Mahajána panteon nem lett kisebb -, ellenkezőleg: megszaporodott egy Buddhával.

Különben a mitológia és kultusz egyszerűsítése nem is lényeges kérdés. A "Nagy jármű" követője tisztában van azzal, hogy minden istenség a legmagasabb rendű és egyetlen valóság emanációja, és mint ilyenek, éppen annyira "nem valóságosak", mint a szamszára. Az "Abszolút Egység" megvalósítása pedig nem kívánja meg a fizikai vagy mitológiai világ megváltoztatását.