Gnózis, gnoszticizmus, gnosztikus irányzatok Sokszor elhangzik manapság a Gnózis vagy a gnoszticizmus fogalma. A Gnózis általában valami titokzatos, és az elfogadott értékrenddel szemben leleplező eszmeként kerül a köztudatba. Információra éhes világunk a gnosztikus iratok felfedezésében a szenzációt látja, és a Gnózis kapcsán akár pro, akár kontra vélemények hangzanak el, mindig az igazság és hamisítás, a tények és a vélt tudás körül zajlik a vita. Nem szeretnénk ezen a helyen a Gnózis kapcsán mostanában divatos témákban (mint a Júdás Evangéliuma, vagy a Da Vinci kód) állást foglalni, azonban éppen gnosztikus szempontból elgondolkodtató, hogy miért időszerűek ezek a kérdések. Mi a Gnózis valójában? Mit üzennek a mai kor emberének a régi időkből előkerült gnosztikus iratok, és mi vonz oly sok embert a gnoszticizmus témájához?

A Gnózis tudás

A Gnózis görögül tudást jelent. Mit takar azonban ez a fogalom? Sok mindenről állítjuk, hogy tudjuk, de ennek a kijelentésnek számtalan árnyalata van. A gnosztikus tanokat a hagyományos hitelvek dogmatikus követői szívesen állítják be bonyolult és zavaros fantáziaszüleményeknek. A gnosztikusok számára azonban végtelenül egyszerű a meghatározás: a Gnózis igazi, belső tudást jelent.

Az ember megszokta, hogy azért tud valamit, mert eljutott hozzá az információ. Információs társadalomban élünk, és ma már a materialista szemléletű ember is magától értetődőnek tartja, hogy az anyagot áthatja valami olyan törvényszerűség, mely akár rendezőelvként, akár kaotikus hatásként, de folyton áramlik minden megnyilvánulás között. Ha a jelenségek jellegének és a köztük lévő összefüggéseknek a tényét információnak nevezzük, akkor a tudást a tények ismeretének is nevezhetnénk. Ez az alapvetően külső megközelítés azonban azt feltételezi, hogy a dolgok olyanok, amilyenek, tehát egy információ vagy igaz, vagy nem. Honnan tudjuk azonban, hogy valami igaz vagy sem? Mihez képest igaz az, amit igaznak tartunk? Az ismeretszerzés megszokott eszközei a tények gyűjtése, és a gyűjtemény elemeiből új következtetések levonása. Honnan vesszük azonban a tényeket és a magabiztosságot, hogy amit összerakunk belőlük, az megállja a helyét? Korszakunk hatalmas jelentősége, hogy a tudásnak ez a megszokott képe összeomlik, és mindenről kiderül az ellenkezője, hogy aztán azt is megcáfolják, és a cáfolatot és a cáfolat cáfolatát is, és aki egy kicsit is őszintén szemléli a tudomány, a vallás vagy akár a társadalom hétköznapi kijelentéseit, az ezeket végül is kilátástalanul bonyolultnak, homályosnak, és a valódi tudás tekintetében hiányosnak látja.

A Gnózis belső tudás

A Gnózis az igazi tudást jelenti. A Gnózis azért egyszerű, mert mielőtt még bármit meghatározna, leírna vagy magyarázna, mindenekelőtt abból a tényből indul ki, hogy igazi tudás létezik. A gnosztikus világnézet alapja az, hogy az igazság előbb létezett, mint minden más. A gnosztikus irányzatok abból indulnak ki, hogy aki tudásra szomjazik, az belülről tudja: ez az abszolút tudás létezik. Miért? A válasz szintén egyszerű: minden emberben eleve benne van ez az igazság, tehát maga az igazság mondatja velünk, hogy ő létezik, és mindennek egyedül ez a létezés az értelme. Ő a kezdet és a vég, az első és az utolsó, belőle származik minden valódi tanúság és kinyilatkoztatás, és őhozzá vezet el minden, ami igaz. Bennünk van a kulcs, amellyel minden kaput kinyithatunk, mely a világhoz, a minket körbevevő dolgokhoz vezet, ahonnan a tapasztalatokon át, végül visszajuthatunk önmagunkba. Így válik eggyé mindaz, ami kint van és ami bent, így lesz a teremtés élő jelen.

A isteni és az istentelen teremtés

Számtalan leírás, magyarázat látott napvilágot arról, hogy a gnosztikusok világképe hogyan választja szét az istenit és az istentelent, és hogyan értelmezi a világ dualitását. A Gnózis követői számára azonban ezek a magyarázatok soha sem voltak olyan fontosak, mint a külső megközelítésből tájékozódók számára, akik a gnosztikusok filozófiáját meg akarták határozni. A valódi gnosztikusok soha sem akartak, és nem akarnak ma sem filozófiai tételeket felállítani. Módszereik leírása e cikk kereteit túllépné, itt most csak magának a gnosztikus eszmeiségnek a lényegéről van szó. A gnosztikus belülről igaznak ismeri fel, hogy ebben a világban, amelyben él, valami alapvetően nincs rendben. Miután tudja, hogy a tökéletesség előbbre való, mint minden más, nyilvánvaló számára, hogy ami viszonylagos, ahol a jó és a rossz váltja egymást, az nem lehet Isten, és nem is származhat közvetlenül Istentől, tehát nem isteni. Ebből persze még nem következik se az isteninek, se az istentelennek a meghatározása, de a gnosztikust ez nem is nagyon érdekli. Minden tisztán gnosztikus szöveg olyan jelképrendszert hordoz, mely a fenti alapvető felismerésektől a tökéletesség megtapasztalásához vezet el. A gnosztikus tanok azokhoz szólnak, akikben ezek a kijelentések visszhangot keltenek.

A gnosztikusok nem titkolóznak

Nem igaz, hogy a gnosztikusok bonyolult filozófiákat gyártottak, s ezeket titkon őrizgették, hogy aztán a kiválasztottakat beavassák. A kiválasztottak azon egyszerű oknál fogva indulnak el a belső ismerethez vezető úton, mert erre az elhatározásra jutnak. Sohasem egy külső tekintély döntött vagy dönt arról, hogy ki a kiválasztott, hanem elvileg minden ember kiválasztott, a léte által, az élete értelme által, azon tény miatt, hogy ember, feltéve, hogy emberléte célját és értelmét keresi, és azt be akarja tölteni. A valódi beavatás az önmagunk legbelső világa felé vezető út. Aki szabad akaratának isteni rendeltetését felismerve ezen az úton elindul, az kiválasztottá válik. Kiválik a tudatlanság külsőségeiből. Megérti a gnosztikus tan lényegét, mert a saját felismeréseivel összecsengőnek ismeri fel. Ismeri a Gnózis hívását, a valódi tudás felé hajszoló belső erőt, és lépésről lépésre egyre többet tud az eredeti isteni teremtésről, ami a külső tudás számára hermetikusan zárt marad. Sohasem a gnosztikusok zárták el a tudásukat az úgynevezett kívülállókkal szemben, hanem önmagát zárja ki, aki nem keresi a Gnózist. Márpedig minden vonzalom a külsőség felé - legyen az felszínes vallásosság vagy múlandó javak utáni önző vágy - szembefordul a belső tudással.

A gnosztikus tanok eredete

Az apokrif evangéliumok tanúsága szerint a kereszténység első évszázadaiban a gnosztikus eszmeiség meghatározó volt. Mielőtt a tantételeket elkezdték kanonizálni és a vallást a hatalom szolgálatába állítani, egy hatalmas spirituális impulzus, egy rendkívüli hatósugarú szellemi mozgalom ragadott meg számtalan embert, függetlenül az eredeti beállítottságától. Ez a mozgalom belső megmozdulást, megrendülést és a tökéletesség belső átélése iránti vágyat keltett az emberekben. Ez a Gnózis lényege. Nem a tanok egyes irányzatai, nem egyes közösségek voltak gnosztikusok, hanem az a beállítottság, hogy minden ember hivatott a belső tudásra, Isten közvetlen megtapasztalására. Gnosztikus kereszténység néven maradt fenn ennek a mozgalomnak az emléke, azon kevés forrás alapján, amelyek túlélték az üldöztetést. Pedig eredetileg ez volt maga a kereszténység és az igazi, belső vallásosság, mielőtt a hatalmi tényezővé terebélyesedő külső vallás önmagát a hivatalos kereszténységnek tekintve kiirtott minden más szellemiségű irányzatot, különösen pedig a belső tudás híveit. Teljesen érdektelen, hogy ebben a kultúrkörben a görög nyelv ezt éppen Gnózisnak nevezte. A belső tudás, az igazi ismeret, Isten ismerete minden vallás születésénél jelen volt, és számtalan embert indított el a szellemi úton. A Gnózis minden belső vallás lényege. Lao Ce Tao-nak nevezte, Buddha Megvilágosodásnak, Hermész Triszmegisztosz Logosznak, ma azt mondjuk tudás. Igazi belső ismeret.

 

Forrás: www.lectorium.hu